címlap    party    magunkról    szellemi támogatóink    kapcsolat     
Heti téma: a mese 
Heti téma: a mese 


       Ellenséges vágyak (NÉGYSZEMKÖZT)
szerző: Plecskó Edina


A Túl a barátságon és a Tigris és Sárkány Oscar-díjas rendezőjének, Ang Lee-nek most bemutatott erotikus kémregénye egy összetett élmény kibontása: a rendező utat mutat a másokkal való árnyalt kapcsolatok és magasabb célok, azaz a művészet és igazság felé. Az ehhez szükséges eszközök, a mozivásznon megjelenő drámai szexus, a paradoxonként ható szerepjátszás általi önfelfedezés és a kiváló színészi kivitelezések a filmet különleges élménnyé teszik.



Az Ellenséges vágyak a híres kínai írónő, Elieen Chang novellájának filmadaptációja. Azonban nem egyszerűen annak feldolgozásáról, sokkal inkább újrajátszásáról van szó, miként a szereplők is eljátsszák és újrajátsszák szerepüket - fogalmazta meg Lee. Ő maga is részese volt a főhősnő, Wong Chia Chi (Tang Wei) által a film elején átélt hasonló színpadi élményeknek, talán ezért is érintette meg a mű olyannyira, hogy megfilmesítse.

A film által bepillantást nyerhetünk a kínai történelem II. világháborús eseményeibe, kultúrájának hiteles ábrázolásával pedig közelebb kerül hozzánk Ázsia rejtélyes világa, Hongkong és Sanghaj. Az a hazafiasság, amelyet a film elején tapasztalhatunk a Kuang Yu Min (Wang Leehom) vezette színjátszó körben, mintegy az elhivatottság mindent felülmúló irányelveként hatja át a fiatalokat és vezet végig minket a cselekmény egyes pontjain.  Ezért folytatódhatnak az események 3 év elteltével ismét, amikor az amatőr színészek már a szervezett ellenállás tagjaként próbálják becserkészni az ellenséget, akit Mr. Yee (Tony Leung) testesít meg.



A film elején feltűnő hétköznapi lány, Wong immáron érett nőként - ismét Mrs. Mak bőrébe bújva - áll elébe feladatának, amely még mindig Mr. Yee szívének megszerzése. Azonban nem számol azzal, hogy a férfi is rabul ejti őt. Kettejük kapcsolatában az erőszak és testiség egybefonódik: a férfi azáltal nyer önigazolást, hogy vágyaitól vezérelve állandóan megkínozza szeretőjét, mintegy bizonyítva saját felsőbbrendűségét. Wong pedig egyre közelebb jut saját igazságához és az árnyalt viszonyból kitisztul előtte végzete: bár éveken át Mr. Yee haláláért munkálkodott, mégis életét áldozza érte.

A most bemutatkozó Tang Wei érett színésztársai oldalán nagy teljesítmény nyújtott a filmben, amely a tavalyi Velencei Filmfesztiválon elnyerte az Arany Oroszlánt. A történet hordozta lehetőségeket jól kiaknázták: hogyan válhat egy egyszerű lányból a történelem viharában titkosszolgálati aduász, miként találhat önmaga valójára a féktelen, kínzó testiséget hordozó kapcsolatában és mi vezethet el ahhoz egy érzelmeit önmaga előtt is tagadó zsarnok férfi életében, hogy közel engedjen szívéhez egy nőt.
szerző: Tóth Tamara


Mahjong és vásárlás. Ez a két dolog tölti ki a jómódú kínai nők életét, valamikor a második világháború derekán. A férfiak dolgába nem szabad beleszólni, különben is elég nagy teher, hogy a japán megszállás miatt a legfontosabb luxuscikkeket még a feketepiacról sem lehet beszerezni. Wong valahogy kilóg a társaságból, nem tudjuk miért, csak érezzük, fiatalabb és szebb is, mint játékpartnerei, és ahogy a zárkózott, bizalmatlan Yee-vel egymásra néznek, egyértelmű, hogy van valami kettőjük között. Vagy lesz.

Ennek a kapcsolatnak a kiindulópontja négy évvel korábbra tehető, amikor az egyetemista Wong élete első sikerét éri el egy iskolai színielőadáson. Ezután a hazafias lelkületű fiatal diákok – Kuang vezetésével, akibe Wong titkon szerelmes -  kitervelik, hogy megölik a japánokkal együttműködő, befolyásos kapcsolatokkal rendelkező Yee-t. Az akcióban fontos szerepet szánnak a visszahúzódó, szerény Wongnak, akinek nem kisebb alakítást kell véghezvinnie, mint szűz lányként eljátszania a csábító asszonyt. Az alapkiképzés megtörténik, de a lány nem tudja bemutatni, mit is tanult, mert majdnem lebukik a kis ellenálló csoport.


Wong visszatérne korábbi életéhez, de a háború miatt ez már nem történhet meg. Három évvel később Kuang felbukkanásával visszatérnek a régi érzelmek, és lány önként vállalja a veszélyes küldetés második felét.

A film egyik nagy érdeme, hogy nem akart többet adni, többet ábrázolni, mint amiről valójában szól, mégsem tudunk úgy kimenni a moziból, hogy ne járjuk körül még egyszer a történetet. És hogy heti témánkra is kitérjünk, Ang Lee tökéletesen adagolja az erotikus jeleneteket. A film első felében semmi ilyen jellegű esemény nem történik, csak nő a feszültség és a várakozás, hogy Wong és Kuang, illetve Wong és Yee mikor esik egymásnak. És amikor a néző már lemond a műfaj sajátosságairól, akkor egy jól előkészített jelenettel Ang Lee megtöri a jeget. Yee durván megerőszakolja Wongot, sokkolja a nézőt, aki ugyanakkor fel is sóhajt, hogy mi tartott ennyi idegig. A lánynak egyszerre több szerepben is helyt kell állnia, hiszen Yee feleségének vendégszeretetét élvezi, a férj szeretője, ugyanakkor az ellenállóknak dolgozik.


Az életét féltő, senkiben sem bízó Yee a Wonggal töltött együttlétekben vezeti le a feszültséget, amit az állandó fenyegetettség miatt érez. A szeretkezéseik csupán a fizikai szenvedélyt tükrözik, érzelmekről szó sincs, csupán az önző, egyéni kielégülésről, aminek segítségével ideig-óráig el tudjuk felejteni a gondjainkat. Ang Lee meleg színekkel, szép környezettel ellensúlyozza az erotikus jeleneteket, de még így sem gondoljuk azt, hogy itt több zajlana két test egyesülésénél.

Amikor Yee egy leheletnyit is bízni kezd Wongban, és ennek egy gyönyörű gyémántgyűrűvel ad hangot, a nő- felrúgva a több éve tervezgetett merényletet -  megmenti a férfi életét, ezzel saját magát és társait sodorva pusztulásba.


ESZKÖZÖK:   Nyomtatható verzió      




Szerkesztői levél >>
2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >>
Film >>
Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >>
Színház >>
Merj nagyot ébredni!
Ott voltam, ahol ezrek tüntettek a médiatörvény ellen – és még a zene is jó volt! >>
Intézménykritika >>
(Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >>
Könyv >>
Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >>
Zene >>
MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >>
Híres magyarok >>
"Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >>
Fotó >>
Buddhizmus képekben 2.
>>




Bookmark and Share
Pszeudo a facebookonRajongó leszek!

Copyrigth © 2008 pszeudo.hu. Készítette: Szántó Gyula





Szerkesztői levél
Film
Színház
Intézménykritika
Könyv
Zene
Híres magyarok
Fotó