címlap    party    magunkról    szellemi támogatóink    kapcsolat     
Heti téma: a mese 
Heti téma: a mese 


       DocuArt-a dokumentumfilmes mozi
szerző:
Tóth Tamara


Az Első Magyar Dokumentumfilm-gyűjtemény és Mozi eddig ismeretlen helyszín volt számomra a budapesti kulturális élet sokszínű kínálatában. Ha valaki nem célirányosan keresi, bizony nehéz véletlenül rábukkannia. Elméletileg a Ráday, gyakorlatilag az Erkel utca eldugott kapualjában lelünk rá, némi útbaigazítás után. A belépés pillanatában azonban rájöttünk, hogy nem a legjobbkor sikerült felkeresni a helyet, mivel éppen önkénteseknek szerveztek zsúrt. Ez (is) megakadályozta, hogy témánkba vágó dokumentumfilmet nézhessünk, de az intézmény hitvallása, hogy a mostoha körülmények között tengődő műfajt fenntartsa, és sokakhoz eljuttassa, kétségkívül nemes cél. A nonprofit jelleg is közel áll a szívünkhöz, így legközelebb már ismerős „önkéntesként” térhetünk vissza.

Személyzet: 5 – furcsa
Fogadtatás: 5 –„Úgy néztek ki, mint az önkéntesek!”
Légkör: 7 – miután tisztáztuk a helyzetet, megfelelő
Kínálat: 8 – kicsi, de érthető okokból
Mosdó: 8
Közérzet, összbenyomás: 7
Összesen: 60/40
szerző:
Szántó Sz. Erika


A DocuArt vezetői elmondásuk szerint tevékenységünkkel a magyarországi filmforgalmazás egyik legnagyobb hiányosságán kívánnak enyhíteni, azzal, hogy a közönség számára széles körben is megtekinthetővé teszik a magyarországi dokumentum-, kísérleti- és rövidfilmek jelentős részét. Ez a heroikus küzdelem, csak ott biceg egy kicsit, hogy ha betéved valaki, őszintén megkérdezik, hogy mégis mi vette rá az ember lányát, hogy ide betérjen. Igaz számomra az sem derült ki, hogy mit játszanak, mikor és hogyan. Ezeket leszámítva azonban a DocuArt tényleg kellemes hely, bár őszintén megvallva nem valószínű, hogy még egyszer arra sodorna a szél.

Személyzet: 6 – nagyon furcsa
Fogadtatás: 5
Légkör: 7 – Hideg volt ugyan, de Doors szólt
Kínálat: 3
Mosdó: 7
Közérzet, összbenyomás: 6
Összesen: 60/34 Na.
szerző:
Plecskó Edina


Íme egy hely, ahol méltó módon adóznak a filmes életben többnyire méltatlanul háttérbe szorult dokumentumfilmek és azok kedvelői előtt: teszik ezt a Dokszerda Filmklub nevezetű programsorozatukkal, amely keretén belül kéthetente szerdánként a magyar dokumentumfilmezés kult-darabjaiból tesznek válogatást az érdeklődők számára. Az ’50-es évektől kezdve kronologikusan haladnak az alkotások bemutatásával, mindezt színesítendő egy-egy avatott vendég – rendező, közéleti személyiség – meghívásával válik teljessé az este. Nos, ott jártunkkor filmnézéshez ugyan nem volt szerencsénk, de a falakon lógó dokumentumképek, a filmtekercsekből kreált lámpák sugalltak valamit a hely szellemiségéből. Az önkéntesekből közösséget kovácsoló, igazi alkotó jellegű műhely az övék.

Személyzet: 7 – kedves tanácstalanság az arcokon
Fogadtatás: 5 – nem kaptunk különösebb figyelmet a zártkörű rendezvény ellenére
Légkör: 6 – hideg, de barátságos
Kínálat: 5 – a kávé éppen elfogyott…
Mosdó: 7
Közérzet, összbenyomás: 6 – minden bizonnyal jobb atmoszférát teremthetnek a filmvetítéses esték
Összesen: 60/36
szerző:
Kinga


A DocuArt kifejezetten az a hely, melyet igazából szűk stakeholder-i köre ismer. Bár lehetne ez a kör sokkal nagyobb is, hiszen céljaik vagy a magyar dokumentum- kísérleti- és rövidfilmek megérdemelnék a nagyobb publicitást. Legalább, aki abban az utcában lakik ne csodálkozzon, ha valaki ezt az intézményt keresi... Egyébként nem mondanám, hogy kifejezetten az a hely, ahová beül az ember csevegni egy ital mellett. Ide céltudatosan jön mindenki, ott tölt több-kevesebb időt, majd elsiet. Mindeközben természetesen jönnek-mennek az ismerősei, hisz ez olyan akár egy klub és mint tudjuk a közös szenvedély barátokká kovácsolja az idegeneket is. Tudniillik "Itt nem csak nézni lehet a filmeket, hanem csinálni, beleszólni is. Mindenkinek!" Elnézve a milliőt el is tudom képzelni ennek az igazát. Ugyanakkor hiába kívánja a hely a celluloidfilm vetítésének zajos hangulatát, a "láthatatlan filmek" mozijában bizony csakis elektronikus hordozón lévő kópiákat nézhetünk.

Személyzet: 5
Fogadtatás: 5
Légkör: 7 - zugmozi, már-már szabadkőműves klub.
Kínálat: 6
Mosdó: 5
Összbenyomás: 6 - Izgalmas lehet mikor megtelik élettel, filmekről való vitákkal.
Összesen: 60/ 32 - Ide nem jó csak úgy jönni. Feszült kíváncsisággal kell érkezni. Folyománya: tessék utánanézni a programjaiknak! Biztos megéri.


ESZKÖZÖK:   Nyomtatható verzió      




Szerkesztői levél >>
2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >>
Film >>
Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >>
Színház >>
Merj nagyot ébredni!
Ott voltam, ahol ezrek tüntettek a médiatörvény ellen – és még a zene is jó volt! >>
Intézménykritika >>
(Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >>
Könyv >>
Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >>
Zene >>
MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >>
Híres magyarok >>
"Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >>
Fotó >>
Buddhizmus képekben 2.
>>




Bookmark and Share
Pszeudo a facebookonRajongó leszek!

Copyrigth © 2008 pszeudo.hu. Készítette: Szántó Gyula





Szerkesztői levél
Film
Színház
Intézménykritika
Könyv
Zene
Híres magyarok
Fotó