címlap    party    magunkról    szellemi támogatóink    kapcsolat     
Heti téma: a mese 
Heti téma: a mese 


 
       Czóbel Béla - kurázsival a művészetért
szerző: Plecskó Edina
Kossuth-díjas és érdemes, kiváló festőművészünk, Czóbel Béla több ízben kötődött Párizshoz, miként a magyar és párizsi újító művészi életben is egyformán részt vett. Ennek köszönhetően kötött barátságot Picassoval, aki 1906 körül rózsaszín korszakának végén járva a szecesszióval való végleges szakítás határán állt, s ekkor ajánlotta fel Czóbelnek: „Csináljuk együtt a kubizmust”.

Czóbel Béla arról a nagybányai művésztelepről érkezett Párizsba, amely szakítást jelentett a hagyományosan konzervatív hivatalos magyar festészettel, a tulajdonképpeni Benczúr Gyula és Szabolcska Mihály fémjelezte Magyarországgal. Ezen felül a mindig újító és merész Czóbel a „neósok” vezéregyéniségévé válva szegült szembe Ferenczy Károlyék nemzedékével. 1904-ben pedig Párizsba látogatott, ahol a konzervativizmust tagadó fauve-ok táborába áll, itt festészete is megváltozott: az impresszionista hatásokat nyers és kemény színekre komponált képei váltották fel. De visszakanyarodva történetünkhöz és Picasso ajánlatához, a mindig újszerű Czóbel a kérésre ezúttal nemmel felelt. Tette ezt a szavakon kívül műveivel is, a kubizmus és az azt követő művészeti közösségre kiterjesztve döntését. Ekkortájt ugyanis olyasfajta társadalmi átalakulások zajlottak, amelyek egyik megnyilvánulása volt e művészeti ág megjelenése, előidézve az aktivizmus létrejöttét és a művészeti forradalmat. A később idelátogató festők köre is ezen eszmékből táplálkozott, ám Czóbel, a humanizmus elkötelezett híveként ellenállt az effajta törekvéseknek. Az innovációjában Picassora hajazó Czóbel tehát mert ellentmondani olyasvalamire, ami egyéniségétől távol állt, hiányában pedig Braque személyében találta meg mindazt Picasso, akivel testvéri szövetségben, együtt harcolták meg a kubizmus forradalmát.

Mindezek ellenére az újítás szelleme továbbra is körüllengte Czóbelt, miként 1909-ben ő is ott volt a XX. századi magyar festészetet útjára indító Nyolcak táborában, ahogy részt vett a Magyar Impresszionisták és Neoimpresszionisták Körének (MIÉNK) a megalapításában is. A két világháború között pedig a KÚT - a Képzőművészek Új Társasága - tagja lett, a felszabadulást követően az Európai Iskola alapító kiáltványának egyik legrangosabb aláírójává vált. Sajátos festői világa mindvégig megőrizte természetszerűségét: említhetjük a Múzsa, a Szakácsnő, a Piros kendős lány vagy a Madonna című képeit. A II. világháború alatt Szentendre lett állandó tartózkodási helye, ahol 1975-ben műveinek bemutatására múzeum nyílt. A felszabadulás után a teleket Párizsban, a nyarakat Szentendrén töltötte. 1971-ben pedig a Műcsarnokban nyílt műveiből reprezentatív, retrospektív kiállítás. Igen gazdag életművének jelentős darabjai ma magyar és külföldi magángyűjteményekben találhatóak meg.



ESZKÖZÖK:   Nyomtatható verzió      




Szerkesztői levél >>
2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >>
Film >>
Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >>
Színház >>
Merj nagyot ébredni!
Ott voltam, ahol ezrek tüntettek a médiatörvény ellen – és még a zene is jó volt! >>
Intézménykritika >>
(Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >>
Könyv >>
Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >>
Zene >>
MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >>
Híres magyarok >>
"Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >>
Fotó >>
Buddhizmus képekben 2.
>>




Bookmark and Share
Pszeudo a facebookonRajongó leszek!

Copyrigth © 2008 pszeudo.hu. Készítette: Szántó Gyula





Szerkesztői levél
Film
Színház
Intézménykritika
Könyv
Zene
Híres magyarok
Fotó