címlap    party    magunkról    szellemi támogatóink    kapcsolat     
Heti téma: a mese 
Heti téma: a mese 


 
       Woyzeck és Marie tragédiája a Tháliában
szerző: Tóth Tamara

Nehéz dolgunk van, ha pusztán a féltékenységről szóló darabot keresünk, hiszen Shakespeare szinte minden elmondhatót belesűrített az Othellóba. A szerelemféltésből történt gyilkolás azonban ma is aktuális jelenség, ezért is a nagy klasszikus mellett érdemes színre vinni más szerzők műveit is. Például a nem kevésbé jelentős Georg Büchner (1813–1837) német drámaíró Woyzeck című darabját.

A Woyzeck megtörtént eseményt dolgoz fel, 1821-ben, Lipcsében egy katona-borbély hét késszúrással megölte a szeretőjét. Három évvel később felakasztották, a bíróság nem vette figyelembe a vádlott esetleges beszámíthatatlanságát. Az ügy széles nyilvánosságot kapott, felkavarta a kedélyeket, valóságos mitológia kerekedett köré, és ebből született meg a féltékenység drámája is. Büchner, aki nem érte meg a 24. születésnapját sem, igazán maradandót alkotott. Fiatal orvosként olyan pontosan térképezte fel az esetet, hogy a törvényszéki vizsgálat jegyzőkönyvét is felhasználta. Műve aztán töredékesen maradt fenn, és csak születésének 100. évfordulóján mutatták be. Az azóta létrejött színpadi és filmes feldolgozások nagyon sok ponton különböznek egymástól, minden rendezőt valami más szempont ragadott meg a Woyzeck dráma sokszínűségéből. A főhős viselkedése a nézők és a többi szereplő felől nézve őrültnek tűnhet, saját világában viszont az a normális. Emellett Woyzeck az esendő kisember figuráját testesíti meg, akit állandóan megaláz és lenéz a környezete, és ezért nem lepődhetünk meg azon, hogy ő is mindenkit gyűlöl. Vagyis csak majdnem, hiszen van az életében egyetlen ember, aki szereti őt, a felesége. A körülmények mégis úgy alakulnak, hogy a férfi az asszony ellen fordul, és féltékenységtől vezérelve megöli szerelmét. A történet látszólag egyszerű, emberi oldalról nézve mégis bonyolult problémákat vet fel.

Büchner drámájának aktuális feldolgozását a Thália Színház Új Stúdiójában láthatjuk a Maladype alternatív színházi társulat tolmácsolásában, Claudio Collovà rendezésében. A workshopszerű változatban csak a két főszereplő van jelen, mégis nyolcan állnak a színpadon. Erre szolgáljon magyarázatként a rendező vallomása: „Csak Marie és Woyzeck. Csak ők, megsokszorozódva, szinte egyformán. Az egyetlenek, akiknek van nevük, az egyetlenek, akik nem élik túl. Marie-t meggyilkolják, Woyzecket egy köztéren felakasztják. Mindenki más egy közösségben idéződik meg, amely romboló hatással jelenik meg és tűnik tova. A többi reménytelen hallucináció és a létezés névtelen alakokkal teli örvénye." 
 
Szereplők: Bakos Éva, Fátyol Hermina, Fátyol Kamilla, Orosz Ákos, Páll Zsolt, Papp Zoltán, Simkó Katalin, Tompa Ádám

Előadások: április 27., 28.



ESZKÖZÖK:   Nyomtatható verzió      




Szerkesztői levél >>
2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >>
Film >>
Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >>
Színház >>
Merj nagyot ébredni!
Ott voltam, ahol ezrek tüntettek a médiatörvény ellen – és még a zene is jó volt! >>
Intézménykritika >>
(Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >>
Könyv >>
Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >>
Zene >>
MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >>
Híres magyarok >>
"Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >>
Fotó >>
Buddhizmus képekben 2.
>>




Bookmark and Share
Pszeudo a facebookonRajongó leszek!

Copyrigth © 2008 pszeudo.hu. Készítette: Szántó Gyula





Szerkesztői levél
Film
Színház
Intézménykritika
Könyv
Zene
Híres magyarok
Fotó