címlap    party    magunkról    szellemi támogatóink    kapcsolat     
Heti téma: a mese 
Heti téma: a mese 


 
       Zwack Péter
szerző: Plecskó Edina
E heti híres magyarok rovatunkban nem mást állítunk a középpontba, mint a Zwack dinasztia nevezetes családfőjét, annak a klánnak a leszármazottját, akik egy igazi hungarikummal, az Unicummal ajándékozták meg a szeszes italok kedvelőit.

A család tagjai közül az első, II. József Habsburg császár udvari orvosa, dr. Zwack volt, aki több mint negyven gyógynövény összetevőjéből alkotta meg e nemes nedű bonyolult receptúráját, minél fogva a család az Unikum elkötelezett továbbörökítője lett. S bár a vállalat a történelem viszontagságai során többször is lehetetlen helyzetbe került – gondoljunk csak a II. világháború okozta pusztításokra vagy a kommunista kormányzat alatti államosításukra-, sikeres talpra állásukat az elmúlt évek eredményei mindenképpen igazolják. Zwack Péter 1949-ben vándorolt ki az Egyesült Államokba, ahol időközben egyre nagyobb tekintélyre tett szert az ország bor- és rövidital-piacán. Chicagóban borimportőr céget alapított és ő fogadtatta el azt az elvet is, hogy a legértékesebbek azok a borok, amelyeket a termelők saját területükön termesztett szőlőből készítenek. 1970-ben Zwack Péter visszatelepült Európába, amikor már az eredeti Unicum Olaszországban is növekvő népszerűségre tett szert. S ugyan az amerikai és a közel húsz éves olasz földön töltött távollétének oka a kényszerűség volt, mégis hozadékkal zárult: Péter ugyanis alaposan kitanulta a nemzetközi kereskedelem, a nyugati marketing minden csínját-bínját, és mindezzel tovább gazdagította a Zwack Unicum több mint kétszáz éves nemes hagyományát.

1987-ben Zwack és családja nem kis kockázattal visszatért Magyarországra, ahol először vegyesvállalatot alapított a Budapesti Likőripari Vállalattal, Zwack Unicum Budapest Kft. néven. 1990-ben a Magyar Köztársaság  washingtoni nagykövetévé nevezték ki, emiatt  lemondott korábban megkapott amerikai állampolgárságáról. Nagyköveti megbízatása idején, az 1956-os magyar emigrációt segítő tevékenységéért George Washington-díjat kapott. 1991-ben privatizálta vállalatát, amelynek később részvénytársaságként lett az elnöke. 1994-ben országgyűlési képviselővé is megválasztották, a Magyar Parlament egyetlen eredetileg is független képviselője volt az 1994-98-as parlamenti ciklusban. 1999-ben  Az Olasz Köztársaság Becsületrendjének lovagja kitüntetését, 2005 márciusában pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkereszt (polgári fokozat) kitüntetését kapta meg.
Zwack Péternek hét gyermeke közül legidősebb fia, Peter B. Zwack, az Egyesült Államok hadseregének ezredese lett. Második feleségétől, Anne-től született két gyermeke – Sándor és Izabella – pedig a Zwack vállalatnak képezik oszlopos tagjait, a Társaság jövőbeni üzemeltetése tehát minden bizonnyal biztosítva van.



ESZKÖZÖK:   Nyomtatható verzió      




Szerkesztői levél >>
2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >>
Film >>
Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >>
Színház >>
Merj nagyot ébredni!
Ott voltam, ahol ezrek tüntettek a médiatörvény ellen – és még a zene is jó volt! >>
Intézménykritika >>
(Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >>
Könyv >>
Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >>
Zene >>
MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >>
Híres magyarok >>
"Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >>
Fotó >>
Buddhizmus képekben 2.
>>




Bookmark and Share
Pszeudo a facebookonRajongó leszek!

Copyrigth © 2008 pszeudo.hu. Készítette: Szántó Gyula





Szerkesztői levél
Film
Színház
Intézménykritika
Könyv
Zene
Híres magyarok
Fotó