címlap    party    magunkról    szellemi támogatóink    kapcsolat     
Heti téma: a mese 
Heti téma: a mese 


       Zuzu-retrospektív (NÉGYSZEMKÖZT)
szerző: Plecskó Edina


Méhes Lóránt, Zuzu festő- és szobrászművész közel harminc évet felölelő munkásságába nyerhettünk bepillantást az Ernst Múzeumban kiállított retrospektív tárlaton. Az iskolai évektől kezdve, Vető Jánossal való közös munkálkodásán át, az ezredforduló után született új műveivel egyetemben egy eklektikus és egyedi művészetet azonosíthattunk a vásznakon vagy akár rézgálicon. Az itt kiállított darabok sugallják az öntörvényűséget, az újdonság szelét, és olykor a társadalommal való ütközést sem átallnak közvetíteni.

Méhes az 1970-es tanulmányi éveiben, (mely korszakot a kiállításon is külön egységként kezeltek) főként fotórealista festményeket alkotott. Ez a fajta képalkotási mód radikális gesztusnak számított akkoriban, mintegy szimbolikus utalásként az amerikai fotórealizmusra is. Ilyen szellemben készültek az Önarckép, vagy az apjáról mintázott Modern festészet (1972) című alkotások. Ebben az egységben szerepel még egy nagyon finoman kivitelezett grafikája, a tragikusan elhunyt barát, Gombás Erzsébet portréja is - a Gomba /Lány galambbal/, (1970).

www.kaposest.hu

Haladva az időben és a termeken, a '80-as évekbe csöppenünk. Ekkoriban barátjával, Vető Jánossal párost alkotva, Zuzu-Vető néven munkálkodtak. Itt, a kiállítás egyik legbőségesebben dokumentált részében megtapasztalhatjuk, hogy a fantázia szárnyalásának sem elméleti, sem tárgyi korlátai nincsenek. Ez utóbbi bizonyságául szolgálnak az Űrkőkorszaki szoborportrék (1983) névvel ellátott installációk, melyekben mintegy az univerzumból származó tárgyakat -kövekre illesztett csontokat, gyöngyöket, elektromos szerkezeteket, madártollat- fedezhetünk fel rézgálic "keretekbe" ágyazva. Az új szellemiséget igazolandó több ironikus hangvételű, az akkori társadalmi viszonyokat bíráló művek születtek -például a Művészet katonái a stadionban (1983). Zuzu és Vető technikai repertoárjában szerepelt a filctollal, ceruzával, akrillal való alkotás, valamint a vásznak varrással való kiegészítése. A színes képek zamatát az absztrakt, humoros formák és a rendre visszatérő szimbólumok adják.

www.kaposest.hu

1985-től Méhes újra egyedül alkotott, ekkoriban születtek misztikus témájú művei. A különböző vallásokat vette górcső alá, fellelhetjük itt a buddhizmus és kereszténység szimbólumait egyaránt. Ezek a Jézus szíve, Mária szíve, vagy akár a Maha Mantra képeken át fogalmazódnak meg. A rendkívül egységesen és letisztult formavilággal megalkotott művek mellőzik előző korszakának bohém és spontán jellegét, ezzel komolyságot szentelve a témának. Itt találhatjuk meg azon sorozatát is, -fekete alapon arany festékkel- melyben fogalmakat fest a vászonra. Ezek például A kör, A háromszög, Az útvesztő című képek. E terem kétségtelenül "fő" szereplője az Isteni szeretet oltára, ahová egy bársonnyal borított lépcsőn vezet az út. A díszes műtől hirtelen azon kaphatjuk magunkat, hogy egy templomot vizionálunk magunk elé. A keleties hatású oltárból fenségesség és hatalom sugárzik, bár a rengeteg gyöngy-szív és a bársony kicsit túlzónak hathat.

www.kaposest.hu

A tárlat utolsó blokkjában új szerzeményeket fedezhetünk fel. Az itteni alkotások 1999-től datálódnak, ekkoriban Méhes régi képek ihlette festményeket alkotott a retro-fotórealizmus jegyében. Ezek alanyául feleségei, Marietta és Csilla szolgáltak. Helyet kaptak itt például a Csillák és Marietták, vagy a Csilla repül című képek.
Az idén 56 éves Zuzu, a fotórealista művészet meghatározó alakjává avanzsált. Eddigi munkásságának esszenciáját adó érzések és értékek, a szinte védjegyévé vált kifejezésmódokkal most egy helyre sűrítve mutatkoztak meg. A humorral, iróniával fűszerezett képei kiváló lehetőséget jelentenek a művészet könnyed befogadására, a komoly tartalmak pedig elgondolkozásra sarkallnak.

szerző: Kinga


Sok kérdést felvet ez a kiállítás az Ernstben. Miért van egy kortárs alkotónak retrospektív kiállítása? Visszanézés, lezárás. Mi ez, csaknem öntemetés? Voodoo halál? Talán a Vető Jánossal készült képek korát zárja le? De akkor miért vannak csak Zuzu alkotta művek is?


www.kaposest.hu

Tény, távoli már ez a festői fogalmazásmód. Ezért mondanám azt, hogy inkább egy korszak lezárása Zuzu és olykor Kina (Vető János) alkotásainak segítségével. Közvetve a késő szocializmus évtizedeire tehetünk egy nosztalgikus pillantást, bárcsak ritkán jelennek meg konkrétan a művekben a szocializmus szimbólumai, jelei. Mégis egy korkép valahol. Rohanunk tovább a korszakokkal és visszanézünk a vállunk felett, mit látunk? A hazai pop-art egy szeletét.

Vető és Zuzu a hazai Pop-jelenségek jelentős darabjait hozta létre, egyfajta nagyvárosi folklórt építve be műveikbe. Nem csak festményeikkel alkották a történelmet, mindig ott voltak, ahol történt valami jelentős, gerjesztették a fontos történéseket. Kultfigurák. Ilyesmiket olvashatunk Méhes Lóránt Zuzu és Vető János Kina életéről elmélkedő írásokban. Bizonyára meghatározó figurái voltak a 70-es 80-as 90-es éveknek ám én mégsem tudok annyira lelkesedni alkotásaikért, mint a kritikák. Lehet, hogy csak a pop-art taszít, de az is lehet, hogy a Vető és Zuzu féle pop-art akadt a torkomon.

www.kaposest.hu

Plasztikusan kirajzolódik Zuzu személyisége a műveken keresztül. A kiállítás végére érve úgy éreztem, mintha a művész naplójába olvashattam volna bele, mintha elcsíptem volna egy beszélgetést az életéről. Amit utána olvastam róla és Vetőről, mindezt alá is támasztotta számomra. Emiatt azt mondom megérte megnézni ezt a kiállítást. De sajnos nem sokkal több érvet tudok emellett felsorakoztatni. Ígéretes kezdet furcsa, üres vég. A Gomb című képben még talál az ember mondanivalót, nem különben a kis rajzokban, melyek látszólag szervezetlen hanyag egymás utánban vannak a falon, jelentéktelen keretben. De aztán jön egy halom neon szín ésmisztikus giccs, vagy túl édes realizmus.

www.kaposest.hu

Elhiszem, hogy jó lehetett a közös alkotási folyamat maga („egy vonal tőled, egyvonal tőlem”) és a végén büszke szemmel tekintettek a kész műre, de valahol elveszett a lényeg a sok kis apró részlet között. Érzelmileg teljesen üresek a képek, akár egy plasztikbaba. A motívumrendszerek elnyomják egymást, megpróbálják túlharsogni a másikat színeikkel. Őszintén, néha olyan érzésem volt, mintha egy felnagyított füzetlapot látnék egy unalmas tanóra nyomaival. Szép, céltalan vonal-halom (például: Kétszív az egy pár) Máskor, pedig látomásos képzelgéseket (például: Csillagok és szappanbuborékok) vagy egy bohémélet nagy szerelmeit láthattam. Zuzu kiállított művein ugyanis megjelenik mind az első mind a második felesége (Méhes Marietta,aki a Trabant együttes énekesnője volt és Csilla).

www.kaposest.hu

Valahol azt olvastam, hogy egy méltóképpen nem értékelt életművel van dolgunk. Ez nagyon megdöbbentett. Szerintem a kritikák egyenesen túlértékelik. Olyan mintha abba a csapdába estek volna, hogy egy kor kultfigurája, egy művész, akármit csinál az jó, csak legfeljebb nehéz megmagyarázni a miértet.



ESZKÖZÖK:   Nyomtatható verzió      




Szerkesztői levél >>
2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >>
Film >>
Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >>
Színház >>
Merj nagyot ébredni!
Ott voltam, ahol ezrek tüntettek a médiatörvény ellen – és még a zene is jó volt! >>
Intézménykritika >>
(Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >>
Könyv >>
Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >>
Zene >>
MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >>
Híres magyarok >>
"Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >>
Fotó >>
Buddhizmus képekben 2.
>>




Bookmark and Share
Pszeudo a facebookonRajongó leszek!

Copyrigth © 2008 pszeudo.hu. Készítette: Szántó Gyula





Szerkesztői levél
Film
Színház
Intézménykritika
Könyv
Zene
Híres magyarok
Fotó