| | | | | Terem-terem |  szerző: Baranyai Richárd |
Terem-terem-teremteremteremterem-terererem... Ismerős? Naná hogy nem, mert nem tudok gépelve dúdolni, de akinek megvan, hogy mi ez, annak gratulálok. Akinek nincs meg, annak segítek: kicsit genya, néha a saját csapdájába esik, általában a környékén van egy csetlő-botló felügyelő, ohh, és majd elfelejtettem, a kedvence a rózsaszín. Megvan már?
 No, azon keveseknek, akiknek még ennyiből sem esett le, segítek még egy kicsit: Ő maga is rózsaszín, és a nagymacskák közé tartozik. Vagy a nagy gyémántok közé. Remélem ebből már mindenkinek leesett, hogy itten biza’ a Rózsaszín Párducról beszélünk. Jól föladták a leckét kedves kollegáim, ugyanis minden kategóriába belefér. Lehet film, mert ugye volt film is belőle, nem is egy, ráadásul az utolsó talán vagy egy éve. Lehet rajzfilm is, ami ugye film valamennyire, és nagyjából 100-150 részt ért meg. Lehet zene, mert méltán elhíresült a terem-terem (na jó, nem próbálkozom újra). Lehet híres magyarok, ugyanis van egy magyar zenekar, akik hatalmas sikereket értek el a főcímzene feldolgozásával (így van, a Neo-ról van szó). Lehet könyv, ha a képregényt annak vesszük. Lehet, hmm, vajon milyen hely van is rózsaszínpárducos?
 Az első film 1963-ban jelent meg, Peter Sellers főszereplésével, aranyos rajzfilm kezdéssel, egy épp eltulajdonítás küszöbén álló gyémánt történetével. Cluoseau pedig belecsöppen a kellős közepébe, és csak jobban megkavarja az egész kutyulmányt, mint bárki képzelné. A film nagy siker lett, mint 5 folytatása is, aztán a hatodik, amit már nem Peter Sellers játszott, bukott egy csúfosat. A gond csak az volt, hogy senki nem röhögött ezen a botláson olyan jót, mint Sellers bukdácsolásain a filmvásznon. A sorozat tehát jégre került, míg valakinek eszébe nem jutott szerződtetni Steve Martint, meg még néhány „ámokfutót” és 2006-ban új életet lehelni a gyönyörű gyémánt történetébe.
És most egy erős huszárvágással térjünk is át a rajzfilmre: Elkészült a film  1963-ban, a főcímdal már meg volt, Henry Mancini írta, és a mai napig elég gyakran fölcsendül erre-arra, viszont kellett az elejére egy stílusos főcím. Akkoriban még hajlamosak voltak ezt rajzfilmes formában megoldani, nem csak ennél a filmnél, hanem sok sorozatnál is. De szinte egyik főcím-rajzfilm sem lett olyan sikeres, mint a Rózsaszín Párduc-é. David DePatie 126 részt hozott létre az évek során, amiket vetítettek 30, 60 és 90 perces műsorokban, főműsoridőben, a világ majd minden tévécsatornáján. És 2008-ban újabb 26 rész megrajzolásába fogtak a Cartoon Network kérésére, Pink Panther and Pals címen. Természetesen ha már ilyen sikeres lett a dolog, akkor nem maradhatott ki a kézzel fogható, papír alapanyagú verzió sem, így 1971-ben először csapkodhatták egymás fejét a gyerekek Rózsaszín Párduc újsággal Amerikában. Mondhatjuk, ennek is nagy sikere lett, ugyanis 13 évig élt az újság és 87 rész jelent meg belőle.
 Később persze minden létező rózsaszín-bőrt megpróbáltak lehúzni szerencsétlen macskánkról, csináltak belőle rágót, reklámarcot, videojáték főszereplőt, kulcstartót, valamint majd’ mindent, ami csak eszébe juthat a salseseknek. De ez a hírességek sorsa. Viszont mind a mai napig, a röhögéstől a térdemet csapkodva vagyok képes megnézni akár a filmeket, akár bármelyik rajzfilm részt. Ami azt jelenti, hogy szerencsére a bőrnyúzók nem voltak képesek a pénz utáni hajszában élvezhetetlenné silányítani egy nagyon is jó karaktert. Aki így a mai napig elkövetheti csínyeit, míg hű társa, a felügyelő, loholhat a bűnözők után, akikre aztán valami csodálatos módon, véletlenül rákattan a bilincs. Now that’s what I call Pink.
|
|
ESZKÖZÖK:
|
|
|
 |
|
|
Szerkesztői levél >>
 | 2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >> |
Film >>
 | Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >> |
Színház >>
Intézménykritika >>
 | (Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >> |
Könyv >>
 | Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >> |
Zene >>
 | MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >> |
Híres magyarok >>
 | "Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >> |
Fotó >>
|
