címlap    party    magunkról    szellemi támogatóink    kapcsolat     
Heti téma: a mese 
Heti téma: a mese 


 
       Csokoládé
szerző: Baranyai Richárd
Adott egy kis Francia falu, Lansquenet-sous-Tannes (kitalált), és annak nem túl haladó gondolkodású életvitele. Telezsúfolva a rugalmatlanabbik tipusú keresztényi életvitel minden elemével. Adott a nő, Vianne Rocher, aki a lányával utazgat, ki tudja miért? És aki mint anyja is egykor, és mint lánya is később, kicsit kacérkodik a varázslattal.

Hogy-hogynem a két dolog találkozik, és ha már így alakult, Vianne boltot nyit a kisvárosban. Csokoládéboltot. És ezzel el is értünk a problémák alapjához. Ugyanis a városka lakói elkezdenek változni. A csokoládé „mágiája” fölszabadítja őket, és kinyílnak az életre. Persze van, akinek ez nem igazán tetszik, például Francis Reynaud... A történetet, a Csokoládé  sikerei után, Joanne Harris is folytatásra méltónak találta, így 2007-ben megjelent a Csokoládécipő, és 2008-ban a Girl with no shadow, aminek a magyarítása még várat magára.

Joanne Harris persze kölcsönzött a körülötte élők természetéből, viselkedéséből. Sok helyen olvashatjuk, hogy Vianne lánya nagyon hasonlít Joanne lányához. És természetesen az a mágia, amivel Vianne elbűvöli a kisvárost, megmutatkozik abban is, ahogyan Harris képes elbűvölni az olvasóit. Fontos része a történetnek az egyház  és egyházi dogmatizmus szembenállása a „pogány” életszemlélettel, az élet élvezetének kifejeződésével. Ebben a vonásban is megmutatkozhat valami Harris életfelfogásából, vagy legalábbis egy belső konfliktusból, a keresztényi neveltetés és a nyitott szemmel, szívvel létezés között. Talán ez az ami a könyv varázsát adja, ugyanis majd’ mindannyian kaptunk a keresztényi nevelésből, ilyen-olyan formában, és ki az, aki azt állítaná, hogy nem vágyik a varázslatos érzésekre, amikor kiélvezi egy jó bonbon ízét? Ennek a sokakban ott rejlő vágyakozásnak köszönhető, hogy a könyv nagy sikereket ért el. És mint az lenni szokott a sikeres könyvekkel az utóbbi időben, filmszalagra is rögzítették a történetet, Juliette Binoche és Jonny Depp főszereplésével. (Érdekes, hogy Depp hányszor előfordul a csokoládéhoz kapcsolódó filmekben...).



A film, a könyvhöz hasonlóan, nagy sikert aratott, és ezzel vitákat robbantott ki arról, hogy a papír, vagy a celluloidszalagos verzió sikerült-e jobban. Több helyen olvastam, hallottam, hogy nem tudták végigolvasni a könyvet, de a film a kedvenc művek közé került, viszont ennek fordítottját is. De ez nem is baj, nem kell egyeznünk. Az azonban kétségtelen, hogy vagy így, vagy úgy, de a történet képes volt belopni magát az emberek szívébe. És működött a Csokoládé mágiája.


ESZKÖZÖK:   Nyomtatható verzió      




Szerkesztői levél >>
2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >>
Film >>
Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >>
Színház >>
Merj nagyot ébredni!
Ott voltam, ahol ezrek tüntettek a médiatörvény ellen – és még a zene is jó volt! >>
Intézménykritika >>
(Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >>
Könyv >>
Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >>
Zene >>
MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >>
Híres magyarok >>
"Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >>
Fotó >>
Buddhizmus képekben 2.
>>




Bookmark and Share
Pszeudo a facebookonRajongó leszek!

Copyrigth © 2008 pszeudo.hu. Készítette: Szántó Gyula





Szerkesztői levél
Film
Színház
Intézménykritika
Könyv
Zene
Híres magyarok
Fotó