címlap    party    magunkról    szellemi támogatóink    kapcsolat     
Heti téma: a mese 
Heti téma: a mese 


 
       MNB Látogatóközpont
szerző: Balogh Eszter
Atyaég, mit keresek én itt? Kicsit úgy érzem magam, mint Gombóc Artúr a csokikkal: kerek érmék, négyszögletes érmék, lyukas érmék, arany, ezüst, bronz érmék, állatos, növényes, bácsis, nénis bankjegyek, de végső soron nekem mind egyforma, és mind csak árucserére szolgál… aztán az interaktív játékok az én szívemhez is közelebb hozzák a monetáris világ bűbájait.

epa.niif.huA Magyar Nemzeti Bank ingyenesen látogatható kiállításán a magamfajta gyermeklelkűeken túl a történelem iránt érdeklődők is megtalálják a számításukat, sőt, a bélyeggyűjtők is csemegézhetnek az erre rendelt sarokban. A teremben balról jobbra haladva a pénz, a pénzverés történetével ismerkedhetünk meg, kedvenc királyaink pénzverési szokásaival és azzal is, hogy mit érdemeltek anno az érmehamisítók. Elképzeltem, mi lenne, ha manapság is meztelen párbaj lenne a büntetése annak a gonosztevőnek, aki hamis ezressel fizet a közértben… hát nem is tudom. A következő néhány vitrinben a Nemzeti Bank történetével, az infláció jelenségével ismerkedhetünk. Kicsit le is ragadok néhány képnél, ami egy zöldségest örökített meg a hiperinfláció idején, a több százezer forintos almáival. Sokkal pozitívabb az az újságcikk, ami a világháború környékén íródott az ország aranytartalékának megmentéséről: szerencsére ebben az ügyben jókor jó helyen jó szövetségeket kötöttünk, így az aranyat szállító vonat története – és így a Nemzeti Banké is – happy enddel végződött.

www.owl.hu

De most már aztán tényleg izgat, mik azok a gépek a terem közepén! Egy kedves ősz úr mintha csak arra várt volna, hogy leüljek a kvízjátékhoz, lelkesen mesélni kezd. Mért lenne az Európai Központi Bank Brüsszelben? Hisz’ annyi minden van már Brüsszelben… Ám legyen, beikszelem Frankfurtot. Jó döntéseim jutalma egy saját arcképes fabatka, senki ne mondhassa, hogy még ennyit sem érek. Pénzverés közben megtudom, mi történik a gyorsan rongyolódó papírpénzekkel: bankjegy brikettet készítenek belőle! Szuper tüzelőanyagnak szolgál, és hosszú téli estéken nem utolsó élmény lehet 20 img.index.humillió forintnyi papírfecnit dobálni a kandallóba… elfelejtettem megkérdezni, hol lehet ilyesmit beszerezni. A tárlatvezető nem hagy unatkozni: egy mérleghez invitál, de meg is nyugtat rögtön: nem kell megijedni, ebből nem fog kiderülni semmi kínos adat, ellenben megtudom, mennyit érnék, ha arany lennék. Hmm, nem is rossz… Pár lépés múlva már én vagyok a jegybank elnöke! Egy szimulációs játék erejéig legalábbis… még jó, hogy csak addig, mert a híradó rögtön szembesít a döntéseimet követő közhangulattal – ami alapján, enyhén szólva nem állnék a népszerűségi lista csúcsán, talán egy két tojás is repülne a fejemhez, de elsőre, előképzettség nélkül - egész jó.

Tovább is van, de nem mondom. Beszéljen a pénz, ha már úgyis ezt tartja a mondás, a Nemzeti Bank Szabadaság téri látógatóközpontjában.


ESZKÖZÖK:   Nyomtatható verzió      




Szerkesztői levél >>
2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >>
Film >>
Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >>
Színház >>
Merj nagyot ébredni!
Ott voltam, ahol ezrek tüntettek a médiatörvény ellen – és még a zene is jó volt! >>
Intézménykritika >>
(Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >>
Könyv >>
Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >>
Zene >>
MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >>
Híres magyarok >>
"Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >>
Fotó >>
Buddhizmus képekben 2.
>>




Bookmark and Share
Pszeudo a facebookonRajongó leszek!

Copyrigth © 2008 pszeudo.hu. Készítette: Szántó Gyula





Szerkesztői levél
Film
Színház
Intézménykritika
Könyv
Zene
Híres magyarok
Fotó