címlap    party    magunkról    szellemi támogatóink    kapcsolat     
Heti téma: a mese 
Heti téma: a mese 


 
       Érdi Tamás - zongoravirtuóz más szemmel
szerző: Plecskó Edina
Mi, magyarok az élet számos területén büszkélkedhetünk olyan nagyságokkal, kiknek köszönhetően nemzetünk hírneve a külföldiek körében is igazán fényesen ragyog. Így van ez a művészetek, azon belül a kiváló zongoristák tekintetében is, közülük most egy igazán különleges előadóművésszel, a lelki szemeivel a zene mélységeibe látni tudó Érdi Tamással ismerkedhetünk meg.

Érdi Tamás egy hibás inkubátor kezelés következtében vesztette el a látását, ám a zene iránti alázata és mindent elsöprő akaratereje – természetesen zseniális tehetségével kiegészülve – a legnagyobb művészek közé emelték őt. Tanárai, Becht Erika és Kollár Zsuzsa egy speciális módszerrel „láthatóvá” tették számára mindazt, ami a kottában található, így 15 évesen már első sikerét arathatta a Tavaszi Fesztiválon Vásáry Tamás vezényletével Mozart: A-dúr zongoraversenyével. 17 évesen már Moszkvában ért el első helyezést a Louis Braille Nemzetközi Zongoraversenyen, majd felvételt nyert a Bécsi Zeneakadémiára, ahol Joó Imola tanítványa lett. 2002-ben a Torontói Royal Conservatórium ösztöndíjasaként megszerezte művészdiplomáját Leon Fleisher tanítványaként. Torontói tanulóévei alatt játszott a Torontói Szimfonikusokkal, az Izlandi Szimfonikusokkal fellépett a Carnegie Hallban, a Lincoln Centerben. Játszott Amerika, Kanada és Európa számos nagyvárosában. Legutóbb Londonban a Barbican Központban, Vásáry Tamással Mozart kétzongorás versenyművét adta elő.

Zenei termékenységét és sikereit jelzi számos, igen széles körben elismerést kivívott hanganyaga: a 2000-ben, Kanadában másodkiadásban megjelent két Mozart zenekari CD-je, a 2003-ban napvilágot látott és komolyzene-kategóriában Gundel díjjal jutalmazott Schubert szólólemeze, valamint 2004-es Chopin CD-je. 2005 februárjában, a Művészetek Palotájában nagy sikert aratott koncertje a Palota első komolyzenei lemezeként DVD-n is megjelent, 2006-ban pedig Bartók és Liszt legkedvesebb műveivel jelentkezett új szólólemezén. Magyarországon szinte minden Szimfonikus zenekarral játszott már, 2007-ben Kocsis Zoltán felkérésére Pécsett a Pannon Filharmonikusokkal Chopin zongoraversenyt, Budapesten a Nemzeti Filharmonikusokkal Mozart d-moll zongoraversenyét játszotta. 2008-ban megkapta a 30 év alatti tehetséges fiataloknak járó Junior Prima díjat, ami hazánkban az egyik legnagyobb elismerésnek számít. 2008 decemberében a New Yorki ENSZ Palotában ő adott koncertet a Fogyatékosok Nemzetközi Világnapján, mindeddig 23 országban koncertezett már.
Honlapján (http://erditamas.hu) is olvasható repertoárja kitűnően tanúskodik zenei nagyságáról, ahogyan az ide feljegyzett idézetek is hűen tükrözik valódi előadóművészi voltát:

„Tamás Chopint játszott felejthetetlenül – én meg csodáltam őt, aki önkörén belül legyőzhetetlen. Király ő, ha játszik csodás birodalmában.”   – SÜTŐ ANDRÁS, író; Marosvásárhely, 1996. április 27.

„Véleményünk szerint nemcsak rendkívüli tehetséggel megáldott virtuóz, de mindenekelőtt hallatlanul érzékeny művész, aki képes teljesen hibátlanul és elmélyülten megérezni bármely kort és stílusirányzatot képviselő zeneszerző intencióit. Előadói stílusa rászolgált a legmesszebbmenőbb elismerésre, különösen annak ismeretében, hogy az ismert zongoraművészek többsége olyan mechanikus stílust követ, aminek nem sok köze van az igazi művészethez.”
Mély meggyőződésem, hogy Érdi Tamás rászolgált a zongoraművészek világ-élvonalában elfoglalt tartós helyére.”   – Antoni Grudziński, zenetudós, a Fryderyk Chopin Társaság elnöke

„Én csak írni tudok, de Tamás ujjaival az Isten üzen” – Szabó Magda




ESZKÖZÖK:   Nyomtatható verzió      




Szerkesztői levél >>
2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >>
Film >>
Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >>
Színház >>
Merj nagyot ébredni!
Ott voltam, ahol ezrek tüntettek a médiatörvény ellen – és még a zene is jó volt! >>
Intézménykritika >>
(Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >>
Könyv >>
Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >>
Zene >>
MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >>
Híres magyarok >>
"Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >>
Fotó >>
Buddhizmus képekben 2.
>>




Bookmark and Share
Pszeudo a facebookonRajongó leszek!

Copyrigth © 2008 pszeudo.hu. Készítette: Szántó Gyula





Szerkesztői levél
Film
Színház
Intézménykritika
Könyv
Zene
Híres magyarok
Fotó