| | | | | Rocky Horror Picture Show |  szerző: Balogh Eszter |
Kultusz, kultusz... mi az? Nekem a sztárvórsz, meg a félelemésreszketés. Másnak a rokihorror - ízlések és pofonok. Az tény, hogy jókor volt jó helyen, hogy felkavarja a kor flower-power hippijeinek bóbult-békés lelkivilágát.
 A színpadra íródott, később filmként is elhíresült musical alapjában véve olcsó összetevőkkel manipulál: családi mozinak indul, majd jön egy defekt, és hamar felsorakoznak kedvenc horror-kliséink szellemkastéllyal és annak púpos őrizőjével, fehér arcú lények, sok fekete szemceruza, sötét rúzs, gótikus ruha, satöbbi. Van sci-fi vonal is a filmben, egyik főhősünk, Frank-N-Furter, a harisnyatartóban pompázó úriember ugyanis a Transzilvánia bolygóról érkezett (isten áldja a szövegírókat), ő az aki megteremti Rocky Horrort, az izmos felsőtestű, szeretnivalóan bárgyú tekintetű lényt, akire a csajok fanyalognak, végül mégsem lesz neki olyan rossz sora. De az egész cucc kultusz mivoltához valószínűleg nem ez a sztorisaláta járult hozzá, hanem a nagyvonalúan adagolt gátlástalanság, a fűzők és csipkés harisnyák, na meg a frenetikus zenék. Más szóval, tökmindegy milyen kusza a történet, a lényeg, hogy a végére feloldódik az elején még tanácstalan és gyanakvó középosztálybeli jegyespár, hullanak az erkölcsök és a felsőruházat, és combfixben táncol még a tolószékes professzor is.
Első körben egyébként nem aratott nagy sikereket sem a színdarab, sem a film. Aztán egy-két díj ide meg oda, kicsit későbbi órán kezdték játszani, kicsit kezdte felfedezni az entellektüel közönség, és elindult a lavina. Mitagadás, lettem volna hippi abban az időben, mikor alkalomhoz illő flitteres jelmezben járt vetítésre az elszánt nagyérdemű, és komoly koreográfia szerint zajlott a mozi megtekintése. Tánc, konfetti, pirítós... esetleg wc-papír is előkerült. Most őszintén: ki tudja elképzelni, hogy egy pesti művészmozi közönsége egyenruhában érkezik a vetítőterembe (harmadszor!) és közös dalolásba kezd? Na ugye. Hát így lett kultusz a Rocky Horror Picture Show. So, let's dooo the time waaaarp again...!
rendező: Jim Sharman
forgatókönyvíró: Richard O'Brien, Jim Sharman
zeneszerző: Richard Hartley
szereplő(k):
Tim Curry (Doctor Frank-N-Furter)
Susan Sarandon (Janet Weiss)
Barry Bostwick (Brad Majors)
Richard O'Brien (Riff Raff)
Nell Campbell (Columbia)
Meat Loaf (Eddie)
|
|
ESZKÖZÖK:
|
|
|
 |
|
|
Szerkesztői levél >>
 | 2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >> |
Film >>
 | Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >> |
Színház >>
Intézménykritika >>
 | (Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >> |
Könyv >>
 | Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >> |
Zene >>
 | MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >> |
Híres magyarok >>
 | "Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >> |
Fotó >>
|
