címlap    party    magunkról    szellemi támogatóink    kapcsolat     
Heti téma: a mese 
Heti téma: a mese 


 
       Ez a Nirvana nem az a nirvána
szerző: Márton Balázs
A buddhizmus szerint a nirvána állapota a mindenféle kínzó állapotoktól, vágyaktól és érzelmektől való mentesség, ahol békében élünk a világgal. Legalábbis a Wikipédia valami ilyesmit mond. A Nirvana zenéje pedig baromira nem.

A névválasztás inkább csak valami ironikus kiszólásnak tűnik, mert az együttes dalairól általában minden, csak a fentiekhez hasonló dolgok nem jutnak az eszünkbe. Fájdalmasan tépett húrok, zaklatott, erőszakos riffek, torzított hangok jellemzik Kurt Cobain és Krist Novoselic gitármunkáját, melyet Dave Grohl kemény és pörgős dobjátéka kísér. Mindehhez pedig ott van Cobain időnként szinte végletekig erőltetett hangja, melyet érezhetően mindenféle egészségtelen szerek képeztek jellegzetesen reszelősre, és melyen üvöltve vágja az ember arcába nyomasztó vagy legalábbis ambivalens érzésekkel töltött szövegeit.

Természetesen a Nirvana zenéjéről sem lehet egységes, változatlan tömbként beszélni. Egyrészt ott vannak a lassabb, nyugodtabb számok, mint pl. az About a Girl, vagy a felszabadult(nak tűnő?) On a Plain. Viszont ezekben is mintha lenne valami nyugtalanító. Talán azok a dalok, ahol a Nirvana leginkább eléri a nirvánát, a Nevermind Something in the Way-je és az In Utero Dumbja (előbbi épp a zenekar legszétesettebb, legzaklatottabb száma, az albumot záró Endless, Nameless előtt). Kétlem azonban, hogy bárkit is a lelki béke öntene el az együttes egy albumának meghallgatása után.

Másrészt természetesen a Nirvana is változott az idővel. Már 1991-es debütáló lemezükre, a Bleachre is jellemző a belső feszültség, a dalok többsége azonban masszívan döngöli a képünkbe a néha már-már teljesen szerkesztetlenül, meder nélkül hömpölygő riffeket. A szöveg is ehhez illő: gyakran mantraszerűen ismétlődő sorok-félsorok, melyeket Cobain a világba ordít (a School például gyakorlatilag négy darab sorból áll). Az egészet azonban épp ez a nyersség teszi őszintévé, és elemi erővel döngöl minket a földbe.


 A következő album, az 1992-es Nevermind már „behódol” a szerkesztés kötelező kellékeinek, a mindenféle íveknek, jól adagolt váltásoknak, nyugodt és zaklatott részek cserélődésének. Ezzel fogyaszthatóbbá tette a punk rock, a heavy metal és a '80-as évek alternatív zenéjének (leginkább talán a Pixies-éből) elemeiből építkező grunge-t. Sőt, sokkal többet is elért: a mainstreambe emelte az addig alternatívnak számító stílust, ezzel magát a rockzenét is megújítva. A grunge így tömegek számára jelenthetett valami előzmény nélküli, forradalmi változást, és témáival egy egész elbizonytalanodó generáció számára adhatott hangot, amelynek (a hidegháború végével) se nagy háborúja, se gazdasági válsága nem maradt, csak valami bizonytalan légüres tér.
Ebben pedig szinte az egyetlen biztos pontot az MTV jelentette. Márpedig Beavis és Butthead azt mondta, hogy „a Nivarna [nem elírás!] kúl, höhöhö, höhö, höhö”.


És a Nirvana kúl is lett.
De önmagában nyilvánvalóan nem (vagy legalábbis nem csak) a két vihogó ízlésrendőr (akármennyit tudok én is röhögni rajtuk, a videóklipnézős részek bizony erről szóltak) és a dalaikat rongyosra játszó zenetévé miatt. Népszerűségükben az is közrejátszhatott, hogy a számaik pont olyasmit ragadtak meg a világból pl. a hidegháborúban frissen „győztes” kapitalizmus és materializmus elvetésével (lásd a Nevermind borítóját), a dicsőséges demokrácia helyett az anarchia propagálásával, amivel lázadást tudtak kifejezni – még épp sokaknak emészthető formában. A zene és a szöveg pedig még mindig megtartotta azt a belső feszültséget, ami talán a leginkább hasonlít arra, milyen érzés fiatalnak lenni.

Az albumról a Bleach-re leginkább talán az Endless, Nameless és a Stay Away, esetleg még a Territorial Pissings emlékeztet (bár megkockáztatom, hogy előbbi még oda is túl szétesett lenne). A dalok többsége viszont a dinamikával játszva teremt feszültséget – a Lithiumban erre a szöveg váltásai is rájátszanak, míg a Pollyban a finom akusztikus gitár és az iszonyatos történetet ábrázoló szöveg ad kontrasztot.
A technika egyik legtökéletesebb példája azonban az album nyitószáma, a Smells Like Teen Spirit. A dal a legismertebb szám lett az albumról, de a zenekarnak, sőt, az egész „X-generációnak” is jelképévé vált  – nem elsősorban a fenti okból. Itt ugyanis Cobain nem csak a saját nevében szólal meg: az egyébként a Nirvánánál egyáltalán nem jellemző többes szám első személy mögött ott üvölt az egész nemzedéke, „a kis csoportjuk”, erre pedig a cím mellett a klip is ráerősít. A dal valóságos himnusz lett, az albumot vitték, mint a cukrot, a kritikusok pedig imádták.
Cobain speciel utálta.
De miért pont ő lett volna bármivel is megelégedve?
A zenekar csapdába került: hogy harcoljanak a fő vonal ellen, ha ők lettek azok? A helyzeten az In Utero se sokat változtatott: hiába nyilatkozta Cobain, hogy a Nevermind „túlszerkesztett” volt, a harmadik albumuk is inkább arra hasonlít, mint a Bleachre.


A Rape Me-ből áradó kiszolgáltatottság talán, a Serve the Servants („Teenage angst has paid off well/Now I'm bored and old”) pedig elég egyértelműen a körülöttük kialakult hisztériára reagál. Cobain soha nem tudott megbarátkozni azzal a szereppel, amit a Smells Like Teen Spirittel magára vállalt, és a sikerrel, amit nem akart. Az életmódja se tudta olyan gyorsan felőrölni, mint belső békétlensége, amiből nem talált kiutat.

Mikor a nirvána szakszerű definíciója felől érdeklődtem, egy buddhista ismerősöm azt írta, az egész arról szól, hogy megszabaduljunk a tetteink hatásától, mely csak szenvedést okoz, és ami a lét körforgásához bilincsel minket. Ironikus módon a Nirvana kitörölhetetlen nyomot hagyott: hiába  forrt egybe a zenekar és a grunge annyira Cobain személyiségével, hogy öngyilkossága a zenekart, sőt, a stílus népszerűségét is magával rántotta, addigra már megmásíthatatlanul megváltoztatta a rockzene történetét, és valóságos mítoszt teremtett. Ez pedig máig visszaköszön lázadó kedvű tizenévesek pólóin vagy a tribute bandák, számok során (lásd a Tankcsapda Egyszerű Dalát).
A nirvána szó szerint ellobbanást jelent, mint mikor elfújunk egy gyertyát – ehhez képest a Nirvana egy atomcsapással ért fel. Az óriási hatás azonban Cobain számára valóban csak szenvedést szült.
Ki tudja, talán a következő életben sikerül megtalálnia a maga nirvánáját.


ESZKÖZÖK:   Nyomtatható verzió      




Szerkesztői levél >>
2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >>
Film >>
Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >>
Színház >>
Merj nagyot ébredni!
Ott voltam, ahol ezrek tüntettek a médiatörvény ellen – és még a zene is jó volt! >>
Intézménykritika >>
(Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >>
Könyv >>
Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >>
Zene >>
MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >>
Híres magyarok >>
"Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >>
Fotó >>
Buddhizmus képekben 2.
>>




Bookmark and Share
Pszeudo a facebookonRajongó leszek!

Copyrigth © 2008 pszeudo.hu. Készítette: Szántó Gyula





Szerkesztői levél
Film
Színház
Intézménykritika
Könyv
Zene
Híres magyarok
Fotó