| | | | | "Az indíttatás a lényeges"- interjú Miklós Tiborral |  szerző: Weszelovits Dániel |
Miklós Tibor méltán nevezhető a magyarországi musical-játszás élvonalbeli harcosának. Szövegíróként, fordítóként, a Rock Színház alapítójaként számtalan sikeres külföldi és magyar darab fűződik nevéhez. Több évtizedes tapasztalatairól, Musical! című könyvében számol be.
 Önnek mi a véleménye, milyen egy jó musical, mitől lesz jó egy előadás?
Hogy jó mű születik, vagy kevésbé jó, az gyakorlatilag már a témaválasztásnál eldőlhet. A musicalnél fontos előfeltételnek tartom, hogy valamilyen irodalmi előképe legyen az anyagnak, amit feldolgoznak. Ez létrejöhet a legkülönbözőbb műfajokból, a költői eposztól a drámán és a filmforgatókönyvön át, a riportig, bármi. Nagyon fontosnak érzem, hogy ez a háttér tartalmas gondolat legyen. Én borzasztóan szeretem azt, amikor az ember valamilyen irodalmi anyaggal kapcsolatban belső közösséget érez, olyan késztetést, hogy annak részese legyen, valamit hozzátegyen. Az indíttatás lényeges. Ha inspiratív az anyag, és jó képzettségű emberek látnak neki, akkor megvan az esélye, hogy valami értékes szülessen.
Milyen személyi feltételek szükségesek az alkotók részéről egy értékes mű születésénél?
Fontos az, hogy a szerzőtársak, akik a művet adaptálják - a zeneszerző, a dalszövegíró, a librettista - annyira egymásra hangolódjanak, hogy menet közben ne legyenek stiláris problémák. Egyfajta belső megértésnek kell lennie, lehetnek viták, lehetnek feszültségek, majdnem mindig vannak is, de ha nem szervesül a zene szöveggel, ha nem találják meg az arányát a prózának és a daloknak, az súlyos problémákat okozhat. Ez terjedelemben, a dolog a feszességében jelentkezhet, lehet stílusprobléma, előfordulhat, hogy a zene szinte ledobja magáról a szöveget. Ennek ellenkezője, olyan prozódiai probléma is megtörténhet, hogy önmagában nagyon jó a szöveg, de énekelhetetlen. A belső együttműködésnek nagyon nagy jelentőséget tulajdonítok, még azt is megkockáztatnám, hogy a világ legjobb darabját is el lehet rontani színpadra állítás közben. Az, hogy kik viszik színre, milyen a szereposztás, milyen a rendező kreativitása, van-e alázata, vagy csak önmagát akarja kifejezni, az sok esetben már hozott olyan eredményt is a múltban, hogy a végén azt gondoltuk, többet érdemelt volna az adott mű.
Milyen egy profi musical színész?
Ma már nagyon sokan énekelnek jól, korszerűen, differenciáltan. Ez már a belépő, de talán még ez is kevés. Az éneklés a művész színészetének, a színészi munkájának eszköze kell, hogy legyen. Nem öncélúan kell nagyokat és látványosakat énekelni, hanem annak az alakítás részévé kell válnia, mint a mimika vagy a mozgáskézség. Ha valaki csak önmagát akarja csillogtatni, az előbb-utóbb kihullik a színészi alakítás hiánya miatt. Nem annak kellene lennie a nagy színházak produkcióiba való bejutásnak a feltétele, hogy előtte valamelyik tévében műsorvezető, vagy sorozatsztár legyen az illető, hanem tudjon énekelni, legyen színészi talentuma, mozgásérzéke, és akarjon tanulni még többet. A tehetséget folyamatosan csiszolni kell, csak sokoldalú képzéssel lehet érvényesülni. Most még meg lehet élni kevesebből, de néhány év múlva már nem.
Reméljük! A műfaj napjainkban egyre inkább kezd elüzletiesedni. Mi a véleménye a bevételre hajtó produkciókról?
A műfajnak mindig volt egy olyan szegmense, amelyik folyamatosan a kassza felé kacsingatott. A popularitás nem elhatározás kérdése, de ha az ember már tudatosan is arra törekszik, hogy nagyon egyszerű, nagyon szimplifikált darabot hozzon létre, olyat, ami sokaknak fog tetszeni, és valamelyik éppen divatos trenddel harmonizál, azzal megcélozzák a sikert. A könnyebb végét fogják meg a dolognak. Ha valaki például a francia Rómeó és Júlia musical alapján akar Shakespeare-t adaptálni, akkor úgy gondolom, ráállt egy olyan dologra, aminek a végén a meztelen revük, és hasonló "nadrágletologatós jópofaságok" vannak.
Ön szerint miért élnek meg jobban külföldön a magánprodukciók, mint nálunk?
 Magyarország még mindig nagyon más, mint például a Broadway, a Westend, vagy a német üzleti jellegű musical színházak. Korántsem lehet annyit lejátszani egy darabból, és nem lehet a jegyárakat olyan magasra vinni, hogy ez nagy üzletet jelentsen. Természetesen vannak saját bevételekkel jól gazdálkodó színházak, de ezeket még mindig állami támogatás élteti és tartja el. Az üzleti színház nálunk még maximum egy-egy alkalmi produkció erejéig jelent meg ez idáig. Egy olyan országban, ahol a kereseti színvonal még mindig nem éri el a környező országokét, ott a kultúrát még nem lehet a piacnak kiszolgáltatni, mert a színházi közönség jelentősen meg fog csappanni, illetve az összetételét illetően fog megváltozni. Még inkább a könnyű dolgokat, és az olyan popularitást fogják becélozni, amelynek a színvonala már tényleg megkérdőjelezhető. Hogy lesz-e egyszer Magyarországon olyasmi, mint külföldön, abban sokan bíznak, de sokan nem szeretnék.
Miért?
Egyrészt az államilag támogatott színházakat rémülettel tölti el, mert félnek attól, hogy az állam elveszi a támogatást, mondván, ezt önerőből is meg lehet csinálni, és akkor összeomlik az egész magyar színházi élet. Másik részről, akik úgy gondolják, hogy ebbe az irányba kell mennie a vállalkozásoknak, azok számára egy magánprodukció esetleges bukása megrontja a levegőt, mert azt látják, hogy ide vezet az önállóság, a saját team, a kockázat, ők is csődbe fognak menni. Az állami támogatás azért egy nagyon jó mentőöv mindenkinek.
Ön szerint hol volt a musical helye régebben a magyar kulturális rendszerben, és hol van ma?
A 80-90-es években, a Rock Színház indulásával, egy nagyon progresszív helyet foglalt el. Talán még progresszívebb lehetett volna, ha a Jézus Krisztus Szupersztár oratorikus bemutatója nyomán rögtön önálló színház lehettünk volna, és nem kellett volna nyolc évet várni erre. Megvívott egy csatát a műfaj, megnyerte. Közönsége, tábora, rajongói vannak, de közben nagyon sok invenció, a progresszivitás kifulladt. Voltak nagyon izgalmas darabok, például a Nine, vagy a Volt egyszer egy csapat, amelyeket nem úgy játszottak el nálunk, ahogy az méltó lett volna. Én az eredeti műveket sokkal többnek éreztem. Jönnek azok a művek, amelyek a külföldi kínálatból nem az első vonalas produkciókhoz tartoznak, hiszen azokat már mind bemutattuk. Jönnek a harmadrendű külföldi, és habkönnyű magyar dolgozatok, amelyek régi slágerecskékre építve tudnak nagy sikert elérni. Ez tulajdonképpen trenddé vált, megérkeztek olyan csapatok hazánkban is, akiknek nem az volt a fontos, hogy miről szól a mű, hanem az, hogy hogyan tudnak egy kis pénzt kisajtolni magunknak. Hígul, nem áll jól a műfaj, ahogy az egész magyar színház sem
Hogyan látja Ön a műfaj jövőjét?
Ha leszünk még egy páran, akik nagyon konzekvensen képviselünk valamit, nagyon szerényen, piciben, és anyagi gondok közt is felmutatunk valami másságot, akkor az előbb-utóbb kell, hogy hasson. Támadom azokat a jó helyzetben levő színházakat, amelyek a másod-, harmadvonalú külföldi darabok bemutatásával bíbelődnek, egyéni rendezői-igazgatói ambícióikkal törődnek, és nem foglalkoznak a jövővel. Attól újul meg a színház, hogy új darabokat hoznak létre. Ha külföldet koppintjuk le, azzal nem leszünk többek, de ha van egy új, igényes librettó és zeneanyag, amivel meg kell küzdeni, az a születés pillanatától a színrevitelig kihívást jelent egy társulatnak és a színháznak. Szülessenek új művek, jöjjenek az új szerzők, a fiatalok! Őket manapság sajnos eltolják, pedig ők lesznek a műfaj jövője. Nem látom rózsásnak a műfaj jövőjét, de valami most talán elindult. Rengeteg tehetség van az országban. Túl azon, hogy megismerik a játék és a zene örömét, összetartó erejét egy ilyen színházi munkának, a mi felelősségünk, hogy mi lesz a sorsuk.
|
|
ESZKÖZÖK:
|
|
|
 |
|
|
Szerkesztői levél >>
 | 2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >> |
Film >>
 | Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >> |
Színház >>
Intézménykritika >>
 | (Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >> |
Könyv >>
 | Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >> |
Zene >>
 | MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >> |
Híres magyarok >>
 | "Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >> |
Fotó >>
|
