A Made in Hungária nemcsak hogy a palettáról annyira hiányolt műfaji filmnek készült, de sikeresen azzá is lett. A mozik dugig tömve, rock and roll lázban ég az ország. Újra van magyar film. Helsinki az már nyugat, nem megyünk a VIT-re.

Máig vitatott téma a magyar közönségfilm amerikanizálódása: mondják a magyar filmes egyetlen műfajt ismer csupán, a sokszor blődlire épülő vígjátékot. A Made in Hungáriával ez az állítás azonban tagadhatatlan cáfolatot nyer, igaz az alapanyag is kiváló: Fenyő Miklós és Tasnádi István azonos elnevezésű darabja- a film közönségsikerét megelőlegezve- több mint kétszázötven teltházas előadást élt meg a József Attila Színházban.

A sztori a Kádár-korszak hajnalára viszi vissza nézőjét. Amikor mindenki más disszidálna, a hatvanas évek derekán egy kamasz fiú hazatér a hawaii inges, rágós és kóla-mámorban úszó Amerikából, hogy elterjessze a Rock’n’Roll vírusát Budapesten. A fiatal zenész arról álmodozik, hogy ő lesz a következő Jerry Lee Lewis. Régi barátai azonban nem fogadják vissza, a falkavezér immár Röné, a Csókkirály. Ezt még tetézi, hogy szerelme, Vera is új fiúval jár. Mikinek tehát nem marad más választása, mint benevezni a Ki Mit Tud?-ra, hogy mindent elsöprő zenéjével visszahódítsa elvesztett szerelmét és barátait.

A műfaj tehát, kis túlzással a Csinibaba hatalmas sikerének hátszelét meglovagolva, több mint egy évtizeddel később is megállja még a helyét. Fonyó Gergely pedig kezdeti csetlő-botló munkái után (Tibor vagyok, de hódítani akarok, Idegölő), igazi közönségfilmet perdített a mozivászonra. A zenék nagyon ütnek, a történet egy-két mozzanatot eltekintve- a börtönjelenet túl hosszúra nyúlik- feszes tempójú és pörgős, a színészek pedig szinte egytől egyig brillíroznak. A nemrég a Nemzeti Színházhoz szerződött Szabó Kimmel Tamás például nagyon jól hozza a szemtelen és kissé pimasz lázadó figurát, a szerelmét játszó Kiss Tünde pedig elképesztően jó, amikor egy hatalmas pofon után eddigi minden szendeségét félredobva, már vad fruskaként kezd el énekelni. Igaz, azért az idősebb generáció sokkal magabiztosabban uralja a filmet: kiemelkedő Scherer Péter gyomorgörcsös dróton rángatott Bigali elvtársa (Világos a képes beszédem?), Hegedűs D. Géza pártembere, vagy Dunai Tamás és Vándor Éva ijedt, beletörődő alakítása.

A magyar filmgyártásban a vígjáték jelenti a biztos menedéket, hiszen az egyik leghálásabb műfajként szinte nem lehet vele bukni. Árulkodó, hogy a kilencvenes évektől mostanáig készült vígjátékok, kissé megfutamodva, döntő részben nem a jelenre reagálnak, hanem a kollektív élményként megélt múltat veszik alapanyagul. A Made in Hungária sem tesz másként, mégis műfajában egyedülálló, és a magyar film önbizalomhiányát átlépve az alkotóknak sikerült valami újat teremteni. Irány tehát a mozi, újra van magyar film.