Festőkaméleonok
szerző: Plecskó Edina
Világhírnév,mindennapi luxus, vagyonokat érő tárlatok – ezek a legkitűnőbb képhamisítók életének sajátosságai, azoké a festőkaméleonoké, akik szerepe manapság egyre nagyobb jelentőséggel bír a műgyűjtők körében. De lehet-e haszna egy kép lemásolásának és felmenthetők-e a vádak alól az így mások életműveivel visszaélő emberek? E kérdések megválaszolása dilemmákra adhat okot, de mindenek előtt nem árt feltérképezni e világot és annak szereplőit.

Jelen korunkban a műkereskedelem virágkorát éli, a nagy aukciós házak egyre nagyobb eladásokkal büszkélkedhetnek. Ám a műgyűjtők munkáját megnehezítendő, a képhamisítás útvesztőjének lehetősége mindig ott lebeg az értékes festményeket megvásárlók előtt. Hiszen ha egy festői életmű vagyonokat érő árucikké válik, akkor törvényszerű, hogy hamarosan hamisítani fogják. Daniele Donde, van Meegeren, Elmyr de Hory néhány név a „legnagyobbak” közül, akik csapdájába olykor még a leggyakorlottabb és nagy szakértelemmel bíró műgyűjtők is besétálhatnak.

A 20. század egyik legnagyobb, s tevékenységéből luxuséletformát kialakító képhamisítója Han van Meegeren 1930-ban kezdett hozzá Vermeer képeinek hamisításához. Ezeket eredetinek feltüntetve adta el múzeumoknak és magas rangú politikusoknak, ám amikor a II. világháború vége felé a holland nemzeti vagyon kiárusítása ellen lobbizók köre feljelentette és fegyház veszélyeztette, bevallotta, hogy az összes általa eladott kép hamisítvány volt. Mindezt bizonyítandó tanúk jelenlétében alkotott egy Vermeer képet, aminek végeredményeként bizonyosságot nyert tökéletes képhamisítói készsége.

De mellette szólhatunk a magyar gyökerekkel rendelkező festőkaméleonról, Hofmann Elemérről is, aki külföldön tett szert világhírre Elmyr de Hory néven. A festészetet tanult zseni az ötvenes években kapott rá a képhamisításra, amikor is egy Picasso képet utánzott le tökéletesen mintegy negyed óra alatt. Kedvelt alanyai voltak még Matisse, Chagall, Modigliani és társai, akik festményeinek lemásolásával nívós életvitelt tudott magának kialakítani. Hory tehetségét maga Picasso is méltatta, szerinte a hamisító képei olyan hitelesek, hogy akár ő is aláírná őket. Különös életét Orson Welles filmesítette meg F for Fake címmel, amely film lényegét tekintve a hamis és eredeti fogalmának filozófiai boncolgatását vállalja magára. Hory alkotásai ma is neves köz- és magángyűjtemények becses darabjai.

Ahogy híres tárlatot nyitott 2008-ban a napjaink „képhamisító királyának” aposztrofált Daniele Donde is: a Van Gogh, Gauguin, Monet, Leonardo da Vinci, Renoir és Degas remekműveinek másolatait saját nevén szignáló francia festő, hamisító társaitól tanulta meg a leutánzás mikéntjét és aratott átütő sikert képhamisító vállalkozásával. Olyannyira, hogy a megvásárolható képeket már a műkereskedelem is „mű-alkotásként” jegyzi.

Hogy hol a vége ennek a tendenciának és hatalmukkal meddig uralják a piacot a hamisítók nehéz megjósolni, de a cikk elején feltett morális dilemmákra adható válaszok közül legkézenfekvőbb az a tanulság, mely szerint egy haszna biztosan van a képhamisításnak: az így készült képek bemutatásával és tanulmányozásával mind közelebb kerülhetünk az igazi értékek felismeréséhez.