François Joly - Utazás az időben
szerző: Balogh Eszter
Mikor kicsi voltam, megpróbáltam elképzelni, hogy a világűr végtelen. Oké, van a Föld. Utána semmi. Légüres tér. Utána csillagok, bolygók. A napredszer. Az egész talán el van kerítve egy kerítéssel – ahogy ezt gyerekkoromban elképzeltem. De utána? Utána megint semmi.

Vagy újabb bolygók? Újabb csillagok, holdak, meteorok, és utánuk a nagy, végtelen semmi. És annyira őrjítő volt szembesülni a ténnyel, hogy van valami, amit nem tudok elképzelni, hogy rögtön abba is hagytam a gondolkozást, hogy valami tisztességes dologgal múlassam az időt. François Joly ezen a ponton kezdett festeni, hogy feloldja a megmagyarázhatatlanban rejlő feszültséget. Tudományosan bizonyított tény, hogy mennyire kicsik és jelentéktelenek vagyunk a világegyetemhez képest. Csak hogy emberibb léptékekben számoljuk: képzeljük el, hogy január elsején volt az ősrobbanás. Ilyen arányokkal számolva kürölbelül szeptember 13-án született a Nap. December 1-én jött létre az oxigén, hónap végére kibújtak az első virágok a földből, 31-én pontban délután kettőkor lemásztak a majmok a fáról. Éjfél előtt néhány perccel már kezd alakulni valami emberi a Földön, de mi, a mai formánkban még mindig nem vagyunk sehol…

Ijesztő belegondolni abba is, hogy mennyi apró véletlen kellett ahhoz, hogy most itt, ebben a formában élet legyen a Földön. Ha az ősrobbanáskor más szögben szóródnak szét a kozmikus kavicsok… ha az a kis baktérium nem kezd el oxigénnel élni… ha  gyorsabban forog a Föld, ha lassabban forog a Nap, ha mégsem mászik le a majom a fáról. Annyi ha, annyi esetleges és kontrollálatlan dolog… Persze egy vállrántással is el lehet intézni, hogy ha mi nem lennénk, lenne más. Más élet, más bolygók, valami, amit el sem tudunk képzelni. Ami talán létezik is az univerzum egy távoli pontján, ahová soha nem fogunk eljutni. Kénytelenek vagyunk a nagyon is véges fantáziánkra hagyatkozni, hogy megértsük a végtelen világegyetemet – ez már önmagában is ellentmondásos.

Hogy mi köze ennek az egésznek a kiállításhoz? Igazából semmi és minden. Nem érdemes a képekről beszélni, ha lehetne, akkor François minden bizonnyal leírta volna. De nem tette. A képei előtt viszont érdemes hosszan elidőzni. Ami első pillantásra kaotikus, evidenssé válik, amint két lépéssel hátrébb lépünk. Amit rögtön tiszta ügynek vélünk, meglepő részletekkel szolgál, ha kicsit közelebb hajolunk. Nézőpont kérdése, mit fedezünk fel, mit látunk bele a képekbe. Azt mondják, akkor kezd élni egy mű, ha kölcsönhatásba lép a közönséggel, ha a nézőt elkezdi foglalkoztatni, mi van a kép mögött – ahogy kislánykoromban foglalkoztatott, hogy mi van a bolygók mögött. Mozdulatlan felfedezőútra invitálnak ezek a képek. De hogy hová? Térbe? Időbe? A lelkünk mélyére? Gondolom kinek-kinek oda, ahol a legtöbb felfedeznivalója van. 

François Joly képei szeptember 18-ig láthatóak a Francia Intézetben (Budapest, Fő utca 17.)