|
| | | Poe és A fekete macska | szerző: Szántó Sz. Erika |
Amikor Poe peremműfajként megteremtette a rémtörténetek alapjait, nem valószínű, hogy gondolt volna horror-thrillerre, horror-fantasyra vagy dark fantasyra. Mégis hatása a mai napig is több síkon érvényesül. Talán, mert a lélek legmélyebb zugaiba hatol be, és a legmélyebben rejtőző félelmeket vetíti ki.
Meg persze ott van a félelmetes fantázia is. A sokszor szinte kisregénnyé terebélyesülő novellaforma, a hűvös távolságtartással kísért szenvtelen narráció az archetípusokra, ösztönös félelmekre, a kollektív tudattalan hatására éleződik ki. Az 1843-as A fekete macskában is az író kedvelt témái térnek vissza: a klausztrofóbia, az idő előtt eltemettetés, a túlvilágról visszatérő "szellemek" kísértése. A történet kezdetén a narrátor az akasztófára vár. A halálos ítélet végrehajtása előtt elhatározza, hogy felfedi azt a bűnt, ami miatt bitófára küldték. Azt állítja, az egészről egy fekete macska tehet, aki "a halálnál is veszedelmesebb és rémisztőbb".
Poe egzotikus, ismeretlen világok iránti vonzalma tehát itt is megmutatkozik, úgy ahogy a detektív történetek iránti leküzdhetetlen vágya is. A novella folytatásában ugyanis jelentős szerepet kap a bűnözés és végül a bűnhődés. A főszereplő elmeséli mind egyre növekvő alkoholizmusát és azt, hogyan jön rá, hogy fekete macskáját megszállta a gonosz. Azonban mikor meg akarja ölni az állatot, felesége védelmezően a karjába veszi, mire az asszony fejét hasítja szét a baltával.
A novellát legutoljára az Európa kiadó jelentette meg Poe Rémtörténetek kötetében (2006) . A novellásgyűjtemény érdekessége, hogy a Gris Grimly illusztrációjával készült (ahogy a Pszeudo mostani címlapja is), aki mntegy társszerzőként szegődve az egyik legjobb vizuális ábrázolással képes az író lelkivilágát visszaadni.
|
|
|
|