Kérded, milyen Írország...
szerző: Balogh Eszter
Kedves ...! 
 
Kérded, milyen Írország. Nos, mindenekelőtt: vizes. Nagyon. Mondták nekem Angliát megjárt jóakaróim, hogy ez ilyen, de amíg az ember nem tapasztalja meg a konstans vizes zoknik élményét, addig nem hisz a barátainak. Az írek nem használnak esernyőt. Onnan lehet tudni, hogy valaki túrista vagy betelepült, hogy esernyőt használ. Aztán én is leszoktam. Minek. Rossz szokás. Kifordítja a szél, és az összegyűlt víz így is úgy is a zoknimon landol. A másik meg... sokszor nem is eső esik, hanem csak a tenger mászik ki a szárazföldre, beépülnek a vízmolekulák a levegőmolekulák közé, és nincs menekvés. És azt hiszed, az írek ezt megszokták, és nem panaszkodnak? Haha... dehogynem. Mindennapi téma, hogy esik az eső. Mintha Magyarországon minden nap megjegyezném, hogy ma reggel is feljött a nap. Oké, tudjuk. Na és? Apropó nap: ha mégis - valami csoda, vagy rendellenesség folytán - kisüt (és ez általában, mintha mi sem lenne természetesebb, a téli hónapokban szokott megtörténni, megcsillantva giccses fényét a még decemberben is valószerűtlenül sűrű és züld füvön), akkor az írek leveszik az összes ruhájukat, és pólóban rohangásznak, mert süt a nap. (A miheztartás végett az én öltözetem ugyanebben a hőfokban: trikó, hosszúujjú póló, pulóver, esetleg még egy pulóver, télikabát, harisnya, sízokni, nadrág, bakancs, sál, kalap.) Gyakori még náluk a télikabát-szandál kombó. Ne kérdezd... én sem értem. 
 
A lányok a legdurvábbak. A fent említett lenge öltözködési szokásuk az ominózus szombat estéken éri el a csúcspontját. Ilyenkor kisestélyit(!) idéző selyemruhát húznak, hozzá olyan magassarkút, aminek a látványától én szédülök, vodkásüveget helyeznek a retiküljükbe, és elindulnak. És este 9-kor, amikor Magyarországon mi elzárjuk a zuhanyt, hogy majd egy óra múlva körbetelefonáljunk, ki mikor ér a szimplába, na ők akkor már mélységesen részegek. Semmi veszélyesre nem kell gondolni, nagyon bájosak amúgy. És olyan imádnivalóan egyszerűek... oké, mondd, hogy sznob vagyok. Igen, lehet. De nem láttam még népet, aki efféle mérhetetlen örömét leli abban, hogy egy buliban magát fényképezi. Pohárral, mosolyogva, hülye arccal, vécén, ruhában, anélkül, mindegy. És másnap nem másnaposak, vagy zseniálisan titkolják. Érthetetlen. 
 
Olyat csinálnak, hogy fognak egy feles Jagert, beleteszik poharastul egy nagyobb pohárba, a nagyobb pohárba beleöntenek egy energiaitalt... és próbálok visszaemlékezni, hogy milyen furfanggal fogyasztják ezt el, hogy ne egyék meg a nagy pohárban levő kis poharat, de esküszöm, nem emlékszem... én is túl voltam már egy-két Guiness-en aznap este. Az ír fiatalok egyébként némi távolságtartással viseltetnek az ominózus nemzeti nedűjükkel szemben, azt mondják a Guiness öregeknek és túristáknak való. És tényleg. A pubokban öregek isznak Guiness-t. Meg túristák. Az öregek lóversenyt nézni mennek, a túristák meg többnyire az öregeket... Aki durva angolt szeretne tanulni, az a lóversenynéző öregektől teheti meg. 
 
Isznak még cidert az írek, isten tartsa meg jó szokásukat. Ez külsejét tekintve sörszerű (csapból jön, korsóba megy), amúgy habzó almabor. Magyarországon az angolszász kocsmákon kívül nem forgalmazzák - gondolom nem értik... 
 
Rémes dolgokat esznek. Kolbászos hurkát virslivel, tojással. Reggelire... Atyaég. Így aztán 8-as méretű ruhákat csak nagyon elszánt keresés után talál az ember lánya. Nincs rá kereslet. Viszont a disznóalapú ételeket kompenzálja a páradús tengeri levegő, így egy ír nő átlag 14-es méretéhez hibátlan arcbőr társul. Viszont, ójajj... van egy nagyon rémes szokásuk, amolyan napfénykompenzáció: fake tan-nek hívják. Hatásmechanizmusát tekintve valahol az alapozó és az önbarnító krém között, így aztán az ír lányok mégiscsak napbarnítottak a felhők alatt. 
 
Mindent összevetve, furcsaságaik ellenére az írek kedves, ártalmatlan emberek. És büszkék gael mivoltukra. Valamelyik délelőtt találkoztam egy részeg fiatalemberrel az  utcán, aki dagadó mellekkel mesélte, hogy tervezi megtanulni az összes(!) kelta nyelvjárást, és a legnagyobb sértés, ha valaki leangolozza... de erről majd a következő levelemben. Talán írok majd Donegalról is, a Moheri sziklákról, a Galway-i utcazenészekről, meg persze Dublinról. 
 
Addig is vigyázz magadra, ölel barátnéd: E...