|
|
| | | | | Út a tökéletes boldogsághoz? |  szerző: Tóth Tamara |
Vajon lehet újat mondani a szeretők témáról egy európai embernek? Mindenképpen, ha elolvassuk Junicsi Vanatabe Japán szeretők című regényét. Nem lehet érzelmek nélkül elmenni mellette, így vagy úgy hatással van ránk. Kikerekedhet a szemünk a nyíltan ábrázolt intim részletek és/vagy a japán társadalom képmutató, álszent és hazugsággal telített világának leleplezése miatt egyaránt.
 Maga a regény lassan hömpölyög, szereplői elsőre átlagosnak mondhatók. Kouki élete egyetlen szóval jellemezve sikertelen, házassága és karrierje zátonyra futott, és lassan megcsömörlik az alkalmi szeretőitől is. Rinko egy sikeres ember elhidegült feleségeként éldegél, kalligráfusi munkával üti el az idejét. Amikor ez a férfi és ez a nő találkozik egymással, mondhatni megfordul a világ, olyan szenvedéllyel majd később szerelemmel találkoznak, amiről maguk sem gondolták volna, hogy egyáltalán létezik. Az olvasó pedig a kezdetektől belekerül a történetbe, szinte kutatómunkának is megfelelő alapossággal fedezheti fel a két ember kapcsolatának alakulását, fejlődését, a külső, de leginkább a belső történéseket. Nincs kapaszkodó, mi is sodródunk, feltárul előttünk, hogy mi kötheti össze főhőseinket, miért vannak együtt, és választ kapunk arra is, hogy van-e jövője a kapcsolatuknak. Az olvasó a hálószobában sem csukhatja be a szemét, hiszen az író a pornográfia határán egyensúlyozva részletezi Kouki és Rinko szexuális együttléteit, a szenvedélyük már-már az átlagostól eltérőnek bizonyul, de mégsem billen át, hiszen a regényt a két ember közötti túlfűtött érzelmek és az erotika élteti, aminek minden alá van rendelve.
 Emellett felfedezhetünk egy teljesen más világot is, Japánnak azt az arcát, amit a 20. század végével nehezen tudunk összeegyeztetni. A felhőkarcolókat magunk mögött hagyva a cseresznyevirágzást csodálhatjuk meg, vagy a hóval borított hegycsúcsokat, és kicsit kiszakadhatunk a merev ország szokásai közül. Mert a regényben talán az a legmegdöbbentőbb, ahogy fokozatosan a szemünk elé tárul Japán kultúrája, filozófiája, az ősök iránti tisztelet, a rituálék és a gyűlöletes képmutatás, ami mindenki életét megkeseríti, mégsem képesek lerázni magukról. Ebben a társadalomban a két, egymásban a boldogságot megtaláló embert szajhának és vén kujonnak bélyegzik, kitaszítottsággal, haraggal fordulva feléjük. Talán nincs még egy ilyen hely a földön, ahol a látszat, a kifelé mutatott makulátlanság a legfontosabb, még a saját életüknél is többet ér. Junicsi Vanatabe nagyon bátran kritizál, ismert és ismeretlen bűnök és szégyenfoltok kerülnek napvilágra az országról, mi pedig kicsit feszengünk először, de a kíváncsiság erősebb, és még többet akarunk tudni. A regény főhősei pedig szembeszállnak az erkölcscsősz világukkal, amennyire csak tehetik, nyíltan felvállalják a kapcsolatukat. A külvilág mellett azonban sokkal nagyobb erővel kell szembeszállniuk, a saját lelkükkel, ami a tökéletes boldogság felé űzi őket. Aztán egyszer csak rá kell döbbenniük, hogy ilyen valószínűleg nem létezik, vagy ha mégis, akkor azt csak egyetlen módon érhetik el.
|
|
 |
|
