Az Alice Csodaországban-t a nagyvilág úgy ismeri, mint Lewis Carroll szürreális meseregényét. Mert tulajdonképpen az is. Ugyanakkor, ha egy kicsit más szemüvegen át - egyesek inkább úgy mondanák "nyitott szemmel" - olvassuk, akkor valami egészen mást kapunk. Fogalmazhattam volna úgy is: ébresztő emberek, ez a mese nem arról szól, amit gyermekkorotokban hittetek!
Tudjuk, hogy az álmok nonszensz világokat tudnak szülni, azt is tudjuk, hogy Lewis Carroll (1832 – 1898) egy matematikus volt - valószínűségszámítással foglalkozott behatóbban -, de arra már kevesen mernék tenni a fejüket, hogy az Alice’s Adventures In Wonderland nem más, mint egy trip. Úgy értem, hogy az angolszász humor e sajátos alkotása, mely a Viktória királynő korabeli Anglia torzképe tulajdonképpen tudatmódosított fantáziautazás. Bizarrul hangzik? Akkor Kedves Olvasóm, kérem fussa át megint e művet most velem, ebből a szemszögből.
Elsőként vegyük a mesét bevezető kis verset, könnyed, játékos etűd, melyben " Három kőszivü kisleány Ily álomszép időben nem átall kérni egy mesét, mely "száll, mint füst a légben". Mit ér egy árva nyelv, ahol három szól ellenében?
Az első kislány szigorú, azt parancsolja: "Rajta!" Reménykedik a második: "Milyen lesz? Csudafajta?" A harmadik belekotyog, sose pihen az ajka.
De aztán csend lesz hirtelen, s már a tündér nyomában barangolnak az új csodák ismeretlen honában, hol vad s madár beszél. Kicsit hisznek is a csodában."
Aztán folytassuk ott, hol a kalandok igazán indulnak. Mikoron Alice követi a fehér nyulat (Follow the white rabbit! Nem ismerős? Mátrix kopp...). Megbutult fáradtsággal csúszik át az álomvilágba főhősnőnk, ahol koncentráció zavarral, relatív időmúlással, természetesnek ható furcsaságokkal, paranoiával, zuhanó-repülő érzettel, hangulathullámzással, izgalmas képzettársításokkal és afféle ötletekkel találkozik, hogy majd szépen összecsukódik, akár egy távcső. Közben néha kortyol valamit, vagy eszik egy érdekes süteményt, találkozik egy-két bölcs mindent megmondó figurával, és az univerzum összefüggéseit megvilágító nagy felismerésekkel. Mit szólna ehhez egy addiktológus? Ezen felül a hirtelen átformálódó tulajdonképpen folyamatosan relatív terek is termékeny talaját adják ennek a szemszögnek.
Nem tetszik? Az 1951-es nagy amerikai filmautomata (na jó, nevezzük filmgyártásnak) által piacra dobott rajzfilm mesei értelmezése elfogadhatóbb? Akkor maradjunk annál a verziónál, hogy aki ismeri az angol történelmet, az a Szív Királynőben ráismerhet Viktóriára, a hirtelen haragúra, s férjében a pipogya Albert hercegre lel? Vagy a végletekig vitt torzképeknél maradjunk, melyek az angol igazságszolgáltatás, iskolarendszer és sportszenvedély karikatúrái? Esetleg úgy gondolják, csúnya dolog drogok használatát feltételezni egy anglikán lelkészről? Lehet, hogy eztán én is azt mondom, mit Alice valamelyik bátor kóstolgatása után: "Bár ne tettem volna, de azért érdekes..."?
Az Alice csodaországban Tim Burton rendezésében 2010-ben a mozikban is:
Álom az álomban
szerző: László Róbert
A Dream Theater együttes híresen megosztott rajongói, ha valamiben, abban bizonyára egyetértenének, hogy imádott progmetál bandájuk zenéje valami egészen sajátos, semmihez sem hasonlítható álomszerű élményt nyújt, de hogy ez az „álomszínházi világ” hogyan is épül fel bennük, arról már mindannyian eltérően vélekednének.
Gondolhatnánk, hogy volt némi tudatosság a névválasztás mögött, holott pusztán annyi történt, hogy a néhány éve már Majestyként futó együtteskezdemény nem kívánt jogi bonyodalmakba keveredni egy azonos nevű formációval, így egy régi kaliforniai mozi, a Dream Theater nevét örökítették magukra. Nem tudhatjuk, mennyi ebben a változtatás szerepe, de a már tíz stúdióalbumot maga mögött tudó együttes kétségkívül valahova az ébrenlét és az elszenderülés határára építette fel sajátos világát. Az egész Dream-jelenség mottója épp a meglehetősen silányra sikerült első lemezük címe lehetne (When Dream and Day Unite); a valósággal vegyes álomképek (vagy fordítva) mindig új köntösben, de keresztutalásokkal teletűzdelve folyamatosan megjelennek. A két idő- és eszméleti síkon zajló történetet elbeszélő Scenes from a Memory album nagy részébe egy hipnotikus álmon keresztül nyerünk betekintést, ráadásul az egész lemez egy korábbi, igencsak komplex és a hallgató tudatalattijára szintén rengeteget bízó dalnak, a Metropolisnak a továbbgondolásaként indult. Az együttes másik nagyszabású konceptalbumában, az Octavariumban is jelentős az álom és az ébredés szerepe, a „mindössze” 24 percre nyúló címadó dal pedig eleve csak behunyt szemmel befogadható.
Mike Portnoy (az együttes dobosa és motorja) alkoholizmussal való – győztes, de kínkeserves – küzdelméhez egy 7 éven és 5 lemezen végighúzódó sorozaton, a 12-Step Suite-on keresztül juthatunk közelebb; erről a lélekromboló rémálomról elképzelni is nehéz volna érzékletesebb alkotást. A dalaiban olykor a fantasy világát is megidéző, a világ legelismertebb gitárosai között számon tartott John Petrucci számára idén érkezett el az idő, hogy az őt gyermekkora óta kísértő rémálmát a publikum elé tárja: az egy autóbalesetet felidéző A Nightmare to Remember egyszerre ösztönöz mindenféle kampánynál erőteljesebben óvatos vezetésre, és nyújt kínoktól mentes, egészen rendkívüli zenei élményt. Ez a kettősség általában is jellemző a Dreamre, az új lemez pedig teljes egészében a sötét és a napos oldal elválaszthatatlanságára épül (Black Clouds & Silver Linings).
Az Awake album címe senkit ne tévesszen meg, találkozni ott is bőven „álomból kiemelt árnyakkal”, és nem mellesleg a 12-Step Suite nulladik állomása is itt hallható. Sok ez így egyszerre? Pedig rengeteg vonatkozás még így is érintetlen maradt, de ebbe a Stream of Consciousness-be ennyi fért bele.
At (dream) land
Az avantgarde rendező-táncos-koreográfus (író-költő-fotográfus) legtöbb filmjében maga játssza a „főszerepet”. Filmjei fekete fehérek és némák. Kivételt képez első filmje, melyhez majd 10 évvel a forgatás után Maya akkori férje, Teiji Ito írt zenét.
szerző: Várnagy Emma
Maya Deren (szül. Eleanora Derenkowsky) egy kijevi zsidó családban született az 1900-as évek elején. Apja pszichiáter, mely abban az időben eléggé szokatlan. Később a család, mint még sok zsidó ez idő tájt, Amerikába (New Yorkba) emigrált, ahol Maya egy cseh férfihoz, Alexander Hamidhoz ment feleségül. Mint a Maya Deren című életrajzi filmből kiderül, Hamiddal egy fényes lakásba költöztek, amelyet műteremként használtak. Hamid kezdetekben fotózta feleségét, majd Maya filmjeinek operatőre lett. De elég is ennyi az életrajzi adatokból, hiszen azért írok, hogy egy új művészt ismertessek meg az olvasókkal, egy nőművészt, egy feministát, egy korában első /és/ élenjáró táncost, egy bátor és alternatív embert.
Első filmje, a Meshes of the afternoon (1943) egy délutáni pihenést mutat be. A pihenés álomképei jelennek meg, megcsillogtatva azt, amit mind keresünk miután felébredtünk egy kusza álomból, a megfejtést, és mégsem értjük meg teljesen, hogy mit is álmodott elénk a képernyőre a művész. Nem kell megijedni, egy kedves napsütötte virágos folyosón üldöz a szende lány egy tükörképű alakot, a kulcsot keresi egy ajtóhoz, mely a saját szobájába vezet, álmodik három személyben és egyként (nem)ébred fel a fotelban. Ismerős? Mintha csak a tegnap álmodottak összevisszaságát látnánk. 15 percben, de a hangot nyugodtan levehetjük, lehet Mayának az első házasság nem jött össze, Teiji Itonak meg a zenét nem sikerült eltalálnia ehhez a filmhez
Deren második filmje, az At land (1944) szintén álomszerű. Itt nem a kuszaság az, ami elhiteti velünk, hogy álmodjuk a filmet a TV előtt, hanem „történet” folyása, mint ahogy mi álmodunk, a tengerből a fák ágai közé, onnan a sakkozók dzsungelébe, majd a (figyeljék meg!!) férfival az erdei útra… Mint már említettem, a ’40es-50es években Maya művészete igen szokatlan volt, ezek a típusú művészfilmek csak később (’70es évek) jelentek meg, pl. Andy Warhol műve, (Sleep) melyben nemes egyszerűséggel felvette, ahogyan John Gino költő hat órán keresztül alszik (ha már az álomnál tartunk), de csinált nyolc órás filmet az Empire State Buildingről is. Szóval ha már kiélvezték az álomszerű világot (rendezői szempontból) érdemes egy-két pillantást vetni a technikai megoldásokra is!!!
És aki látta a kisfilmeket, nézze meg a DVD-t is, majd utána tanulmányozza újra a helyszíneket és a szereplőket a rövidfilmekben, vagy álmodjon helyettük újakat. Házi feladat: találják meg John Cage-et!
Krúdy Gyula - az álomfejtés mestere
szerző: Plecskó Edina
Magyar prózairodalmunk kiváló mestere, az írói termékenységében Jókaival vetekedő és az emlékezés nagy pszichológusaként Proustra hajazó irodalmár a Szinbád-sorozattal és a Vörös postakocsi című regénnyel tett szert országos hírnévre, ahogyan jelen aspektusból fontos Álmoskönyve is a közönségsiker útjára lépett.
A több mint 60 regényt, 3000 novellát, esszét és megszámlálhatatlanul sok publicisztikát jegyző Krúdy tizenhét évesen már egy vidéki lap főmunkatársa volt, majd a fővárosba költözvén alakította ki saját bohém, ámbár magányos életét, amely életvitelt szakadatlan munkabírása erősen befolyásolt. Magánéleti kudarcait kompenzálandó irodalmi berkekben lelt igazi emberi kapcsolatokra, így Bródyval és Gárdonyival is közel kerültek egymáshoz. A szakmai tekintélyt és közönségszeretetet egyaránt elnyerő írónk valóban különleges, másokhoz nem hasonlítható ember volt: a már említett szívós munkateljesítménye mellett változatos szerelmi kalandjairól, hatalmas inni tudásáról, ínyencségéről és ironikus szellemességéről is legendák szóltak. A fiatalkorában nyomorgó Krúdy későbbi sikerei ellenére sohasem volt anyagilag biztonságban, két családját is támogatnia kellett. Aktívan részt vett az őszirózsás forradalomban, a Tanácsköztársaság bukása után azonban hajsza indult ellene, miután egy betegség is ledöntötte a lábáról. A Baumgarten-díjjal jutalmazott íróóriás hátralévő közel egy évtizedében már sorozatos anyagi és egészségügyi problémákkal küszködött, utolsó pofonként pedig otthonából is kilakoltatták, igen fiatalon, 55 évesen hunyt el.
Írói stílusa valódi képzőművészetnek nevezhető, irodalmunk egyik legszemléletesebb írójaként a való élet kézzelfogható jelenségeit rendkívül érzékletesen ábrázolta, amely kifejezésmódot a századforduló szecessziója is erősen befolyásolt. Ő nem pusztán népszerű literátor, irodalmi ínyencek igazi szellemi csemegéje, aki a prózastílust kiválóan művelte. 1925-ben született Álmoskönyv című művével célja nem volt más, minthogy egyfajta útikalauzt biztosítson az álmok labirintusában elvesző embereknek, hogy a sokféle álommagyarázat közül kikereshessék maguknak azt a megfejtést, amely őket leginkább megvigasztalja. Mindazonáltal vallotta, hogy rossz álom nem létezik, hiszen ha álmodunk, az azt jelenti, hogy élünk. Így a legrosszabb álom sem jelenthet egyebet, mint azt, hogy még nem léptük át a halál kapuját, azaz tennivalónk, elfoglaltságunk van a földön. A könyvben fellelhető álmok magyarázatait nem Krúdy találta ki, régi könyvek és emberek elbeszéléseit összegyűjtve írta meg Álmoskönyvét, egészen pontosan a magyar álmok magyarázatát, miként rendelkezésre álló eszközeivel hazánkban tudott csak kutató munkát végezni. E feladat elvégzése pedig nem is annyira a hitelesség, sokkal inkább a szórakoztatás jegyében telt, ahogyan Krúdy is vallott „inkább a saját mulattatásomra, inkább hosszú telek csendes eljátszadozására, esti órák halk elfuvolázására szerkesztettem ez álmoskönyvet, mint azért, hogy bárki is hitelt adjon a következő soroknak. Álom: játék, mint az élet... Néha komolyra fordul a játék. Az élet is, az álom is.” Azt mindenesetre leszögezhetjük, hogy akár komoly okfejtésként, akár játékos magyarázatokként tekintünk e műben foglaltakra, mindenképpen érdemes olvasmányként szoríthatunk neki helyet könyvespolcunkon.
Szentivánéji álom
A világ első worldmusicaljének alapja az ismert Shakespeare-mű, mely a klasszikus mitológia, a néphit, a vallás, a polgári gondolkodás, s lényegében az érlelődő új filozófia elemeit forrasztja egységbe egy naivul groteszk tündérjátékban.
Shakespeare korai komédiája 1594-96 táján íródott, valószínűleg egy főúri esküvő alkalmából tartott előadásra. Erről szól maga a darab is, a szerelemről, a házasságról, a szenvedélyről, az akadályok legyőzéséről. A Szentivánéj egyetlen hatalmas nászéjszaka. A darab színhelye az álmok és szerelmek erdeje, s benne a tisztás: a földi emberek és a láthatatlan szellemvilág mágikus találkozóhelye. Itt készülődik mindenki a nagy esküvőre, Theseus, a dúsgazdag szállítmányozó, a "Nagy Taligás" lányának, Hermiának, s Demetrius-nak, a rendőrfőnök egyetlen fiának kellene egybekelnie másnap, Szent Iván bűvös éjjelén... Feltűnnek a nép számára láthatatlan tündérek is, Oberon, a hatalmas tündérkirály, állandóan civódó felesége Titánia, a gyönyörű, félig emberi, félig tündéri ifjú, Puck, s a többiek.
Itt, a "síró-zenélő Hold", a szárnyait meglebbentő pillangók, a lobogó tüzek, lángoló virágok, repülő botok, esküvői fazekak, szamárfejek árnyékában keverednek össze a szálak, szöknek meg a szerelmesek, csepegtet bűvös szert tündér tündér és tündér ember szemébe, terel össze Puck minden szerelmest egy hatalmas körbe, hogy aztán végül ugyancsak az ő segítségével bogozzák ki az összegabalyodott szálakat. Majd Oberon, a tündérkirály és neje, Titánia, a sok kaland után itt várnak megtisztulásra a földi emberek között... A Kerényi Miklós Gábor rendezésében, Szakcsi Lakatos Béla zenéjével és Müller Péter Sziámi szövegeivel színpadra állított darab legközelebb az Operettszínházban október 28-án 19 órakor lesz látható.
forrás: Budapesti Operettszínház
Tranzit - irány a tudatalatti
szerző: Kinga
Az álom utazás tudatalattink világába. Mikor alszunk nem csak egyetlen álmot élünk meg, persze az már más kérdés, hogy mennyire emlékszünk ébredéskor. Az alvás ennélfogva felfogható úgy is, mintha több kis sétát tennénk, s az utak közötti szünetekben hova máshova mennénk, mint egy képzeletbeli buszpályaudvarra, ahonnan aztán valamelyik járatra felszállva továbbmehetünk következő álmunk felé. Egy hasonló köztes teret keresve, hol az átjárót találjuk az álmokhoz, a Tranzit kávézónál kötöttünk ki. Régen pályaudvar, mára az álmodozások függőágyas színtere.
A Tranzit Art Café amellett, hogy álmodozásainkhoz biztosít kiváló terepet, a kultúra és ember találkozóhelye is egyben: Tranzit kertmozijával – ahol szerdától péntekig igényesen összeválogatott filmeket vetítenek –, Csend discojával, vagy éppen aktuális kiállításával, a Pillanatképek Európa nagyvárosaiból című tárlatával szolgálja a gasztronómiai élmények mellett kultúrára is éhező vendégeit. Azonban, ha pusztán a Tranzit kávézó-voltát vesszük igénybe, akkor sem csalódunk a kellő italválasztékot nyújtó helyben, ahol a belső mozaikfal árnyékában, vagy a kültéri, dicséretesen zöldövezettel körülvett részen élvezhetjük a babzsákok, függőágyak és kanapék kényelmét.
A honlap amilyen reményeket keltően jó, a hely annál inkább süpped bele az unalomba. Valahogy úgy, "amikor (az ember) egy unott, régi csókon lép át". Unalmas emberek, unott arccal veszik fel a rendelést. A kínálat jó lenne, a magát harmadosztályúnak tituláló Tranzit, viszont nem a helyi underground pénztárcájára szabta az árait. A kis szelet répatorta sajtkrémmel, nemcsak hogy közel 600 forintot kóstál, de ezért az összegért nemhogy egy izmos olasz, de még egy acélos arcélű svéd sem jön elő. Phi, én maradok a Gerbaudnál...
Személyzet: 4- Nem tetszett neki a borravaló Fogadtatás: 4 Légkör: 6 Kínálat: 7 Mosdó: 6 Összbenyomás: 6 Akkor kérek azonnal egy szép nagy répatortát- mondá a Nyúl Összesen:60/ 33
" Három kőszivü kisleány
Aztán folytassuk ott, hol a kalandok igazán indulnak. Mikoron Alice követi a fehér nyulat (Follow the white rabbit! Nem ismerős? Mátrix kopp...). Megbutult fáradtsággal csúszik át az álomvilágba főhősnőnk, ahol koncentráció zavarral, relatív időmúlással, természetesnek ható furcsaságokkal, paranoiával, zuhanó-repülő érzettel, hangulathullámzással, izgalmas képzettársításokkal és afféle ötletekkel találkozik, hogy majd szépen összecsukódik, akár egy távcső. Közben néha kortyol valamit, vagy eszik egy érdekes süteményt, találkozik egy-két bölcs mindent megmondó figurával, és az univerzum összefüggéseit megvilágító nagy felismerésekkel. Mit szólna ehhez egy addiktológus? Ezen felül a hirtelen átformálódó tulajdonképpen folyamatosan relatív terek is termékeny talaját adják ennek a szemszögnek.
Nem tetszik? Az 1951-es nagy amerikai filmautomata (na jó, nevezzük filmgyártásnak) által piacra dobott rajzfilm mesei értelmezése elfogadhatóbb? Akkor maradjunk annál a verziónál, hogy aki ismeri az angol történelmet, az a Szív Királynőben ráismerhet Viktóriára, a hirtelen haragúra, s férjében a pipogya Albert hercegre lel? Vagy a végletekig vitt torzképeknél maradjunk, melyek az angol igazságszolgáltatás, iskolarendszer és sportszenvedély karikatúrái? Esetleg úgy gondolják, csúnya dolog drogok használatát feltételezni egy anglikán lelkészről? Lehet, hogy eztán én is azt mondom, mit Alice valamelyik bátor kóstolgatása után: "Bár ne tettem volna, de azért érdekes..."?
Gondolhatnánk, hogy volt némi tudatosság a névválasztás mögött, holott pusztán annyi történt, hogy a néhány éve már Majestyként futó együtteskezdemény nem kívánt jogi bonyodalmakba keveredni egy azonos nevű formációval, így egy régi kaliforniai mozi, a Dream Theater nevét örökítették magukra. Nem tudhatjuk, mennyi ebben a változtatás szerepe, de a már tíz stúdióalbumot maga mögött tudó együttes kétségkívül valahova az ébrenlét és az elszenderülés határára építette fel sajátos világát. Az egész Dream-jelenség mottója épp a meglehetősen silányra sikerült első lemezük címe lehetne (When Dream and Day Unite); a valósággal vegyes álomképek (vagy fordítva) mindig új köntösben, de keresztutalásokkal teletűzdelve folyamatosan megjelennek. A két idő- és eszméleti síkon zajló történetet elbeszélő
Maya Deren
A pihenés álomképei jelennek meg, megcsillogtatva azt, amit mind keresünk miután felébredtünk egy kusza álomból, a megfejtést, és mégsem értjük meg teljesen, hogy mit is álmodott elénk a képernyőre a művész. Nem kell megijedni, egy kedves napsütötte virágos folyosón üldöz a szende lány egy tükörképű alakot, a kulcsot keresi egy ajtóhoz, mely a saját szobájába vezet, álmodik három személyben és egyként (nem)ébred fel a fotelban. Ismerős? Mintha csak a tegnap álmodottak összevisszaságát látnánk. 15 percben, de a hangot nyugodtan levehetjük, lehet Mayának az első házasság nem jött össze, Teiji Itonak meg a zenét nem sikerült eltalálnia ehhez a filmhez
A több mint 60 regényt, 3000 novellát, esszét és megszámlálhatatlanul sok publicisztikát jegyző Krúdy tizenhét évesen már egy vidéki lap főmunkatársa volt, majd a fővárosba költözvén alakította ki saját bohém, ámbár magányos életét, amely életvitelt szakadatlan munkabírása erősen befolyásolt. Magánéleti kudarcait kompenzálandó irodalmi berkekben lelt igazi emberi kapcsolatokra, így Bródyval és Gárdonyival is közel kerültek egymáshoz. A szakmai tekintélyt és közönségszeretetet egyaránt elnyerő írónk valóban különleges, másokhoz nem hasonlítható ember volt: a már említett szívós munkateljesítménye mellett változatos szerelmi kalandjairól, hatalmas inni tudásáról, ínyencségéről és ironikus szellemességéről is legendák szóltak. A fiatalkorában nyomorgó Krúdy későbbi sikerei ellenére sohasem volt anyagilag biztonságban, két családját is támogatnia kellett. Aktívan részt vett az őszirózsás forradalomban, a Tanácsköztársaság bukása után azonban hajsza indult ellene, miután egy betegség is ledöntötte a lábáról. A Baumgarten-díjjal jutalmazott íróóriás hátralévő közel egy évtizedében már sorozatos anyagi és egészségügyi problémákkal küszködött, utolsó pofonként pedig otthonából is kilakoltatták, igen fiatalon, 55 évesen hunyt el.
erősen befolyásolt. Ő nem pusztán népszerű literátor, irodalmi ínyencek igazi szellemi csemegéje, aki a prózastílust kiválóan művelte. 1925-ben született 
Shakespeare korai komédiája 1594-96 táján íródott, valószínűleg egy főúri esküvő alkalmából tartott előadásra. Erről szól maga a darab is, a szerelemről, a házasságról, a szenvedélyről, az akadályok legyőzéséről. A Szentivánéj egyetlen hatalmas nászéjszaka. A darab színhelye az álmok és szerelmek erdeje, s benne a tisztás: a földi emberek és a láthatatlan szellemvilág mágikus találkozóhelye. Itt készülődik mindenki a nagy esküvőre, Theseus, a dúsgazdag szállítmányozó, a "Nagy Taligás" lányának, Hermiának, s Demetrius-nak, a rendőrfőnök egyetlen fiának kellene egybekelnie másnap, Szent Iván bűvös éjjelén... Feltűnnek a nép számára láthatatlan tündérek is, Oberon, a hatalmas tündérkirály, állandóan civódó felesége Titánia, a gyönyörű, félig emberi, félig tündéri ifjú, Puck, s a többiek.
Az álom utazás tudatalattink világába. Mikor alszunk nem csak egyetlen álmot élünk meg, persze az már más kérdés, hogy mennyire emlékszünk ébredéskor. Az alvás ennélfogva felfogható úgy is, mintha több kis sétát tennénk, s az utak közötti szünetekben hova máshova mennénk, mint egy képzeletbeli buszpályaudvarra, ahonnan aztán valamelyik járatra felszállva továbbmehetünk következő álmunk felé. Egy hasonló köztes teret keresve, hol az átjárót találjuk az álmokhoz, a Tranzit kávézónál kötöttünk ki. Régen pályaudvar, mára az álmodozások függőágyas színtere.
kultúra és ember találkozóhelye is egyben: Tranzit kertmozijával – ahol szerdától péntekig igényesen összeválogatott filmeket vetítenek –, Csend discojával, vagy éppen aktuális kiállításával, a Pillanatképek Európa nagyvárosaiból című tárlatával szolgálja a gasztronómiai élmények mellett kultúrára is éhező vendégeit. Azonban, ha pusztán a Tranzit kávézó-voltát vesszük igénybe, akkor sem csalódunk a kellő italválasztékot nyújtó helyben, ahol a belső mozaikfal árnyékában, vagy a kültéri, dicséretesen zöldövezettel körülvett részen élvezhetjük a babzsákok, függőágyak és kanapék kényelmét.
A honlap amilyen reményeket keltően jó, a hely annál inkább süpped bele az unalomba. Valahogy úgy, "amikor (az ember) egy unott, régi csókon lép át". Unalmas emberek, unott arccal veszik fel a rendelést. A kínálat jó lenne, a magát harmadosztályúnak tituláló Tranzit, viszont nem a helyi underground pénztárcájára szabta az árait. A kis szelet répatorta sajtkrémmel, nemcsak hogy közel 600 forintot kóstál, de ezért az összegért nemhogy egy izmos olasz, de még egy acélos arcélű svéd sem jön elő. Phi, én maradok a Gerbaudnál...