|
|
| | | | | Abraham Rodriguez – A füves füzet |  szerző: Baranyai Richárd |
Sétáljunk be a boltba. Vegyük le a polcról a színes, képregény-hatású borítóba rejtett könyvet. Olvassuk el a címét: A füves füzet. Gondoljuk végig, vajon milyen fűhöz lehet köze, ha ennyire színes, és kusza? Fordítsuk meg, és olvassuk el: "A Füves füzet nem afféle botanikai tankönyv, hanem szamizdat képregény, amelyet a "nehezen kezelhető" Puerto Ricó-i kamaszok megzabolálására szakosodott Bronxi Gimnázium két diákja rajzol, ír és terjeszt."
Nos, erről van szó. Egy Puerto Ricó-i író könyvéről, amelyben a, khm, „nehéz sorsú”, tinik életét jeleníti meg. Elég szókimondóan, elég durván, de pont ezért, elég látványosan.
A két főhős Dinky és Jose, a két jóbarát, akik előszeretettel szívják szét az agyukat, és szamizdat képregényt gyártanak az iskola „furcsa” dolgairól. Dinkynek „jó” háttere van, apja a környék egyik legnagyobb drogbárója, így ő is megteheti, hogy azt csináljon, amit csak szeretne (DJ cuccot vegyen, egyedül éljen egy bérház egyik teljes emeletén...), a gond csak az, hogy neki ez nagyon nem kell. Josenak pedig kijutott a jó nő, aki meglép Angellel, csak mert az a srác menőbb. Jose ezt elég nehezen viseli, annyira nehezen, hogy megöli a lányt. Majd összeomolva fel akarja adni magát. Ekkor szól közbe Dinky, aki mindent jobban tud. Kitalálják, hogy adják ki az egész történetet a régi, jól bevált formában. Képregényként. A füves füzet pedig újra megjelenik, végigkíséri a két fiú történetét, amibe néhol bekapcsolódik egy-két újabb szereplő
Mint mondtam a történet elég „érdekesre” sikeredett. De egy szavunk sem lehet, elvégre már a címből kitalálhattuk, ez nem lesz egy „egyszerű menet”. A stílus illik a környezethez, tele van szlenggel, és az utcán bandákba verődő srácok drogtól és erotikus képzelgésektől megindult izzadságától csöpög. Benne van minden, amit egy Tarantino filmben kedvelünk, és mégis elgondolkodtat egy kicsit, miután letettük. Bepillantást nyújt egy olyan Bronxba, amiről még itt, a világ túlvégén is hallottunk, de átérezni, átlátni talán még az sem képes, aki a szomszéd negyedben lakik.
Persze ez nem véletlen, Rodriguez itt nőtt föl, ezek a gyökerei, és szívesen meg is mutatja őket, minden visszásságukkal együtt. Ez az ő kulturális háttere, amiből képes volt olyan művet/műveket létrehozni, amelyek bejárták a világot. Meglepően őszintén ír arról a világról, amelyre az ott lakók (véleményem szerint) vagy szégyenkezve, vagy túlontúl is büszkén tekintenek.
|
|
 |
| | | | | Hang-kép-regény | | szerző: Kinga |
Mikor képregény lett a témánk, akkor azt hittem a zenével nagy bajban leszünk. Majd ráleltem Bianca Castafiore-ra egy finn operaénekesből (Aino Ackte) ihletett Tintin figurára, aki akármikor megjelenik a lapokon, akkor a Faustból énekli fülsüketítőn az Ékszer-áriát.
Egy csöppet se zavarjon senkit, hogy ez egy francia opera, mit Charles Gounod szerzett, a képregény-világban minden lehetséges. Szuperhősök és dívák, manók és óriások... Majd kicsit kevésnek találtam a termetes hölgyet és kerestem tovább, egy dallam kúszott a fülembe meg egy régi-régi klip emléke. Tudod az, amikor a fickó a TV-be bekerül és énekli: "you play the guitar on the mtv". Bingo! Dire Straits: Money for nothing! Na ez az a klip, melynek az eredetijét nem lehet berakni más honlapra.
Majd tovább kutattam és leltem egészen friss megoldásokat is, mi több hazánkból valót! Ez a No Thanx negyedik klipje, s a Gépregény című száma, mellyel azonos című album is született. A lemez maga egy rövidke - 16 oldalas - képregény melléklettel került a piacra, a klip megszületése előtt. Ugyanis azzal egy kis versenyre lett hívva a rajongótábor, írjanak befejezést a kép-sztorinak és a legjobb 10 szerzője szerepelhet, a legeredetibb ötlet, pedig a születendő klipbe beépül. Úgy látszik a csapat szereti pályáztatni "hallgatóit". A lemezre is felkerült egy rajongói szerzemény Eleven tűz címmel. De itt a témába vágó Gépregény "forog":
Majd a fejemhez csaptam, hiszen... Már anno is mókásnak tartottam egy virtuális együttest, akik annál kevésbé exhibicionisták, hogy kilépjenek a színpadra a nagyközönség orra elé, vagy a kamerák előtt adják a menőt különféle klipekben. Bár a Gorillaz esetében ez a "maszk", mely 1998-ban született az egységességet is szolgálja, hiszen egy-egy arc mögött nem mindig ugyanaz a zenész áll. A két stabil pillér Damon Albarn és a képregényrajzoló Jamie Hewlett. A csapat így lett kísérlet a javából, képileg, zeneileg egyaránt. Ugyanakkor hogyan tud élőben koncertezni egy halom képregényfigura? Jelmezben? Ezt bizonyos karaktereknél elég nehezen lehetne megoldani. Paraván mögött? Valami hasonló volt a manchesteri operaházban, ahol is hatalmas üvegfestett gótikus ablakok mögül szólt a nagyzenekar. Aztán volt példa gigantikus kivetítőkőn parádézásra. Majd mi lett? Hologram? Marionett? Neeem, 3d animációs figurák, bábok, ha úgy tetszik, de sokkal profibban mozgathatók, mint 1-1 marionett és így már lehetett vendéget hívni... mondjuk Madonnát. Lássuk, halljuk, csodáljuk!
Végül, de semmiképpen sem utolsóként álljon itt a Pink Floyd. The Wall című 1979 november 30-án megjelent koncept albumukhoz készült animációs klipjeit nehéz - hacsak nem lehetetlen - felülmúlni. Egyszerűen fantasztikus, ahogyan pillanatról-pillanatra átformálódnak a képek valami egészen mássá és fokozatosan épül a történet. A dalszöveg szerves része a képi világnak. A rajzok, a képregényesség itt nem az a cukormázas szuperhősökkel tarkított mese, hanem a rideg valóság, egy képzeletbeli hős: Pink rockoperai története. Vágjunk a közepébe, jöjjön a Goodbye Blue Sky:
|
|
 |
| | | | | Láng István | | szerző: Balogh Eszter |
Képregényrajongóként a szívem szorul össze, mikor mifelénk konzekvensen a gyermekműfajba skatulyázzák azt, amit a franciák régóta a kilencedik művészetként tisztelnek. Némi optimizmusra adnak okot az egyre gyakoribb fesztiválok, fordítások, képregénykiadások. De azért még nem az igazi... A műfaj mai magyarországi helyzetéről, napos és árnyoldalairól Láng Istvánnal, a Kretén magazin főszerkesztőjével beszélgettünk.
Kretén magazin, képregények, képregényfordítás… ezek miatt kerestelek meg. Mivel foglalkozol eredetileg?
Eredetileg francia-angol szakos nyelvtanár vagyok - ez a "hivatalos" szakmám. "Ragadvány"-szakmám szerint lap- és könyvszerkesztő. A francia nyelvvel mindig különleges kapcsolatot ápoltam, így kerültem néhány évre a Revue de Hongrie c. (franciául megjelenő) lap szerkesztőségébe, ahol némileg "kitanultam" a szerkesztősködést.
Hogy jött ehhez a képregény?
A francia mellett akad még egy-két mánia-jellegű szenvedélyem, például ez. A szerkesztősködésnél már csak egy dolgot szerettem volna jobban: képregényt szerkeszteni, amire a '80-as években esély sem mutatkozott. Aztán a '90-es évek elején a politikai rendszer átalakulása robbanásszerű változást hozott a kultúrában is: az akkori másik "megszállott", Bayer Antal képregényes barátom révén váltam némely akkortájt induló képregény (Transformers, X-Men) fordítójává, majd az ő örökébe lépve képregényszerkesztővé. Mesébe illő: én választhattam ki a megjelenésre szánt történeteket, tárgyalhattam/levelezhettem szerzői jogdíjakról és díjelőlegekről a jogtulajdonosokkal, és úgy általában a kiválasztástól a fordítókkal és a tördelőkkel való kapcsolattartáson át a nyomdakész anyag létrehozásáig sok minden az én felelősségem volt. Nem sokan dolgoztunk a képregényekkel, de azért egy kicsi lábnyomot mégis hagytunk a nagy kultúrán. :-)
Majd jött a Kretén...
1994-ben indult a képregényt is közlő újság, a Kretén - Másfélkegyelmű humormagazin (mostanában készül a 99. szám!), amelynek képregény tekintetében két fontos szerepe volt: egyrészt megjelenési lehetőséget biztosított fiatal magyar szerzők humoros képregényeinek, másrészt rendszeresen mutatott be külföldi - főleg francia és belga humoros képregényeket. Kis túlzással: talán akadt olvasó, aki e közlések révén tudta meg, hogy a műfaj nem szorítkozik a valóban nagyszerű Astérixre és a régi időkből ismert Pifre.
Jogos a pesszimizmusom, ha azt érzem, hogy Magyarországon a képregénynek még nincs nagy kultúrája?
A '90-es évek második fele - az internet-, mobil- és plázakultúra beköszönte - az olvasásnak, és így a képregénynek sem tett jót. A hangsúly manapság a drágább, jó minőségű képregénykönyvek irányába tolódik el, az újság-klasszikusok közül csak a Pókember, a Star Wars és a Garfield maradt meg. Másik, bár sajnos nem elhanyagolható kérdés, hogy - főleg a gazdasági válság kirobbanása óta - az újság- és a könyvszakmában a kifizetések minden irányban szélsőségesen lelassultak A képregénykönyvek néhány százas, maximum 2-3000-es példányszámban jelennek meg, és a megtérülésük általában nem túl gyors. Ebből következően megnő a jelentősége az évente n éhány alkalommal megrendezett fesztiváleseményeknek (Képregényfesztivál, HungaroComix, képregénybörze), melyek értékesítési szempontból is igen fontosak a kiadóknak.
Általánosságban milyen a fogadtatása a műfajnak itthon?
Míg Franciaországban a mozi (a "7. művészet") és a televízió (a "8. művészet") után a képregényt megilleti a "9. művészet" titulus, nálunk nemhogy a magas-, de még a középkultúra platformján is természetes dolog lesajnálni, vagy ami még kevésbé lelkesítő: ignorálni e "gyermeteg" műfaj egészét. E korlátok közül a Bayer Antal kezdeményezésére alapított Magyar Képregénykiadók Szövetsége sokirányú tevékenysége és a - főleg internetes - fiatalabb újságírók elfogadóbb, gyakran rokonszenvező hozzáállása jelent egyfajta "píár"-kiutat.
Mindeközben a Szövetség tagjainak jóvoltából meg- megjelennek a képregényirodalom gyöngyszemei is magyarul, noha természetesen nem az intellektuális darabok élénkítik az amúgy sem túl pezsgő piacot: a legnagyobb kereslet talán a japán képregény, a manga iránt mutatkozik. A képregénykultúra tehát létezik Magyarországon, de ma még inkább a szubkultúra és a mainstream határán. A valódi, nemzeti képregénykultúra még nem alakult ki - ez akkor fog megtörténni, amikor a képregényalkotók - a régebbi "nagy generáció" csakúgy, mint a a fiatalok főfoglalkozásként űzhetik hivatásukat.
Milyen lehetőségei vannak manapság egy képregényrajzolónak itthon?
Egy-két rajzoló (és a rajzolóknál kisebb létszámban jelenlévő képregényírók) átmenetileg vagy huzamosabban képes hivatásszerűen űzni a szakmát, de ez ma még nem jelent reális egzisztenciális lehetőséget. A Képregénykiadók Szövetsége pályázatokkal - melyeknek fődíja adott esetben egy-egy kis példányszámú megjelenés vagy egy pénzösszeg -, továbbá az évenként 4 képregényes kategóriában kiosztott Alfabéta-díjjal bátorítja az új és a régebbi tehetségeket és tartja a kultúra felszínén a képregény műfaját.
Van fény az alagút végén?
A képregény ugyanolyan gazdag, mint a filmművészet vagy az irodalom, hisz bizonyos értelemben ezeket is ötvözi. Lassú víz partot mos, és az ezermérföldes utazás is egy lépéssel kezdődik. A part már kicsit kijjebb van, és néhányat már léptünk az úton. "A többi néma csend", vagy hangos üdvrivalgás. Rajtunk, képregényrajongókon nem fog múlni.
|
|
 |
| | | | | Persepolis | | szerző: Várnagy Emma |
Be kell vallanom a könyvek alapján készített filmekhez nem állok túl pozitívan. És itt nem is elsősorban a Harry Potterre gondolok, vagy a Gyűrűk urára, bár megkockáztatom, azoknak a filmeknek nem a történet, hanem egy jó adag izgalmas technika bemutatása volt a céljuk.
 És nem is az 500 oldalas kötelező olvasmányokból készített szórakoztató összefoglalókra, mert félek, hogy másfél-két órába nem fér bele annyi minden mint 300 oldalba. Nem szeretem amikor 5 perces számítógépes animációval jelenítenek meg és rendeznek le egy 20 oldalon megírt izgalmas csatajelenetet. Nem szeretem amikor helyettem képzelik el a szereplőket és természetellenes híres ember arcot adnak az X faluból származó Y arcú főhősnek...
A Persepolis képregény olvasása után pedig egyenesen rettegtem a filmtől! A képregény nagyon tetszett, de el nem tudtam képzelni, hogyan sülhet ki jó a filmből. Vagy egyáltalán bármi. Ezért tehát hevesen tiltakoztam a filmkritika cikk megírása ellen a képregény kategóriában, ragaszkodtam a könyvhöz, de kedves kollegám ezúttal nem engedett, sőt vigasztalásként leültetett a TV elé és már kezdődött is a sejtelmesen fekete-fehér kunkorodó vonalak tánca a csellószóra.
A film azért nem adta vissza a két kötet teljes egészét, a kivégzéses és kínzásjeleneteket ugyanis meg sem említették (míg a könyvben részletekbe menően vannak elemezve) valamint a Botticelli-féle Vénusz születését is cenzúrázták (ez persze csak a történet drámaiságához adott hozzá!) Kárpótolt viszont a grafika, a szereplők, akik ugyanúgy néztek ki mint a könyvben, csak beszéltek és mozogtak. A közel két órás film teljesen lekötött, hatalmasakat lehetett nevetni, sírni, és folyamatosan ámulni a fekete-fehér egyszerűségén a rajzoknak!
Na akkor a sok hablatyolás után most már azt is leírhatnám, miről is szól tulajdonképpen a Persepolis. Mert sajnos továbbra is úgy néz ki, nekünk az Oscar ((2008) - Legjobb animációs film) a Golden Globe ((2008) - Legjobb idegennyelvű film) a cannesi Arany Pálma és Zsűri nagydíj nem számít, ezzel is úgy vagyunk: "jó film?! na akkor ezt hagyjuk!" Pedig nagyon tanulságos. A történet olvasása és a film nézése közben is, mindig fura érzés fog el, mikor Marji bécsi barátai a forradalomról kérdezik.
Neki természetes. A bécsi anarchisták nézetei szánalmasak és fantáziálásaik még csak a közelébe sem érnek annak amit Iránban Marji átélt. De azon túl, hogy barátai "kúlnak" találják háborús tapasztalatait, Marji nem tud beilleszkedni a nyugat kultúrájába ahová csak a háború közepéből csöppent bele. Nem is csoda, hogy letagadja származását és/de ettől kezdve nagyanyja szavaival a fülében („soha ne feledd, ki vagy, és honnan jössz“) még inkább megnehezíti saját sorsát.
De azt hiszem kicsit előreszaladtam… Bár nem is kell sokkal többet tudni a filmről, elég annyi, hogy egy iráni kislányból nővé serdülő élete, gondolatai, szenvedése, öröme és politikája. Nyissanak a világra és nézzék meg!
|
|
 |
|
