A Szépművészeti Múzeum szokásához híven ismét nagyszabású kiállítással örvendezteti meg látogatóit: a 2010 januárjától április 25-ig megtekinthető Degas-tól Picassóig című tárlaton egy páratlan válogatást láthatunk a moszkvai Puskin Múzeum anyagából, többek között Corot, Degas, Monet, Renoir, Van Gogh, Cézanne és Picasso remekműveit felvonultatva.
A két teremben helyet kapó időszaki kiállítás összesen ötvenöt művel reprezentálja a francia festészet egyik legdinamikusabb, a 19. század közepétől a 20. század elejéig tartó időszakát. Noha a kiállítás első egységben még csak az impresszionizmus előfutáraival ismerkedhetünk meg, nem kisebb nagyságok művei láthatóak itt, mint a tájképfestészet mesterének, Camille Corot-nak A fürdőző Diánája, vagy a szintén a Barbizoni iskola tagjai közé tartozó Gustave Courbet Vízimalom című képe. Haladva az időben és a tárlaton elérkezünk az 1890-es évekhez, amikor a látvány spontán rögzítését már konkrétan az impresszionizmus eszméjéhez köthetjük: itt vehetjük górcső alá Claude Monet egyik szemet gyönyörködtető, Fehér Vízililiomok című képét, amelyet látván bizton állíthatjuk, nem volt hiábavaló a festőnek saját szabadtéri műtermét létrehoznia. Mellette Sisley, Pissarro, Manet, a színházi világot előszeretettel a vászonra varázsoló Forain, vagy művein - ahogy jelen esetben a Kertben című alkotáson is - a romantikus életérzést tökéletesen visszaadó Renoirtól láthatunk alkotásokat. Fák a parkban című képével Paul Cézanne már a posztimpresszionizmus jegyében alkotott, ezt az irányzatot képviseli a jelen esetben vázlataival feltűnő Toulouse Lautrec is.
Második termével a kiállítás már a modernizmus elindítóinak ad teret, itt láthatjuk többek között Paul Gauguin Tahitin készült Táj pávákkal című művét, vagy Van Gogh különös hangulatú, de rendkívül nagy hatású Börtönudvar című alkotását. A szimbolizmus jegyében alkotó Carriére-t és Denist követően Fauves festők tűnnek fel, így Matisse Sarkantyúvirág című képe előtt merenghetünk el azon, milyen aktív szerepet is játszhat a belső tér egy képzőművészeti alkotáson. Befejező egységeként a kiállítás avantgárd nagyságokkal, mint Picasso, vagy Rousseau kápráztat el: előbbi A két akrobata, utóbbi pedig a Lóra támadó jaguár című képével engedi útjára a látogatót, méltó befejezéseként szolgálva tárlatnak.
A kiállítás hat évtizedet felölelő tematikájából valóban a legjelentősebb alkotások kerültek bemutatásra, tökéletes képet festve a francia művészet lenyűgöző dinamizmusáról, egyúttal tisztelegve a műgyűjtők előtt is. A kiállított remekművek zöme ugyanis két vagyonos moszkvai textil gyáros, Ivan Morozov és Szergej Scsukin kollekciójából származik, akik műkereskedő társaikkal együtt meghatározó szerepet játszottak a művészet megújulási folyamatában, hiszen megélhetést és elismerést biztosítottak a közvélemény által olykor meg nem értett alkotóknak. Nekik hála, a következő generációk is részesülhettek a fent említett alkotások élvezetében, ahogyan most Budapesten is alkalom nyílik az impresszionizmus és azt korban övező nagy mesterek műveinek megcsodálására.
Élet-képpé formálva
szerző: Kinga
Mikor először azt halljuk, hogy egy festő könyvet ír, bizonyára fönntartásaink támadhatnak. "Jó-jó, hogy képileg nagyo(ka)t alkot, de..." - valahogy így. Még ha szép képekben is fogalmaz, mennyire vész majd el bennük? Mennyire tűnik el a mondandó egy hatalmas szinesztézia halomban? Pedig...
Nos, Drága Olvasó és Olvasónő, ha ez a festő, kiről hallanak, Marc Chagall, akkor egy percig sem kell tovább aggódniuk. Chagall ugyanis különösen fest a szavakkal... éppen ezért izgalmas olvasmány, jó alap a műveinek elemzéséhez, eredet-történetéhez. A komikus az egészben az, hogy az embernek kedve támad képbe önteni a szavakat, majd rájön, hogy elkésett, ez bizony már megszületett - a szerző által.
Chagall 35 éves korában írt életéről szóló könyvéből jól megismerhetjük a korszakot melyben élt. Főként persze Oroszországot. Azt is megtudhatjuk - már, ha eddig megkíméltük műveltségünket a száraz életrajzi vagy művészettörténeti olvasmányoktól, hogy a - visszahúzódó művész nem kisebb alakokat ismert személyesen, mint például Apollinaire-t, Delaunay-t, Metzinger-t, Cendrars-t a kor nagy költőit és festőit, vagy az akkori (orosz) politikai élet vezéralakjait. Röviden: a dolgok sűrűjében élt. Ez az 1922-es születésű könyv pedig tulajdonképpen nem más, mint útkeresésének hiteles dokumentuma, térképe. Állomásról állomásra megleljük benne, hogy mikor kitől tanult, milyen stílussal vívódott, hogy végül meglelje önmagát, a se nem szürrealista, se nem expresszionista Vityebszk-ből származó orosz, franciára honosított egykor volt Moise Zaharovics Sagalov-ot.
1914-ben Walden berlini Sturm Galériájában rendezett kiállításával megszerzett európai hírnevéről oly szerényen ír könyvében, hogy jól megírt utószó híján komoly kutatások kellettek volna annak felderítéséhez, hogy az alig fél oldalon említett tárlat éppen ez lenne...
Az "Életem"-ről (eredeti címén: Ma vie) legyen ennyi elég, már így is túlságosan feltártam titkait. Lássuk inkább mi történt a modern művészetet oly nagy mértékben meghatározó íróval (avagy a festővel), miután befejezte könyvét. Az eleinte oly nehézkesen induló utazások hol kényszerből, hol kedvtelésből innentől kezdve alaposan behálózzák Chagall életét. 1923-ban családostul Párizs, '37-től már, mint francia állampolgár, majd Marseille, Spanyolország, Portugália, Amerika - ezt a kört a náci megszállás miatt "futja". A tengerentúlról csak 1946-ban tér vissza, de már felesége nélkül - képeinek sokszoros főszereplője, Bella Rosenfeld egyébként életének irányító jóságos vezetője is, elhunyt 1944-ben - letelepedik Franciaországban és intenzíven alkot, új technikákat fedez fel magának. Innen Vence-ből már csak 1-1 görögországi vagy izraeli útra tűnik el. 1952-ben újranősül ezúttal felesége Valentina Brodsky. Azon kevés művészek közé tartozik, aki megéli elismerését, s ennek jelképeként az 1973-ban Nizzában megnyíló Chagall Múzeum létrejöttét. Ám azt már nem, hogy hazájában is elismert alkotóként említsék nevét, vagy az 1997-es szülővárosában alapított neki szentelt múzeum megalapítását sem, ugyanis halála Vence-ben, 1985. március 28-án éri utol.
Hajnaltól délig a tengeren
szerző: Simon Borbála
A benyomás, a pillanatnyi hangulat művészete az impresszionizmus, ahol az impresszió jelenti a benyomást és a hangulatot. Komolynak hangzik, hisz az is. Mégis, ha elvonatkoztatunk olyan klasszikusoktól, mint Debussy, Strauss és Ravel – akiket méltán tartanak impresszionista zeneszerzőknek – és a kortárs jazz területére kalandozunk, akkor egy olyan zenekarral ismerkedhetünk meg, mint amilyen az E. S. T. volt.
Azért csak volt, mert az Esbjörn Svenssont Trio-t létrehívó Esbjörn Svensson, a zenekar zongoristája, 2008-ban búvárbalesetet szenvedett. Halála óta a zenekar sem működik már tovább. A Budapestet is többször megjárt svéd trió az elektronikával és rockkal ötvözött hangulatfestő jazz képviselői közé tartozott.
Svensson és gyerekkori barátja, Magnus Öström dobos, tizenévesen kezdtett el együtt zenélni duót alkotva. Dan Berglund bőgős pedig 93’-ban csatlakozott hozzájuk, ekkor alakult meg az E.S.T., amely ezután tizenöt évig ugyanebben a felállásban játszott. A zenekar igazi kollektívaként és nem szólista versus ritmusszekció felállásban működött. A szerzeményeket is közösen jegyezték. Improvizációikat nem is valamilyen zeneként, hanem mint hármójuk beszélgetése jellemezték.
Bár önmagukat egy olyan popzenekarhoz hasonlították, ami inkább - ráadásul befogadható, hangulatfestő, impresszionista – jazzt játszik. Az elektronikát és a rockot is ötvöző, tehát korszellemhez illeszkedő hangzásuk miatt nem csak a jazzvilágon kívül voltak ismertek. Gyakran léptek fel rockzenei helyszíneken, fiatal közönség előtt. A romantikus szépség ugyanúgy jellemezte őket, mint a legvadabb improvizáció. A Trio tíz lemezt adott ki és számtalan díjat kapott. A közönség és a kritikusok szerint is az egyik legjobb modern zenei formáció volt. A világhírnév felé az 1999-es From Gagarin Point of View című, negyedik albumukkal indultak el. A sorban utolsó lemezük a Leucocyte (fehérvérsejtek), amit egy turnéjuk közben rögzítettek, két nap alatt.
Molnár Ferenc és az impressziók
szerző: Tóth Tamara
Ha impresszionizmus, akkor festészetről vagy költészetről lehet szó, ezt már korán a fejünkbe verték. Pedig ezeken túl is létezett élet, hiszen a stílus és a színház –és drámaművészetre is hatással volt.
De mitől impresszionista egy dráma? Hogyan érvényesülnek a stílusjegyek ezen a teljesen más terepen? A választ a magyar drámairodalom egyik legtöbbet feldolgozott, szinte állandóan színpadon lévő darabja, Molnár Ferenc Liliomja adja. A szerző igazán impresszionista drámájának Az ördög címűt tartják, de a Liliom szabados és könnyed stílusával méltán megállja a helyét az összehasonlításban. A dráma középpontjában nincs igazi konfliktus, a főszereplők által képviselt érzelmi szál az adott korban teljesen hiteles: Liliom, a hintáslegény és Julcsi, a mindenes cseléd. Budapest, a 20-as, 30-as években, a kabaré, a vásári komédia világa ez, ami mögött a burleszk és a tragédia kéz a kézben jár. Már a korabeli kritika is remekműként értékelte, érvként hozva fel, hogy Molnár „az érzelmek felmutatásában mértéket tudott tartani”. Úgy tűnik, egy évszázad múltán ez még mindig működik, és folyamatosan vonzza a nézőket. A Magyar Színház idén márciusban mutatta be a Liliomot, mint külvárosi legendát hét képben. Liliom és Julcsi tehát egymásba szeretnek, kezdetben a fiú részéről a dac és az igazságérzet adja a motivációt, az egyszerű lány pedig szolidaritásból osztozik a szerelme sorsában. Nincs szó tehát kezdetben lángoló érzelmekről, a büszkeség esendővé teszi mindkettőjüket, és Liliom végül dühében azt bántja, akit a legjobban szeret. A Magyar Színház előadásában Gémes Antos játssza Liliomot, Balsai Móni alakítja Julcsit.
Az impresszionista dráma egy szűk világot visz színre, ennek megfelelően fontos minden hangulat és benyomás, az általánosítás és a nagy összefüggések hiányoznak. A főszereplő, Liliom ismérve, hogy nem tud a környezetéhez alkalmazkodni, és Molnár már-már naturalista portrét fest róla. A darab végén pedig megvalósul a szerző hatásos és eredeti üzenete, ha egy durva természetű ember jót akar tenni, végül az is rosszul sül el.
Picasso Point kontra Chagall Café
szerző: Plecskó Edina
Picasso vagy Chagall? Ha a festőóriások között kellene döntenünk, bizony nehéz dolgunk lenne, ám közel sem annyira bonyolult a szimpátiaválasztás annak a két szórakozóhelynek illetve kávézónak az esetében, ahová „modernista” túránk során vezetett az utunk a Hajós utcában.
A Picasso Point és a Chagall Café ugyanis mind külcsínben, mind belbecsben merőben eltérő képet mutat. Az elsőként meglátogatott blues és jazz club sajnos nem bizonyult az este jó felütésének: idegesen türelmetlenkedő pincérnő, (talán ezért is) nyomasztó hangulat és a névadó stílusát az enteriőr kialakításánál kicsit sem érzékeltető tér fogadott minket. Nem úgy a Chagallról elnevezett kávézó esetében, ahol a festő képei a falakon megannyi helyen köszönnek vissza, kiegészítendő a kreatívan kialakított és vidám színeivel pozitív légkört varázsoló belső térrel, ahol italunkat elfogyasztva még a pincérek sajátos humora sem hatott túlságosan zavarónak.
Személyzet: 4 kontra 7 Fogadtatás: 6 kontra 8 Légkör: 5 kontra 9 Kínálat: 5 kontra 8 Mosdó: 8 kontra 8 Összbenyomás, közérzet: 5 kontra 8 Picasso Point összesen: 60/33 Chagall Cafe összesen: 60/48
szerző: Tóth Tamara
A két festő közül egyértelműen Picassót választom, de a róluk elnevezett kávézók közül Chagall nyert. Igaz, a forrócsokit Pablo készíti jobban, és nagyobb tejszínhab mennyiséggel, de ez sem volt elég ahhoz, hogy elnézzük a pincérnő flegmába hajló stílusát. A Chagall Caféban a szinte tökéletes autentikus kialakítás mellett elégtétellel nyugtáztuk, hogy a pincér szakmát bizony a férfiaknak találták ki. A különbség két hely között akkor látható legjobban, ha közvetlenül egymás után térünk be. Az este tanulsága emellett pedig az, hogy ha a világ leghíresebb művészeiről nevezzük el magunkat, akkor méltó környezettel adózzunk előttük.
Személyzet: 4 kontra 9 Fogadtatás: 5 kontra 8 Légkör: 6 kontra 9 Kínálat: 7 kontra 8 Mosdó: 8 kontra 8 Összbenyomás, közérzet: 5 kontra 9 Picasso Point összesen: 60/35 Chagall Cafe összesen: 60/51
szerző: Szántó Sz. Erika
Ahogy hétre-hétre járjuk a kávézókat, éttermeket egyre biztosabban érezzük, hogy a magyar vendéglátás egyetlen gyenge pontja a személyzet. Pontosabban a felszolgálók kedvességének hiánya (talán ezért is emlegettük még a Chagallban is a Café Kör példátlan vendégszeretetét...), feltéve ha észrevesznek minket, vagy éppen nem néznek le (pontosabban nem néznek szegény bölcsészlányoknak minket). Ahogy Picasso mondja, a művészet hazugság, amely segít felismerni az igazságot. Mégis jobb lenne egyáltalán nem is keresni az igazságot, hanem csak élvezni a pillanatnyi gyönyöröket.
Személyzet: 4 „Most kéne választani” kontra 7 „Ugye, hagyjalak titeket?” Fogadtatás: 5 kontra 8 a kacsintós pincérnek Légkör: 5 átlagos kocsmalégkör kontra 9 kivilágított és bebetonozott fa a belső enteriőrben Kínálat: 6 kontra 8 Mosdó: 8 kontra 8 Összbenyomás, közérzet: 5 kontra 8 Picasso Point összesen: 60/28 Chagall Cafe összesen: 60/48
reprezentálja a francia festészet egyik legdinamikusabb, a 19. század közepétől a 20. század elejéig tartó időszakát. Noha a kiállítás első egységben még csak az impresszionizmus előfutáraival ismerkedhetünk meg, nem kisebb nagyságok művei láthatóak itt, mint a tájképfestészet mesterének, Camille Corot-nak A fürdőző Diánája, vagy a szintén a
láthatjuk többek között Paul Gauguin Tahitin készült Táj pávákkal című művét, vagy Van Gogh különös hangulatú, de rendkívül nagy hatású Börtönudvar című alkotását. A 
35 éves korában írt életéről szóló könyvéből jól megismerhetjük a korszakot melyben élt. Főként persze Oroszországot. Azt is megtudhatjuk - már, ha eddig megkíméltük műveltségünket a száraz életrajzi vagy művészettörténeti olvasmányoktól, hogy a - visszahúzódó művész nem kisebb alakokat ismert személyesen, mint például Apollinaire-t, Delaunay-t, Metzinger-t, Cendrars-t a kor nagy költőit és festőit, vagy az akkori (orosz) politikai élet vezéralakjait. Röviden: a dolgok sűrűjében élt. Ez az 1922-es születésű könyv pedig tulajdonképpen nem más, mint útkeresésének hiteles dokumentuma, térképe. Állomásról állomásra megleljük benne, hogy mikor kitől tanult, milyen stílussal vívódott, hogy végül meglelje önmagát, a se nem szürrealista, se nem expresszionista Vityebszk-ből származó orosz, franciára honosított egykor volt Moise Zaharovics Sagalov-ot.
Az "Életem"-ről (eredeti címén: Ma vie) legyen ennyi elég, már így is túlságosan feltártam titkait. Lássuk inkább mi történt a modern művészetet oly nagy mértékben meghatározó íróval (avagy a festővel), miután befejezte könyvét. Az eleinte oly nehézkesen induló utazások hol kényszerből, hol kedvtelésből innentől kezdve alaposan behálózzák Chagall életét. 1923-ban családostul Párizs, '37-től már, mint francia állampolgár, majd Marseille, Spanyolország, Portugália, Amerika - ezt a kört a náci megszállás miatt "futja". A tengerentúlról csak 1946-ban tér vissza, de már felesége nélkül - képeinek sokszoros főszereplője, Bella Rosenfeld egyébként életének irányító jóságos vezetője is, elhunyt 1944-ben - letelepedik Franciaországban és intenzíven alkot, új technikákat fedez fel magának. Innen Vence-ből már csak 1-1 görögországi vagy izraeli útra tűnik el. 1952-ben újranősül ezúttal felesége Valentina Brodsky. Azon kevés művészek közé tartozik, aki megéli elismerését, s ennek jelképeként az 1973-ban Nizzában megnyíló Chagall Múzeum létrejöttét. Ám azt már nem, hogy hazájában is elismert alkotóként említsék nevét, vagy az 1997-es szülővárosában alapított neki szentelt múzeum megalapítását sem, ugyanis halála Vence-ben, 1985. március 28-án éri utol.
A Picasso Point és a Chagall Café ugyanis mind külcsínben, mind belbecsben merőben eltérő képet mutat. Az elsőként meglátogatott blues és jazz club sajnos nem bizonyult az este jó felütésének: idegesen türelmetlenkedő pincérnő, (talán ezért is) nyomasztó hangulat és a névadó stílusát az enteriőr kialakításánál kicsit sem érzékeltető tér fogadott minket. Nem úgy a Chagallról elnevezett kávézó esetében, ahol a festő képei a falakon megannyi helyen köszönnek vissza, kiegészítendő a kreatívan kialakított és vidám színeivel pozitív légkört varázsoló belső térrel, ahol italunkat elfogyasztva még a pincérek sajátos humora sem hatott túlságosan zavarónak.
hogy a magyar vendéglátás egyetlen gyenge pontja a személyzet. Pontosabban a felszolgálók kedvességének hiánya (talán ezért is emlegettük még a Chagallban is a