|
|
| | | | | 100 fiatalító étel – Visszafordítható az öregedés? |
|
Szerző: Szeglet Orsi
Sarah Merson 100 fiatalító étel című könyve kerül ma terítékre. Kényes ízléssel vagyok megáldva, így a cím és alcím láttán fenntartásokkal és kicsit fintorogva ültem le az asztalhoz. Feltalálták végre, hogyan maradhatunk külsőnkben is fiatalok? Vagy már megint egy “csoda módszer” azoknak, akik félnek az öregedéstől, a ráncoktól...
 A kötet belső felületéről megtudjuk, hogy Sarah Merson az alternatív gyógyítás és táplálkozás specialistája, a nagy-britanniai College Naturopathic Medicine munkatársa és a leghatékonyabb hagyományos gyógymódokat kutatja. Ez a lépés szakértőként reprezentálja a szerzőt.
A könyv bemutatkozó szövege így indul: “Az, hogy megöregszünk, az élet velejárója - de ez még nem jelenti azt, hogy öregnek és fáradtnak kell látszanunk, és rosszul kell éreznünk magunkat. Tudjuk jól, hogy ha egészségesen táplálkozunk, képesek leszünk fittek maradni, és megvédhetjük magunkat a betegségektől.” Első pillantásra pozitív életszemléletet sugall a szerző, erre a hangulatra erősít rá a könyv vizualitása is. Minden oldalon színes gyümölcsökkel, zöldségekkel, gabonafélékkel ingerlik ízlelőbimbóinkat. Legszívesebben azonnal beléjük harapnánk, azt érezzük, hogy az élet és étel szeretetét szeretné átadni nekünk a szerző. Azt reprezentálja az olvasónak,hogy ha tesz testének egészségéért, akkor az meg is fogja hálálni a törődést és nem lesz beteg. Ez az implicit állítás azonban csalóka, sajnos vannak olyan betegségek, melyek kialakulása genetikai, így a megfelelő táplálkozással sem tudunk elébük menni. Várakozásaimmal ellentétesen eddig egészen jóízűen falatozgattam.
Sajnos le kellett tennem a kanalat, mikor a 120. oldalra értem. “Betegségek és problémák” címszó alatt olyan dolgok vannak felsorolva, mint: ráncok, fénytelen haj, kimerültség stb. Valóban betegségnek kell tekintenünk a ráncokat? Nem hiszem. Viszont sokan elgondolkodhatnak azon, hogy egy ilyen pozitív hangvételű és a természetességre építő könyv utolsó részébe miért is kerülhetett egy ekkora baki? Véletlen vagy épp elszólás? Mindenképpen szomorú ezt látni, főleg most, mikor sokan ráncfelvarrással, botoxszal és más beavatkozásokkal akarják magukat –legalábbis külsőleg – fiatalon tartani.
Egészen eddig a pontig még a kényes ízlelőbimbóimat is meg lehetett zabolázni, ám itt elment az étvágyam. Talán el is hittem, hogy a megfelelő táplálkozással lassíthatjuk testünk öregedését. Rájöttem, miért tekintettem kritikus szemmel a mai menüre! Az alcím. Azt, hogy 100 recepttel vissza tudjuk ford ítani az öregedést, nem tudom befogadni, ugyanis a tudomány mai állása szerint ez lehetetlen. Csupán marketingfogás, ami meg is feküdte a gyomromat. Lehet, hogy sokak számára ilyen “apróságok” fel sem tűnnek, de ha jobban belegondolunk, sok negatív hatása is lehet. A könyv szakértőként reprezentálja az írót és ha egy szakértő írja azt, hogy visszafordítható az öregedés, és hogy a ráncok betegségnek számítanak, akkor sokan hinni is fognak neki.
Kíváncsisággal és félve kezdtem boncolgatni a menüsort, amiről az biztos, hogy tudatosan és jól megtervezett, felépített könyv, de egy ilyen aprósággal – amit sokan lehet nem is vesznek észre – hitelét vesztheti az író szemünkben. Ne feledjük, a körítés és fűszerezés adja meg ételeink lelkét!
|
|
 |
| | | | | Fél földgolyónyival arrébb született civilizáció fia |  szerző: Márton Balázs |
Mélyen egymás szemébe nézünk. Próbálom kifürkészni, mi folyhat a fejében, de nem tudom áttörni a falat. Képtelen vagyok beleolvasni a gondolataiba – hogyan is lennék rá képes, ha egyszer más nyelven születtek? Ha egyszer semmiben nem lehetek biztos, ha minden tudásom, amit eddig az emberekről felhalmoztam, most nevetséges ballaszt csupán, mert egy másik kultúra, mentalitás az, amivel szemben állok?
 Ideje perspektívát váltani. Talán tágítani kell a kört: most már az egész arcát figyelem. Vonásokból, rezdülésekből igyekszem megfejteni a titkokat, melyeket egy fél földgolyónyival arrébb született civilizáció fia tartogat a számomra. De nem látok mást, csak végtelen, unott nyugalmat. Hogyan is láthatnék, mikor az ő ősei már akkor egy nagy múltú és fejlett társadalomban éltek, miközben az enyémek még csak a pusztákon kóboroltak.
És ekkor már belátom, hogy kettőnk párbajában semmi esélyem. Pedig óriási a felelősség: itt most mi nem pusztán magunkat képviseljük. Kelet és Nyugat néz most farkasszemet: két, egymás számára idegen világ követei vagyunk. Ám nincs mit tenni, egyszerűen vereségre vagyok ítélve.
Lenézek a tétre, és végre elszánom magam, hogy megszólaljak. Tudom, bármit is mondjak, nem győzhetek. Nem tudhatom, hogyan nyerhetek többet, mint ő. Mindegy. Nem számít. Feladom.
- Ezerhárom?
- Ezeröt.
- Ezernégy?
Bólint.
|
|
 |
| | | | | Képzelt riport egy piaci popsztárral | | szerző: Ercsey Dániel |
A múlt héten véget ért XIX. Megasztár győztesével, a kínai felmenőkkel büszkélkedhető Hün Puo Mar-Csee-val beszélgettünk.
 Gratulálunk a győzelméhez! Nem esett nehezére egy eltérő kultúrában elfogadtatnia magát előadóművészként?
Nem érteni kérdész, beszélni cak kicit magyar. Apukám néha segít, ő lenni tolmác, de moszt nem érni rá.
Azt szeretnénk megtudni, hogy milyen problémát okozott kínaiként Magyarországon énekelnie.
Nem lenni gond. Lenni minden jó.
Az anyanyelvi előadók mellett a magyar dalok nyilván problémásabbak voltak, de mi a helyzet az angol dalokkal?
Anyukám jól van, köszi. Ő lenni boldog itt, lenni nagy kert, benne szok káposzta, ő főzni finomat. Ninc baj.
Megpróbálom máshogy. Nem lenni baj az angol dalokkal?
Próbálni mászhogyan? Aranyosz. Angol dalok lenni jók, én szeretni őket. Apukám isz szeretni őket, akárcak a kedvesz rendőröket. Ők szegíteni nekünk, hogy nem lenni baj semmi, sehol.
Milyen bajról beszél?
Kevész iszmerősz, kevész probléma. Szok iszmerősz, szok probléma. Lenni ez baj.
Önnek lenni sok baj, ha sok ismerőse van?
Igen, igen.
De hát a kínaiak sokan vannak. Így nem természetes számukra a sok ismerős?
?
Szok kínai, szok iszmerősz. Nem?
Kikérem magamnak ezt a hangnemet. Arrogáns és általánosító kérdéseket tesz fel, és nyilvánvalóan elárulja egyrészt a tudatlanságát a témával kapcsolatban, másrészt a felszín alatt lappangó kirekesztő nézeteit! Az ehhez hasonló megnyilvánulások apokaliptikus hatásokat válthatnak ki a közbeszédben, ez pedig - mintegy önmagát generálva - továbbgyűrűzhet a társadalom szélesebb rétegeibe is. De ezt nem hagyom annyiban! A bíróságon találkozunk...
|
|
 |
| | | | | Kínai: olyan homo sapiens sapiens, aki Kínából származik | | szerző: Tamás Albert |
Kínai: olyan homo sapiens sapiens, aki Kínából származik; a Föld legnagyobb népcsoportjába tartozó egyed megnevezése.
Jellegzetes, mongoloid vonása és testalkata van.
Sötét egyenes szőrzet a fejen, mandulavágású szemek, bronzos-okkeres bőrszín, alacsony növés és rövid végtagok jellemzik.
A szlengben: sárga; ferdeszemű.
Jelenleg a világ minden táján megtalálható, így Magyarországon is előfordul jó néhány érett példány.
Eredeti élőhelyén, hatalmas csordába tömörülve tengeti napjait, amit mi kommunizmus néven ismerünk.
Alkalmazkodó- és szaporodási képessége szinte határtalan.
A természetben ritkán fordul elő, legfeljebb az utak mentén lehet egyet-egyet megpillantani, territórium megjelölés közben, illetve még ritkábban kisebb csoportokban, erdők közepén a „maffia-leszámolás” nevű rituáléját kaphatjuk lencsevégre.
A városokban - piacokon, keleti éttermekben és kaszinókban – a legnagyobb az előfordulási aránya.
Lakhelyét tekintve, lehetőleg panellakásokban húzódik meg minimum tízes létszámban.
A több generációt magában foglaló családi fészket, rendszerint nagy sötét luxusautón, vagy erősen igénybe vett furgonon közelíti meg.
A tápláléka, elég szerteágazó palettán mutatható be: gyakorlatilag mindent megeszik, ami mozog – kis botok segítségével. Ételének feldolgozása során jellegzetes bűz tapasztalható.
Kommunikációja, fajtársaival meglehetősen összetett, főként idegesítő hangokból áll. Fejlettségi szintje és ereje nem számottevő, de bolyba rendeződve képes legyőzni az összes, még fellelhető fajt.
|
|
|
| | | | | Kínainak lenni Magyarországon | | szerző: Szántó Sz. Erika |
2005. novemberében egy férfi, a Fálun Dáfáról szóló festmény kiállítást szeretett volna tartani több budapesti bevásárlóközpontban is. A legtöbb helyről pozitív választ kapott ugyan, az egyeztető tárgyalásokon végül mégis teljes elutasításban volt része. Egy, az AsiaCenterben dolgozó alkalmazott döntését úgy indokolta, hogy a kínai követség nyomására, a követséggel eddig kialakított szoros viszonyát nem szeretné a kiállítás miatt kockáztatni. Csiáng Cö-Min, személyesen adott át egy 150 oldalas rágalmazó könyvet a Fálun Gongról. Mindazonáltal 2005. novemberében egy férfi a Fálun Dáfáról szóló festmény kiállítást szeretett volna tartani több budapesti bevásárlóközpontban is. A diktátor míg egyik kezével duzzadó hímvesszejét próbálta úgy markolni, hogy már fájjon, addig másik, bicskában végződő kezével gondosan pikkelyezte le a bőrt a műkedvelő feje felé haladva. No, igen. A legtöbb helyről pozitív választ kapott ugyan, az egyeztető tárgyalásokon végül mégis teljes elutasításban volt része. „Hófehérke ül Pinokkió orrán, és liheg: - Hazudjál még, hazudjál még!” Igyekezett nem összekaszabolni a bőrt, miközben a bicska nyelét a farkához dörgölte. Nem bírt gondolkodni, de érezte, hogy túlontúl komolyan veszi magát. Oldalára fektette,majd szép lassan csúsztatta be a végbelébe az izgalmat. A kicsi, éles és hegyes késsel a proktosztól a torkáig óvatosan vágta fel a hasát. Kína a kínaiaké. Vigyázott, hogy sekélyen vágjon, s meg ne sértse a belső szerveket, az esetlegesen kiömlő epe élvezhetetlenül keserűvé teszi a húst. A belsőségeket tartó szöveteket átvágta, s óvatosan kiemelte a hasüreg tartalmát. Megmarkolta a hulla pettyüdt nemiszervét, majd a sajátjára pillantott. Agyonráncigált farka fáradt benyomást keltett, kicsit el is kedvtelenedett. Csiáng Cö-Min így még sebtében elkezdte rángatni, makkját a halott férfi bajuszához dörgölve. Végül mégsem élvezett el. Heréi már égetően fájtak. Mindenesetre úgy gondolta köpni kell. Pedig neki is csak két füle, egy orra van, SEMMI KOMOLY. The art is dead-mormolta magában. Kína a kínaiaké.
|
|
|
| | | | | Zöld | | szerző: Ercsey Dániel |
Ha behúzom a nyakam, zsibbadni kezdenek az ujjaim. Erre már egészen fiatalon rájöttem, amikor lepukkant utcákon rohantam - mit rohantam, menekültem - a körút felé, nyomomban egy csapat lila színekkel absztrakt rinocérosszá alakított, artikulálatlanul üvöltő fiúval.
Akkor történt, amikor egy utcasarkon, mintegy pillanatnyi figyelmetlenségként, megálltam egy formás női fenék láttán. Nyolcan estek át rajtam, én meg behúztam a behúznivalót, aztán vártam a sors újabb csapásait. A nagy várakozásban teljesen elzsibbadtak az ujjaim, más azonban nem történt. Az egyre erősödő ordibálásban végül fellélegezhettem. Legalább harmincan álltak körül, az egyiknek az arcára volt tetoválva egy zöld sas, olyanformán, hogy a madár kiterjesztett szárnyai a szemöldöke mentén terültek szét. Akkor, ott tudatosult bennem, hogy talán az életemet köszönhetem a reggel véletlenül nyakamba kötött sötétzöld sálnak.
Ha behúzom a nyakam, zsibbadni kezdenek az ujjaim. Ezt legutóbb múlt hét csütörtökön tapasztaltam. Egy német politikus beszélt a természetvédelem fontosságáról egy vitaműsorban, a háttérben kivetített összefüggő erdők mélyzöld színe pedig, mintegy pavlovi reflexként, automatikusan előidézte a már említett reakciót. Mit nekem kolontári vörösiszap, vagy tokaji sárgamuskotály, nem érint meg semmi, csak a zöld különböző árnyalatai. A zöldséges például már messziről köszön, nyilván fél tőlem a nyomorult, miután mindig reszkető tekintettel, erősen ökölbe szorított kézzel haladok el előtte.
I’m feeling blue, énekli a fogyasztói társadalom egyik bálványa, számomra azonban a kéknek nincsen mögöttes jelentéstartalma. Tegnap egy kávézóban a szomszéd asztaltársaság beszélgetését hallgatva végtelen terek nyíltak alattam, a felhős égen szabályos kör alakban tisztult ki tudatom vibráló ellenkezése, és már kezdődött is a dolog. Éreztem az áramütésszerű apró nyilallásokat, ahogy egyre tovább terjedtek a bal vállamból a kézfejem felé. A témát az alkotmánybíróság jogkörét nyirbáló jogszabály képezte. Mármint az, hogy ez az örület legitimitást kapott. Zöld utat. Értik? A rádióban halkan felcsendült a Zöld az Isten, én pedig tudtam, hogy végem van, vártam a sors újabb arconcsapását, aztán behúztam a nyakam, mintegy kikerülni akarván a kikerülhetetlent, és zsibbadni kezdtek az ujjaim.
|
|
|
|
