|
|
| | | | | "A meztelenség egy rendkívül erős gesztus" |  szerző: Szántó Sz. Erika |
Ma este is játsszák a Nemzetiben Mundruczó Kornél rendezésében Vlagyimir Szorokin, A jég című művét, amelyet a Krétakör társulata 2006-ban a Trafóban már sikerre vitt. A darabban Szorokin egy világméretű összeesküvés paradigmáját dekonstruálja. A történet szerint napjaink Moszkvájában jégkalapácsos testvérek kutatják a szekta tagjait és gyilkolják sorra az embereket, mindaddig amíg valakinek "meg nem szólal a szíve". A néha túlzottan is naturális előadás új változatában a Krétakör színészei mellett a Nemzeti Színház színészei is szerepet kapnak. Mucsi Zoltánnal az egyik próba előtt beszélgettünk.
Mundruczó Kornél, Szorokintól eredetileg a Négyek szívét szerette volna megrendezni, A jég csak az utolsó pillanatban került a képbe, mégis siker lett a darab.
Nekem Kornéllal ez volt az első munkám, a másik produkcióból (Nibelung-lakópark) magánéleti okok miatt maradtam ki. Amikor az olvasópróbán kiderült, hogy Szorokin mégsem járul hozzá a Négyek szívének feldolgozásához, Mundruczó A jég mellett döntött. Visszaemlékezve, én akkor az egészben csak azért maradtam, mert annyira lehetetlennek tűnt, hogy ebből bármit is kihozzunk. Négy hét alatt regényből nem lehet előadást csinálni. Végül 11-12 órás próbákkal sikerült összehozni a darabot, mely számomra mind a mai napig csodaszámba megy
A Trafótól teljesen eltérő közegben a Nemzeti Színházban játsszátok tovább a jeget, emellett személycserék is történtek: Mészáros Piroska, Hollósi Frigyes, László Attila is új szereplő. Mindezek szerinted mennyire lesznek hatással a darabra?
Ezt így előre nehéz megmondani. Nyilván a jeget eddig egy más közegben, más helyen és más közönségnek játszottuk. Most az előadásnak a Nemzeti Színházban is meg kell teremtenie a maga közönségét. Ezenkívül a darab természetesen valamennyit változik a személycserék miatt is, hiszen nincs két egyforma ember, egyforma színész. De hogy ez milyen irányban, vagy hogyan fog változni, ezt jelen pillanatban senki nem tudja.
Azt nyilatkoztad egyszer, hogy a kortárs drámaírónak és a színháznak feladata saját korunkról valamiféle tükröt tartani, legyen ez akár görbe tükör. A jég esetében ez mennyire állja meg a helyét, mennyire fér bele a rengeteg meztelenség a Nemzeti Színház képébe?
Magát a meztelenséget egy olyan rendkívül erős gesztusnak tartom, mely mindenképpen hat: vagy ámulatba ejt, vagy zavarba jössz tőle, vagy felháborít. Ha ez a gesztus az alkotói szándékot szolgálja, vagy erősíti, mindenképpen helye van, ha öncélú, akkor nincs helye se a Nemzeti Színházban, se más színpadon. A jég esetében úgy gondolom, ez a meztelenség semmiképpen sem öncélú. Szorokin a darabban olyan problémát vet fel, amelynek helye van a színpadon, legyen az az Opera, a Nemzeti, egy nemzetközi színház, vagy akár egy művelődési ház színpada.
Mit gondolsz a nézők szeretni fogják a nagyszínpadon is a darabot?
Ez hamarosan kiderül, de én is kíváncsian várom. Elég szomorú dolog lenne, hogy ha az előadás itt nem lenne működőképes.
A volt társulatoddal játszol a Nemzetiben. Hogyan érint téged a Krétakör feloszlása?
A Krétakör fontos szakasza az életemnek, de ahogy a Krétakör előtti időszakban sem törtem a fejem azon, hogy mi lenne, ha a társulatba kerülnék, hanem egyszer csak ott voltam, úgy elfogadom azt is, hogy Schilling Árpád most úgy döntött, feloszlatja ezt a formációt. A társulatból szerencsére mindenki el tudott valahová helyezkedni, én az idei évadot már a Bárkában kezdem.
A Bárkából annak idején haraggal jöttél el. Milyen érzés visszamenni?
Nem haraggal jöttem el, csak nem értettem egyet akkor Csányi János elképzeléseivel. Mivel tudtam, hogy együtt nem tudunk tovább dolgozni, inkább úgy döntöttem, eljövök. Ugyanakkor magam is kíváncsian várom, hogy jó döntés volt-e visszamenni, bár igazából az a csapat, mely akkor volt ott, mikor eljöttem, már teljesen kicserélődött. A Bárkát így akár egy másik színháznak is lehetne nevezni, amin csak a tábla maradt azonos.
|
|
 |
| | | | | A popkurvaság variációi | | szerző: Baranyi Ágnes |
A különböző (főleg kortárs) művészeti ágak sokféle szempontból értelmezhetik a kurválkodás mibenlétét, és közülük néhány -hatását tekintve, talán leginkább a film- képes némi empátiát is csempészni belénk ezzel a közmegvetésnek örvendő létformával szemben. Azonban a Pretty Woman szerethető szendesége ide vagy oda, semmi nem műveli olyan széles skálán a kurvaság relatív pozicionálását, mint a videoklip.
A következő klipcsokor kitűnő illusztrációja annak, hogy zenei videók tolmácsolásában a kurvalét ugyanannyira lehet kívánatos, erotikával fűtött, vagy éppen trendi, mint mocskos, vagy elítélendő.
Kezdjük rögtön egy klasszikussal. A Metallica Turn The Page című nótájának negyvenes éveiben járó anyukája biztos nem arról álmodott, hogy gyermeke egy koszos motel falai között fog nővé cseperedni, arról meg főleg nem, hogy ennek a nővé cseperedésnek a természetes útja porontya fejében összekeveredik majd a night club öltözőjébe, majd az éhes férfiszemek övezte rúdhoz vezető úttal. Ginger Lynn túl hiteles alakítása ellenére, nem hivatásos prostituált, hanem színésznő, viszont le sem tagadhatná, hogy játékfilmjei előtt, volt némi köze a pornóiparhoz.
A Lady Marmalade szöges ellentéte az előzőnek, itt a prostiszerep velejárója a luxus, az élvezet, a szépség, a bőség és gazdagság. A Moulin Rouge francia századfordulós képzete, meggyötört, lerobbant ribancok helyett, Mya-t, Lil Kim-et, Pink-et és a csodálatos Christina-t nyújtja tálcáján, meggyőzve minket arról, hogy minden csillogásával, ragyogó ékszereivel és aprócska ruháival együtt kurvának lenni kiváltság.
A legjobb értelemben vett popkurvaság különdíjazottja a nagyszerű Madonna, akinek jó néhány videója felkerülhetne a listára, azonban van egy, amely kiemelten simul a témához, ez pedig a Justify My Love. Az erotika koronázatlan királynője, mint minden mást, a prostitúciót is az érzéki végéről fogja meg, méghozzá jó erősen, fülledten, szexin és minél izgatóbban. A bőrszerkós, segédeszközökben gazdag, szadomazo jellegű orgiába, egy pillanat erejéig a keresztre feszített Krisztus is bekeveredik, de Madonna a szent áhítat jelképével itt egyértelműen az intimitásnak és az érzékiségnek tiszteleg, nem pedig a csupasz szexualitásnak.
A t.A.T.u Beliy Plaschik-ja (angol nyelvű verziója a White Robe) önmagában is sokkoló alkotás, a prostitúció, mint téma, itt csak egy mellékszála az összetett és morbid történetnek. Az orosz poptündérek hatásvadász videója ezúttal duplán kompenzálja gyengécske zenéjüket. A szenvtelenül fiatal páros Elena-ja a placcról hazatérve, pornósztárokat megszégyenítő magabiztossággal kap le magáról minden ruhadarabot, hogy aztán felöltse uniformisát és megkezdje esti műszakát, mint kivégzőtiszt. Mielőtt levonnánk következtetésként, hogy ezek szerint életünk természetes velejárója a kurválkodás, szögezzük le, hogy a kivégzőtiszt nem a természetes foglalkozások körébe tartozik. A végletekig torzított sztori kritikának is felfogható, nemzeti és univerzális szinten egyaránt. Őrült a világ.
Prodigy Smack My Bitch Up című videója szándékosan maradt a végére, mégpedig azért, mert a saját kontextusában és a maga nyers és durva valóságában ragadja meg a témát, épp ezért felesleges bármit is mondani róla. Szóljon a klip!
|
|
 |
| | | | | A velencei kurtizán | | szerző: Plecskó Edina | |
A XVI. századi Velencébe csöppenvén a dózsék fényűző világával, az egyház növekvő hatalom éhségével, s egy nagyurakat kiszolgáló kurtizán lélekhez szóló történetével találkozhatunk. Történelmi ismereteinket felfrissítve nyerhetünk igazolást -az igaz történet alapján készült filmdrámában- Velence török ellenes terveiről, a Fekete Halál, azaz a pestis terjedéséről és a hírhedt inkvizíció cselekedeteiről. Mindezen események közepette bontakozódik ki előttünk Veronica Franco szerelmi drámája, kinek különös példáját alapul véve okkal készített életrajzi filmet Marshall Herskovitz rendező. Majd félezer évvel ezelőtt Velencében képmutató gazdagság uralkodott, midőn egy vagyonnal nem rendelkező lány számára szerelemből való házasságra semmi esély sem volt: így a gazdag Marco VenierbeRufus Sewell) szerelmes Veronica Franco (Catherine McCormack) kurtizánnak állt, hogy továbbra is szerelme mellett tudhassa magát. Apáca vagy férfiakat kényeztető kéjnő-szerepről szólt választása, amely kontraszt a későbbi életében érdekes módon került újra elő. A kurtizáni hivatás egyet jelent egy nő testének és értelmének napi szinten történő gondozásával, amelynek legmagasabb fokon való művelése köszön vissza Veronica személyében. Láthatjuk, hogy az egyes sztereotípiákkal ellentétben nem pusztán érzelmi, jelentős értelmi intelligenciával is rendelkeznie kell egy kurtizánnak. Az idők folyamán Veronica pedig szakmájában a leghíresebb és legkeresettebb lett. Napról napra újabb kuncsaftokat fogadott ágyába, ám szerepével paradox módon szívét megtartotta Marconak. A pestis megjelenésével azonban életük felborult: az egyház az inkvizíció felállításával megalkotta a boszorkányság intézményét, mely Veronicát is boszorkánynak kiáltotta ki, mint a pestis elterjedésének egyik fő okozóját.  A film egyik fő érdeme a kurtizánok igazi világába való bepillantás képesség mellett az is, hogy módot ad - a hiteles karakter megformálások következtében - az inkvizíció pusztító voltával való szembesülésre, rálátást ad az embereket megtévesztő működésének mikéntjére. A boszorkányság fogalmát megalkotó papok a kurtizánok "bűnös" életvitelével okolják a pestis megjelenését, ám Veronica végső esélye, a szerelem ereje a nézők számára is reményt ad. S hogy a racionális érveken való felülkerekedés elnagyolt romantikus képzet lenne? Ezt megcáfolandó kapjuk a választ az igaz történet eredetében.
Marshall Herskovitz jó érzékkel szemléltette Veronicasorsának révén a velencei nagyurak és szeretőik világát, való érzelmekkel fűszerezve a történetet. Ehhez kitűnő színészi játékkal szolgáló színészeket nyert meg a filmnek, amelyet Velence csodás helyszínei színeztek tovább.
|
|
 |
| | | | | Egy prostituált élete, a Méhkirálynő | | szerző: Kinga |
„Na szóval…” –hogy egy a könyvbeli fordulattal éljek-, itt van egy bizonyos körökben meglehetősen ismert prostituált, és egy ugyancsak nagy ismertségnek örvendő médiaszemélyiség „a Havas” könyvet ír róla. Újabb botránykönyv. A figyelmes olvasó viszont nem elégszik meg evvel a címkével. Ugyanis ha sikerül kellő nyitottsággal, és előítéleteinket háttérbe tolva olvasni a méhkirálynő (ez a cím is meglehetősen eufemisztikus) életét, akkor egy sokkal differenciáltabb képet kapunk.
Van egy lány vagy inkább nő, aki vérbeli tengődő, eléggé ellentmondásos, zavart személyiség. Drogfüggő, bár nem csoda, ilyen életet senki sem bírna tiszta fejjel. Egyedül él, mindennapjait az tölti ki, hogy önmagával és kutyájával törődik, modellkedik meg eladja magát, jóformán akárkinek.
Szeretethiányos. Szeretné, ha valaki tényleg szeretné és elfogadná. De ki vállal föl egy prostituáltat? Kinek kell egy ilyen nő szeretete?„Az egésznek az a lényege, hogy aki vállalna engem, az egész egyszerűen őrült!” – konstatálja maga is.
Öntörvényű. Nem egyszer átrázta már menedzserét vagy „ügyfelét”, de ez kölcsönös. Ennél a „szakmánál” ez nem csoda.
Most pedig alaposan kitálal. Úgy tűnik, tudja, hogy így nem élhet tovább, le akar számolni eddigi életével. Kezdetként éppen ezért (?) felvállalja azt teljes egészében, s világgá kürtöli egy könyvben. Ám senki „Ne kérdezze, mi lesz tíz év múlva, nem hiszem, hogy eljutok odáig!” – mondja egyszer valamelyik riport során. A Kelemen Anna történetét elmesélő riportkönyv, koránt sem a klasszikus formában van megírva. Mint, ahogyan születése sem nevezhető annak. Félkész, de így is brutális. Havas Henrik 2007. februárja és júniusa között készült, közel húszórányi kaotikus beszélgetés hangfelvételéből dolgozott. Plusz egy végső diskurzus, az utolsó pillanatban, melynek köszönhetően a Kerekes Alma álnév tulajdonképpen értelmetlenné válik.
 Havas Henriknek nem a Méhkirálynő az első könyve, mely prostituáltakról szól (ld még pl.: Kurvaélet – tények és titkok). Talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy nem éppen hízelgő modorban tud beszélni a nőkről. Bár lehet ezt általános image-nek is venni, nem hiába születhetett a felmérés az index oldalán: „Melyik volt Havas Henrik legnagyobb parasztsága?” és utána a választási lehetőségek széles arzenálja. De ebbe a sorba nem illeszthető be a Kelemen Anna történetéről született könyv. A nő históriáját valahogy sikerül úgy elmesélnie, hogy nem csak a „kurva” jelenik meg előttünk.
Bár így is sokkoló részleteket tudunk meg. Ilyen sztoriktól úgy gondolom, mindenki szeretné távol tartani magát. Ám ha még emészt minket a kíváncsiság és ez még mindig nem volt elég, további pikáns részletekért bátran fordulhatunk a könyv hátoldalán lévő telefonszámon, egyenesen a „főhősnőhöz”. Kíváncsi lennék, mennyien hívták tényleg fel.
|
|
 |
| | | | | Hova még? – Prostituálódó média | | szerző: Baranyai Richárd |
Este van, sötétedik, hazaérek, görnyed a hátam, elegem van a melóból. Leülök és rátaposok a távirányítóra közben. Nem baj, talán a tévé bekapcsolásával az agyam kikapcsol. Épp egy nyakig sáros pasas produkálja magát. Valahonnan ismerős az arca. Jéé, ez a Bárdosi, mit keres egy birkózó az őserdőben? És ha már ott van, miért veszik föl, és küldik ki kicsiny hazája tévéképernyőire nomád életét?
És a többiek? Egy enyhén exhibicionista lantművész, néhány énekes, életművész, egy újságíró. Ho gy kerülnek ezek ide?
Na mindegy, nincs kedvem ahhoz, hogy mazochista celebeket bámuljak, kapcs tovább. Persze... itt is csak kicsit más. A látvány elsőre kellemesebb, mégis csak egy modellt láthatunk. Bár a koncepció ugyanaz, vegyünk valakit, akit nem zavar, ha minden percét filmre vesszük, tegyük ki egy olyan országba, ahol senkit nem ismer, nem ért, majd tárjuk a nézők elé vesszőfutását. Ekkor már elkezdem figyelni a műsort, nem azért, mert olyan jó, hanem mert megfogalmazódik bennem a kérdés: megéri? Mi az, amiért egy ember hajlandó ki/eladni az életét?
Meddig tart a munka, a szórakoztatás, meddig a művészet és hol kezdődik önmagunk kiárusítása, azaz a prostitúció?
Ezek a határok igen képlékenyek. Néhány éve láthattuk, amint a Tereskova művésznévre hallgató Nagy Kriszta hat különböző mellmérettel ábrázolta magát a 200000 Ft című képen, majd nem is olyan rég azzal borzolta a közvélemény amúgy sem teljesen nyugodt idegeit, hogy egy népszerű showműsorban nemesebbik szerve illatáról énekelt. Míg a kép még könnyedén értelmezhető művészetének megnyilvánulásaként, a dalt már inkább botránykeltésnek tartanám. Bár az is igaz, hogy a művészet, mint a megszokottból való kitörés egy formája, gyakran pont a megbotránkoztatásra épít. Egyszerűbb, de valahogy mégis bonyolultabb a helyzet a például Fekete Pákónál, aki valahogy mindig képes visszakapaszkodni, és bekúszni a képernyőkre, pont amikor már végre jótékony homály fedné előző szerepléseinek emlékét.
Koránt sem vagyok meggyőződve arról, hogy az említett úriember bármely megnyilvánulását nevezhetnénk művészinek. Viszont azt sem hiszem, hogy olyan hatalmas összegeket kapna újabb és újabb „érdekes” megnyilvánulásaiért, hogy csupán a pénz miatt megérje számára hülyét csinálni magából. (Mondjuk Havas Tanár Úr kiakasztása már megérte...)
 Ő talán a szereplési vágyának kielégítésére törekszik, mindenféle ideológia nélkül. Ez is becsülendő, legalább nem akarja megmagyarázni, és nem gyárt hangzatos mondatokat önmaga igazolására. Most, hogy idáig jutottam eszmefuttatásomban, az a gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy az igazi különbséget a művészek és az önmagukat kiárusítók között a tudatosság fokozatai jelentik. Az, aki ideológiát alkotva megmagyarázza cselekedetei értelmét, valószínűleg a tudatosság egy olyan fokán van, amikor másokból akar érzéseket kiváltani cselekedeteivel. Nem mondanám, hogy az, akit csupán a pénz motivál, nem rendelkezik egyfajta tudatossággal, sőt. Ugyanolyan tudatosan irányítja a nézők gondolatait, és számít cselekedetei visszahangjára, viszont a célja már teljesen más. Az ilyen emberek célja inkább önigazolás, vagy a fizetés nagysága (ami gyakran az önigazolás egy alappillére).
Azt mondom tehát, hogy a média szereplői eladják magukat, de mindannyian más ideológiával teszik, van, akinek ez egyfajta művészet, és van akinek csak munka, amiből pénze származik. Azt pedig döntse el a kedves olvasó, hogy melyiküknek ad igazat.
|
|
 |
|
