Amikor egy széttetovált, kopasz pasi Motörhead-es pólóban, átszellemült arccal bíztat: "Érezd, hogy az elméd bármit megtehet...érezd a megbocsátást..." értettem meg igazán, mit jelent a multikulti fogalma.
A Dharma Punx egy új irányzat, amelyik a punk és a buddhizmus érdekes elegyét adja. Az alapító, Noah Levine mára elismert buddhista tanító, de a kép alapján, gondolom senkit nem lep meg, hogy tanítói pályafutása nem éppen a szokásos módon indult. "Tizenegy évesen hallottam először a punk rockról, és tudtam, megtaláltam az én fajtám", nyilatkozta egy interjúban Noah. Tizenhat évesen már túl volt jó pár letartóztatáson, alkohol, drog problémáiról nem is beszélve. A helyi hatóságok egy idő után úgy gondolták, mindenkinek jobb, ha nem mehet ki az utcákra, így hosszabb időre bekerült a fiatalkorúak börtönébe. (Meglehet az sem javított a helyzeten, hogy Noah egy agresszívabb pillanatában gördeszkájával beverte valakinek a fejét.)
Levine első meditációját a börtönben élte át, apja, a híres meditáció-oktató: Stephen Levine, telefonon keresztül adta az utasításokat. "Ez volt az első alkalom, hogy nem azt mondtam, fuck meditation”, nyilatkozta. Sőt, annyira megtetszett neki, hogy úgy érezte, itt az ideje megváltozni. Felhagyott kokain függőségével és elkezdte pszichológiai tanulmányait. A börtön után eltelt tíz évben Noah ismertséget és elismerést szerzett Amerika szerte. Életéről, filozófiájáról dokumentumfilm (Meditate & Destroy) és könyv (Dharma Punx) is készült. Börtönökben, nevelőintézetekben, buddhista központokban tart előadásokat a buddhizmusról. Saját történetén keresztül, saját nyelvén osztja meg tanításait, Buddha bölcsességeit, és talán ez az, amiért ő hiteles, amiért annyi lázadó, önmagát kereső fiatal meghallgatja, elfogadja őt mesterének.
Levine rámutat: a Buddhizmus nem áll olyan távol a punk rocktól, mint azt gondolnánk, sőt, a buddhista tanítás, mely szerint az árral szemben, az önző vágyakat hátrahagyva kell haladnunk az úton, nagyon is passzol a punk etikához. "A buddhizmus a legpunkabb dolog, amit valaha csináltam", mondja Noah. A világban rengeteg szenvedés van, mutat rá Buddha. A punknak szintén ez a hitvallása. Buddha szerint a szenvedésnek megvan a maga oka, és a maga megoldása. Ez a megoldás pedig az egyénekben van. A buddhizmus tehát egyfajta belső lázadás, míg a punk a lázadást a külvilág felé is közvetíti. "A punk mutatta meg nekem a politikai igazságtalanságot, a buddhizmus pedig megtanította, hogyan válaszoljak rá ügyesen", válaszolta Levine a kérdésre: hogyan ötvözi a két ideológiát.
Azt már csak én képzelem hozzá, ahogyan átszellemült, mosolyával (‘bling’, aranyfog csillan egyet) az előadás után behuppan a '64-es Impala Super Sportjába, elfordítja a kulcsot, a motorral együtt beindul a Sex Pistols, I wanna be me című száma, és továbbhajt. Mielőtt befordulna, még látjuk a visszapillantóra akasztott ide-oda himbállódzó imafüzért...na jó, az aranyfogat és az Impalát nem képzeltem...ezek tényleg Levine tulajdonai.
Buddhizmus képekben
szerző: Pej László
...
Buddhizmus képekben 2.
szerző: Iliás Katalin
A Dalai Láma Budapesten
A Dalai Láma Budapesten
A Dalai Láma Budapesten
A Dalai Láma Budapesten
Imazászló
Imazászló és sztúpa a Buddhista Főiskola elvonulási helyén
Imazászlók
Imazászló és székelykapu a Buddhista Főiskola elvonulási helyén
Hajnal az Uszó tanyán
Üveg-mandala
Csend-élet
Ez a Nirvana nem az a nirvána
szerző: Márton Balázs
A buddhizmus szerint a nirvána állapota a mindenféle kínzó állapotoktól, vágyaktól és érzelmektől való mentesség, ahol békében élünk a világgal. Legalábbis a Wikipédia valami ilyesmit mond. A Nirvana zenéje pedig baromira nem.
A névválasztás inkább csak valami ironikus kiszólásnak tűnik, mert az együttes dalairól általában minden, csak a fentiekhez hasonló dolgok nem jutnak az eszünkbe. Fájdalmasan tépett húrok, zaklatott, erőszakos riffek, torzított hangok jellemzik Kurt Cobain és Krist Novoselic gitármunkáját, melyet Dave Grohl kemény és pörgős dobjátéka kísér. Mindehhez pedig ott van Cobain időnként szinte végletekig erőltetett hangja, melyet érezhetően mindenféle egészségtelen szerek képeztek jellegzetesen reszelősre, és melyen üvöltve vágja az ember arcába nyomasztó vagy legalábbis ambivalens érzésekkel töltött szövegeit.
Természetesen a Nirvana zenéjéről sem lehet egységes, változatlan tömbként beszélni. Egyrészt ott vannak a lassabb, nyugodtabb számok, mint pl. az About a Girl, vagy a felszabadult(nak tűnő?) On a Plain. Viszont ezekben is mintha lenne valami nyugtalanító. Talán azok a dalok, ahol a Nirvana leginkább eléri a nirvánát, a Nevermind Something in the Way-je és az In Utero Dumbja (előbbi épp a zenekar legszétesettebb, legzaklatottabb száma, az albumot záró Endless, Nameless előtt). Kétlem azonban, hogy bárkit is a lelki béke öntene el az együttes egy albumának meghallgatása után.
Másrészt természetesen a Nirvana is változott az idővel. Már 1991-es debütáló lemezükre, a Bleachre is jellemző a belső feszültség, a dalok többsége azonban masszívan döngöli a képünkbe a néha már-már teljesen szerkesztetlenül, meder nélkül hömpölygő riffeket. A szöveg is ehhez illő: gyakran mantraszerűen ismétlődő sorok-félsorok, melyeket Cobain a világba ordít (a School például gyakorlatilag négy darab sorból áll). Az egészet azonban épp ez a nyersség teszi őszintévé, és elemi erővel döngöl minket a földbe.
A következő album, az 1992-es Nevermind már „behódol” a szerkesztés kötelező kellékeinek, a mindenféle íveknek, jól adagolt váltásoknak, nyugodt és zaklatott részek cserélődésének. Ezzel fogyaszthatóbbá tette a punk rock, a heavy metal és a '80-as évek alternatív zenéjének (leginkább talán a Pixies-éből) elemeiből építkező grunge-t. Sőt, sokkal többet is elért: a mainstreambe emelte az addig alternatívnak számító stílust, ezzel magát a rockzenét is megújítva. A grunge így tömegek számára jelenthetett valami előzmény nélküli, forradalmi változást, és témáival egy egész elbizonytalanodó generáció számára adhatott hangot, amelynek (a hidegháború végével) se nagy háborúja, se gazdasági válsága nem maradt, csak valami bizonytalan légüres tér. Ebben pedig szinte az egyetlen biztos pontot az MTV jelentette. Márpedig Beavis és Butthead azt mondta, hogy „a Nivarna [nem elírás!] kúl, höhöhö, höhö, höhö”.
És a Nirvana kúl is lett. De önmagában nyilvánvalóan nem (vagy legalábbis nem csak) a két vihogó ízlésrendőr (akármennyit tudok én is röhögni rajtuk, a videóklipnézős részek bizony erről szóltak) és a dalaikat rongyosra játszó zenetévé miatt. Népszerűségükben az is közrejátszhatott, hogy a számaik pont olyasmit ragadtak meg a világból pl. a hidegháborúban frissen „győztes” kapitalizmus és materializmus elvetésével (lásd a Nevermind borítóját), a dicsőséges demokrácia helyett az anarchia propagálásával, amivel lázadást tudtak kifejezni – még épp sokaknak emészthető formában. A zene és a szöveg pedig még mindig megtartotta azt a belső feszültséget, ami talán a leginkább hasonlít arra, milyen érzés fiatalnak lenni.
Az albumról a Bleach-re leginkább talán az Endless, Nameless és a Stay Away, esetleg még a Territorial Pissings emlékeztet (bár megkockáztatom, hogy előbbi még oda is túl szétesett lenne). A dalok többsége viszont a dinamikával játszva teremt feszültséget – a Lithiumban erre a szöveg váltásai is rájátszanak, míg a Pollyban a finom akusztikus gitár és az iszonyatos történetet ábrázoló szöveg ad kontrasztot. A technika egyik legtökéletesebb példája azonban az album nyitószáma, a Smells Like Teen Spirit. A dal a legismertebb szám lett az albumról, de a zenekarnak, sőt, az egész „X-generációnak” is jelképévé vált – nem elsősorban a fenti okból. Itt ugyanis Cobain nem csak a saját nevében szólal meg: az egyébként a Nirvánánál egyáltalán nem jellemző többes szám első személy mögött ott üvölt az egész nemzedéke, „a kis csoportjuk”, erre pedig a cím mellett a klip is ráerősít. A dal valóságos himnusz lett, az albumot vitték, mint a cukrot, a kritikusok pedig imádták. Cobain speciel utálta. De miért pont ő lett volna bármivel is megelégedve? A zenekar csapdába került: hogy harcoljanak a fő vonal ellen, ha ők lettek azok? A helyzeten az In Utero se sokat változtatott: hiába nyilatkozta Cobain, hogy a Nevermind „túlszerkesztett” volt, a harmadik albumuk is inkább arra hasonlít, mint a Bleachre.
A Rape Me-ből áradó kiszolgáltatottság talán, a Serve the Servants („Teenage angst has paid off well/Now I'm bored and old”) pedig elég egyértelműen a körülöttük kialakult hisztériára reagál. Cobain soha nem tudott megbarátkozni azzal a szereppel, amit a Smells Like Teen Spirittel magára vállalt, és a sikerrel, amit nem akart. Az életmódja se tudta olyan gyorsan felőrölni, mint belső békétlensége, amiből nem talált kiutat.
Mikor a nirvána szakszerű definíciója felől érdeklődtem, egy buddhista ismerősöm azt írta, az egész arról szól, hogy megszabaduljunk a tetteink hatásától, mely csak szenvedést okoz, és ami a lét körforgásához bilincsel minket. Ironikus módon a Nirvana kitörölhetetlen nyomot hagyott: hiába forrt egybe a zenekar és a grunge annyira Cobain személyiségével, hogy öngyilkossága a zenekart, sőt, a stílus népszerűségét is magával rántotta, addigra már megmásíthatatlanul megváltoztatta a rockzene történetét, és valóságos mítoszt teremtett. Ez pedig máig visszaköszön lázadó kedvű tizenévesek pólóin vagy a tribute bandák, számok során (lásd a Tankcsapda Egyszerű Dalát). A nirvána szó szerint ellobbanást jelent, mint mikor elfújunk egy gyertyát – ehhez képest a Nirvana egy atomcsapással ért fel. Az óriási hatás azonban Cobain számára valóban csak szenvedést szült. Ki tudja, talán a következő életben sikerül megtalálnia a maga nirvánáját.
Ülni egy fa alatt és szemlélődni...
szerző: Iliás Katalin
Miért lesz valaki buddhista Magyarországon? Mi a buddhizmus üzenete a modern kor emberének? Mit várhatunk az előttünk álló időszaktól? Mireisz Lászlóval A Tan Kapuja Buddhista Egyház és A Tan Kapuja Buddhista Főiskola egyik alapítójával beszélgettünk.
Európai, keresztény világszemléletben nevelkedtél, hogyan fordultál mégis a buddhizmus felé?
A hetvenes években szerettem volna teológiát tanulni, csakhogy abban az időben szükséges volt ehhez a plébános ajánlása. A plébánosom viszont nem ajánlott, mert ugyan ministráltam, elsőáldoztam, de nem voltam hajlandó egyházi esküvőt tartani, nem éreztem úgy hogy egy életre el kellene köteleződnöm egy társ mellett. Magyarországon már a hatvanas évektől működött egy Buddhista Misszió, ahova már tizenéves koromban jelentkeztem, csak a misszió akkori vezetője, Hetényi Ernő eltanácsolt, mert nem volt meg az érettségim. Akkor ezt úgy értékeltem, hogy ha nem jön össze, nem kell egyelőre ezzel foglalkoznom. Addig is önerőből tanultam, művészetekkel foglalkoztam, festettem. Amikor aztán nem mehettem teológiára újra próbálkoztam a missziónál, és harmadszorra Hetényi Ernő figyelmembe ajánlotta, a misszió Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézetét, ami egyfajta papnevelőként működött. Beiratkoztam, és négy évig jártam oda. Megtanultam a szanszkrit nyelvet, az asztrológiát stb. Közben rájöttem, hogy ez a típusú gondolkodásmód, ez a filozófia sokkal életszerűbb és alkalmazhatóbb mint a korábbi vallásom, így egyszerűen áttértem a buddhizmusra.
Ezek szerint ha a plébános nem utasít el, talán nem is köteleződsz el a buddhizmus mellett?
Ez egy kérdés. Nem engedték, tehát nem tudom mi lett volna ha...
A rendszerváltás előtt mennyire volt elfogadott más utakon járni?
Tiltani nem tiltották, de azt például tudom, hogy Uszón (Buddhista elvonulási hely a Bükkben – a szerk.) megfigyelés alatt tartottak minket. A rendszerváltás után szóltak a helyi illetékesek akikkel jó barátságban voltunk, hogy már régóta megfigyelés alatt vagyunk. Mondtam, hogy nekünk teljesen mindegy, megfigyelnek-e vagy sem, mert akkor is ugyan azt csináljuk; meditálunk. Mit lehet egy meditáló emberen megfigyelni?
Nyilván nem is értették mit csináltok ti ott.
Mivel nem tudták mi ez, féltek tőle, mint annak idején mindentől, amit nem ismertek... amit meg ismertek, attól meg azért féltek, tehát teljesen mindegy volt. A lényeg tehát az, hogy próbáltak szolidan megfigyelni, de konkrét atrocitás nem ért minket amiatt, mert buddhisták vagyunk.
Hogyan jött a főiskola és az egyház alapításának gondolata?
Ez majdhogynem automatikusan történt. Mi, akik a folyamat generátorai voltunk, már előtte elvégeztük, és tanítottunk is a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézetben. 1994-ben Dobosi Anti és Takács Laci (az egyház másik két alapítója – a szerk.) átvették a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézet irányítását. Én ekkor már fenn éltem Uszón. Laciék azt ajánlották, hogy kapcsolódjak be a tanításba, ők pedig ennek fejében odaköltöznek hozzám. Ez így is történt. Uszón éltünk hárman, három évig, közben lejártunk vetésforgóban tanítani. Még a rendszerváltás idején volt valami zűrzavar Hetényi Ernő személye körül, megtámadták, beperelték, és ezzel együtt a mi tanári pozíciónk is bizonytalanná vált. Különböző feltételeket szabtak, hogy továbbra is taníthassunk. Végül arra jutottunk, az lesz a legjobb ha létrehozunk egy új egyházat és egy új főiskolát. Megkerestük ehhez a megfelelő embereket, a 108 alapító tagot, és már '95 őszén el is indult az oktatás. Nagyon jó kis csapat állt össze. Az első év végére olyan szabályos sorokban, olyan egyenes gerinccel, olyan precízen ültek, hogy én magam is meglepődtem. Akik akkor végeztek, nagyon komoly gyakorlók voltak. Később én ebből, a főiskolai életből egy kicsit visszavonultam. Elkezdett más érdekelni, elkezdtem foglalkozni a magyar hagyománnyal, erre szántam hét évet. Nem azt mondom, hogy már nem érdekelt a főiskola, a buddhizmusra meg pláne nem mondok ilyet, egyszerűen csak szerettem volna ezt a magyarság kérdéskört magamban tisztázni. Honnét jöttek, miért jöttek, mit csináltak? Ebből aztán kialakult valamiféle irányvonal, valamiféle félgyógyászat, javasgyógyászat.
Imazászlók. Fotó: Iliás Katalin
Úgy tudom megpróbáltad összehozni a magyar hagyományt a buddhizmussal, de ez végül nem igazán sikerült. Mennyire fér meg a két dolog egymás mellett?
Valóban szerettem volna tisztázni a buddhizmus és a magyar hagyomány viszonyát, megtalálni a kapcsolódási pontokat. Ez nem igazán sikerült. Azt találtam, hogy a magyar hagyomány inkább ahhoz a valláshoz kapcsolódik amit Buddha megreformált, tehát véleményem szerint a korábbi védikus vallással van közvetlen kapcsolatban. De azért nem volt hiábavaló a kutatás, mert ami a hinduizmus és buddhizmus kettősségével leírható, az a kettősség jött elő a magyar hagyomány és a bennem lévő buddhizmus között. Ilyen szempontból ez nagyon érdekes volt és még a mai napig is az. Ez a kettő megfér bennem egymás mellett. Nem beszélve arról, hogy úgy érzem tartozom annyival a magyarságomnak, hogy amennyit tudok a magam szerény eszközeivel próbálok hozzáadni. Persze lehet, hogy a magyaroknak, nem hiányzik amit én hozzátettem.
Jógával, asztrológiával, javasgyógyászattal is foglalkozol. Hogyan definiálod magad?
A vallásom szerint buddhista vagyok. De éppen azért lettem buddhista, mert ez nem zárja ki, hogy mással is foglalkozhassam. Márpedig engem érdekel a hermetika, az okkult tudományok, az asztrológia, az alkímia, a taoizmus. Mindegyik azt erősíti meg bennem, ami az alapfeltevésem, hogy a buddhizmus a legegyszerűbb és legtökéletesebb világnézet. Hasznos ha az ember más vallásokat is megvizsgál, mert kiderül, hogy végső soron ezek hasonló világképek, hasonló létszemléletek csak más területeken, más formációkban, más külalakban. Mindegyik oda-vissza hat, feltárulnak közös gyökerek és végső soron erősítik egymást.
Mostanában egyre nagyobb nyitottság tapasztalható a keleti kultúra és filozófia iránt. Úgy tűnik kelet beáramlik nyugatra.
Egyrészt nyugat elárasztotta keletet, amit kelet mivel mással is viszonozhatna... Másrészt a buddhizmus épp annyiban keleti, amennyiben maguk a magyarok is keletiek, vagy amennyiben a kelták is onnan származnak. Az indoeurópai nyelvű népeknek a buddhizmus az ősi vallása is lehetne, hiszen Buddha törzse is Szkítiából származik, majdhogynem azt mondhatnám, hogy rokonaink voltak korábban. A kelták, a pelazgok vagy az ibérek is tulajdonképpen Szkítia területéről származnak, tehát Buddha egy nagyon-nagyon ősi indoeurópai közös gyökerű filozófiát és világnézetet fogalmaz meg. Tehát egyáltalán nem idegen a nyugati embertől a buddhista elgondolás. Én például olyan emberrel alig-alig találkozok, aki valamilyen szinten ne fogadná el a reinkarnációt. Senki nem gondolja úgy, hogy meghal és aztán annyi, vége. A legtöbben abban gondolkodnak, hogy bizony valami még van utána, és ez nagyban függ attól, hogy most hogyan élek. Ezek a buddhisztikus gondolatok az európai emberben is jelen vannak, csak nincsenek így megfogalmazva. Hiszen itt egy olyan egyistenhívő vallás van, amely hosszú évszázadokon keresztül nem engedte meg, hogy másképp gondolkozzanak, vagy mást is felvethessen mint ami adott volt. Ennek következtében a buddhizmus nem is tudott igazán szerepet kapni, pedig sok művész, filozófus meg értelmiségi már jó pár száz éve foglalkozik vele Európában. De igazán ezt a nagy nyitást a globalizáció tette lehetővé, hogy tulajdonképpen egy pillanat alatt az egész világon bárhol, bármit, bárki megismerhet. Ennek eredményeképpen ma a buddhizmus is úgy tud megjelenni, mint egy választható világszemlélet.
Talán elcsépelt a gondolat, de lehet, hogy az emberek egyszerűen kiábrándultak a régi eszmékből, s már nem érzik úgy, hogy ezek megoldást kínálnának az életben.
Az egyistenhívő vallások elsősorban a hitre épülnek, míg a többi vallás, mint a taoizmus, a hermetika, vagy a buddhizmus inkább egyfajta megismerésre, tudásszerűségre. A mai ember már nem olyan mint három, négyszáz évvel ezelőtt, hogy inkvizíciós eszközökkel rá lehet kényszeríteni arra, hogy higgyen abban, amiben nem hisz. A modern ember szeretné tudni azt, amit hisz, ez az elmúlt háromszáz év tudományos gondolkodásának az eredménye. A buddhizmus egy olyan vallás, amiben a tudás, a bölcsesség, a megismerés, a gyakorlás és a továbblépés jelen van, ahol nem csak elhinni kell a dolgokat, hanem meg is kell tapasztalni, és ez az embereknek egyfajta biztonságot, megalapozottságot ad. Előbb vagy utóbb el fog jönni az az idő, amikor mindenki olyan világrendben, olyan világkép szerint él, amelyet maga választ magának. És ha valaki úgy gondolja, hogy a karma tan, vagyis az, hogy a cselekvésemnek a gyümölcsét le kell szüretelnem, hasznosabb, mint hinni egy megfoghatatlan istenben, akkor hagy éljen ennek megfelelően.
Dobosi Antal, Cser Zoltán és Mireisz László a holdújév ünnepségen. Fotó: Pej László.
A 2012-es évtől várod ezt a szemléletváltást? A holdújév ünnepségen arról beszéltél, hogy várhatóan az idén olyan folyamatok indulnak el, amelyek később robbanásszerű változásokat eredményeznek majd. Hollywoodban pedig már film is készült arról, hogy 2012-ben jön a világvége...
Először is, olyan nincs, hogy világvége. Hiszen az az energia ami élteti a világot, és élteti az embert, sosem fog megszűnni. Legfeljebb világváltásról, változásról lehet beszélni. Az pedig kétségtelen tény, hogy 2011–12, sőt egészen 2020-ig nagyon intenzív, változással teli évek lesznek. A vízöntőben együtt álló Jupiter-Szaturnusz 2020-ban, ugyanaz lesz, mint a halakban volt, amikor Jézus született. Ekkorra mondható az, hogy valami véglegesen elindul és a kezdőpontja lesz az elkövetkező 2000 évnek. Más jellegű lesz mint az előző, de biztos hogy pozitív, szellemi korszak lesz.
A váltásnak pedig éppen itt az ideje, hiszen a mostani, gazdaság és pénzorientált világ már nem tartható fenn túl sokáig.
Már eddig is rendkívül nagyot változott a világ. Anno nagyanyám még úgy vágta el a csirke nyakát mint a sicc. Ma már ezt az emberek nemigen szokták. Az ahimsza elv, hogy ne öljünk, s ne ártsunk másoknak, minden ember számára egy szimpatikus dolog.
A csirke nyakát már nem vagyunk hajlandóak elvágni, azonban a futószalagon gyártott csirke ellen nincsen kifogásunk...
Egyre nagyobb a vegetáriánusok száma. Azt nehezen tudom elképzelni, hogy pusztán növényevő legyen az emberiség. Az emberiség abba az irányba halad, hogy előbb-utóbb már nem fognak állatot ölni, illetve amit megesznek azt meg is fogják termelni maguknak. Aztán majd felmerül valakiben, hogy a növényeknek is fáj ha megeszik, és akkor folytatódik a növényvilággal... szóval nem tudom, hogy lesz végül. Buddha sem azt mondta, hogy ne együnk húst, hanem azt, hogy ha tudjuk, ha látjuk, ha halljuk, hogy miattunk kellett annak az állatnak elpusztulnia, akkor ne együk meg.
De mi van a vidéki nénivel aki felneveli az állatot, majd egy évig a húsából él?
Ennyiben nyilván nem a vidéki néniről van szó, akiben a létfenntartás ösztöne munkál, és nem megvilágosodni akar, hanem jóllakni. Ez egy más történet. Ám aki elkezd gondolkodni, eljut ahhoz a felismeréshez, hogy önmagáért nem fogja levágni az állatot. Inkább kapirgáljon még egy kicsit a csirke, míg végelgyengülésben el nem pusztul. És itt nem a csirkéről van szó, hiszen az így is úgy is „feldobja a bakancsát”, hanem arról van szó, hogy az egóm miatt, az énem miatt ne haljon meg valaki. És ez nagy különbség. Határozottan látni, hogy egyre kevesebb a húsfogyasztás, következésképpen egyre kevesebb állatot vágnak le, és ez a folyamat fel fog gyorsulni.
Visszatérve kicsit a főiskolához. Mi a tapasztalat, akik itt végeztek mennyire tudják hasznosítani az itt szerzett tudást, milyen életpálya vár rájuk?
Nyilvánvalóan nem lehet azt állítani, hogy ma Magyarországon ennyi buddhista végzettségű papra lenne szükség, vagy hogy biztos munkahely várná az itt végzetteket. Egyet viszont biztosan állíthatok: akik itt tanultak, olyan létszemléletet, szellemi szabadságot kapnak, s olyan szellemi rugalmassággal rendelkeznek, hogy aztán később ők maguk nagyon precízen megtalálják a helyüket a társadalomban. Feladják azokat az illuzórikus elképzeléseiket, amiket esetleg a szüleik tápláltak beléjük, vagy valamilyen emocionális elragadtatottság folytán önmaguk tápláltak saját magukba, és elkezdenek reálisan gondolkodni. Jobban látják saját igényeiket, hogy mi ad neki egy kis nyugalmat, boldogságot, rendezettséget.
Mit keresnek azok, akik erre a főiskolára jelentkeznek?
Az a kérdés, hogy az ember miért él, nincs megválaszolva. Nincs egy olyan sztereotip válasz, amit úgy általában az emberiség elfogadna. Következésképpen az emberben van egy alapvető igény hogy megtudja, miért van, miért létezik, mi az életének a célja. Ez pedig kiprovokálja, hogy általában az emberek keresők, keresik a választ erre a kérdésre. Sokak a buddhizmusban próbálják ezt megtalálni. Bizonyára vannak olyanok akik tévednek, csalódnak, azt mondják, hogy mégsem ez az amit kerestek és más felé mennek. Mások pedig megtalálják benne a választ erre az alapvető egzisztenciális kérdésre. És azt gondolom, annak az embernek már nem értelmetlen az élete.
És neked van valami célod?
A célom? Most már nem tanítok, lassan nyugdíjba megyek. Tulajdonképpen szépen előkészítem a következő testetöltésemet. Kényelmesen ülök egy fa alatt és szemlélődöm... amiként a falu bolondjai szokták. Elvagyok a fa alatt.
„Buddhizmus: a valódi szabadság megtapasztalása...”
szerző: Szondy Melinda
Mi késztethet valakit arra, hogy a buddhizmust válassza? Mit adhat ez a vallás a mindennapokban? Vallás ez egyáltalán? A szó általunk ismert értelmében valószínűleg nem, sokkal inkább egy életmód vagy mentalitás, az életről való speciális gondolkodás és hozzáállás. Három fő ága a „Hínajána”(kis út), a „Mahájána” (nagy út) és a „Vadzsrajána” (gyémánt út). Iski Klára majd egy évtizede ismerkedett meg a buddhizmus gyémánt út ágával, a Karma Kagyü vonallal, s lett később maga is buddhistává. Ma már ő is tanít, saját meditációs csoportot vezet. Választása egy életre szól; ennek okairól és a buddhizmusban szerzett tapasztalatairól beszélgettünk.
Hogyan kerültél kapcsolatba a buddhizmussal? Azonnal tudtad, hogy erre van szükséged, vagy időbe telt, míg megérett benned ez a döntés?
Katolikus családban nevelkedtem. Ezt a fajta hitet, már kisgyermekként sem éreztem magamhoz közelállónak. Sok minden zavart benne: a szigorú hierarchiája, a gyónás, az áldozás és az, hogy a problémámat majd más, egy kívülálló „valaki” fogja megoldani, ha jó leszek. Belülről ezt soha sem hittem. Az életem során mindig azt tapasztaltam, hogy minden terhet egyedül, a saját vállamon cipelek, igazából senki sem segít és egyedül vagyunk a világon.
Sokan nevelkednek keresztény családban, de valamiért mégsem érez így mindenki. Van valami oka annak, hogy ennyire katasztrofálisnak érezted a helyzetet?
Ezt az érzésemet olyan tapasztalatok igazolták, hogy amikor elváltam egyedül kellett szembenéznem a nehézségekkel, a két kamasz gyermekem felnevelésével. Amikor pedig a második férjem meghalt, hirtelen rengeteg megoldásra váró helyzettel találtam magam szemben. Iletve később is ezzel szembesültem, amikor szociális munkásként a hozzám fordulóknál önálló problémamegoldó készséget kellett kifejlesztenem, hiszen addig mindig másoktól várták a segítséget.
Hol és miként találkoztál először a buddhizmussal?
Konkrétan először az egyetemen találkoztam az öt világvallás tanulmányozása során a buddhizmussal és már akkor nagyon tetszett a filozófiája, mert nem hasonlított egyetlen más vallásra sem. Azt a fajta megoldást sugallta, amire én már gyermekként többször gondoltam, vagyis, hogy a probléma megoldása nálam van. Attól kezdve gyakran olvastam olyan könyveket, amelyek egy másfajta világot próbáltak bemutatni, bár a 70-es években még nem állt rendelkezésünkre olyan széles választék keleti filozófiáról szóló anyagokból, amikből valódi ismereteket szerezhettünk volna és mélyebben megismerhettük volna ezeket a vallási rendszereket. A 80-as években kezdtek elterjedni Magyarországon is olyan ismeretek, amik részben autentikusak, részben azonban a pénz kicsalására szolgáló „mutatványok” voltak. Mégis, éreztem, hogy ezek közt van „az én utam”, ezek közt fogom megtalálni a választ a kérdéseimre. Így jutottam el oda, hogy nyissak az alternatív módszerek akkoriban még kevéssé ismert megoldásai felé: jógáztam, agykontrolloztam, elmerültem a tao-ban, aztán következett a feng shui, a tai csi, csikung, de még mindig azt éreztem, hogy valahogy nem azt teszem, ami nekem kellene. Most már tudom, hogy mindezekkel a gyakorlatokkal is fejlesztettem a testemet, megtanultam az energiáimat kezelni és használtam a tudatomat is, de nekem valójában egyik módszer sem mutatta meg, hogy hogyan kell továbbfejlődnöm. Arra vágytam, hogy a dolgokat olyannak lássam, ahogyan azok valójában vannak. A buddhizmus mindig is érdekelt, rengeteg ilyen tárgyú könyvet olvastam, melyekhez ekkor már egyre jobban hozzá lehetett jutni. 2003-ban egyik nap azzal a hírrel jött haza a nagyobbik fiam, hogy jön egy láma Magyarországra, aki több okból is rendhagyó láma: egyrészt nem szerzetes, másrészt nyugati. Dán és buddhizmust tanít. Elhatároztam, hogy elmegyek és meghallgatom. Nem sok mindent értettem meg abból az első előadásból, de hallottam néhány olyan gondolatot, amik mintha az én fejemből pattantak volna ki. Éreztem, hogy ez a megközelítés nagyon közel áll hozzám.
Mióta gyakorlod intenzíven a buddhizmust? Milyen változásokat hozott az életedben?
2003-ban „vettem menedéket” – a buddhizmusban így hívják azt, amikortól ide tartozónak érzem magam -, azóta napi szinten gyakorlom a meditációkat. Azt figyeltem meg magamon, hogy sokkal toleránsabb, elnézőbb lettem, könnyen megbocsátok és nem érzek haragot. Mindezek azokhoz az érzésekhez kapcsolódnak, amiket el kell engednünk, hiszen a meglétük miatt szenvedünk. Ahogy a gyakorlatainkban egyre előbbre haladunk, úgy hagyjuk el ezeket a zavaró érzelmeket. Ettől boldognak, félelem nélkülinek érezzük magunkat, megtapasztaljuk az igazi szabadságot. Úgy érzem ezáltal fejlődik és megszilárdul a bölcsességünk. Ilyeneket tapasztalok magamon, mióta a buddhista meditációt folytatom.
A családod, gyerekeid hogyan fogadták, hogy buddhista lettél?
A szűkebb családom, gyermekeim, örültek, hogy elindultam ezen az úton, hiszen a fiaim még nálam is korábban kezdtek el a buddhizmussal foglalkozni. A menyem értelemszerűen buddhista körből került ki. Már a négyéves unokám is nagy élvezettel mondja tibetiül a mantrákat. A tágabb családom nem érti, hogy mi történt velem. Ők furcsának tartanak, de mindezek ellenére bizalommal vannak irántam, a problémáikkal hozzám fordulnak. Az életemnek az emberek segítésével kapcsolatos része nem sokat változott, hiszen egész életemben segítő foglalkozást űztem, s az, hogy a megoldatlan helyzetekben segítenem kell, számomra természetes.
Úgy tudom a buddhizmusnak több ága is van és te a „Karma Kagyü” vonalat választottad. Miért választottad éppen ezt?Mi a különbség a Kagyü és a többi buddhizmus-ág közt?
A buddhizmus minden ága a tudat fejlesztésével foglalkozik, melyhez a módszereket – ez főleg meditációs módszereket jelent- a Gautama Sziddhártha nevű herceg fejlesztette ki. Ő Sakyamuni Buddha. (A „buddha” szó jelentése: megvilágosodott). Minden ág a buddhizmusban a megszabadulást és a megvilágosodást, a szenvedés meghaladását tűzi ki célul. Tudjuk, hogy van szenvedés, de tudjuk azt is, hogy ez megszüntethető. Efelé vezet az az út, hogy nem bántunk másokat, szeretettel és együttérzéssel vagyunk mindenki iránt és ezt nem önmagunkért, hanem mindenki javára tesszük. Hogy célunkat elérhessük, meditációs módszereket használunk. A meditációs módszereken levő hangsúly különbözteti meg egymástól az egyes ágakat. Először láma Ole Nydállal találkoztam. Ő a Karma Kagyű vonal világi ágát irányító lámája, s az egész világon több, mint 600 meditációs csoportot hozott már létre. Őt a 16. Karmapa (ennek az ágnak az inkarnálódott vonaltartója) bízta meg, hogy hozza a buddhizmust nyugatra. A keleti és a nyugati emberek életformája nagyon sok mindenben különbözik, ezért a módszereket a nyugati életformának megfelelően működtetik. Én láma Ole útmutatásai alapján kezdtem el buddhista gyakorlatokat végezni. Több éve már egy nagy tekintélyű nepáli láma irányítja a fejlődésemet. Tőle értékes, a tudati fejlődésemet elősegítő tanításokat kapok és végre úgy érzem, megtaláltam az utamat: tanítóim mindent megtesznek a fejlődésem érdekében.
Ki vagy mi a „karmapa”? Ez valamiféle vallási vezetői megjelölés?
A „karmapa” tibet első tudatosan újjászületett lámája, a Karma Kagyű vonal spirituális vezetője. Minden buddha aktivitását magában hordozza. Sakyamuni Buddha megjósolta eljövetelüket. A tibetiek úgy tekintenek rá, mint egy élő Buddhára. Magas szintű önmegvalósítása és különleges képességei miatt a jógik királyának is nevezik.
Milyen speciális követelményeknek kell megfelelnie annak, aki úgy dönt, hogy a buddhizmus útjára kíván lépni? Vannak valamiféle speciális szabályok, amiket be kell tartani?
A Karma Kagyü vonalban különleges, speciális követelmények nincsenek. Persze jó, ha nem eszel sok húst, de nem kell vegetáriánusnak lennie annak, aki ezt az utat választja. Szexuális tiltás sincs, de mindent mértékkel tegyünk. Bódító anyagok fogyasztását legjobb, ha elkerüljük (cigaretta, alkohol, drog), de ha meditálsz, ezekre amúgy sem lesz szükséged. A mindennapi meditációhoz jó, ha tartod magad, de ha elkötelezted magad és a megvilágosodást tűzted ki célul, akkor egyszerűen igényed is lesz arra, hogy minden nap meditálj.
Milyen buddhistának lenni Magyarországon, ahol az emberek többsége alapvetően keresztény vagy manapság már inkább ateista beállítottságú? Hogyan viszonyul hozzád a környezeted? És te mennyire tudsz buddhista tanulmányaidra/előmeneteledre koncentrálni?
Azt tapasztaltam, hogy ha az ember nem használ különböző allűröket, ha nem képzeli, hogy a nem buddhista emberek felett áll amiatt, hogy a tudatát építi, akkor teljes mértékben elfogadják. A munkahelyemen, lakókörnyezetemben tudják, hogy buddhista vagyok és ez még senkit nem zavart. A munkám során nemcsak a nyugati, de a keleti pszichológiát is alkalmazom, így a páciensekkel való foglalkozás könnyebbé tehető, ők pedig élvezik az újszerű, rutintól eltérő megközelítéseket. Akik a környezetemben vannak és mélyebben érdekli őket a buddhizmus, rendszeresen elutaznak Ázsiába és ott látogatást tesznek a szent helyeken és tanításokat kapnak a tanítóktól. A tanítók is rendszeresen járnak Európába, így egy élő kapcsolat alakul ki. A társadalomban zajló kérdések nem érintenek olyan élesen, mint korábban. Természetesen nagy együttérzéssel vagyok minden társadalmi réteg problémája iránt, de a karma törvényét tudva megértem, hogy ha egy ember a korábbi időkben - esetleg az előző életében - negatív cselekedetet hajtott végre, akkor az a karma egyszer csak beérik és felelni kell mindenért. Tehát a dolgok nem véletlenül történnek velünk. Működik az ok és okozat törvénye. Ha egy döntés előtt állunk, dönthetünk így is, meg úgy is. Csak tőlünk függ. A buddhizmusban az elhárító mechanizmus nem működik, bűnbakképzés nincs, mert minden rossznak, ami velünk történik, mi hoztuk létre az okát. Nincs értelme felemlegetni a múlt hibáit, hiszen azon már nem tudunk változtatni. Le kell vonni a tapasztalatokat, a többit pedig – a rossz érzéseket – el kell engedni. A jelenben a lehető legjobban próbáljuk érezni magunkat, mert most teremtjük meg a jövőnk magjait. Ha a „most”-ban rosszul, negatívan állunk a dolgokhoz, akkor az negatív benyomást kelt a tudatunkban, egy napon beérik és nem fogjuk tudni, hogy miért érezzük magunkat rosszul. De a jövőben se időzzünk tervezgetésekkel, mert semmi sem úgy valósul meg, mint ahogyan elterveztük és akkor szenvedni fogunk miatta. De ha meditálunk, akkor a fejünk mindig tiszta marad és amikor kell, a legjobb döntéseket fogjuk meghozni, hiszen a megoldás mindig is ott volt az orrunk előtt, csak nem láttuk, mert a zavaró érzelmeink (félelem, harag, féltékenység, büszkeség, illetve a tudatlanság) elfedték előlünk. Könnyebbséget hoz az életünkbe, ha a zavaró érzelmektől megszabadulnunk. Ekkor válunk szabaddá, nem fogunk szenvedni. Amikor az ember a buddhista módszereket alkalmazva mindezt a hétköznapi életben átéli egyszer csak rájön, hogy működik a dolog!
„Létforgás”
Sárga ruhában, kicsavart tagokkal üldögélő szerzetesek, arcukról a béke mosolya ragyog a világra – talán még ma is ezzel a képpel azonosítjuk a buddhizmus követőit. De mi is Buddha tanítása?
Szerző: Iliás Katalin
Egy csipet buddhizmus
A buddhizmus nem hisz egy teremtő, fenntartó, gondviselő isten létezésében, nincsen a szokásos értelemben vett mennyország vagy pokol. A buddhizmus célja az Én megszüntetése, az ego kioltása, a létezés körforgásából való teljes megszabadulás. Buddha tanítása szerint minden, ami a léthez köt bennünket, s így maga a létezés is szenvedéssel teli. Buddha szavait idézve: „a születés szenvedés, az öregség szenvedés, a betegség szenvedés, a halál szenvedés, kötve lenni ahhoz, akit nem szeretünk, az is szenvedés, elveszíteni azt, akit szeretünk, az is szenvedés, ha a kívánság nem teljesül, az is szenvedés”. A létezés szenvedésteli jellegét az emberben jelen levő vágy - a gyönyör, a létezés és a birtoklás vágya - okozza.
Mielőtt azonban „minden mindegy, így is úgy is szenvedünk!” felkiáltással az üveg vagy a borotva után nyúlnánk, van egy jó hír is; a buddhizmus erre a problémára kínál megoldást. A feladat roppant egyszerű, a megvalósítása már annál nehezebb: a szenvedés megszüntetésének módja a vágyak feladása. Buddha az ösvényre is rámutatott, amelyen tanítványainak haladnia kell, ez pedig a Nyolcrétű Nemes Ösvény, ebbe tartozik bele például a helyes nézetek, vagy a helyes életmód kialakításának fontossága.
Mit üzenhet ez a filozófia a hétköznapi ember számára? Röviden megfogalmazva a gondolat lényege a következő. „Ha a kívánság nem teljesül...” - Megelégedettség. Az ember mindig többre, másra vágyik, mint ami a birtokában lehet. A javak hajhászása végtelen. Ha valamit megszereztünk, mást, újabbat akarunk. Ne vágyjunk olyanra, amit nem kaphatunk meg, tanuljunk meg megelégedni azzal, ami már a mienk és tudjunk lemondani róla, amikor annak jön el az ideje! „Elveszíteni azt, akit szeretünk...”- Lemondás. Akiket szeretünk, önálló akarattal, önálló „sorssal” bíró lények, ahogy beléptek életünkbe, úgy bármikor tovább is állhatnak, hogy a saját útjukat járják tovább. Ha nem tekintjük birtokunknak a szeretett lényt, nem okoz majd fájdalmat az elvesztése sem. „Öregség és halál”- Ellobbanás. Minden múlandó ami keletkezett, a születés és a halál az élet természetes része. Ha ragaszkodunk énünkhöz vagy egonkhoz, akkor ennek elveszítésének a gondolata szenvedést fog okozni nekünk. A halál nem rossz vagy jó. A halál csak egy változás, mely új állapotot eredményez. Mi ebben a formában nem létezünk ugyan tovább, azonban mégsem szűnünk meg teljesen. Beérik korábbi tetteink gyümölcse, mely újabb testetöltéshez vezet, egészen addig míg az összes gyümölcsöt le nem szüreteltük és végleg elcsitul a létezés kereke.
Létkerék Február 3-án ünnepelték Kínában a holdújévet, vagyis a tavaszünnepet. A hazai buddhista közösségek is összegyűltek A Tan Kapuja Buddhista Főiskola szertartástermében, hogy együtt köszöntsék az új esztendőt. Az esemény jelentőségéről és üzenetéről Mireisz László, A Tan Kapuja Buddhista Egyház alapítója beszélt a hallgatóságnak. A keresztény kultúrában a lineáris időfelfogás az uralkodó. A világunk egy kezdőponttól egy végső pontig, a teremtéstől a végítélet felé halad. Az individuum ennek a vonalnak egy szakaszát metszi ki és veszi birtokba élete során, születésétől haláláig. A nyugati ember életében a szilveszter egy szakasz lezárása. Számvetés a múlt eseményeiről és a jövőre irányuló tervek, remények megfogalmazása.
A buddhista filozófia ciklikus világképben gondolkodik, a világ örökös körforgásban van, minden örökkön visszatér. Így létezik az individuum újra és újra az idő nagy folyamában. Az idő áramlása és a tudatállapotaink között azonban kapcsolat áll fenn. Hogy mennyire rohan a minket körülvevő világ, hogy a létezés kereke mennyire gyorsult fel, hogy csak sodródunk az árral vagy mi magunk irányítjuk az eseményeket, az egyes egyéntől is függ. Az időt a tudatunkkal, a tudatunkat pedig a légzés által befolyásolhatjuk. Vagy megfordítva a dolgot: a légzés szabályozásával tudatunkat is befolyásoljuk, végső soron pedig az idő áramlását. A vadzsrajána buddhizmus a holdújév alkalmával az időnek ezt a kerekét, a Kálacsakrát, a létezés körforgását tudatosítja. A cél a külső és a belső világ harmonizálása, az idő kerekének lelassítása, a körforgásból való megszabadulás, az ellobbanás, a Nirvána elérés.
Új szelek
Feng shui szerint berendezett szobánkban füstölővel illatosítunk, a polcon Buddha szobor a könyvtámaszték. Kapcsolatunkban a jin és jang energia harmóniájára törekszünk, szexuális életünket a kámaszútrával próbáljuk színesebbé varázsolni. Vacsorára ájurvédikus recept szerint készült „biotofufasírtot” eszünk szójatejjel, a női magazinok alakformálásra a jógát, lazításnak a meditációt ajánlják. A keleti kultúra lassan beszivárog mindennapjainkban. Ha elég körültekintőek vagyunk, az üzleti érdekek mozgatta trend mögött valódi kincsre is bukkanhatunk. Úgy tűnik az igény megvan, a lehetőség pedig adott. Kérdés, hogy élünk-e vele. Törekedjetek fáradhatatlanul!
A Dalai Láma Budapesten
A névválasztás inkább csak valami ironikus kiszólásnak tűnik, mert az együttes dalairól általában minden, csak a fentiekhez hasonló dolgok nem jutnak az eszünkbe. Fájdalmasan tépett húrok, zaklatott, erőszakos riffek, torzított hangok jellemzik Kurt Cobain és Krist Novoselic gitármunkáját, melyet Dave Grohl kemény és pörgős dobjátéka kísér. Mindehhez pedig ott van Cobain időnként szinte végletekig erőltetett hangja, melyet érezhetően mindenféle egészségtelen szerek képeztek jellegzetesen reszelősre, és melyen üvöltve vágja az ember arcába nyomasztó vagy legalábbis ambivalens érzésekkel töltött szövegeit.
A hetvenes években szerettem volna teológiát tanulni, csakhogy abban az időben szükséges volt ehhez a plébános ajánlása. A plébánosom viszont nem ajánlott, mert ugyan ministráltam, elsőáldoztam, de nem voltam hajlandó egyházi esküvőt tartani, nem éreztem úgy hogy egy életre el kellene köteleződnöm egy társ mellett. 
módszereket – ez főleg meditációs módszereket jelent- a Gautama Sziddhártha nevű herceg fejlesztette ki. Ő Sakyamuni Buddha. (A „buddha” szó jelentése: megvilágosodott). Minden ág a buddhizmusban a megszabadulást és a megvilágosodást, a szenvedés meghaladását tűzi ki célul. Tudjuk, hogy van szenvedés, de tudjuk azt is, hogy ez megszüntethető. Efelé vezet az az út, hogy nem bántunk másokat, szeretettel és együttérzéssel vagyunk mindenki iránt és ezt nem önmagunkért, hanem mindenki javára tesszük. Hogy célunkat elérhessük, meditációs módszereket használunk. A meditációs módszereken levő hangsúly különbözteti meg egymástól az egyes ágakat. Először láma Ole Nydállal találkoztam. Ő a Karma Kagyű vonal világi ágát irányító lámája, s az egész világon több, mint 600 meditációs csoportot hozott már létre. Őt a 16. Karmapa (ennek az ágnak az inkarnálódott vonaltartója) bízta meg, hogy hozza a buddhizmust nyugatra. A keleti és a nyugati emberek életformája nagyon sok mindenben különbözik, ezért a módszereket a nyugati életformának megfelelően működtetik. Én láma Ole útmutatásai alapján kezdtem el buddhista gyakorlatokat végezni. Több éve már egy nagy tekintélyű nepáli láma irányítja a fejlődésemet. Tőle értékes, a tudati fejlődésemet elősegítő tanításokat kapok és végre úgy érzem, megtaláltam az utamat: tanítóim mindent megtesznek a fejlődésem érdekében.
