|
|
| | | | | A Nyugat tanára |  szerző: Tóth Tamara |
A Négyessy-féle stílusgyakorlatokat látogatta az egyetemen, a Négyessy-féle szemináriumokon sajátította el a mesterség alapjait, nagy hatással voltak rá Négyessy László kurzusai. Ehhez hasonló mondatokkal gyakran találkozhattunk az irodalomkönyvek lapjain, de nem biztos, hogy felmerült bennünk, ki is volt ez a legendás egyetemi tanár.
 Négyessy László 1861 és 1933 között élt, irodalomtörténész, esztéta és nyelvész volt, az MTA Nyelvművelő Bizottságának az elnöke. Több tankönyvet is szerzett, és híres stílusgyakorlat óráin a későbbi Nyugat első nemzedékének színe-java részt vett. Csak a legnagyobbak: Kosztolányi, Babits, Karinthy, Juhász Gyula, Csáth Géza, Tóth Árpád, Balázs Béla, Móricz. Vajon mi lehetett a tanári titok? Biztosan nem véletlen, hogy irodalomunk nagyjai fiatal éveikben Négyessy-nél okosodtak. Az egyetemi tanár mondhatni forradalmasította a tankönyvírást. Irodalmi és nyelvtani témájú szerzeményei a korábbiaknál korszerűbb szellemben, és stílusban íródtak, és szerkezetük is logikusabb volt. Az évek során aztán sokan használták az irodalomtörténész munkamódszerét, rendszerezését és eredményeit. Emellett közreműködött a középiskolai tantervek előkészítésében, mindenhol a logikus és szép magyar nyelvhasználatot tartotta elsődlegesnek, irányt adva ezzel egészen az iskolák államosításáig.
Négyessy László a haladó szellem ellenére nagyon nem szívelte például Ady költészetét, írt is egy értekezést Reális és csapongó Ady kultusz címmel. Emellett azt is a szemére vetették, hogy Petőfit és Vörösmartyt sem érti. A professzor több esetben álnéven publikált, ő volt Elemér tárcaíró doktor. Szerencsések lehettek azok a diákok, akik Négyessy László óráin tanulhattak poétikát, hiszen egy igazi tudóstól sajátíthatták el az alapokat, ami sok kezdő számára adott biztos kiindulási pontot. A végeredményt megnézve, a tanár úr nem végezett rossz munkát.
|
|
 |
| ELTE TÓFK, avagy gondolatok a tanítóképzőről | szerző:
Kinga
|
Minden helynek, intézménynek van valamilyen szellemisége, egy hangulata, melyet már oda belépve is meg lehet érezni. (Lásd „nagy berzsenyis szellem”, mely a liberális iskola 150. évfordulóján is éldegél még). A mi jó öreg ELTE TÓFK-unk esetében be kell, hogy valljuk magunknak, ha itt van valamiféle szellem, akkor az csakis holt, hazajáró lélek lehet. Bár az is csak unatkozni és „okulgatni” jön, ugyanis az alaphangulat kriptához illő, enyhén szólva is ingerszegény a környezet.
Ha, pedig netalántán  ügyintézésre adja a fejét a kóbor egyetemista, akkor óhatatlanul is eszébe ötlik: ha ezt előre tudta volna, inkább valami egészen más szakot választ. Csak ezt a TO-t és a tanszékeket (tisztelet a ritka kivételnek) ne kelljen megközelítenie. Tanulmányi osztály jelszava: Jaa „kommüszis”, akkor nem tudjuk! Ezenfelül diákok révén tájékozott ügyintézők, morál a bányászbéka sejhaja alatt közelíti a mínuszokat, mintha csak a fűtésről lenne szó a női mosdóban.
Pontszám: 2/10- Mert azért a régi épület és a rózsakert elragadó tud lenni.
|
szerző:
Plecskó Edina
|
A tárgyi feltételeket szemügyre véve kétségtelenül nagy hiányosságokkal bír az épület: elég megfigyelni a tantermek állapotát, a színvonalas oktatáshozszükséges berendezések hiányát, vagy a mozgáskorlátozott személyeket ellehetetlenítő helyzetbe hozó infrastrukturális környezetet. Mégis úgy gondolom, a dologi adottságokon túlmenően is fontosabb a szellemi síkon artikulálódó értékmező egy iskola esetén. E mezsgyén fellépő problémák pedig végérvényesen lerombolják egy diák számára a benne esetlegesen felépülő hiteles oktatási intézmény képét. Mert milyen főiskola az, ahol rendszeresen előfordul, hogy bizonyos tanárok nem tartják meg óráikat, amely történés magyarázatának hiányában még csak értesítést sem közölnek diákjaik felé? Miként történhet meg, hogy egyes „pedagógusok” pusztán pillanatnyi hangulatukból fakadóan látnak el egy hallgatót félévi érdemjeggyel, így megfosztva őt az amúgy megillető ösztöndíjtól.
Pontszám: 3/10 Szerencsére részesülhettünk olyan tanárokban is – bár elenyésző mértékben –, akikre még fel lehet nézni.
|
szerző:
Szántó Sz. Erika
|
 Ez az iskola egy összesküvés táptalaja. A folyosókon kirakott bábok, papírcsákók, gyurmafigurák figyelnek engem, a székeken pedig egytől egyig ugyanolyan kinézetű lányok (néha ugyanolyan kinézetű fiúk) mustrálnak, miközben, hogy eltereljék magukról a figyelmet a-betűket formáznak vagy a rézsúttartást imitálnak. A mosdóba járás kötelező azoknak, akik későn adták le a szakdolgozatukat vagy az indexüket. Ez az a hely, ahol büdös, sötét és hideg van, ahol az embert hideg borzongás futja át, mikor bemegy. Ezen a helyen az emberek félnek becsukni az ajtót, félnek a kilincshez és a lehúzóhoz nyúlni. Egyedül a lift biztonságos, oda nem tudnak beférkőzni.
Pontszám: 2/10
|
szerző:
Tóth Tamara
|
Sosem értettem, hogy egy tanítóképzőn, hogy indíthatnak ilyen szakpárt, és a négy év alatt igyekeztem eltitkolni, hol is folyik az oktatás, nehogy teljesen hülyének nézzenek. Mert aki manapság tanítóképzőre jár, annak csak kamudiploma kell, 100-ból egy akar a valóságban kisgyerekeket okítani. Mennyit röhögtünk rajtuk, hogy gyurmázásból meg bábozásból szigorlatoznak… A mi szakunkon is persze az a bosszantó, hogy a teljesen link, soha be nem járó, midig másról fénymásoló, és tételt elkérő diák pont ugyanolyan papírt fog kapni. Engem azért szép emlékek is kötnek az iskolához, például a megismert emberek, elvétve néhány tanár órája, és én úgy érzem, azért tanultam is valamit.
Pontszám: 5/10
|
|
 |
| | | | | Eötvös Péter | | szerző: Kinga |
Zeneszerző-karmester, tanár. Könnyen lehet, hogy a külföldiek számára oly ismert név, a magyar fül számára kicsit furcsán-ismeretlenül cseng. Pedig igazán ismerős lehetne, hiszen rendszeres vendége Európa legnagyobb fesztiváljainak, így a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak is. Mindemellett vezényli Európa legnagyobb zenekarait, többek között a Berlini, a Müncheni, a Londoni és a Bécsi Filharmonikus Zenekart.
 Az erdélyi székelyudvarhelyen született művész-tanár kompozícióit világszerte játsszák, öt operája rendszeresen műsoron van Európa és Amerika operaházaiban. Műveivel több nemzetközi díjat elnyert, és Európa legnagyobb zenekarai és operaházai rendelnek tőle újabbakat. Jelenleg a Glyndebourne Festival Opera, a Müncheni Opera és a Madridi Opera részére új operákat, a Berlini Filharmonikusok, a Gulbenkian Zenekar és a párizsi Rádió Filharmonikus Zenekar részére pedig új zenekari darabokat ír. Mint professzor a karlsruhei és a kölni Zeneművészeti Főiskolán tanított 1991 és 2007 között. Továbbá nemzetközi mesterkurzusokon, visszatérő professzorként, pedig a szombathelyi Bartók Szemináriumnak is.
Igazából nehéz követni, hogy merre láthattuk Eötvös Pétert legutóbb, mert igazi világpolgár, rengeteget utazik. Az utóbbi harminchét évből tizet Németországban, tizenhármat Franciaországban, és tizet Hollandiában töltött folyamatos utazásai mellett. Idén márciusra már hét országban vezényelt (Spanyolország, Franciaország, USA, Hollandia, Japán, Németország, Svédország). Felesége, aki egyszersmind menedzser, sajtós és titkárnő mindenhová elkíséri, és segít. Utazásai mellett fél évet mindig Budapesten tölt, Magyarországot tekinti hazájának, ide tér vissza feltöltődni és nyugodtan alkotni.
Lyonban köré szervezték a legutóbbi Zenei Biennálét, így méltán büszkék  lehetünk rá. Ez annyit jelent, hogy mind a fellépők, mind a műsorra tűzött előadások az ő személyéhez kötődtek, vagy azért, mert már dolgoztak együtt, vagy azért, mert valamilyen módon hatottak az ő művészetére. Ráadásul Eötvös legújabb operáját, a Lady Sarashina-t kifejezetten a Lyoni Opera felkérésére írta meg. A mű, mely egy japán költőnő mintegy ezeréves naplójának feldolgozása, világpremierjével kezdődött meg a fesztivál. Meglehet, ez lesz újabb világszerte játszott operája, a Három nővér, Az erkély, és az Amerika angyalai mellett.
1991-ben Magyarországon megalapította a Nemzetközi Eötvös Intézet Alapítványát, amely ösztöndíjjal támogatja a fiatal zeneszerzők és karmesterek továbbképzését. Díjait felsorolni is nehéz, Kossuth-díjas (2002.), Francia Köztársaság Művészetekért Érdemrendjének Parancsnoki fokozata (2003.) Grammy-díjra jelölték a Bartók Kétszakállú herceg vára című CD-jét (2004.), Pro-Europa-díj – uniós (2004.), Cannes-ban elvitte a Living composer díjat (2004.), s evvel még nem teljes a lista. Mind annyi díj és dicsőség ellenére Eötvös Péter nem hivalkodó, szerény ember.
Eötvös Péter rengeteget tanít. A budapesti Kortárs Zenei Központban, mely a művész-tanár saját intézete, továbbá több ország művészeti akadémiáján. A Lyoni Zenei Biennálén is napi négy-öt órát adott a városba érkezett  diákoknak (hatvan-hetven zeneszerző szakos, fúvós, ütős és zongorista hallgatónak). Ahogy ő fogalmazott ezt azért tette, mert: „Nagyon fontosnak tartom a személyes találkozást a fiatalokkal. Szívesen adom nekik át, amit eddig megtanultam. Egy mesterkurzus alatt a tehetségre, a zenéhez, az alkotáshoz való viszonyra és a hibákra is fény derül. És, ha sikerül valamit ösztönözve átadni, annak hosszú távú hatásai lehetnek. Tudom, mert nekem is van ilyen élményem. Kodály Zoltán hatott így rám. Egész fiatalon találkoztam vele Miskolcon, ott tanultam zenét. A mai napig tudom a kocsijának a rendszámát.”
Hol bukkan fel újra a zeneszerző- karmester- pedagógus? Nehéz követni, annyi szent, hogy augusztusban Angliában várhatjuk felbukkanását a Szerelemről és más démonokról című Gabriel Garcia Márquez műből készült opera ősbemutatóján. Egy évben két világpremier és koncertidőpontok 2009 végéig lekötve, nagy szó ez egy kortárs zeneszerzőnek.
|
|
 |
| | | | | Holt költők társasága | | szerző: Plecskó Edina |
„Ó Kapitány, Kapitányom!” – csendül fel többször e Walt Whitman - idézet a filmdrámában, az alkotás szellemiségét áthatóan kifejezve egy igazi tanár iránt érzett érzelmek súlyát.
 A kezdetben pusztán tananyagként szolgáló sorokat később, maguk a diákok állítják az emberiség szolgálatába romantikus érzelmeiktől túlfűtve. S hogy miként fejlődhet a lélek idáig, azt mutatja be remekül a Peter Weir jóvoltából született film. Az alkotás értékét a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában elért Oscar-díj elnyerésén túl az is mutatja, hogy Észak-Amerika angol szakos gimnáziumaiban kötelező tananyaggá tették. Az 1959-ben játszódó történet a Welton Akadémia elit és konzervatív szellemiségű világába kalauzol el minket. A helyszín jellege és az időpont nagy kontraszttal szolgál az újonnan érkező irodalomtanár, Mr. Keating (Robin Williams) megjelenését illetően, aki csakugyan ezen intézmény falai közt nevelkedett, ám lelkében mégis merészen új és szabad eszméket képvisel. Sajátos oktatási módszerei, humora, ösztönző személyisége és a diákok iránti teljes elkötelezettsége egy pillanat alatt leveszi a gyerekeket a lábukról. Felnyitja szemüket az élet rövidségére, az alkalmak kihasználásának fontosságára és a költészet szeretetére.
A történetben a realizmus és a romantika konfliktusa zajlódik le: ez előbbit a hagyományok szigorú rendszerén alapuló iskola, utóbbit pedig Mr. Keating eddig sosem látott felfogása képviseli Thoreau és Byron költészetének tanításával. Ám pont e két eszme találkozásából fakad a történet drámaisága is, amelynek végkimenetele emberéletet követel.
Mindazonáltal a megszületését tekintve két évtizedre visszanyúló filmdráma  jelen korunkban is örök értékekkel szolgál az erkölcsi példamutatás és az igazi tanár-diák kapcsolatok terén. Megtanít arra, hogy a „carpe diem” életfilozófia megélése a szellemi felszabadulás és a magunk körül lévő dolgok megváltoztatásán túlmenően egyben tragikus sorsok táptalaja is lehet. Mindezt kifejezendő találták meg a kitűnően játszó ifjú színészeket a filmhez, a már érett és színészileg minden elismerést megérdemlő Robin Williams mellé.
|
|
 |
| | | | | Mi is az a Kodály-módszer? | | szerző: Vaszkun Judit |
A leghíresebb magyar zenetanárunk évszázada okítja az iskolásokat- jobban mondva: úgy tenne, ha hagynák. A Kodály- módszer hatékonyságának bizonyítéka a speciális zenei oktatásban részesült ép lelkű gyermekek és a tény, hogy a világ számos országában alkalmazzák. Mégis, a magyar oktatási rendszer gyakorlatában ma már olyan káosz uralkodik, hogy létjogosultságot nyert ennek az immáron évszázada létező módszernek az újbóli bemutatása.
A Kodály-módszer egyik fő vonása, hogy minden zenét tanulón  alkalmazható, bárhol éljen az illető, bármennyi pénze legyen is, vagy hogy van-e vele született zenei adottsága. A másik fő vonása az egységesség. A módszert olyan tanárok továbbítják tanulóik felé, akiknek képzése is az egységen alapul. "Énekelni mindenki tudhat"- mondta Kodály, azonban a zenei írás-olvasás elsajátításához feltétlenül meg kell ismerkednünk a mindenki számára hozzáférhető hangszerrel: az emberi hanggal. Zenei nevelésünk alapjának a karéneklést tekintette. 1929-ben "Gyermekkarok" című tanulmányában írta le, az iskolai énektanítást érdekesebbé és értékesebbé tételéről szóló javaslatait.
Kodály módszere szerint a zenének a nevelésben kell alapvető szerepet játszania, mert a zenei analfabétizmus akadályozza a zenei műveltség fejlődését, valamint a hangversenyek látogatottságát. A színvonal emeléséhez első lépés, hogy a gyerek zenei anyanyelve a magyar népzene legyen. Az iskolákban a napi éneklés ugyanolyan alapvetőnek kell tekinteni, mint a napi tornát. Kiemelten fontosnak tartja Kodály a karéneklés. Ehhez külföldi remekművek felhasználását, a magyar nyelvű kórusirodalom használatát írja elő a népzene felhasználásával. A háttér kialakításához tartozik a zeneoktatást javítása a tanítóképzőkben. Továbbá hangsúlyozza, hogy a zeneoktatás állami feladat, a kormánynak pénzt kell rá fordítani.
A "Bicínia Hungarica" módszertani útmutatójában már konkrétan leírja Kodály, hogy be kell vezetni a relatív szolmizációt, és a pentaton hangsort teszi a magyar zenei anyanyelv alapjának. Ebben az írásában emeli ki Kodály a többszólamú éneklés fontosságát. Ez a füzet nagyrészt magyar népdalokat tartalmaz. Nem sokkal később írta meg az "Énekeljünk tisztán!" című énekgyakorlat-sorozatot. Kodály kifejtette: meg kell ismerkedni a rokon népek dalaival, ha ezekben már jártas a növendék, akkor térjen át idegen népek dalaira, és ha lehet, az adott nép nyelvén énekelje azt.
 A fent vázolt követendő irányelvekhez képest tavaly már a médiában is elhangzott Kollár Éva, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének elnökének a vészkiáltása, miszerint a zenei nevelés egyre inkább eltűnik az oktatási intézményekből. A heti egy énekóra, de még inkább a diákok idegenkedése a népzenétől alap a félelemre. Összefüggés lehet a magyar diákok nemzetközi megmérettetésen való gyengébb teljesítményével és a zenei oktatás gyengülésével. Kollár Éva kiemelte, hosszabb távra kellene tervezni, és nagyobb ívben elgondolni a zenei nevelést, és általában a kulturális nevelést.
|
|
 |
| | | | | Osztályteremszínház: műsoron a Klamm háborúja | | szerző: Szántó Sz. Erika |
„Az iskola kényszer. Mindig is az volt, és mindörökre az is marad… Mindig reméltem, hogy valaki belátja egyszer ezt, hogy egy szép napon levelet kapok egy volt diákomtól, hogy Klamm tanár úr, önnek igaza volt. És tudják mi a vicc? Hogy sose kaptam ilyen levelet, egyet se. Mindegy, spongyát rá."
 Novák János, a Kolibri igazgatója és rendezője Kai Hensel 2002-ben német ifjúsági díjjal elismert monodrámájával, a Klamm háborújával vezette be a Németországban már elterjedt új színházi műfajt, az osztályteremszínházat. Egy osztály levélben tudatja némettanárával, Klamm tanár úrral, hogy őt tartják felelősnek az előző tanévben, az érettségi előtt öngyilkosságot elkövető iskolatársuk haláláért. Hadüzenetükben teljes ellenállást, igazi passzív rezisztenciát hirdetnek. Klamm megpróbál a normális iskolai keretek között tovább tanítani, ám ebben az osztályban ez már nem lehetséges. Majd ő is meghirdeti saját háborúját, immár az egész iskola, valamennyi kollégája és az igazgató ellen.
"A Klassenzimmer-theater műfaja nagyon sajátos- meséli Scherer Péter, a Novák János rendezte darab főszereplője. – Németországban  már eleve úgy készítik az előadásokat, hogy minden kellékkel együtt egy osztályteremben is elő lehessen adni. Ezek a darabok egy-egy iskolai konfliktust boncolgatnak, a Klamm háborújában ez a diákok hadüzenete." A népszerű színművész szerint a diákok megnyílnak egy-egy ilyen beszélgetés során. – "A darab kapcsán szóba hozhatják az egymás közti konfliktusokat vagy azt, hogy jó osztálynak tartják-e Klamm tanár úr osztályát. Sokszor felidéznek olyan eseteket is, amelyek hasonlítanak az előadás történéseihez."- mondja Scherer.
A Klamm háborúját a közönség a Kolibri pincében legközelebb holnap és 29-én 19 órától láthatja, a monodrámát Scherer több gimnáziumban is játssza januárban.
|
|
 |
| | | | | Tanár Úr kérem! – avagy Kopik-e az iskolapad? | | szerző: Baranyai Richárd |
Padba vissza, emlékeket elő.... Jéé, valami hasonlót olvasok itt is, hmm...
Reggel? Ez ismerős, bár a harisnya kimarad és Erzsi helyett a telefon ébreszt, de valahogy frissnek tűnik az élmény, ezt is átéltem.
 Ebből nyilvánvalóan következik a késés, és nyilvánvalóan meg is kaptuk érte a beírást a naplóba, már hogy a gumiguttiba ne kaptuk volna meg...
Könyvet mondjuk nem árultam, de mind jó tanulóként, mind rossz tanulóként feleltem már, attól függően mikor, mennyire sikerült elaludni reggel, és megtanulni az aznapi anyagot. Bukunk is mindannyian, aki nem, az csak azért, mert nem él, nem élvezi ki az iskola minden ízét. Magyarázzuk is a bizonyítványunkat, ki azért mert bukott, ki azért mert csak „jó”-t kapott, ki azért mert nem bírja magyarázat nélkül.
Az osztályok, iskolák között továbbra is dúl a háború, ahol kellenek lángelmék, akik a szeren csak lógnak, és keménykötésűek, akik rémes magyar dolgozatokkal szórakoztatják (igen, egy tanárnak egy idő után bizonyára szórakoztató, hogy hogyan költjük át Petőfi és Arany életét) oktatóikat. A lányokat is figyeljük, és ugyanúgy nem értjük, mint Karinthy ezelőtt majd’ száz évvel, bár már közelebb vannak, egy teremben velünk. És ugyanúgy élénk a fantáziánk, látjuk a hangyákat, amint háborúznak, csak, hogy ne kelljen arról tanulnunk, gondolkoznunk, hogy Napóleon hogyan háborúzott. Az életünk nagyon hasonló, ugyan televíziót nézünk, és videójátékot játszunk, a háború talán már az Interneten folyik, a kékek és a pirosak között, de a klikkek ugyanúgy megvannak, a stratégiák is.
A ma diákja is megpróbál megélni, megszabadulni az iskola nyűgjétől, aztán  később, amikor már felnőtt (vagy legalábbis megöregedett), visszavágyik az iskolapadba, szeretne inkább óráról késni, mint a munkából, és inkább megtanulni még egy verset, mint a marketingvilág mélyére ásni.
Aktuális? Persze hogy az. Poros és avítt? Talán az is egy kicsit, nekünk már nem jutott a szépiából, a törökmézből is kevesebb, van helyette AutoCAD, és gumicukor. De a mélye, amit látunk, ha behelyettesítjük a korunkra jellemző tárgyakkal, környezettel, az bizony ugyanaz maradt: a vásott kölykök akik egyik napról a másikra megélnek/túlélnek, a stréberek, akik mindent meg akarnak tanulni, talán, hogy maguknak, talán, hogy másoknak bizonyítsanak. És a csínyek, melyek a stréberre ráhozzák a frászt, míg a vásottak jót röhögnek.
Ismerős?
Mindenkinek ismerős kell legyen, mindenkinek át kell ezen esni, van, aki tán még emlékszik is rá, sőt, kedvtelve gondol vissza.
Kedves Olvasó! Remélem te is az utóbbiak közé tartozol, hidd el, néha megéri elolvasni, lefordítani a saját életedre, és újra átélni ezeket a történeteket.
|
|
|
|
