|
|
 szerző:
Plecskó Edina
|
„1887 óta a Centrálba a legjobbak járnak”
Budapest egyik legpatinásabb kávéházába térvén a hagyomány és modernség együttesével találkozhatunk. A korábban kávéházi műhelyasztaloknak helyet adó épület olyan szellemi tőkéket koncentrált, amelyek mind a mai napig ismertté és elismertté teszik: itt szerkesztették a Hét, a Nyugat vagy az Újhold című lapokat, aminek folytán a főváros szellemi életének központjává válhatott a hely. Az államosítás idején nehéz időszakot is megélt Centrál- a mikor a kávé helyett paprikát mértek csak – most újra teljes fényében várja vendégeit. Azokat a látogatóit, akik remélhetőleg a XXI. században újjáteremtik hagyományát, miként erre a híres elődök oly ékes példával szolgáltak. A körülmények pedig adottak: nyugodt, tágas termek, kényelmes és pazar bútorok, valamint az elengedhetetlen igazi kávé íze szolgálnak erre biztosítékul.
Személyzet: 8 – udvarias pincérek, akár több nyelven is
Fogadtatás: 8 – ahogyan illik
Légkör: 9 – barátságos
Kínálat: 9 – nem csak kávékedvelőkhöz igazítva
Mosdó: 9 – külföldön is megállná a helyét
Közérzet, összbenyomás: 8.6 – okot adott rá, hogy visszatérjek
Összesen: 60/51.6
|
szerző:
Kinga
|
 Mikor az ember a Centrálba lép, akarva akaratlanul is elvárásai vannak. Tudja jól, hogy ez egy jelentős hely, itt nagy dolgok történtek anno, nagy emberek fordultak meg! Így mikor belépünk mesét várunk, a századelő felidézését. Ezt meg is kapjuk és nem is. Az enteriőr óvatosan csempész be modern elemeket, lásd színek és a kommersz tömeggyártott 90 ft-os vázák, mentségükre szólva friss vágott margarétával. Ugyanakkor minden szolidan díszes, a személyzet múlt idéző eleganciával sürög-forog. Az étlapon folytatódik a varázslat, külhoni árszínvonal, mesekönyvhöz illő lapok, hatalmas kávé választék. A felszolgálása pedig olyan, mint ahogy a nagy könyvben meg van írva. Egy pohár víz, egy falat keksz, szalvéta kíséri a zebrát. Mely nem más, mint egy „kicsi, de annál csíkosabb” helyi kávékülönlegesség
Személyzet: 10 – háttérben meghúzódva, „ugrásra” készen
Fogadtatás: 9 – nem hagytak minket sokáig tévelyegni
Légkör: 8 – nincs meg az a nyüzsgő lüktetés
Kínálat:
étteremként 7 – szinte csak magyaros étkek
kávézóként 10 – itt láttam eddig a legtöbb fajta kávét (átlag: 8.5)
Mosdó: 7 – „félautomata”, bár lehetne még javítani
Közérzet, összbenyomás: 8
Összesen: 60/ 50.5 – szívesen végigkóstolnám a kávékülönlegességeket
|
szerző:
Szántó Sz. Erika
|
 "Megfordult itt Ignotus, Osvát Ernő, Babits Mihály, Karinthy Frigyes. Egy hely, ahol a kávéházi műhelyasztalok mellett ülő Ottlik Gézának kölcsönadott Guszti főpincér….”. A Centrál azonban most inkább egy olyan hely, ahol a turisták kifizetik az 1500-as gulyást, vagy a 600 Ft-ba kerülő ásványvizet. Egy hely, ahol éhen halnának a kezdő írók, de természetesen a pincérek nagyon készségesen mosolyognának. A turistákkal, a kávéház televíziójában futkározó focistákkal a Centrál Babits, Kosztolányi hangjával megtelített évszázados patinája látszik elveszni számomra. Hol vannak Góg és Magóg fiai, akiknek áldott csodáknak tükre szemük? A Tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke, szemérmetes, szerelmes, rikító...fiatalok? Félő, ilyen árak mellett sehol, habár ez egy olyan hely, ahonnan Zorán és az Omega is indult.
Személyzet: 10 – mosoly és derű
Fogadtatás: 10
Légkör: 6 – nincs nyüzsgő lüktetés
Kínálat: 6 – nem kávésnak, kevés babér terem
Mosdó: 9 – erősen kell tapsolni, hogy fény legyen
Közérzet, összbenyomás: 6
Összesen: 60/ 47 – Lágy dallamok, esetleg egy kis jazzmuzsika és melegebb klíma mindenképp elférne még az épületben.
|
szerző:
Tóth Tamara
|
Ha a 21. században létezik még kávéházi kultúra, annak akár a Centrál is otthont adhat, de pályakezdő íróink-költőink nem üldögélhetnének itt órákig egy kávé mellett. Szerencse, hogy a Nyugat korában az egyik napról a másikra élő művészeket nem nézték ki a helyről, sőt, alkalomadtán lehetett akár egy verssel is fizetni. Ma már csak bankjegyekkel szokás, és úgy tűnik az emlékezésnek sincs túl nagy divatja. A falakon csak az egységet méltató okleveleket találunk, és az is csak az étlapból derül ki, hogy a bejárattól jobbra álló asztal volt Karinthy törzshelye, ahol először fedezte fel a fejében zakatoló „vonatokat”. Pedig nem lenne hivalkodó gesztus, ha a Nyugat 100 éves évfordulóján a híres helyszín megemlékezne. Ne változzon múzeummá, csak gondoljanak azokra is, akik nem turisták, csupán irodalomkedvelő, múltra kíváncsi fiatalok.
Személyzet: 9 – korrekt, de valami megfoghatatlan mégis zavart
Fogadtatás: 10 – kedves
Légkör: 6 – kevés ember, nincs zene, néma focimeccs
Kínálat: 5 – nagy pénztárcával sem bőséges, de ha valaki időben érkezik, kérhet káposztás tésztát
Mosdó: 8 – szép is, tiszta is, tágas is, mégis felejthető
Közérzet, összbenyomás: 6
Összesen: 60/ 44 – egy bennünk élő mítosszal kevesebb
|
|
 |
| | | | | Dupla KáVé | | szerző: Szántó Sz. Erika |
Örökbecsű tanulság: ahol Bunyós Pityu, Sláger Tibó és Postás Józsi karöltve dalolászik, ott a Dupla KáVé is vígan elfér. Hiszen Fásy mulató az egész világ, és zenész benne minden férfi és nő.
 Fáj, mert nem vagy velem, Álmod is elvitted, Hagylak messze szállni. Most gyertyát gyújtok érted.- búslakodik bánatosan Köteles István és Váradi Jenő, a nevük kezdőbetűivel applikáló Dupla KáVé oszlopos tagjai Magyarország legelső dupla platinalemezén (!). A Megasztár óta tudjuk, hogy már szinte bárkinek lehet saját lemeze, azt pedig, a rendszerváltással (is) beérkező popdömpinggel a kilencvenes évek elejétől kezdjük sejteni, hogy a mai pop és mulatós zene szövegeit nem annyira a mondanivaló vagy az értelem, mint inkább a kínos rímek vezérlik. (Mint ahogy ez abban a bizonyos állatorvosi lóban, a Hooligans Királylány című dalában sem tagadható le. „De ha lelépsz, kéred a béredet, A VISA-mat szívod és a véremet, Ha olyan a hangulatod, nekem esel, Másnap lerendezel egy SMS-sel”). Hozzá kell tenni, a popzenével ellentétben, a lakodalmas-mulatós zene lényege nem is valamely babitsi ars poetica megtalálásában, vagy a jó szövegben rejlik, még csak a zenei szakértelemben sem, hanem leginkább az önfeledt, esztelen mulatozásban.
A mulatós zene Magyarországon a 3+2-vel kezdődött. A 3 + 2 karrierje a nyolcvanas évek elején indult el, amikor rögzítették a Halvány őszi rózsa, a Kicsiny falum, a Kombiné, az Egy asszony miatt vagyok ilyen léha című számokat, amelyeket legelőször a helyi rádióadók adtak le. Sikerük egyik nyilvánvaló oka az volt, hogy modernebb, divatosabb elektronikus hangszereken játszották (gitárok, szintetizátor, dob) az egyébként közismert dalokat. Nem sokkal később a zenekar által generált igényt kielégítvén megjelent Lagzi Lajcsi, MC Haver és ki tudja még hány furcsa nevű ikon, akik több millió eladott lemezzel „danonászták” be magukat a gagyi zenészek népes táborába.
A Dupla KáVé 1998-ban alakult, második albumuk a "Ha nem tudom, nem fáj", négyszeres platinalemez lett. Ezen az albumon a címadó dalon kívül -többek között- a "Késő üzenet", "Most élsz", "Kék a szeme", "Kellene most egy jóbarát" című slágerek hallhatóak. A zenekar kétségtelenül pozitív ars poeticája, hogy Amerikából, Nyugat Európából nem a kultúrát kell átvenni, hanem a munkamódszert és a minőséget. Küldetésüknek pedig a Kárpát-medencében élő magyarság lelkének és szokásainak megfelelő többgenerációs, igényes és szórakoztató zene életre hívását tekintik, mely ugyancsak pozitív gondolat, de már jobban kilóg az a Hooligans által is sokat rángatott lóláb. Az igényesség és szórakoztatás több éve húzódó vitáját valószínűleg nem a Dupla KáVé fogja egyszer s mindenkorra megoldani. Az igényes szórakoztatás és az érvényes, friss és autonóm zenei gondolkodás határmezsgyéjén egyensúlyozni ugyanis nem könnyű (és nem is amatőr) feladat, melyet azért Köteles István és Váradi Jenő, a nevük kezdőbetűivel frappánsan applikáló Dupla KáVé oszlopos tagjai is elismerhetnek, még akkor is, ha Fásy mulató az egész világ, és zenész benne minden férfi és nő.
|
|
 |
| | | | | Kabaréra várva- Godot Dumaszínház | | szerző: Tóth Tamara |
A Godot Dumaszínház nagy hagyományokat szeretne követni, olyan neves elődök nyomába lépni, és munkásságát folytatni, mint Nagy Endre kabaréja vagy Hofi Géza utánozhatatlan humora. Ezek közül se előbbit, se utóbbit nem sikerül teljes mértékben megvalósítania az elterjedőben levő stand up comedynek. Az ok elsősorban a műfaji különbségekben és a színpadra állítás megoldásában rejlik, de a humoristák tehetsége, képessége is sok mindent befolyásol.
Gyors visszatekintést kell tenni a Nagy Endre-i hagyományokra, ami rámutat, hogy a két szórakoztató műfajt össze sem lehet hasonlítani. Nagy igazi irodalmi jelenség volt, aki a magyar kabaré sajátosságát hozta létre. Az ő munkái az  irodalmi értéket, a humort és a politikai reflektálást ötvözték, és gyakori eszköz volt a szatirikus tálalásmód. Élőszó alkotja a mai stand up comedy-t is, de a valódi rögtönzésnek a nyomát is alig lehet megtalálni. A fellépések az improvizáció hatását keltik, de a legtöbb esetben a természetesség elmarad, és az előadásmód hiányérzetet hagy maga után. Persze a kabaré nem állhat csupa rögtönzésből, hiszen a háttérben megszerkesztettség húzódik, sőt Nagy Endre idejében a műfaj még a bölcs, szórakoztató párbeszéd élményét adta a kávéházak közönségének. Ma elméletben szintén interaktív dialógusnak kell kialakulnia a humorista és a nézők között, de a gyakorlatban ez néhány mondatban kiapad. A régieknél az egész felépítés is más volt, hiszen nagy költők és írók lelkesen alkottak humoros egyperceseket és tréfákat, amiket aztán Nagy Endre feldolgozott, és beépített a műsorába. A kabaréköltészet akkoriban az egész nemzedéket megihlette.
A Godot-ban egymást követő humoristák lépnek fel, akiknek mindössze egy szál mikrofonuk és a humoruk áll rendelkezésre a közönség szórakoztatására. Közben pincérek jönnek-mennek, az emberek pedig táplálkoznak. A helyiség zsúfolt, füstös és levegőtlen, aki pedig azt hiszi, hogy szerencsés, mert az ajtó közelében ül, előbb-utóbb meg fog fázni, ráadásul a színpadra rá sem lát, mindössze egy tv képernyőjén keresztül követheti az eseményeket. A fellépők száma igen sok, és legtöbbjük Fábry Sándor kétes értékű munkásságában működött közre hosszabb-rövidebb ideig, vagy a műsor felfedezettjeként lépett tovább. A fellépőkről csak saját benyomás, és személyes élmény után ítélünk, nem egyetlen tévés megnyilvánulás alapján. Aranyosi Péter a vidékről indult humorista sablonja, aki nagy dumájával átvészelte a középiskolát, majd világjáró tapasztalatai bőséges alapot adnak a stand up-hoz. Tényleg hihetetlen, hogy külföldön ennyi kaland megesik az emberrel, de fogjuk rá, ezt még el lehet hinni. Sokak kedvence vagy éppen legellenszenvesebb alakja Badár Sándor. Több fórumon is színésznek nevezik, hiszen megfordult néhány nevesincs alkotásban, de ennek a titulusnak az elvitatása nem tisztségünk, bízza mindenki a saját ízlésére. Badár nagy dobása egyébként a vasutas múltja, ami fellépései témáinak zömét is adja, de valószínűleg arra még nem jött rá, hogy az a bizonyos gyakori kötőszóhasználat fordítottan arányos a szellemi értékek felszabadulásával. Vagy csak azt hiszi, ezzel tényleg kielégíti a humorra vágyók éhségét. Badár Sándor történetét egyébként pont elég egyszer meghallgatni, mert ha legközelebb is összefutnunk vele egy Dumaszínházas estén, garantáltan visszatérő elemeket fedezhetünk fel szép számban.
A tapasztalatok azt mutatják, hiába az életkorral járó előny, a fiatalok valahogy inkább magukénak érzik a stand up-ot, és ebből adódóan nagyobb műfaji érzékenységgel is űzik, tehát a közönség felé áradó humor is valóságosabb és szórakoztatóbb. Köztük van például Beliczai Balázs, akinek egyik ismertető jele, hogy több mint félszáz híres ember hangját tudja utánozni, ami fellépései nagy részét kiteszi. Ez pedig az a fajta tehetség, amit akár másodszorra is élvezettel figyelünk. A nagy kedvenc kétségkívül Kovács András Péter, aki jogászként végezett, és anno írói ambíciói is voltak. Népszerűségét nagy valószínűséggel kedvező külső adottságainak is köszönheti, legalábbis a hölgyek körében. Az ő humorára és fellépéseire még viszonylagos spontaneitás jellemző, és amikor átadja helyét a pici emelvényen, felsóhajtunk, hogy bárcsak az ő része lett volna a leghosszabb.
|
|
 |
| | | | | Kávémérés és élvhajhászat egy fedél alatt | | szerző: Plecskó Edina |
A 19. és 20. század fordulójának Budapestjét méltán nevezhetjük a „kávéházak városának”. Ekkoriban ugyanis 300-400 ilyen intézmény működött a fővárosban, az irántuk való kereslet pedig egyre nőtt. Ennek legfőbb oka, hogy a korábban korlátozott társadalmi kommunikáció a demokrácia égisze alatt itt szabad utat nyert magának, mindemellett a szabados életvitel is szárnyra kaphatott e falakon belül. A legfontosabb irodalmi, kulturális, zenés és filmes körök találkozási pontjává avanzsált kávéházak fontosságát a mai napig elismerik, belőlük táplálkozik számos anekdota is.
Az irodalmi élet egyik fellegvárának számító Centrál kávéház olyan neves emberek számára nyújtott kibontakozódási teret, mint a Hét vagy a Nyugat munkatársai. Ez előbbihez tartozott jelesül az 1890-es évektől Bródy Sándor, Gárdonyi Géza, Molnár Ferenc, valamivel később pedig Ady Endre, Krúdy Gyula, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Lukács György és Móricz Zsigmond is.
A lap jelentősége az 1908-as évre datálható Nyugat megjelenésével egy időben alábbhagyott, amely újság szerkesztőségi tagjai közül Ignotus és Osvát Ernő játszotta a legnagyobb szerepet. A Nyugat törzsasztalánál ülő munkatársak pedig olyan nagyságok voltak, mint Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, Tóth Árpád, Karinthy Frigyes vagy Füst Milán. A nyugatos szerkesztőségi tagok a Centrál mellett, az impozáns New York kávézóban is jelentős asztaltársaságot alkottak. A kávéházat a 20. század első másfél évtizedében vezető Harsányi testvérek örömmel fogadták őket: nemcsak bőkezűen hiteleztek nekik, de kedvükért az úgynevezett „írótálat”- fillérekért árult bőségtálat - is bevezették.
Tévhit, hogy a kávéházak vendégkörét csupán férfiak alkották volna. A New Yorkba sok nő is betévedt, hiszen a magyar filmszakma színe-java is itt adózott társasági kedvteléseinek.
A század első évtizedében olyan kiválóságok, mint Kertész Mihály (aki Michael Curtizként a Casablancáért Oscar-díjat kapott) vagy Korda Sándor (akire ma Sir Alexander Korda néven emlékszik a világ) is múlatta itt szívesen az időt. A New Yorkba sok zeneszerző is járt, főleg a könnyű műfaj képviselői. A népszerű sanzon- és operettszerző Zerkovitz Bélát, a magyar jazz kiválóságának számító Weiner Istvánt vagy a magyar operettek koronázatlan királyát, Kálmán Imrét említhetnénk. 
A festők, szobrászok is rendelkeztek kedvenc törzshelyekkel. A legfontosabb művészkávéház a század elején a Baross és az Abbazia, majd ezután a Japán volt. Az Abbaziához köthető többek között az Eötvös asztal jelentősége, ahogyan a demokrata politikusok és hírlapírók is hűséges vendégei voltak eme intézménynek. Egy itteni törzsasztalánál alapították mindemellett a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Körét is. Szinyei-Merse Pál, Ferenczy Károly, Csók István, Márffy Ödön tartoztak többek között e rövid életű festőcsoporthoz. Az Abbaziába járó képzőművészek azonban később – a kávézó igazgatójával történt incidens okán – Lechner Ödön és Szinyei-Merse Pál vezetésével a Japánba tették át székhelyüket. Ugyanakkor az Abbázia sem szakított teljesen a művészekkel, miként Rippl-Rónai József és Grünwald Ödön festőművész is feltűnt ott ezután. 
Egykori kávéházaink többsége igazából közelebb állt a mai szórakozóhelyekhez, mint pusztán a kultúra-kiszolgálás vélt eszményképéhez. A vendégek közt szép számmal akadtak prostituáltak, így előfordult, hogy a női személyzet a kávé mellett a bájait is árulta. A legtöbb kávéházban minden nap, de legalább hetente egyszer volt zene. A híres magyar cigányzenekarok mellett szerb tamburazenekarok és kétes erkölcsű, de a férfiközönség által kedvelt női zenekarok is szolgáltattak talpalávalót. A cigányzenekarok repertoárjában a népdalok és népszerű műdalok mellett opera, operett, induló, keringő, polka és már jazz is szerepelt. Akkoriban fontos funkciót töltött be a kávéházi zongorista személye is, sok pályakezdő fiatal kezdte így szakmáját, például a neves filmzene-komponista Brodszky Miklós is a New York bárjában tűnt fel először.
Látható tehát, hogy akár kulturális feltöltődés akár duhaj vágyak kielégítése volt a cél egy-egy kávéházi látogatás alkalmával, az arra legmegfelelőbb fórumot mindenki megtalálta magának. A századfordulós pezsgő társasági élet alapköveinek számító kávézók hírét a mai napig legendák övezik, szórakoztató történetekkel szolgálva a kíváncsi utókornak.
|
|
 |
| | | | | Szerelmi négyszög a piros bárpultnál | | szerző: Szántó Sz. Erika |
Ez a presszó, már nem a letaposott fémlábú asztalok és műbőrrel bevont kockaülőkék presszója. Nyomaiban sem hasonlít. Az eltelt tíz év egyetemisták, barátnők és randevúzók pub-kultúrájává, kávéházává alakította át. Élénk piros bárpult, műszőrmével bevont zsámolyok, olvasósarok és vajszínű kanapé között forog a Rákospalotai stúdióban a Presszó 10 év múlva című film utolsó etapja.
 Sas Tamás és Miklauzic Bence, a film redezője és operatőre még egyszer felveszi az utolsó jelenetet. A presszó ablakából egy Antikvitás bolt, mellette pirosan világító open felirat látszik, talán egy éjjel-nappali neontáblája. A presszót zsúfolásig megtöltik a színészek: Száraz Dénes, Kolovratnik Krisztián, Gáspár Kata, Söptei Andrea, Kovács Patrícia, Fullajtár Andrea egyszerre ordítják a kamerába az AE Bizottság 80-as években elhíresült Szerelem című dalát.
Tovább folytatódik tehát a három barátnő, Anna, Bori és Dóra, valamint a mindhárom lányt egymásnak ugrasztó és elcsábító Gábor története. A technika itt is ugyanaz, a változás annyi, hogy egyetlen beállítás helyett most két kamera veszi a történéseket, a törzsasztalnál és a pultnál. Az utolsó jelenetből is egyértelműnek tűnik, hogy a folytatás témája, hasonlóan az első részhez, nem lehet más, mint hogy „mindenki azt akarja, hogy szeressék, de senki sem akar szeretni”. A változás csupán a játéktérben látszik: amíg 1998-ban a presszók még egy polgári hagyomány szocialista átértékelései voltak, addig mára pub-kultúrává, kispolgári kávéházakká avanzsáltak.
"Amit régen presszónak hívtak, azt ma kávézónak, teaháznak nevezik, a díszlet is ehhez igazodik, de funkciójában, formájában ugyanúgy a barátnők, szerelmesek találkozóhelye maradt"- meséli a szünetben a rendező. "Már ’98-ban felmerült a folytatás gondolata, de a történet sajátosságai miatt, mindenképpen egy hosszabb kifutást tartottam szükségesnek. Ahogy az első részben a rendszerváltás utáni állapotot, a most készülő sorozatban és a filmben az utóbbi tíz év történéseinek lenyomatát hordozzák a szereplők".
Ugyanis nemcsak egy folytatás készül a Presszóból, októbertől a Magyar Televízióban 12 részes sorozat fogja beharangozni a filmet. Sas Tamás szerint, egész egyszerűen azért, mert praktikus a mozit és a televíziót ilyen formában összekötni.
"A vizuális kultúra megváltozásával, ahogy az egész világon Magyarországon is csökkent a mozibajárók száma, ezzel szemben pedig a televíziós sorozatok hihetetlen népszerűségnek örvendenek"-magyarázza.
"Aki látta az eredeti Presszót, pontosan fogja tudni, hogy kik ezek a szereplők, és merre tart a történet. Aki pedig nem, egy vadonatúj, meglehetősen különös formájú sorozatot láthat, mely semmiben sem fog hasonlítani a kereskedelmi csatornákon, vagy a Magyar Televízióban jelenleg is futó sorozatokra".
A siker záloga lehet az is, hogy a színészek örömmel vállalták a folytatást. A forgatáson mindenki felszabadult, a jelenet előtt is vidám hangulatban pezsgőt iszogatva, pogácsa mellett készülnek a díszletben. A Presszó forgatásakor még pályakezdő Fullajtár Andrea és Söptei Andrea is egyik legkedvesebb szerepüknek tekintik Bori és Anna karakterét. A szélhámos Gábort alakító Stohl András pedig felívelő karrierjét köszönheti a filmnek. A régi szereplők közül egyedül Kecskés Karina nem vállalta a folytatást. A szerepét átvevő Kovács Patrícia éppen hazafelé indul, mára befejezte a forgatást.
 "Érdekes volt belehelyezkedni Dóra szerepébe. Ez a szerepkör teljesen eltér az eddigi szerepeimtől, általában naiv, kedves és csendes nőket játszom, Dóra harsány szerepe ezeknek teljesen az ellentéte"- mondja sietve a színésznő. Sas Tamás pedig hozzáteszi, nem véletlenül ő az ország egyik legjobb fiatal színésznője. A főszereplőkön kívül, a presszó folytatásai mintegy 130 színész közreműködésével készülnek. Kisebb-nagyobb szerepben feltűnik majd Töröcsik Mari, Szávai Viktória, Tordy Géza és Scherer Péter is. A Presszó 10 év múlva bemutatója várhatóan 2009 januárjában lesz.
|
|
 |
|
