címlap    party    magunkról    szellemi támogatóink    kapcsolat     
Heti téma: a mese 
Heti téma: a mese 


 
       Félbetépve
szerző: Szántó Gyula
A film Thurgoodról és három cimborájáról szól. A marihuana füst jótékony homályával borítva van benne kutya, szerelem, gengszterek, lövöldözés, FBI meg minden, ami egy hollywoodi filmbe kellhet.

Thurgood művészi szinten műveli az épületgondnoki teendőket. A többiek lemezboltban, gyorsétteremben valamint egy óvodában dolgoznak, és nem nagyon van tiszta emlékük úgy 10 éves koruk óta, mióta elkezdtek füvet szívni. Egy véletlen baleset során Kenny néhány zacskó rózsaszín popcornnal megöli egy rendőr cukorbeteg lovát, aminek következtében pillanatok alatt börtönben találja magát. Barátai -  Thurgood, Brian, Scarface és a fickó a kanapén - nehéz feladat előtt állnak: ki kell szabadítaniuk Kennyt. Ennek egyetlen módja, ha elegendő pénz tudnak szerezni óvadékra, aminek összegét a  (rögön ítélő) bíróság egymillió dollárban állapította meg.

Amikor elkezdenek gondolkodni, hogy mivel tudnának pénz szerezni, a több éves fű fogyasztás következményeként, nem nagyon tudnak mást kitalálni, mint, hogy füvet fognak árulni és ezzel kezdetét veszi a bonyodalom...



Rendezte:
Tamra Davis
Főbb szereplők:
Dave Chappelle (Thurgood, Sir Smoka Lot), Jim Breuer (Brian), Guillermo Díaz (Scarface),
Harland Williams (Kenny), Rachel True (Mary Jane).
A több mint egy évtizede készült film bárki számára könnyed kikapcsolódás jelenthet egy hétvégi buli levezetésekét, főleg ha már elfogyott az utolsó spangli is és nincs aki lemenjen rózsaszín popcornért, burgonya sziromért, pizzáért vagy egy doboz kotonért.


ESZKÖZÖK:   Nyomtatható verzió      




Szerkesztői levél >>
2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >>
Film >>
Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >>
Színház >>
Merj nagyot ébredni!
Ott voltam, ahol ezrek tüntettek a médiatörvény ellen – és még a zene is jó volt! >>
Intézménykritika >>
(Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >>
Könyv >>
Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >>
Zene >>
MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >>
Híres magyarok >>
"Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >>
Fotó >>
Buddhizmus képekben 2.
>>




Bookmark and Share
Pszeudo a facebookonRajongó leszek!

Copyrigth © 2008 pszeudo.hu. Készítette: Szántó Gyula





Szerkesztői levél
Film
Színház
Intézménykritika
Könyv
Zene
Híres magyarok
Fotó