címlap    party    magunkról    szellemi támogatóink    kapcsolat     
Heti téma: a mese 
Heti téma: a mese 


 
       A szerelem vak
      Boris Vian novellája
szerző: Szántó Sz. Erika
Boris Vian egyik legmulattatóbb, legpikírtebb novellájából egyértelműen kiderül, hogy a szerelem nemcsak, hogy vak, de leginkább kéjes ködbe is burkolózik.

cartaphilus2007-ben a Cartaphilus vette kezelésbe az eddigi magyar „Vian örökséget”, melynek köszönhetően a kiadó a magyarul már korábban is megjelent Vian-regényeket nem afféle "változatlan utánnyomás" formájában kínálja az olvasóknak, hanem újra szerkesztett, esetenként újra fordított változatban is tálalja. A sorozat 2007 őszén egyidejűleg kiadott két "első" kötete (a Szívtépő és a Piros fű) után 2008-ban a Venyigeszú és a plankton című regényt, majd A szerelem vak című történetet is tartalmazó Blues egy fekete macskáért című novellagyűjteményt jelentette meg. (2009-ben pedig a Pekingi ősz és egy újabb novelláskötet, A kék liba gyarapította a még korántsem teljes listát.)

A szerelem vak című novella először 1949 szeptemberében, a Paris-Tabou című folyóirat első számában jelent meg. A történet szerint az átláthatatlan köd augusztus ötödikén, reggel nyolc órakor ereszkedik le a városra. Orvert Latuile részeg ittasan kel ki ágyából mintegy háromszáz órányi alvás után, így indul neki a városnak. Mivel a köd fullasztó és egyébként is belepi az egész környéket, pőrén teszi meg az utat. Tény, hogy afrobasziákus permet van a levegőben, minek következtében Latuilet először a kövér és roskatag házmesterné, majd a szintén nem szépségéről hírhedt pékné találja meg. Hősünk gruppenekkel kikövezett úja során, a csinos felszolgálólányt kezdi keresni, de a sor hosszú, mintegy hatvan férfi tülekedik... A köd lassan oszlani kezd, így a város lakói -megtartani kívánva pillanatnyi boldogságukat és a felszolgálólány kedvességét- hosszas tanácskozás után, egyszerre szúrják ki szemüket.

Ahogy szinte minden Vian művet átsző az erotika, így ezt az ókori Róma bujaságát felelevenítő történetét is. A szabad szerelem ebben az esetben azonban leginkább mulattató formában jelenik meg (nem a Vernon Sullivan-féle sötét bujálkodásban). A történet iróniája, hogy az idillikus bujaság világában a főhős már nevéből eredően sem lehet szerencsés (la tuile=pech), bár talán az egyetlen, aki gondolkozni és felháborodni kíván a történteken. Ahogy a házmesternét („nem vagyunk mi állatok”) úgy a péknét is kiosztja („A kutyafáját! Csak megválogatom, hogy kivel akarom”), bár a Modern Idők szerelmének már ő sem tud ellenállni.








KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:
  Szeretném szeretni szerelemmel


ESZKÖZÖK:   Nyomtatható verzió      




Szerkesztői levél >>
2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >>
Film >>
Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >>
Színház >>
Merj nagyot ébredni!
Ott voltam, ahol ezrek tüntettek a médiatörvény ellen – és még a zene is jó volt! >>
Intézménykritika >>
(Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >>
Könyv >>
Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >>
Zene >>
MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >>
Híres magyarok >>
"Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >>
Fotó >>
Buddhizmus képekben 2.
>>




Bookmark and Share
Pszeudo a facebookonRajongó leszek!

Copyrigth © 2008 pszeudo.hu. Készítette: Szántó Gyula





Szerkesztői levél
Film
Színház
Intézménykritika
Könyv
Zene
Híres magyarok
Fotó