Abaligetet valószínűleg inkább a cseppkőbarlangjáról ismerjük, pedig a Baranya megyei településen egy másik érdekes látnivaló is akad. A Denevér Múzeum 2004-ben nyílt meg, és tematikusan mutatja be a bőregerek világát. A természeti környezet, vagyis a rengeteg barlang és üreg tökéletes élőhelyet biztosít a repülő emlősöknek, akik köré egész misztikum épült, és sokan oktalanul félnek tőlük. Ez nem is csoda, hiszen a denevéreknek már a Bibliában is igen rosszul állt a szénájuk. Az Ószövetség a Sátán madaraként definiálja, a középkorban pedig az ördög megtestesítőjének és a boszorkányok segítőjének tartották őket. Denevért látni mindenkor rossz ómen volt, balszerencsét, halálesetet jelentett. Az emberhez közel repülő bőregér predesztinálta a hűtlenséget, elhagyást. Egyes népek ajtójukra denevért szögeztek, hogy ezzel elriasszák a rossz szellemeket.
A kiállítás lebontja az előítéleteket, és bevezeti a látogatót a denevérek kevéssé ismert világába. A szervezők kitértek a különböző élőhelyekre, látványos és valósághű tárlatot hoztak létre. Hazánkban 28 denevérfaj él, ebből 21 megtalálható Abaliget környékének barlangrendszerében. A világon egyetlen vérszívó denevérfaj él, de ne aggódjunk, tőlünk igen messze, Közép-és Dél Amerika esőerdeiben, és kizárólag állatokból falatoznak.
Megismerhetjük a denevérkutatás érdekes történetét és eszközeit, és a kis állatok magyarországi tartózkodási helyeit és vándorlási útvonalait is. A kiállítás egyik célja annak bebizonyítása, hogy ezek az állatok rendkívül érdekesek és hasznosak, és vigyáznunk kell rájuk, mert fokozottan veszélyeztetettek. Ha megnézzük a kiállítást, és a hozzá kapcsolódó tanösvényt, akkor talán nem fogjuk azt hinni, hogy a denevérek kiszívják a vérünket, vagy belegabalyodnak a hajunkba, és eluralkodik rajtunk a gonosz.
Beszélgetés Andrádi Zsanettel
szerző: Tóth Tamara
A Vámpírok bálja szereplőválogatásának egyik jellemzője az volt, hogy nem foglalkoztak senki előéletével. Csak a tehetség, és a pillanatnyi bemutatkozás számított, ami miatt a szakma nagy nevei felhúzták az orrukat. A darab elkészült, bemutatták, jó és rossz események egyaránt történtek körülötte, és mindenkiszámára egyértelművé vált, hogy a színházi életben is farkastörvények uralkodnak. A női főszereplőt, Sarah-t alakító Andrádi Zsanettel még a premier előtt beszélgettem.
Óriási dolog egy ilyen nagyszabású darabban játszani, de először is mesélj magadról! Mindig is színésznek készültél? Amikor általános iskolás voltam, zongoráztam, és a zene innentől mindig jelen volt az életemben. Ezután ének-zene tagozatos gimnáziumba jártam, és persze volt olyan időszakom, amikor fogalmam sem volt, hogy mi lesz belőlem, de bekerültem a Székesfehérvári Vörösmarty Színházba, és ott fertőződtem meg a színészettel. Gyerekszereplőket kerestek a Dzsungel könyvébe, a korhatár 15 év volt, de én 17 évesen még megfeleltem az elvárásoknak. 18 évesen aztán felvételiztem a Színművészetire, ahová nem vettem fel, viszont a Nemzeti Színiakadémiára bekerültem, és ezt követően három évet Budapesten töltöttem. Ez az idő jól alakult, megtaláltak zenés darabok szerepeivel, olyan musicalekben játszottam, mint a Valahol Európában, és az Anna Karenina Mindig is a zenés műfaj vonzott inkább? Szeretnél csak ezzel foglalkozni a jövőben? 2001-ben kerültem a Kecskeméti Katona József Színházhoz, ahol hat évadot töltöttem. Itt nagyon sok műfajban kipróbálhattam magam, játszottam prózában, operettben, vígjátékban, tragédiában, mesejátékban, úgy tudnám összefoglalni, hogy igen széles skálán mozognak az eddigi szerepeim: Káin és Ábel Arabellájától kezdve, a Csókos asszony Rica-Macáján át egészen Malackáig a Micimackóból. Úgy gondolom, nem jó csak egy területtel foglalkozni, és ha ezután csak énekelnék, nem biztos, hogy egy idő után meg lennék elégedve magammal. A színházat mindenestől szeretem, az összes műfajával együtt alkot kerek egészet számomra.
Már nagyon közel van a Vámpírok Bálja premierje, hogyan telnek a napjaid így a hajrában? Mennyire izgulsz Áprilisban költöztem fel Kecskemétről Budapestre, az ottani évadot sikerült úgy alakítani, hogy ne ütközzön a Vámpírokkal, azóta pedig szinte csak ezzel foglalkozom, a próbák kitöltik minden időmet. Nehéz volt újra megszokni a fővárosi életet, hiányoztak a barátaim, a kedvesem, de mostanra érzem úgy, hogy kezd körvonalazódni az itteni jövőm. Egyelőre annyi a dolgunk, hogy izgulni sincs időm, ugyanakkor a darab előrevetítése, az elvárások akkora terhet raknak az emberre, hogy muszáj megfelelni mindennek.
Mindenki kíváncsi arra milyen lehet egy Polanski produkcióban dolgozni, milyen különleges szituációk fakadnak ebből az alaphelyzetből? Polanski a vezetőrendezője a Vámpírok Báljának, nélküle nem dönthettek a szereposztásról, a jelmezekről, a díszletekről. Viszont vele eddig még nem is találkoztunk személyesen. De rengeteg más nagy név is közreműködik: aki minket elsősorban minden szinten irányít, Cornelius Baltus, vele tolmács segítségével kommunikálunk. A koreográfusunk Dennis Callahan, és aki az egész hatalmas vállalkozást a kezében tartja, a producer, Simon Edit.
Milyen társaság jött össze a színészekből, hiszen nem vagytok egy állandó, összeszokott társulat, mennyire volt más ilyen formában együtt dolgozni? Bevallom az elején tartottam tőle, hogy milyen társaság kerül össze, hiszen eddig olyan csapatban dolgoztam, ahol csak néha volt egy-egy új ember. De hamar megszerettem a mostani társulatot, nagyon helyesek, figyelünk egymásra, és igazi bajtársiasság jött létre köztünk. Azt gondolom mindhárom szereposztás kiváló, és a színészek félretettek minden mást az életükben, és most csak erre koncentrálnak hónapok óta. Ami más ebben a produkcióban az eddigi munkáimhoz képest, hogy talán még sosem voltam ennyire fáradt, ugyanakkor ez a legrészletesebben kidolgozott és legprofibb alkotás, aminek részesévé válhattam.
A film 1967-ben készült, mai szemmel nézve is szórakoztató, de sok jelenet fárasztó, néha kissé bárgyú. Mennyiben lesz más a musical? Abban lesz más, hogy most 2007-et írunk, a humoros, pikáns, helyes történet megmarad, de a tempó és a dramaturgia lényegesen más lesz. Teljes mértékben színpadra illővé alakították a jeleneteket, és szerintem minden korosztály számára megnézhető, hiszen nem lesznek benne olyan szörnyen ijesztő részek.
Sarah a vámpírgróffal elmegy a bálba. De mi a helyzet veled, mivel töltöd szabadidődet? Ezek közül sajnos most egyikre sincs időm, ami a legnagyobb kikapcsolódást jelenti az életemben, ha a szerelmemmel lehetek, ha ő mellettem áll, és a támogatásáról biztosít. Amúgy nagyon szeretem a filmeket, ha tehetem moziba megyek, vagy otthon DVD-zünk, zenében igazából mindenevő vagyok, egyik különlegesség, amit kedvelek a country műfaj. Ami a könyveket illeti, most újra kezdtem olvasni a Harry Potter köteteket, de nagy kedvenceim Jane Austin regényei, és újabban Paolo Coelho művei is.
Vámpír-sors
szerző: Szántó Sz. Erika
“Lugosi Béla, a híres vámpír már egy ideje rosszul alszik. Csak forgolódik álmatlanul az ágyban, nem tud aludni, nézi a plafont. Nem az első eset ez. Nem is a második. Lugosi Béla már tavaly március óta rosszul alszik.”
Hogy híres magyarjaink meddig vihetik, az iménti idézet is bizonyítja: magyarságra, és a magyar nyelv elsajátítására vágyakozó külföldiek fordítási gyakorlataként Béla előbb énektanárhoz megy, majd Béla szaxofonozni tanul, és megpróbál civilizációnknak megfelelően vámpírtalanul viselkedni. Közben mindettől valószínűleg az egyik legismertebb és legbeskatulyázottabb színészünk, tényleg vigilisen forgolódik. Lugosi Béla skatulyába szorított sorsa, 1927-ben a Fulton Theater Drakula című darabjával pecsételődött meg. A különösnek ható akcentusa miatt ráosztott címszerep egészen haláláig kísérte és kísértette: 1931-ben megkapta a Tod Browning rendezte Drakula film főszerepét, mely után szinte csak rémmesékben láthatta viszont a közönség. Ő volt a „White Zombie” (1932) gátlástalan woodoo-gyilkosa, Igor a „Ghost of Frankeinsteinben” (1942), Frankeinstein teremtménye a „Frankeinstein meets the Wolfman” (1943) című filmben. Vámpírként többször feltűnt a későbbiekben is, hol filmekben (Mark of the Vampire-1935, The Devil Bat-1940), hol felújított darabokban (Dracula: Plymouth Theater, Boston-1943, Dracula: Little Theater, London-1951). Halálakor pedig, fia és volt felesége tanácsára, az egyik „Drakulában” viselt köpenyében helyezték örök nyugalomra. “A vámpír azóta xilofonozni tanul. Egyedül. Ha nem tud aludni, halk melódiákat játszik. Improvizál. Végre neki is van hobbija! És ettől boldog. Nagyon boldog.”
Lugosi Béla (Lugos, 1882/83.* okt. 20. – Hollywood, 1956. aug. 16.): színész. 1910-ben a Szegedi Nemzeti Színházhoz, 1911-ben a Magyar Színházhoz, 1912-ben a Nemzeti Színházhoz szerződtették. Bár az egyik legnagyobb színészi dicsőség volt akkor a Nemzetiben játszani, mégsem tartották jelentős tehetségnek. Kosztolányi így írt róla: : „Lugosi Béla délceg jelenség, a frakk úgy áll karcsú termetén, mintha ráöntötték volna, s láttára a nézőtér hangosan felsóhajt, de vajon ki hiszi el ennek az egyébként kellemes embernek, hogy civilben genfi egyetemi tanár? Nem, ő mindvégig csak igen csinos, magyar hősszerelmes.” (Pesti Napló, 1918. május 4.) A Star-filmeknél – Olt Arisztid néven – több filmben játszott. 1919-ben a Tanácsköztársaság idején vállalt aktív szereplése miatt emigrált. Előbb Bécsben és Berlinben, 1921-től az USA-ban élt, ahol főként grandguignol filmekben játszott.
Főbb filmjei Magyarországon:
* Az ezredes (1917) * Az élet királya (1917 – 19) * Casanova (1918 – 19) * „99” (1918)
Külföldön:
* Az utolsó mohikán (1923) * Drakula (1931) * A Morgue-utcai gyilkosság (1931) * A halálcsók (1932) * A fehér zombi (1932) * Ninocska (1939) * Ördögi denevér (1940) * A hulla eltűnik (1942) * A vámpír visszatér (1943) * Frankenstein találkozik a farkasemberrel (1943) * Fekete álom (1956)
Vámpírok bálja
szerző: Plecskó Edina
Minden ízében megkapó vizualitás, innovatív színpadtechnika, magával ragadó dinamizmus és kiváló színész-énekesi tehetségek jellemzik a Vámpírok bálja című zenés produkciót, amely tavaly nyár óta gazdagítja a Magyar Színház repertoárját. A darab költségvetése több százmillió forintra rúg, ám ezért cserébe egy profi előadást láthatunk a színpadon.
A sokrétű színházi élmény elősegítését már az épület kialakításánál megcélozták az alkotók: piros és fekete kombinációban ragyogó csillárok, ékes gyertyatartók és vöröslő szőnyeg együttesével igyekeztek hatni a közönségre, amely vállalkozás igencsak jól sikerült. Az így létrejött előadás előtti hangulatfokozás korántsem más hiányosságok ellensúlyozása - egy látványos és nagy hozzáértéssel megalkotott mű teljességre törekvésének lehetünk szemtanúi A musical alapja, a Roman Polanski nevével fémjelzett hasonló című film, amely 1967-re datálódik. Harminc évvel ennek bemutatása után Bécsben volt a musicalváltozat premierje, amely hatalmas népszerűségre tett szert. A több országban színpadra vitt mű Magyarországon is méltán lett nagy siker.
A kiválóan megírt zene és szöveg mellett - melyek Jim Steinman és Michael Kunze nevéhez kötődnek – egyfajta abszurd humor adja a darab esszenciáját. A közönség azonban könnyen ráhangolódik erre a vonalra, s szinte vágyakozva tekint a helyzetekre, melyek újabb bizarr képeket szőhetnek. Így például a zsidó, vagy a meleg vámpírral kapcsolatos eseményekre, akik sorsán láthatjuk, hogy e lényeknek ugyanolyan emberi tulajdonságaik vannak, mint nekünk. A magyar szöveget az a Miklós Tibor jegyzi, aki száznál is több sikeres musical szerzőjeként és fordítóként már számtalanszor bizonyította tehetségét.
A karakterek színpadra vitele az egytől egyig kiváló jelmezeknek, de főként a színészek játékának köszönhetően válik teljessé. A fővámpír, von Krolock gróf személyében feltűnő Egyházi Géza kétségtelenül a darab egyik húzóereje. Olyan hitelesen formálja meg karakterét, hogy az ember tényleg azt hiszi, magát a vámpírcsalád vezérét látja. Kiváló hangja, nem mindennapi hangszíne és méltóságteljes megjelenése teszik őt az est főszereplőjévé. A mellette feltűnő színészek és táncosok szintúgy felejthetetlen alakításukkal vívják ki maguknak a nézők nagyrabecsülését.
A fejlett színpadtechnikának köszönhetően úgy érezhetjük, hogy a darab részesei vagyunk. Azt pedig, hogy „az élő halott nem fiktív lény”, saját bőrünkön is megtapasztalhatjuk, növelve bennünk a komplex élmény kialakulását. A monumentális ám mégis aprólékosan kidolgozott díszlet a már emített jelmezekkel együtt Kentaur tervezői készségét dicsérik.
A magyar stáb kitett magáért. Olyan művet alkottak meg a színészekkel karöltve, mely a nemzetközi színpadokon is megállná a helyét. Méltán jár nekik az állótaps a darab végén.