címlap    party    magunkról    szellemi támogatóink    kapcsolat     
Heti téma: a mese 
Heti téma: a mese 


 
       Bemutatkoznak a denevérek
szerző: Tóth Tamara
Abaligetet valószínűleg inkább a cseppkőbarlangjáról ismerjük, pedig a Baranya megyei településen egy másik érdekes látnivaló is akad. A Denevér Múzeum 2004-ben nyílt meg, és tematikusan mutatja be a bőregerek világát. A természeti környezet, vagyis a rengeteg barlang és üreg tökéletes élőhelyet biztosít a repülő emlősöknek, akik köré egész misztikum épült, és sokan oktalanul félnek tőlük. Ez nem is csoda, hiszen a denevéreknek már a Bibliában is igen rosszul állt a szénájuk. Az Ószövetség a Sátán madaraként definiálja, a középkorban pedig az ördög megtestesítőjének és a boszorkányok segítőjének tartották őket. Denevért látni mindenkor rossz ómen volt, balszerencsét, halálesetet jelentett. Az emberhez közel repülő bőregér predesztinálta a hűtlenséget, elhagyást. Egyes népek ajtójukra denevért szögeztek, hogy ezzel elriasszák a rossz szellemeket.

A kiállítás lebontja az előítéleteket, és bevezeti a látogatót a denevérek kevéssé ismert világába. A szervezők kitértek a különböző élőhelyekre, látványos és valósághű tárlatot hoztak létre. Hazánkban 28 denevérfaj él, ebből 21 megtalálható Abaliget környékének barlangrendszerében. A világon egyetlen vérszívó denevérfaj él, de ne aggódjunk, tőlünk igen messze, Közép-és Dél Amerika esőerdeiben, és kizárólag állatokból falatoznak.

Megismerhetjük a denevérkutatás érdekes történetét és eszközeit, és a kis állatok magyarországi tartózkodási helyeit és vándorlási útvonalait is. A kiállítás egyik célja annak bebizonyítása, hogy ezek az állatok rendkívül érdekesek és hasznosak, és vigyáznunk kell rájuk, mert fokozottan veszélyeztetettek. Ha megnézzük a kiállítást, és a hozzá kapcsolódó tanösvényt, akkor talán nem fogjuk azt hinni, hogy a denevérek kiszívják a vérünket, vagy belegabalyodnak a hajunkba, és eluralkodik rajtunk a gonosz.



ESZKÖZÖK:   Nyomtatható verzió      




Szerkesztői levél >>
2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >>
Film >>
Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >>
Színház >>
Merj nagyot ébredni!
Ott voltam, ahol ezrek tüntettek a médiatörvény ellen – és még a zene is jó volt! >>
Intézménykritika >>
(Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >>
Könyv >>
Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >>
Zene >>
MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >>
Híres magyarok >>
"Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >>
Fotó >>
Buddhizmus képekben 2.
>>




Bookmark and Share
Pszeudo a facebookonRajongó leszek!

Copyrigth © 2008 pszeudo.hu. Készítette: Szántó Gyula





Szerkesztői levél
Film
Színház
Intézménykritika
Könyv
Zene
Híres magyarok
Fotó