|
|
| | | | | A "romlott" szimbolisták virágai |  szerző: Szántó Sz. Erika |
A szimbolisták fellépése egyáltalán nem maradt el a naturalisták mögött az újat kezdés szenvedélyes akarásában. Ám a kritika fő céltáblája ezúttal nem a "metafizikai" - romantikus és kritikai realista - emberfelfogás, hanem éppen ellenkezőleg: maga a naturalizmus és a pozitivizmus. Na meg persze az alkohol.
 „A teremtett világ az Isten nyitott könyvéhez hasonlatos, csakhogy az előtte álló ember nem tudja elolvasni: egyedül a költő e nyelv ismerője, ő betűzi ki és magyarázza meg hieroglifáit; ami körülötte van, ráébreszti annak tudatára, ami benne van; ami pedig benne van, ráébreszti annak tudatára ami fölötte van, s ekképp, megfejtvén a szellemi világnak az anyagiban meglévő szimbólumait, a szellemi világ révén eljut a természetfeletti világ szimbólumainak megértéséhez."- vallja a szimbolizmus esztétikája. A három nagy szimbolista: Rimbaud, Verlaine és Baudelaire is ehhez igazodik, lírájuknak vezérmotívumai, az önelégült polgári konformizmus gyűlölettől fűtött elutasítása, valamint a szentesített normáktól való „dekadens” elhajlás vádjának egyszerre büszke és kétségbeesett vállalása is „isteni” számukra. A költő a tudatmódosítókkal közelebb kerül a világ megismeréséhez, legyen ez abszint, ópium vagy bármely más szer. Úgy, ahogy a költő bármilyen erkölcstelenséget is elkövethet.
Baudelaire fő műve, A Romlás virágai (Les Fleurs du Mal) című verseskötet is e sorba áll be. A megjelenést követően a Le Figaro, és egyből éles támadást intézett az „istengyalázó és erkölcstelen” versek és szerzőjük ellen. (A „Romlás virágai” magyar cím egyébként csak megközelíti, de nem fedi egészen az eredeti jelentést, mivel a mal szó egyszerre jelent fizikai és metafizikai rosszat, az anyagi, vagy a testi bajt, a károkat, a nehézségeket, a fájdalmat.) Az ügyészség perbe fogta a kötet kiadóját, majd hat („leszboszi témájú”) vers kihagyását rendelte el (Az ékszerek; Lezbosz; A vámpír metamorfózisa; Kárhozott asszonyok; Léthe; Hozzá, aki túl vidám). Bár az irodalmi élet  elismerte Baudelaire rendkívüli tehetségét és jelentőségét, A Romlás virágainak - a század talán legjelentékenyebb verseskötetének - megjelenése nem változtatott Baudelaire helyzetén: minden szellemi nagyság ellenére a költő mind sanyarúbb anyagi körülmények közé került. „Könyvemnek egyetlen elismerést kívánok: ismerjék fel, hogy nem album, eleje és vége van. Valamennyi új költeményt azért készítettem, hogy beilleszkedjenek az általam választott különös keretbe.”- írja a kötet elején. És így is lett, elismerték ugyan, de a költőt ez sem mentette meg: a vérbaj, az abszint megtette a hatását. Olyannyira, hogy Baudelaire nem sokkal később már tényleg égi szférákban vitatkozhatott a teremtett világ hieroglifáiról.
|
|
 |
| | | | | A részegekre angyalka vigyáz | | szerző: Jakab Judit |
Hajlamosak vagyunk elítélően nyilatkozni a társadalom lecsúszott rétegeiről: alkoholistákról, hajléktalanokról, kéregetőkről. Pedig sokszor nem is tudjuk, mi áll lezüllésük hátterében; nem ismerjük történetüket. Nem elég csak a felszínt látni, a dolgok mögé kell nézni – többek között erre ébredhet rá, aki megnézi az Alkoholisták című előadást az egri Gárdonyi Géza Színházban.
 A történet egy gyermekét elvesztett anya lecsúszását és elzüllését mutatja meg, aki régen színésznő volt, ám már évek óta nem osztanak rá szerepet. Kocsmáról kocsmára jár, ám nincs egyedül. „A részegekre angyalka vigyáz” – írja Weöres Sándor Az éjszaka csodái című versében. Nincs ez másképp Visky András drámájának alkoholista főhősével, Évával sem. Igaz, a szóban forgó angyalok elég tökéletlenek, s éppen ettől nagyon emberiek.
A mű ihletője egy székelyudvarhelyi nőről szóló újságcikk volt. Hajdan a város szépe volt, még színésznői babérokra is tört, majd az alkohol rabságába került. A férje nemcsak azt nézte el, hogy az asszony négy gyereket szült más férfiaktól, de még az alkohollal vívott küzdelmében is mellette állt. „A beszélgetés elkészültekor Éva gyógyult alkoholistának számított, ebből a mindig törékeny, rendkívül ingatag pozícióból tekint vissza elképesztő humorral és lepusztultságában is föl-fölcsillanó intelligenciával korábbi, tulajdonképpen általa is bizonyos révülettel szemlélt életére. Hirtelen egy szabad, rendkívül okos nő állt előttem a maga rettenetes erejével és kisugárzásával, valami olyasféle vibrálással, amivel csak a görög hősök bírnak” – nyilatkozta egy korábbi interjúban a kortárs erdélyi szerző.
 „Éva „reális” élete tipikusan kisvárosi történet: gyermeke meghal – nem tudjuk, miként, a darab szándékosan nyitva is hagyja a kérdést. Abortusz? Gyermekhalál? Mindegy, ő maga gyilkosként él a világban. Hova kerül, akit megölünk? Kinek az életét éli a túlélő gyilkos? Lehetséges vajon levetni magunkról a ránk nőtt, velünk „élő” holttestet? … Könnyen lehet, hogy a színház talán az egyetlen helye a kultúrának, ahol anélkül, hogy obskúrus vallási elköteleződés gyanújába esnénk, föltehetjük magunknak a kérdést: vajon megváltozhat-e, átalakulhat-e egy ember élete?” - fejtette ki Visky.
A dráma – amely a színlap meghatározása szerint zenés perform -  párhuzamosan meséli el a Jézus sírjához igyekvő Mária és a napjainkban sodródó Éva történetét (mindkettőt Nádasy Erika alakítja), miközben tér és idő egyre inkább elmosódik. Ezt segíti, hogy minden színészre mindkét történetben ráosztott egy-egy szerepet a rendező Szegvári Menyhért. Régi igazság, hogy a legtöbb ember kocsmába nem csak azért megy, hogy lerészegedjék, hanem hogy ne legyen egyedül. Ezt az együttlét-érzést hivatott erősíteni, hogy a szereplők ott ülnek a nézők között, onnan lépnek ki a fénybe, s oda térnek vissza. Az előadás díszlete sem mindennapi: egy, a csupasz színpad közepén álló kőoltár, amely szakrális hangulatot teremt a remény és az istenbe vetett hit szimbolizálásával. Az előadás nem lenne teljes Kátai László zenéje, az intimitást hangsúlyozó fuvola és harmonika hangja nélkül.
|
|
 |
szerző:
Tóth Tamara
|
 Az Abszintban az a jó, hogy a tulajdonosok nem akarták erőltetni a névadó ital jelentését, sablonos és közhelyes megoldások helyett inkább a modern megvalósítás alkotja a koncepciót. A falakon diszkréten felvonulnak azoknak a művészeknek a nevei, akikre a zöld tündér hatással volt, néhol dekorációként egy-egy üres abszintos üveg, van Gogh „mosolyával”. Első élményünket a rengeteg élő és vágott virág atmoszférája adta, amiért csak hálásak lehetünk az Andrássy út egyharmadánál elhelyezkedő étteremnek. A pincér olyan lelkesen üdvözölt minket, mintha mi lettünk volna az egyetlen potenciális vendégek egész Budapesten, de ez kicsit sem zavaró, hiszen ilyen kedvességgel is csak igen ritkán találkozunk. Az Abszint étterem ilyen alap gesztusok miatt nálam az elsők közt végzett.
Személyzet: 8 – határtalan kedvesség
Fogadtatás: 9
Légkör: 10 – magáért beszél
Kínálat: 7 – lehetne mindenből sokkal több
Mosdó: 7 – kicsi, teltház esetén veszélyes
Közérzet, összbenyomás: 9 – még maradtam volna
Összesen 60/50
|
szerző:
Szántó Sz. Erika
|
 Már az eddigiekből is kiderült, hogy az Abszintról vagy jót vagy semmit. Az étterem kiváló, (bár a séfet nem tudjuk dicsérni, mert csak „italoztunk”), a személyzet pedig hibátlan. Az Abszint esetében valóban nívós helyről beszélhetünk, igazi felüdülés az annyi vendéglátásból bukásra álló hely után: hiszen egyrészt végre nem voltunk láthatatlanok (pedig már épp azon gondolkoztam, hogy jóra vagy rosszra használjam eme képességemet...), másrészt nem lihegett amatőr anonim alkoholistákból verbuvált színjátszócsoport a nyakunkba (lásd Artkatakomba). Ezért pedig mindenképpen piros pont jár. Egyedül talán a mosdó szűkös egy kicsit, de hát a végtelenhez mérve semmi sem tökéletes. Az étterem tehát így jó, ahogy van, na.
Személyzet: 9 – kedvesség és figyelem
Fogadtatás: 9
Légkör: 9 – tökéletes, éljenek a friss virágok
Kínálat: 9- többféle abszint és abszint koktél bővíti a kínálatot
Mosdó: 7- piros csempe, szűkös hely
Közérzet, összbenyomás: 8
Összesen: 60/51
|
szerző:
Plecskó Edina
|
Kifinomult designjával, a bútorok és egyéb berendezési tárgyak visszafogott  eleganciájával az Abszint étterem első benyomásra is szimpátiát ébreszt – e rokonszenv pedig nem csökken a vendéglő további tesztelése során sem. Az Andrássy útra igen jó kilátást biztosító hely további erénye – az esztétikai pozitívumai mellett – az elfogyasztható étkek és italok, valamint a kiszolgálás színvonalas mikéntje. Ez pedig nem pusztán szubjektív benyomás, a falra kifüggesztett oklevél ugyanis méltán bizonyítja a 2006-ban elért eredményét: ekkor választották meg a szóban forgó éttermet a 100 legjobb vendéglő egyikének. S ha az említett utca forgataga esetleg sok lenne a kedves vendégnek, az emeleten meghitt légkörrel hangulatos megvilágításban fogyaszthatja el vacsoráját.
Személyzet: 9 – minden térre kiterjedő figyelmesség
Fogadtatás: 8
Légkör: 9 – megfelelő zeneválasztás
Kínálat: 8
Mosdó: 8
Közérzet, összbenyomás: 8 – a nívós és igen kellemes atmoszférájú jelzők az első sorban állnak
Összesen: 60/50
|
|
 |
| | | | | Aki legyőzte Al Caponét | | szerző: Baranyai Richárd |
Nos, kezdjünk bele... A határidő is sürget, meg én is kész akarok már lenni, úgyhogy pohár whiskey kiönt, fotelban hátradől, filmet elindít. Nagyon egyszerű, de hatásos főcím, szürke-halványszürke stílusú felirat - The Untouchables. (Magyarul Aki legyőzte Al Caponét lett a cím.)
Majd De Niro, amint borotválják, és interjút ad. Ohh, igen, mindez 30-as évek  környezetében, De Niro Al Caponét személyesíti meg. Következő jelenet: Al Capone mondatához, „az erőszak árt az üzletnek”-hez, híven: felrobban egy bár, benne egy kislánnyal. És miért? Mert a tulaj nem kért az illegális szeszből.
Na jó, tisztázzuk: ’30-as évek, szesztilalom, Chicago. A maffia, amit Al Capone vezet, a szeszcsempészetből él. A rendőrség, a bíróság, és egyáltalán, majdnem mindenki, aki tehetne ellene valamit, korrupt. Ebbe a környezetbe csöppen be Ness nyomozó a gazdasági rendőrségtől, és eltökéli, börtönbe juttatja a maffiavezért. Csapódik hozzá egy kiöregedő zsaru (Malone), egy épp végzős zsaru (Stone), és egy könyvelő, aki inkább lövöldözne, mint számolna (Wallace).
 Megvan hát a csapat, akiket nem ér el a korrupció, érinthetetlenek (untouchables). Persze ez sem igaz, őket is le lehet lőni, mint ahogy az kettejükkel meg is történik (Wallace – a film felénél, Malone – a vége felé), az ő családjukat is lehet fenyegetni. De ők kemények, és ennek ellenére mennek tovább, egyenesen, előre. Persze végül lecsukják Caponét, és minden szép lesz. (Nem sokkal később eltörlik a szesztilalmat is... olyan ironikus, nem?)
A film tele van naaagyon hatásos jelenetekkel (lássuk be De Palma tudja, hogy rendezzen hatásosan), amelyekből kettő minden bizonnyal beleégett a filmtörténelembe:
1. Kerekasztal, vacsora, Al Capone egyik raktárát épp néhány órája rohanták le a zsaruk, és a vezér beszédet mond. Beszédet a baseball-ról, egy ütővel a kezében. Sétál körbe, és a csapatjátékról értekezik, arról, hogy a labdát úgy lehet elkapni, ha az ember fölveszi a kesztyűt, arról, hogy a csapat a játékosok együttműködésével győzhet. Majd megáll a délutáni „probléma” vétkese mögött, és föltálalja a feje tartalmát a leves mellé.
2. Chicago, Central pályaudvar, szép hosszú lépcsősor, Ness (Kevin Costner ) várja az egyetlen tanút, aki segíthet lecsukni Al Caponét. A probléma csak ez: a tanút Capone emberi kísérik, és a lépcsőn egy anya (khmm... elnézést, de tényleg) szerencsétlenkedik a babakocsival. Ness segít a kocsit felhúzni a lépcsőn, amikor megjönnek a gengszterek, és elkezdődik a lövöldözés. A kocsi elkezd visszagurulni. Vágások a kisbabára, a lövésekre, a kisbabára, a hullákra, az eleső anyára, a kisbabára, a kocsi után lóduló Ness-re, a kisbabára, a hullákra, a vetődő Stone-ra, a Stone lábán megálló babakocsira.
Ezek hasonlóan erős képek, mint a levágott lófej, a kezet csókoló „keresztgyerek”. És a hatásuk sem kisebb. A szereplők elég sokat kihoznak magukból, érezni a lenézést Al Caponétól az „aktatologató” zsaru irányába; a megkeseredett, elfáradt rendőr utolsó próbálkozásainak nehézs égét, hogy „jó rendőr” maradjon, a családja és a munka között választani nem tudó nyomozó problémáit, és sorolhatnám napestig... A zene eltalálva, pont olyan, amilyennek lennie kell, Morricone bácsi kitett magáért, erről nem is kell többet mondani. A szöveg is jó. Csak ne magyarították volna... A fordítás rendben van, csak a szinkronhangok nem. Azokból hiányzik az igazi átélés, az érzelem. Látszik az aggódó mozdulat, amikor Ness megijed, hogy a családja bajban van, de mit hallunk? Egy elhaló, gyermeki kérést anyuci felé. Hol van a védelmező férfierő?
Tudom, nem mai film, sőt, nem is tegnapi (1987-es), de a mai napig élvezhető, nem hiányoznak a mai technika robbantásai, sem az akciójelenetek kidolgozottsága. Történetet mesél, hatásosan, de egyszerűen. Örök darab.
|
|
 |
| | | | | Alkoholtartalmú dalaink | | szerző: Tóth Tamara |
Alkoholos befolyásoltságban sokkal könnyebb dalra fakadni, a témába vágó zeneszámok pedig különösen közkedveltek ilyenkor. Zene rovatunkban a hazai „alkoholtartalmú” alkotások közül válogattunk, a százaléktartalomért és a hatásért nem vállalunk felelősséget.
Még a hatvanas évekből ránk maradt örökség az Ó, Mr. Alkohol, Koncz Zsuzsa előadásában. A dalban az akkor még zsenge énekesnő megszemélyesíti a folyékony nedűt, ezáltal emberi tulajdonságokkal ruházza fel. Olyan mély nyomot hagyott generációk sorában, hogy tízből nyolc ember elsőként említi az alkoholos nóták sorában.
A Lökd ide a sört, meglehetősen hímsoviniszta soraival a folyékony kenyér dicsőítésére íródott. A Fonográf 1974-es dala egyébként az együttes dalszövegírói képességét nem igazán mutatja meg.
Az arányok nagyon fontosak, mint ahogy az sem mindegy, hogy milyen hőmérsékletű az italunk. Ezt az alapelvet tolmácsolja nekünk Charlie, a Jég dupla whisky-vel című dalában. Az örökbecsű szám indoklásához és alátámasztásához nem fér kétség: egy a társaság miatt, egy, hogy jó napunk legyen, stb., kinek mi.
A következményekkel érdemes előre számolni, ahogy ezt a Bikini is tette a Ki visz haza? című örökzöldjében. A nagy tanulságokkal szolgáló szám méltán lett a rockbulikon tomboló közönség himnusza, akikre a legtöbb esetben tényleg nem hat a józanság szava, és nem árt, ha közel lakunk ahhoz a helyhez, ahol piálunk.
A Belgától megszokhattuk, hogy a gyakorlatban is hasznosítható tudást adnak az embereknek, és ez nincs másként a Boros című számukban sem. A minőségi borfogyasztásra buzdítanak, és azt az általános tapasztalatot fejtik ki, hogy 25 éves kor felett érdemes elgondolkodni, hiszen ennyi idősen már senki nem rak kólát a borba.
Egészségünkre!!!
|
|
 |
| | | | | Zwack Péter | | szerző: Plecskó Edina |
E heti híres magyarok rovatunkban nem mást állítunk a középpontba, mint a Zwack dinasztia nevezetes családfőjét, annak a klánnak a leszármazottját, akik egy igazi hungarikummal, az Unicummal ajándékozták meg a szeszes italok kedvelőit.
 A család tagjai közül az első, II. József Habsburg császár udvari orvosa, dr. Zwack volt, aki több mint negyven gyógynövény összetevőjéből alkotta meg e nemes nedű bonyolult receptúráját, minél fogva a család az Unikum elkötelezett továbbörökítője lett. S bár a vállalat a történelem viszontagságai során többször is lehetetlen helyzetbe került – gondoljunk csak a II. világháború okozta pusztításokra vagy a kommunista kormányzat alatti államosításukra-, sikeres talpra állásukat az elmúlt évek eredményei mindenképpen igazolják. Zwack Péter 1949-ben vándorolt ki az Egyesült Államokba, ahol időközben egyre nagyobb tekintélyre tett szert az ország bor- és rövidital-piacán. Chicagóban borimportőr céget alapított és ő fogadtatta el azt az elvet is, hogy a legértékesebbek azok a borok, amelyeket a termelők saját területükön termesztett szőlőből készítenek. 1970-ben Zwack Péter visszatelepült Európába, amikor már az eredeti Unicum Olaszországban is növekvő népszerűségre tett szert. S ugyan az amerikai és a közel húsz éves olasz földön töltött távollétének oka a kényszerűség volt, mégis hozadékkal zárult: Péter ugyanis alaposan kitanulta a nemzetközi kereskedelem, a nyugati marketing minden csínját-bínját, és mindezzel tovább gazdagította a Zwack Unicum több mint kétszáz éves nemes hagyományát.
1987-ben Zwack és családja nem kis kockázattal visszatért Magyarországra,  ahol először vegyesvállalatot alapított a Budapesti Likőripari Vállalattal, Zwack Unicum Budapest Kft. néven. 1990-ben a Magyar Köztársaság washingtoni nagykövetévé nevezték ki, emiatt lemondott korábban megkapott amerikai állampolgárságáról. Nagyköveti megbízatása idején, az 1956-os magyar emigrációt segítő tevékenységéért George Washington-díjat kapott. 1991-ben privatizálta vállalatát, amelynek később részvénytársaságként lett az elnöke. 1994-ben országgyűlési képviselővé is megválasztották, a Magyar Parlament egyetlen eredetileg is független képviselője volt az 1994-98-as parlamenti ciklusban. 1999-ben Az Olasz Köztársaság Becsületrendjének lovagja kitüntetését, 2005 márciusában pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkereszt (polgári fokozat) kitüntetését kapta meg.
Zwack Péternek hét gyermeke közül legidősebb fia, Peter B. Zwack, az Egyesült Államok hadseregének ezredese lett. Második feleségétől, Anne-től született két gyermeke – Sándor és Izabella – pedig a Zwack vállalatnak képezik oszlopos tagjait, a Társaság jövőbeni üzemeltetése tehát minden bizonnyal biztosítva van.
|
|
 |
|
