Nos, kezdjünk bele... A határidő is sürget, meg én is kész akarok már lenni, úgyhogy pohár whiskey kiönt, fotelban hátradől, filmet elindít. Nagyon egyszerű, de hatásos főcím, szürke-halványszürke stílusú felirat - The Untouchables. (Magyarul Aki legyőzte Al Caponét lett a cím.)
Majd De Niro, amint borotválják, és interjút ad. Ohh, igen, mindez 30-as évek környezetében, De Niro Al Caponét személyesíti meg. Következő jelenet: Al Capone mondatához, „az erőszak árt az üzletnek”-hez, híven: felrobban egy bár, benne egy kislánnyal. És miért? Mert a tulaj nem kért az illegális szeszből. Na jó, tisztázzuk: ’30-as évek, szesztilalom, Chicago. A maffia, amit Al Capone vezet, a szeszcsempészetből él. A rendőrség, a bíróság, és egyáltalán, majdnem mindenki, aki tehetne ellene valamit, korrupt. Ebbe a környezetbe csöppen be Ness nyomozó a gazdasági rendőrségtől, és eltökéli, börtönbe juttatja a maffiavezért. Csapódik hozzá egy kiöregedő zsaru (Malone), egy épp végzős zsaru (Stone), és egy könyvelő, aki inkább lövöldözne, mint számolna (Wallace).
Megvan hát a csapat, akiket nem ér el a korrupció, érinthetetlenek (untouchables). Persze ez sem igaz, őket is le lehet lőni, mint ahogy az kettejükkel meg is történik (Wallace – a film felénél, Malone – a vége felé), az ő családjukat is lehet fenyegetni. De ők kemények, és ennek ellenére mennek tovább, egyenesen, előre. Persze végül lecsukják Caponét, és minden szép lesz. (Nem sokkal később eltörlik a szesztilalmat is... olyan ironikus, nem?) A film tele van naaagyon hatásos jelenetekkel (lássuk be De Palma tudja, hogy rendezzen hatásosan), amelyekből kettő minden bizonnyal beleégett a filmtörténelembe:
1. Kerekasztal, vacsora, Al Capone egyik raktárát épp néhány órája rohanták le a zsaruk, és a vezér beszédet mond. Beszédet a baseball-ról, egy ütővel a kezében. Sétál körbe, és a csapatjátékról értekezik, arról, hogy a labdát úgy lehet elkapni, ha az ember fölveszi a kesztyűt, arról, hogy a csapat a játékosok együttműködésével győzhet. Majd megáll a délutáni „probléma” vétkese mögött, és föltálalja a feje tartalmát a leves mellé.
2. Chicago, Central pályaudvar, szép hosszú lépcsősor, Ness (Kevin Costner ) várja az egyetlen tanút, aki segíthet lecsukni Al Caponét. A probléma csak ez: a tanút Capone emberi kísérik, és a lépcsőn egy anya (khmm... elnézést, de tényleg) szerencsétlenkedik a babakocsival. Ness segít a kocsit felhúzni a lépcsőn, amikor megjönnek a gengszterek, és elkezdődik a lövöldözés. A kocsi elkezd visszagurulni. Vágások a kisbabára, a lövésekre, a kisbabára, a hullákra, az eleső anyára, a kisbabára, a kocsi után lóduló Ness-re, a kisbabára, a hullákra, a vetődő Stone-ra, a Stone lábán megálló babakocsira.
Ezek hasonlóan erős képek, mint a levágott lófej, a kezet csókoló „keresztgyerek”. És a hatásuk sem kisebb. A szereplők elég sokat kihoznak magukból, érezni a lenézést Al Caponétól az „aktatologató” zsaru irányába; a megkeseredett, elfáradt rendőr utolsó próbálkozásainak nehézségét, hogy „jó rendőr” maradjon, a családja és a munka között választani nem tudó nyomozó problémáit, és sorolhatnám napestig... A zene eltalálva, pont olyan, amilyennek lennie kell, Morricone bácsi kitett magáért, erről nem is kell többet mondani. A szöveg is jó. Csak ne magyarították volna... A fordítás rendben van, csak a szinkronhangok nem. Azokból hiányzik az igazi átélés, az érzelem. Látszik az aggódó mozdulat, amikor Ness megijed, hogy a családja bajban van, de mit hallunk? Egy elhaló, gyermeki kérést anyuci felé. Hol van a védelmező férfierő? Tudom, nem mai film, sőt, nem is tegnapi (1987-es), de a mai napig élvezhető, nem hiányoznak a mai technika robbantásai, sem az akciójelenetek kidolgozottsága. Történetet mesél, hatásosan, de egyszerűen. Örök darab.
2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >>
Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >>
(Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >>
Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >>
MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >>
"Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >>
környezetében, De Niro Al Caponét személyesíti meg. Következő jelenet: Al Capone mondatához, „az erőszak árt az üzletnek”-hez, híven: felrobban egy bár, benne egy kislánnyal. És miért? Mert a tulaj nem kért az illegális szeszből.
Megvan hát a csapat, akiket nem ér el a korrupció, érinthetetlenek (untouchables). Persze ez sem igaz, őket is le lehet lőni, mint ahogy az kettejükkel meg is történik (Wallace – a film felénél, Malone – a vége felé), az ő családjukat is lehet fenyegetni. De ők kemények, és ennek ellenére mennek tovább, egyenesen, előre. Persze végül lecsukják Caponét, és minden szép lesz. (Nem sokkal később eltörlik a szesztilalmat is... olyan ironikus, nem?)
égét, hogy „jó rendőr” maradjon, a családja és a munka között választani nem tudó nyomozó problémáit, és sorolhatnám napestig... A zene eltalálva, pont olyan, amilyennek lennie kell, Morricone bácsi kitett magáért, erről nem is kell többet mondani. A szöveg is jó. Csak ne magyarították volna... A fordítás rendben van, csak a szinkronhangok nem. Azokból hiányzik az igazi átélés, az érzelem. Látszik az aggódó mozdulat, amikor Ness megijed, hogy a családja bajban van, de mit hallunk? Egy elhaló, gyermeki kérést anyuci felé. Hol van a védelmező férfierő? 
