| | | A Da Vinci-kód rejtelmei | szerző: Plecskó Edina | A 2003-as bestseller, a Da Vinci-kód című könyv milliós példányszámú eladásai után a mozi verzió eljövetelére sem kellett sokat várni: a 2006-ban bemutatott igen nagy visszhangot kiváltó, s egyházellenessége miatt a Vatikán által is támadt botrányfilm középpontjában ugyanis egy, a legitimitásukat is megkérdőjelező hétpecsétes titok leleplezése áll.
E rejtély felkutatásában illetve annak megakadályozásában több erő is munkálkodik, s e pólusokat bemutatandó a rendező, Ron Howard neves színészgárdát gyűjtött maga köré. A Robert Langdon szimbólumkutatót alakító Tom Hanks, az Audrey Tautou megformálta titkosírás-szakértő Sophie Neveu és Fache nyomozó, azaz Jean Reno hármasa invitálja a filmre elöljáróban a nézőket. A történet azonban a nagyérdeműt is ugyanúgy megoszthatja, ahogy a hivatalos szervek sem értettek egyet mondanivalójával, egyesek a film vetítése ellen is tételesen tiltakoztak. Az események központi tézise ugyanis nem más, mint hogy Jézus titkos házasságot kötött Mária Magdolnával, melyből gyerekük is születetett. S hogy milyen előzmények vezetnek e végkifejlet leleplezéséhez? A Louvre-ban történt gyilkosság és az elhunyt kurátor testén illetve mellette található utalások okán felkeresik a szakértő Langdont, a meghalt férfi unokájának vélt Neveu pedig emocionális kapocsként csatlakozik az eseményekhez.
Ők együttes erővel próbálják kideríteni, vajon ki és miért követhette el az emberölést és próbálnak választ találni a hátrahagyott rejtélyes üzenetekre. Nyomozásaik során bukkannak rá a Sion-rend történelmére, annak a társaságnak a létezésére, akik azon évezredes titoknak az őrzői, amelynek leleplezése az emberiség vallásról kialakított képét lenne képes gyökeresen átformálni. Ennek a rendnek volt a vezetője évszázadokkal ezelőtt Leonardo Da Vinci is, számos műve pedig hordozója lett azoknak a titkos utalásoknak, amelyek közelebb visznek a rejtélyhez, azaz Jézus vérvonalának a feltárásához. Amihez a film betetőzéseként végül főszereplőink is eljutnak, holott az Opus Dei és az Árnyéktanács tagjai ezt – akik között az aszkéta Silast hitelesen alakító Paul Bettany és a püspököt megformáló Alfred Molina is helyet kap – minden erejükkel próbáltak ellehetetleníteni.
A rejtély megoldása számos kérdést vet fel, a szerző, Dan Brown ugyanis olyan dolgokat ábrázol megkérdőjelezhetetlen tényekként, amelyek hitelességére semmiféle bizonyíték sincs. Így a Jézus vérvonalát hordozó Szent Grál létezését, amely a történelmi „Krisztus kelyhéről” szóló legendának a módosítása, vagy a Sion-rend létezését, amely szintén rendelkezett történelmi alapokkal, de nem úgy, ahogy Brown lefestette. Az egyház tiltakozása tehát jogosnak hathat a keresztényellenesség mellet azért is, mert teológiai és történelmi tévedések is belekerültek a műbe. Mindazonáltal a filmet a képzelet művének felfogható izgalmas élményként bárki elkönyvelheti.
|
ESZKÖZÖK:
|
|
|
|
|
|
Szerkesztői levél >>
| 2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >> | Film >>
| Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >> | Színház >> Intézménykritika >>
| (Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >> | Könyv >>
| Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >> | Zene >>
| MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >> | Híres magyarok >>
| "Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >> | Fotó >>
|