Videó, metró, diszkó, táncbetétek, akrobatikus és pirotechnikai elemek, színházon kívüli helyszínek s ennyi modernség ellenére szimbolikusan ábrázolt meztelenség. A Nemzeti Színház egész társulata jól működik együtt A Mester és Margarita történetének  sajátos megjelenítésében.   

A színen jellegzetes példáját láthatjuk annak, amikor egy rendező – jelen esetben Szász János- teljesen átstrukturál egy művet. Ez van, akit felháborít, hiszen hogyan jön ő hozzá, hogy egy ilyen nagy művet csak úgy átszabjon? Van, akit nem, mondván igenis jól bánt azzal a „szabóollóval”. Otthonosan használja fel a Nemzeti adta technikai lehetőségeket. A darab belakja, betölti a teljes színházat. SŐT! Még túl is lép annak határain, egy kicsit módosítva a mű tökéletesen hű megjelenítésén. Ám egy színdarabnak nem is feltétlen kell, hogy célja legyen az írott drámát minden elemében követni. Ugyanis sokkal többet kaphatunk, ha egy-egy merész rendezői gondolat vagy fogás miatt kicsit új kontextusba rázódik a jól ismert mű. Szász János szavaival élve: „Szerintem, ha egy előadás nem felesel azzal a világgal, amiben élünk, akkor semmi értelme megcsinálni.” De nem kell aggódnia a nézőnek, mert összességében Bulgakov drámájával fog találkozni, nem, pedig az orosz szerző műve alapján ihletett absztrakcióval.

Összességében a látvány átláthatóbbá teszi a mű több szálon futó történés szövetét.  Khell Zsolt csodálatos terei és Benedek Mari jelmezei megalapozzák a hangulatot. A díszlet időről-időre újabb szerephez jut és pillanatok alatt átértelmeződik. Például Woland színházi attrakciója során nem színpad lesz a színpadon, hanem egyszerűen a nézők is szereplővé válnak. Ezzel aztán ellehetetlenítve az elidegenedett kívülállást, mert a darab atmoszférája körüllengi, és magával ragadja az embert a cselekménybe.

Benedek Miklós rendkívüli Pilátust alakít, a „sötét” sátáni Blaskó-Gazsó-Mertz-Csankó-Szala ötös mégis impulzívabb. Modern maffiózó bandának tűnnek, és nagyon jól hozzák a könyvben leírt karaktereket, mintha csak kiléptek volna a sorok közül egyenesen a színre. Emeli még a darabot László Zsolt mesteri Mester alakításával. Olyannyira sikerül az őrültet alakítania, hogy el is felejti az ember, hogy mindez csak szerep. Margarita (Szabó Márta) is kitesz magáért főleg bizonyos jelenetekben, ahol tényleg rajta van a hangsúly: repülés, bál. De összességében kevésbé magával ragadó az alakítása. Nehéz dolga van egy ilyen „erős mezőnyben”, mint a fentebb említettek. Végeredményben megvalósul Szász János vágya: „Szeretném, ha az előadás egyik lényeges gondolata az lenne, hogy léteznek csodák. Mi egy hitetlen világban élünk, és ez nem jó. Nem vallásos hitről beszélek most, hanem a világunkat átitató szkepticizmusról. A mindent leleplezni akarásunkról.”  Maradandó élmény. Felemelő ilyet látni.