| | | | | Képzeletbeli koncert | ahol valami U2 nevű ír banda játszik…
 szerző: Tatár Péter |
A történet 1989-1990 táján játszódik. Bizonyára sokan hallottak már akkor is az öreg kontinensről származó ír zenekarról, a nevük azt hiszem U2. Nos ma este épp ők lépnek fel Dublinban, állítólag a múlt heti Time címlapján is láthatók voltak…
 Én személy szerint semmit sem tudok róluk, csak azért vettem részt ezen a felhajtáson – ahol több ember is felugrálva, eszét vesztve versenyez a tornyosuló hangfalakkal – mert csak a gondolattól is, hogy két órát kell eltöltenem kettesben Evelinnel, valami undorító rémület fogott el. Már egy ideje tart a koncert, de egy merő unalom, sose szerettem az élő zenét, csak az tölt fel életkedvvel, hogy megpillantom a nálunknál 10 sorral hátrébb egy ismerősömet, egy sokkal szarabb helyen. Egyébként a mi jegyünk az első sorba szól, de ez sem szerez semmiféle örömet nekem, csak arra gondolok, hogy hol lehetne felhajtani egy kis marihuánát, vagy kokaint, amivel még saját bevallásom szerint meg lehetne menteni ezt a pocsék estét. A következő pillanatban a színpad felé fordítom a tekintetemet, ahol a basszusgitáros körbe-körbe futkos, Bono pedig a kezével lenyúl hozzánk, de én tudomást sem vetve rá intek neki, hogy menjen arrébb. Bármiféle testi kapcsolatot kerülni akarok ezektől a saját izzadságukban fürdő cirkuszi vándorzenészektől., és máris a Fisher-féle folyószámlára összpontosítok, amit Paul Owen kapott meg, a fene se érti, hogyan.
„De ahogy leülök, valami furcsa dologra leszek figyelmes a színpadon. Bono engem követ; utánam jött a színpad szélén, és most egyenesen a szemembe néz a színpad peremén térdepelve; fekete farmerben van (alkalmasint Gitano lehet a márkája), a lábán szandál, bőrmellényt visel, s alatta meztelen. Hófehér a teste, verejték borítja, izmai kidolgozatlanok és tónustalanok, vagy legalábbis nemigen látni, mivel a mellét némi gyér szőrzet födi. A fején cowboykalap, a haját lófarokban hordja, és siraloméneket nyögdel éppen – el is kapok néhány szót a szövegéből: „A hős csak rovar ebben a világban” – és valami halvány, alig észrevehető, ám mindazonáltal roppant zavaró, önelégült vigyor ül, sőt mindinkább terjed szét az arcán, közben felizzik a szeme, s a háttér égővörösre vált, bennem pedig ekkor hirtelen felhorgad valami hatalmas érzés, új öntudat hulláma önt el, amitől a szívem is sebesebben ver, és egyszeriben egyáltalán nem tűnik képtelenségnek azt gondolni, hogy talán valami láthatatlan húr fűz össze Bonóval, mely reám tekeredik, és eltűnik körülöttem a közönség, a zene lelassul, lágyabb hangokon szól, és egyszerre csak Bono van a színpadon egymaga – a sportcsarnok is néptelen, a zenekar elenyészik…
Aztán egyszerre csak ott van mindenki, a közönség, a banda, a zene is lassan fölbuzog, aztán Bono elfordul tőlem, én pedig maradok fityegve, vérvörösen, sajgón felmeredő farkam a combomnak feszül lüktetve, és a kezem görcsösen ökölbe szorul. Ekkor azonban hirtelen minden visszaváltozik, mintha valaki lekattintott volna egy kapcsolót, a színpad háttere is újra fehér. Bono a színpad túlsó végén ugrabugrál, és minden szívemben zúgó érzés, az agyvelőmet horzsoló káprázat is egyszerre semmivé válik…”
A koncert után a limuzinban a két lány elmesélte, hogy kifelé a mosdóból két alak megszólította, és meghívta őket a zenekar öltözőjébe. Elmagyaráztam nekik, hogy mit is akartak valójában, de már csak a reggeli Patty Winters Show járt a fejemben, aminek a témája az volt, hogy akik túléltek egy cápatámadást, valamint, hogy beállítottam-e a videó felvevőjét, és, hogy holnap este vissza kell vigyek két filmet a videotékába, miközben üveg szemekkel bámultam ki a kocsi füst színű ablakain a gőztől nedves, halott utcára, és csak a háttérben, valahol az agyam hátsó szegletében fogtam fel a következő számomra oly lényegtelen hangokat:
– „Szerintem Bonónak nagyon kicsi farka lehet”
– „Végtére is ír.”
– „Hallod ezt? Bennünket meg akartak…
(Részlet Pat Bateman dublini U2 koncerten szerzett emlékeiből)
|
|
ESZKÖZÖK:
|
|
|
 |
|
|
Szerkesztői levél >>
 | 2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >> |
Film >>
 | Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >> |
Színház >>
Intézménykritika >>
 | (Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >> |
Könyv >>
 | Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >> |
Zene >>
 | MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >> |
Híres magyarok >>
 | "Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >> |
Fotó >>
|
