| | | | | „A szerepem nagy része a félelemről szól…” | Interjú Réti Barnabással
 szerző: Tóth Tamara |
Stephen King, a horror, pszichothriller és fantasy nagymestere a színpadon is folytatja a borzongatást. Legalábbis a Bakelit pici színháztermében kézzel fogható a feszültség. A Tortúra most Réti Barnabás és Balázs Andrea kettősében elevenedik meg.
 A helyszín, a Bakelitnek otthont adó gyártelep tökéletes választás volt a darabhoz. Hogyan találtatok rá?
Réti Barnabás: Én már a kész produkcióba kerültem, de Árpi (Iványi Árpád), aki a darabot rendezte, ő talált rá a helyre, ahol nyitottak voltak, és volt lehetőség ingyen próbálni. Amennyi pénz pedig volt a darabra, azt ő inkább a díszletre, a látványra és a részletgazdagságra fordította, hogy az profi legyen, és szerintem ez sikerült is.
Hogy viszonyulsz ehhez a műfajhoz?
R. B.: Szeretem a jó thrillereket, filmben is, igaz, mostanában nem annyira divat. Rendezőként dolgoztam is egy ilyen darabban, az RS9 Színházban, a Halálbiztos című pszicho-thrillerben. Az teljesen más jellegű volt, mert színpadra írt produkciónak készült, komolyabb drámai üzenettel. A Tortúrával azt szerettük volna elérni, hogy hasonló szórakozást nyújtson, mint ha valaki a moziban megnéz egy ilyen műfajú filmet.
Melyik jelenet okozott fejtörést, melyikkel volt a legtöbb munka?
R. B.: Igazából nem mondanám, hogy bármilyen nehézség felmerült, annyira jó volt a kollégákkal és az egész csapattal együtt dolgozni, hogy inkább szórakozás volt számunkra. Közben pedig végig éreztem, hogy működik a kontroll és a fegyelem, tehát nem azért vagyunk ott elsősorban, hogy jól érezzük magunkat. Általában úgy működöm, ha egy jó darabba kerülök, akkor jobb színész leszek, mint előtte voltam, és a mostani produkció után is elmondhatom, hogy olyan új dolgokat tanultam, ami eddig nem volt meg. Nekem igazából elkezdeni nehéz. Ha az első néhány mondat nem úgy szólal meg, akkor nem könnyű belekerülni a jelenetbe, és engem nagyon zavar, ha nem úgy sikerül az első megszólalásom, ahogy szeretném.
 Milyen volt a közös munka Balázs Andival?
R. B.: Andit a Shakespeare Színiakadémiáról ismerem, ahol fölöttem járt, és emlékszem, hogy nagy hatást tett rám, amikor először láttam színpadon. Volt már alkalmunk együtt dolgozni korábban is, és amikor Árpi azon gondolkodott, hogy ki lehetne Annie Wilkes, nekem rögtön Andi jutott eszembe. A habitusából adódóan kész volt számára ez a karakter, szerencsére azonnal igent mondott, és nagyon jó volt együtt dolgozni. Ez neki is jó lehetőséget adott, hogy bizonyítson egy teljesen más szerepkörben, mint amit eddig megszoktak tőle. Rengeteg energiája van, és tényleg komolyan veszi a színészetet, a próbákat, tudja, hogy az az idő, amit ott eltölt, meg fog térülni, ha kiáll a színpadra. Aztán rájöttem, hogy nekem annyi a dolgom, hogy figyeljek rá, belőle építkezzek, és pont annyira ijedjek meg, amennyire ijesztően néz. Nagyon ijesztően tud nézni.
Azt mondják, az igazán hiteles alakításhoz jó, ha van saját tapasztalata a színésznek. Te miből építkeztél a Tortúrában, volt esetleg olyan rajongód, aki túl sokat engedett meg magának?
R. B.: Szerencsére ennyire beteg helyzetbe sosem kerültem. De maga a félelem, amiről a legnagyobb részben szól a szerepem, az egyik ősi emberi érzelem, mindenkiben benne van, és nekem is nagyon meghatározó az életemben. Gyerekkoromban például nagyon sokat féltem.
 Mit próbálsz most? Milyen terveid vannak?
R. B.: Jelenleg két dolog van folyamatban. Most kezdtük el próbálni Czeizel Gábor rendezésében A helység kalapácsát, amiben Petőfit játszom. Ez a Gózon Gyula Kamaraszínház és a Kolibri közös produkciója, zenés, verses és prózai előadás lesz egyszerre. A másik pedig a Mosoly Orfeum című zenés kabaré, amit színész barátokkal, kollégákkal raktunk össze még tavaly, most pedig újra elővettük, és vándortársulatként adjuk elő több helyen. Ez egy klasszikus kabaré, a békebeli, kávéházi, orfeumi hangulatot idézi fel, Karinthy humoreszkekkel, korabeli dalokkal. Mindemellett pedig nagyon szeretnék majd filmezni is, tavaly szerencsére sokat sikerült.
Milyen filmekben láthatunk?
R. B.: Volt két nagyobb volumenű külföldi koprodukció, amiben szerepeltem. A Razzia Jean Reno főszereplésével készült francia-német-magyar film, egy második világháborús dráma. Kicsi, de nagyon jó szerepem van benne, egy fiatal zsidó férfit játszom, aki elveszíti a feleségét, majd amikor már mindenről lemondott, újra egymásra találnak. Komoly, szép, drámai jelenetünk van, a film legvégén. A jelenetben egyébként az egyik partnerem Mélanie Laurent volt, aki egy vöröskeresztes ápolónőt alakított, és ugye a Becstelen Brigantykkal lett igazán ismert. (Ő játssza Shosanna Deyfust.) A forgatási nap végén ráadásul Mélanie megköszönte nekünk azt, ahogy megcsináltuk reggel a jelenetet, és az elmondása szerint ez akkora töltetet adott neki egész napra, hogy utána sokkal inspiráltabban tudott dolgozni.
Emellett Ken Follett A katedrális című regényéből készülő minisorozat forgatásán dolgoztam hosszabb ideig, egy szerzetest alakítok a filmben, így főleg gregorián dalokat kellett énekelnem.
Magyar filmet is forgattunk egy fiatal csapattal, ami egy akció jellegű kisjátékfilm, egy utópia, nemrég mutatták be, és a neten is meg lehet nézni, a címe Menedék.
Akkor ezek szerint inkább film, mint színház?
R. B.: Nagyon szeretek filmezni, szeretnék sok filmben is szerepelni és később rendezni is. Úgy gondolom, a film nyomot hagy, megmarad, kézzel fogható. Nagyra becsülöm a színházi munkát, de a filmezés az igazán izgalmas dolog. Megtanultam, hogy a filmszínészet és a színpadi színészet két külön szakma, szerencsés, aki mindkét területen otthon van.
Következő Tortúra előadások:
március 8. 9. 10. este 8 óra
Helyszín: Bakelit, 1095 Budapest, Soroksári út 164.
|
|
ESZKÖZÖK:
|
|
|
 |
|
|
Szerkesztői levél >>
 | 2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >> |
Film >>
 | Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >> |
Színház >>
Intézménykritika >>
 | (Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >> |
Könyv >>
 | Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >> |
Zene >>
 | MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >> |
Híres magyarok >>
 | "Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >> |
Fotó >>
|
