| | | | | Valami bűzlik Csodaországban |
|
Múlt hét keddtől kezdődött az Alice Csodaországban őrület: ez, az az adaptáció, travesztia, újraértelmezés, amitől rengeteget várhattunk volna, ha nem azt kapjuk, amit. Ami még ettől is dühítőbb, hogy a lehetőségek, hogy egy intelligens, valami művészit hordozó mozit lássunk ott voltak, lebegtek a felszín alatt, majdnem végig.
Szerző: Varga Viktor
Tény, hogy Disney produkcióról van szó, de az Alice esetében (már csak ha a rajzfilmből indulunk ki) elvárhatjuk, hogy maradjon valami Lewis Carroll világából és annak hangulatából. Főképp, ha egy olyan gárda dolgozik a megfilmesítésen, mint itt. Rendező: Tim Burton, főszereplők: Johnny Depp, Helena Bonham Carter, Anne Hathaway.
Alice 17 éves, már csak emlékfoszlányai vannak Csodaországról. Főszereplőnkkel kissé bajban lehetünk. Nem tűnik egyértelműnek, hogy a kislánykorától visszatérő „rémálmok”(Csodaországbeli kalandjának emlékei) mit jelentenek az életében? Tudatalatti visszavágyódását oda, hiszen saját világában láthatóan nem mozog otthonosan, vagy valóban fél tőlük, hiszen ő maga sem tartja normálisnak ezeket a visszatérő képeket, saját épelméjűségében kételkedik. Lényeg a lényeg: visszataszító vőlegénye elől menekülve végülis beleugrik, ezúttal a csalogató szerepét játszó nyúl hatására, abba a bizonyos lyukba. A zuhanás (olvashatjuk ezt más kritikában) jól sikerült, nem zavaró a 3D-s technika, ha valakinek van egy kis imaxes rutinja nem kell aggódnia, hogy eltalálja őt a zuhanó tárgyak egyike, nagyon is figyelhetünk rá, hogy mi történik a hőssel, sőt segítheti az azonosulást . Ugyanakkor tény, hogy sok az öncélú, csak ezt az újítást kiemelő jelenet, például a kalapdobás, az ikreket elragadó madár útja, stb. (Cs)Odaország, ahogy a filmben nevezik, és lakói kiégett, a Vörös Királynő által rettegésben tartott a Carroll-i őrületet nélkülöző, szinte már aggasztóan „normális” és felelősségtudó alakokká váltak. Gyakran az lehet az érzésünk, és nem ok nélkül, hogy a Kalapos például csupán játssza az őrültet, hogy ezzel becsapja a Vörös Királynőt és segítsen Alice-nak őt legyőznie.
 Azok a bizonyos lehetőségek! Az Alice első látogatására utaló dialógusok, helyzetek mind-mind működhettek volna egyfajta intertextusként, kihasználhattak volna valamit (Urambocsá’ valami cselekmény mögöttit) és nem hagyták volna lebegni és aztán semmivé foszlani ennek az utalásjátéknak a lehetőségét. Csodaország nem lett sem valamifajta utópia a már kissé idősebb, a való világban helyét nem találó lánynak. Nem lett egy identitás-tisztázó hely sem, legalábbis megalapozottan semmiképp. Mert tulajdonképpen határozottabb és céltudatosabb lett Alice, de hogy mindez mitől történt? A sárkány megölése remek mesei elem, de nem Carroll történetének újragondolásában és nem tudom, hogy emancipált üzletasszonyt csinálna-e bárkiből is… A film és a történet természetesen már nem lehetett a helye egy zavarodott kislány elméjében lévő gondolatok kivetülésének, hogy azokat végigjárva, azokkal „megküzdve” elinduljon a felnőtté válás útján, mint ahogy az „első rész” koncepciója (vagy egyik koncepciója) lehetett ez. Hogy mit lehetett volna kezdeni ezekkel az alapokkal, megidézett szöveghelyekkel és megismételt szituációkkal (például a kulcsért ácsingózó Alíz a lyukba zuhanás után, találkozás a kék hernyóval, stb.) azt mindenki eldöntheti maga, de ez igazából nem a néző dolga
A zenéért felelős Danny Elfman (mint mindig) most is kitett magáért, mindig a helyén, a megfelelő hatást elérve komponált (őt nem okolhatjuk, az alá „húzta”, amit elé adtak és úgy, ahogy azt oda kellett). A maszkmesterek, sminkesek szintén remek munkát végeztek, ezt onnan is leszűrhetjük, hogy az egyik oka annak, hogy ezt a filmet rengetegen hónapok óta várták a figurákról megvillantott képek miatt volt. Colleen Atwood pedig kosztüm fronton tette meg, amit lehetett, nem is csoda egy olyan embertől, aki az alábbiakhoz már elkövette a jelmezeket: Ollókezű Edward, A majmok bolygója (a Burton-féle), Egy gésa emlékiratai, Sweeney Todd, Közellenségek. Ha a filmek vegyes színvonalúak is, a ruhák mindben nagyon ott voltak.
Ez az Alice Csodaországban egy családi kalandfilm és meg merem kockáztatni,  hogy ezért a felelős az a Linda Woolverton, aki olyan forgatókönyveket tudhat magáénak mint: Oroszlánkirály, Mulan, Úton hazafelé, Szépség és a Szörnyeteg, így tehát az Alice-ból készült egy: Narnia krónikái, Harry Potter, Gyűrűk Ura keverék. Írt egy nagyon sablonos, „klasszikus” mesetörténetet, rossz poénokkal, unalmas fordulatokkal és egy rettenetesen szájbarágós, az Alice történetekhez nem méltó, giccses befejezéssel. A producerek meg több mint valószínű, hogy adták alá a lovat. A film élő példa arra, hogy egy rossz forgatókönyvből még egy olyan tényleg nagyszerű rendező, mint Tim Burton sem tudott túl sokat kihozni, de ha lehet ilyet mondani (bár szinte törvény azonosítani a filmet a rendezővel) az ő munkája most is kifogástalan, csupán annyit kellett volna még megtennie, hogy nem adja hozzá a nevét. A film felfogható lenne egy könnyed családi mozinak Alice-i alapokkal, de ezek az alapok túl jók, túl művésziek ahhoz, hogy egy ilyen silány filmre pazarolják…
Zárásképp az előzetes:
Ne zavarjon meg minket a remekül összevágott trailer. Ez alapján még bármi lehetne a filmből, nem is csoda, hogy bedőlnek még az Alice rajongók is, szinte csak azok a részek vannak benne, amik a könyvben és a rajzfilmben is benne voltak és (talán pont ezért) a legemblematikusabbak is egyben.
|
|
ESZKÖZÖK:
|
|
|
 |
|
|
Szerkesztői levél >>
 | 2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >> |
Film >>
 | Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >> |
Színház >>
Intézménykritika >>
 | (Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >> |
Könyv >>
 | Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >> |
Zene >>
 | MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >> |
Híres magyarok >>
 | "Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >> |
Fotó >>
|
