| | | | | Pesszimista édes élet |  szerző: Szántó Sz. Erika |
Úgy kéne szeretnünk egymást, hogy kiváljunk térből és időből. Kiszakadjunk. De nincs megváltás, az ember végtelenül elidegenedett, a társadalom végtelenül megromlott és ebből nincs kiút, csak a szorongás vagy a beletörődés.
 Marcello Rubini (Marcello Mastroianni), az akaratgyenge újságíró élete válságos periódusát követhetjük nyomon, a minőségi élet utáni vágyakozástól a teljes elzüllésig. Marcello meghasonlott bulvárújságíróként is a „világos, tiszta, erős, hazugság nélküli, szólamok nélküli és sosem megalkuvó hang” iránt elkötelezett. Ahogy mondja, „nem szereti a mesterségét, de néha ebben is a jövőt keresi”. Mindeközben átfogó korképet kapunk az ’50-es évek végének Olaszországáról: a vergődő kisembereken, és prostituáltakon át a dőzsölő, korrupt arisztokráciáig. Újságírás kontra irodalom. Elköteleződés kontra hűtlenség. Az újságírót bekebelezi ez a világ, Fellini pedig kiábrándult: Marcello boldognak és sikeresnek hitt barátja a világtól való félelmében végez gyerekeivel, majd magával is. Nincs kiút és nincs jövő.
Fellini 1960-as filmje ma is aktuális. Az újságírók, a gazdagok és a felkapott emberek elé tart görbe tükröt. A társadalom végtelen romlottságát és erkölcstelenségét mutatja be, méghozzá úgy, hogy mi is megpillanthatjuk benne magunkat. A rendező ezzel a filmmel szakadt el végleg a neorealista irányzattól, és érkezett meg a modern filmművészetbe. A neorealizmus hősei alapvetően pozitívak, akiknek boldogulása útjába a társadalom áll. Fellini sem tesz másként, az elidegenedést, társadalmi bomlást viszi vászonra, azonban a neorealistáktól eltérően már nem hisz az emberi jóságban, és elmarad a csoda. Nincs happy end, hőseit nem menti meg semmi, bekebelezi a társadalom és az élet.
A film bemutatása Olaszországban hatalmas botrányt kavart. A pápa, akárcsak a polgári sajtó, nyilvánosan elítélte a filmet. A feldúlt hangú kritikák ellenére - vagy éppen azért - a film óriási sikert aratott. Cannes-ban megkapta a Legjobb Filmnek járó Arany Pálmát és világsiker lett. Pedig Az édes élet vége Fellini egyik legpesszimistább befejezése. A főhős nem látja meg a lányt a túlparton, aki az egyetlen, aki nem tartozik ehhez a világhoz, az egyetlen, aki talán képes lenne őt kimenteni.
|
|
ESZKÖZÖK:
|
|
|
 |
|
|
Szerkesztői levél >>
 | 2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >> |
Film >>
 | Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >> |
Színház >>
Intézménykritika >>
 | (Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >> |
Könyv >>
 | Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >> |
Zene >>
 | MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >> |
Híres magyarok >>
 | "Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >> |
Fotó >>
|
