| | | | | High School Musical avagy daloljuk végig a középsulit 1. |  szerző: Baranyai Richárd |
Megjártam. Ez nem az én hetem. Hogy foghattam ki pont egy ilyen témát? Ha már musical miért nem valami olyan, amit egy kicsit élveznék is? Nos, ezek a kérdések mind megfogalmazódtak bennem (és még egy-két kevésbé "kedves" hangvételű is...), és nem mondhatnám, hogy megnyugtató válaszokat találtam volna rájuk. De amit meg kell nézni, azt meg kell, így "kikölcsönöztem" a teljes High School Musical kollekciót és elkezdtem végignézni.
Az első rész:
 Adott egy srác aki a csajok kedvence, mert pont annyira félénk, amennyire vagány, és ráadásul még a suli kosaras sztárja is (Nem mellékesen imád énekelni, de ezt senkinek nem vallaná be...). És adott a helyes, aranyos, hasonlóképp félénk, és ideges típusú lány, aki ugyan majd elájul, ha szerepelnie kell, de mégis duettet énekel a sráccal, már a film első 5 percében.
Persze kiegészül a kis csapat a szükséges plusszal: egy bozontos hajú jóbarát, aki végül összejön a főhősnő elmaradhatatlan támaszával; egy szervezkedős, kissé öntelt szőke "cicababa"; a testvére aki mindenben segíti, és ha lehet még inkább emlékeztet azokra akiknek a láttán az ember keze ökölbe szorul, a lába megemelkedik és taposó mozdulatra lendül. Természetesen nem maradhat el a kiállhatatlan tanerő, a kissé megszeppent, de zseniális tehetséggel megáldott "szürke egér" zeneszerzőlány, és minden más, ami a sablondobozból előhúzható...
A 20. perc környékén már pontosan megfogalmazódik az, ami az első  percben is látszik: a fiú és a lány egymásba szeretnek, a fiúnak választania kell a sport és az éneklés között, de végül mindkettőt tudja majd csinálni, a barátok először furcsán nézik, aztán mellé állnak és segítik a művészi tehetség kibontakoztatásában.
Sőt, eljön a pillanat amikor mindenkiben megmozdul az önkifejezés iránti vágy, és bevallja mihez ért, mit szeretne elérni, és ez olyan csodálatos élménnyel áraszt el minket, hogy már-már kezdenek gyűlni első, kissé sós, nedves érzéseink, és átérezzük a világ naiv igazságosságát.
Ezek a kicsiny cseppek akkor érték el legördülési határukat, amikor végül minden elvárásomnak megfelelve a páros mindkét tagja csodásan teljesít külön-külön saját területén, és természetesen egyesített erővel, a meghallgatáson is. Az már csak hab a tortán, hogy azt is megoldják, hogy egyszerre legyenek legalább három helyen (lehet, több volt, csak én nem tudok számolni).
Ami furcsa volt számomra, az az, hogy míg hősünk nem akarja, hogy a többiek megtudják, ő szeret énekelni, az első edzésjelenet már egy olyan zenés, táncos megmozdulásként jelenik meg a filmben, ahol mindenki énekel. Persze hasonló jelenetekbe később is belebotlunk. Akkor mi van ezen szégyellnivaló? Vagy én nem értem a kristálytiszta sablonlogikát?
A kedvenc mondat: De az értelem útja, amin mi járunk, olyan embereket adott a világnak, mint... Opra Winfrey...
 Nem mondhatnám, hogy bármely fordulat is meglepett volna a filmben, inkább úgy fogalmaznék, hogy ékes példája az amerikai forgatókönyvíró iskolák munkásságának, ahol percre pontosan meghatározzák, mikor kell a párnak összejönni, összeveszni, végül kibékülve egymás karjába omolva minden elképzelhető és várható teljesítményt felülmúlni. Ami nem is baj, elvégre nem komoly fejtörésért nézzük a filmet, hanem kikapcsolódásként.
A film -méztől csöpögő- szavaim ellenére jó, ugyanis tökéletesen teljesíti feladatát, ad egy kedves, naiv álomképet a 14-16 éves korosztálynak. Ájult állapotomból ocsúdva neki is fogok a következő résznek, ugyanis látom közelít felém az ostor csípősebbik vége. "Igenis Szerkesztő Asszony, már folytatom is...."
|
|
ESZKÖZÖK:
|
|
|
 |
|
|
Szerkesztői levél >>
 | 2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >> |
Film >>
 | Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >> |
Színház >>
Intézménykritika >>
 | (Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >> |
Könyv >>
 | Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >> |
Zene >>
 | MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >> |
Híres magyarok >>
 | "Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >> |
Fotó >>
|
