Heti téma: Moszkva 


* Az oroszok már a Spájzban vannak... * Egy önfeláldozó moszkvai srác * Karikás Frigyes * Ki a csöcs az a Nagy Imre? * M, mint... Moszkva * Szerelem az aluljáróban *

       Az oroszok már a Spájzban vannak...
szerző:
Kinga


keret.huMint azt tudjuk A tizedes meg a többiek című film óta... A Spájzban pedig otthonosan lehet csemegézni, legyen szó lekvárról, avokádó és tepertőkrémről, zsíros vagy vinetás kenyérről. Természetesen jó nagy karéjjal. Hagymával. Mellé zordabb időben kortyolhatunk forralt bort, vagy ihatunk akár narancslikőrős kávét is. Ha körbenézünk minden nagymamáink stílusát fogja visszatükrözni (csipke polcdísz, kockás terítő), s emiatt külön jó ide behúzódni. Mintha csak elbújtunk volna egy pillanatra a kamrába és a kulcslyukon át pislognánk kifelé... az utcára.

Személyzet: 7
Fogadtatás: 7
Légkör: 10 -  kedvenceim az ódon gerendák kolbásszal díszítve
Kínálat: 7
Mosdó: 6
Összbenyomás: 9
Összesen: 60/46

szerző:
Plecskó Edina


A Spájz valóban autentikus designnal várja vendégeit: az éléskamraként kép:www.aspajz.huberendezett vendéglő ugyanis szakasztott mása régi korunk spájzainak, ahol a különféle csemegék mellett jelen esetben egy olvasósarok is rendelkezésre áll. Nyugodt légkörben pedig nincs hiány, miként nem hogy orosz szavakat, de gyakran mást sem hallhatunk a kevés számban betérő vendégek okán. Valódi, házias ízekben szintén nem szűkölködik a hely, ahogy a rádió sugározta kellemes „klubzene” is harmonikus atmoszférát teremtve szolgálja egy csendes este eltöltését a spájzban, félhomályban.
 
Személyzet:7
Fogadtatás: 6
Légkör: 10
Kínálat: 8
Mosdó: 7
Összbenyomás: 8 frappáns környezet,visszatérni érdemes
Összesen: 60/46
szerző:
Tóth Tamara


Kevés olyan hely van, ami elsőre ennyire megtetszett, mint a most tárgyalt intézmény. Az egyszerűség és az egységesség dominál, ahová a tulaj hozza a házi készítésű lepényeket. Ez nagy népszerűségnek örvend, nem úgy, mint a szomszédos asztalnál hagyott, majdnem teljesen tele levő borospoharak. Hiába, tudni kell a helyhez illően választani. Hűvösebb időben tökéletes kuckó a Spájz, hőségben már kevésbé, de az ajtó mellett, és megfelelő hőmérsékletű itallal el lehet tölteni néhány órát.

Személyzet: 8
Fogadtatás: 8
Légkör: 10
Kínálat: 8
Mosdó: 6
Összbenyomás: 9
Összesen: 60/49
 



 
       Egy önfeláldozó moszkvai srác
szerző: Tóth Tamara
Napjaink felkapott kortárs orosz írónője Ulickaja, aki méltán érdemelte ki hírnevét. Mielőtt bárki leemelné egy kötetét a könyvesboltban, érdemes megjegyezni, hogy elsősorban nőknek ír. De talán pont ezért ajánlom mindenkinek. Az Odaadó hívetek, Surik cselekményének nagy része Moszkvában játszódik, és ennek nem kis jelentősége van.

Forrás:www.ulickaja.huA kommunista Moszkvában járunk, és klasszikus, fejlődésregény alapokra építve kapunk képet az 50-es, 60-as és 70-es évekről. Surikot nagymamája és édesanyja neveli fel, előbbi erős személyiség, utóbbi akaratgyenge. Apai minta híján a felcseperedő fiú ugyan tiszteli a nőket, de valahol szánalmat érez minden útjába kerülő hölgy iránt. A tehetséges, jóképű fiatal férni aztán ahelyett, hogy megtalálná a hozzáillő lányt, folyamatosan defektesekkel hozza össze a sors. Bűntudatból, szánalomból pedig minden útjába kerülőt a világ legegyszerűbb módján „megvigasztal”, de szerelemnek és igazi érzelmek szinte nyoma sincs.

A történet lassú hömpölygésével aztán kibontakozik Moszkva képe, Forrás:www.konyves.blog.humegismerjük az egyetemisták életét, olyan apró részleteket, mint például mit lehetett akkoriban kapni a piacon és a boltokban, a külföldre jutás esélytelenségét. Észrevétlenül kialakulhat bennünk egy kíváncsiság, hogy testközelből láthassuk a várost, és ebből a szempontból szinte minden eddig könyv- és filmélményt felülmúl. A várost nem nyíltan mutatja be az írónő, hanem mélyen a történetbe ágyazva, több szemszögből. Megismerhetjük például a kazah kémikus lány szinte beteges vonzódását Moszkvához, a számára nagybetűs városhoz, akinek óriási traumát okoz, ha néha haza kell utaznia szülővárosába.  Surikkal és kamaszkori szerelmével barangolunk a város eldugott részeiben, felfedezzük romantikus arcát. Évekkel később pedig Surik ugyanott sétálgat ugyanazzal a lánnyal, csak közben mindketten felnőttek. Egymásra találás helyett kiábrándulás, és Ulickaja egyedül hagy minket Moszkvában.





 
       Karikás Frigyes
szerző: Plecskó Edina
E heti moszkvai asszociációink között híres magyarjainkat bemutatandó a XX. századi magyar emigráns szocialista irodalom felé fordulunk, amely szférában kiemelkedő teljesítményt nyújtó – életrajzírók által „reneszánsz emberként” aposztrofált – Karikás Frigyes életét és munkásságát vesszük górcső alá.

Bár Karikás forradalmár tevékenységei mellett csak mellékesen foglalkozhatott irodalommal, tehetsége így is kibontakozódott. A szovjet regényei által is gyakran szerepeltetett kommunista mozgalom sajátságos, "pozitív hőse" testesült meg benne, amelynek ábrázolása a szocialista realista epika legfontosabb teendői közé tartozik. Fő irodalmi műve a Tanácsköztársaság harcait megörökítő történetek, amelyek megírását személyes emlékei segítették, továbbá ő fordította elsőként magyarra Hasek Svejkjét is. Polihisztor voltát írói tehetsége mellett gazdasági, politikai és katonai szervező munkában feltűnő képességei, valamint tudományos tájékozottsága is kiválóan jelzik.

Az 1895-ben Arad megyében született írót 1914-ben sorozták be huszárnak az orosz frontra, miután hadifogságba került, majd Moszkvába térvén csatlakozott a bolsevikokhoz, s részt vett az 1917-es moszkvai fegyveres felkelésben. 1918-tól a magyarországi forradalom eseményeiben tevékenykedett, bécsi emigrációja után visszatért Moszkvába, ahol gyárigazgató lett, s a moszkvai gazdasági akadémiát is elvégezte. Költeményei és néhány egyfelvonásos drámája mellett főként novellái által ismerhette őt meg az olvasóközönség, így első kötete A harminckilences dandár (1932) vagy második gyűjteménye, a Mindenféle emberek (Moszkva, 1932) című alkotásaival került közelebb az olvasókhoz. Ez utóbbiban a háború előtti paraszti és munkásélet típusainak, drámáinak realisztikus ábrázolását mutatja be aprólékos lélektani ábrázolásokkal, amely jellemleírások a Horthy rendszerben eltöltött börtönéveit idéző novelláiban egyre jobban elmélyülnek. Kíméletlen realizmussal tárja fel azokat a fizikai és lelki módszereket, amelyekkel a Horthy-fasizmus a kommunisták ellen harcolt. Karikás mindegyik novellája drámai összeütközésre épült, s ebben az értelemben a klasszikus magyar novellahagyomány folytatásai, de mégis csak egyes fejezetei egy hatalmas epikus sornak, azoknak a történelmi változásoknak, amelyek a háborút és a forradalmat hozták.

Karikást 1938-ban, halálának évében már súlyos betegség emésztette, de életművével mindörökre bevéste magát a szocialista emigrációs irodalmunk legkiválóbbjai közé. Műveinek nem csak dokumentumértéke és irodalomtörténeti helye van, eredeti művészi értékével és elevenségével szolgálja az utókor irodaloméhségét napjainkig is.




 
       Ki a csöcs az a Nagy Imre?

"Beugrok a mekibe és tolok egy kerge-marhás burgert. Lehet, hogy megeszi az agyam, de legalább nincs benne csalamádé."
 
1989. A politikai helyzetre való tekintettel eltörölték az 1945 utáni történelem tételeket. Este a Moszkván Royal bizniszt ajánl: "Utazás, lóvé, amit akarsz!" A Moszkva téri nagyóra fél kilencet mutat, fiatalok ácsorognak a téren, várják a bulicímeket. Kigler kezében orosz pezsgő durran, Petya beleiszik az üvegbe, orrába fut a szénsav, Royal csúnyán kiröhögi... Csömör megszerezte a címeket, indulhat az este. Fel a "Szabhegy" tetejére, aztán át a várba, buliról bulira, végig a városon. Hajnalban vissza a "Moszkvára" hamburgerezni, aztán kopás haza.



Török Ferenc a Moszkva térrel kezdte, majd trilógiává duzzasztotta a rendszerváltás fiataljairól szóló műveit.  A balatoni vendéglátózásról szóló Szezon (2004) és a brókergazdagságot hirdető Overnight (2007) már a bizonytalan időben felnőtté váló, sikertelen húszas, majd sikeres harmincas éveibe lépő nemzedék problémáit feszegeti. Török Ferenc diplomafilmje volt az “így jöttem típusú” Moszkva tér (2000). A történet ’89 tavaszán-nyarán játszódik, szereplői érettségi előtt álló 18 éves fiatalok, és ahogy a későbbi statisztikai adatokból tudjuk: a rendszerváltás leendő nyertesei. Itt mindenki tiszta lappal indul, főhőseink a történelem nehezebb pillanataiban még nem éltek („Ki a csöcs az a Nagy Imre?”), a jelent pedig csak a televízióból ismerik (Kádár János halála), ami igazán érdekli őket az a zűrzavart kihasználó, stiklikkel teli érettségi, a minél könnyebb pénzszerzés és a bulik. A történet a jelenben játszódik, a rendező nem misztifikálja túl és nem elemzi a rendszerváltást, leginkább csak helyzetképet ad szereplői hirtelen lehetőségeiről és gondjairól.



Török Ferenc - aki azóta már mindenkinek Török Feri - története egyébként erőteljesen épít az önéletrajzi elemekre, hiszen a rendező is olyan gimnáziumba járt, ahol előre lehetett tudni a tételeket, ő is a Moszkva téren lógott, ha tehette. Ennek ellenére a Moszkva tér inkább generációs film, mint némileg szentimentális egyéni visszaemlékezés, anélkül, hogy misztifikálná ezt a generációt, amely véletlenül pontosan a rendszerváltás "pillanatában" vált éretté, anélkül, hogy akkor tudatában lett volna annak, hogy mi zajlik körülötte. A színészek közül elsősorban a két főszereplőt, Karalyos Gábort és Balla Esztert, valamint a vagány, gátlástalan Kiglert játszó Csatlós Vilmost érdemes kiemelni, és persze az olyan "jól bevált" színészek is hozzák a formájukat, mint Csuja Imre, Kovács Zsolt, és a már régóta nem látott Béres Ilona. A Moszkva tér, nem véletlenül, a 2000-es szemlén nemcsak a rendezőnek jogosan járó legjobb elsőfilm díját nyerte el, de a közönségdíjat is, valamint az internetes szavazók díja mellett a Boci mamát zseniálisan megformáló Pápai Erzsinek járó elismerést a legjobb mellékszereplő kategóriájában.



 
       M, mint... Moszkva
szerző: Kinga

Videó, metró, diszkó, táncbetétek, akrobatikus és pirotechnikai elemek, színházon kívüli helyszínek s ennyi modernség ellenére szimbolikusan ábrázolt meztelenség. A Nemzeti Színház egész társulata jól működik együtt A Mester és Margarita történetének  sajátos megjelenítésében.   

fotó: Kaiser OttóA színen jellegzetes példáját láthatjuk annak, amikor egy rendező – jelen esetben Szász János- teljesen átstrukturál egy művet. Ez van, akit felháborít, hiszen hogyan jön ő hozzá, hogy egy ilyen nagy művet csak úgy átszabjon? Van, akit nem, mondván igenis jól bánt azzal a „szabóollóval”. Otthonosan használja fel a Nemzeti adta technikai lehetőségeket. A darab belakja, betölti a teljes színházat. SŐT! Még túl is lép annak határain, egy kicsit módosítva a mű tökéletesen hű megjelenítésén. Ám egy színdarabnak nem is feltétlen kell, hogy célja legyen az írott drámát minden elemében követni. Ugyanis sokkal többet kaphatunk, ha egy-egy merész rendezői gondolat vagy fogás miatt kicsit új kontextusba rázódik a jól ismert mű. Szász János szavaival élve: „Szerintem, ha egy előadás nem felesel azzal a világgal, amiben élünk, akkor semmi értelme megcsinálni.” De nem kell aggódnia a nézőnek, mert összességében Bulgakov drámájával fog találkozni, nem, pedig az orosz szerző műve alapján ihletett absztrakcióval.

fotó: Kaiser Ottó

Összességében a látvány átláthatóbbá teszi a mű több szálon futó történés szövetét.  Khell Zsolt csodálatos terei és Benedek Mari jelmezei megalapozzák a hangulatot. A díszlet időről-időre újabb szerephez jut és pillanatok alatt átértelmeződik. Például Woland színházi attrakciója során nem színpad lesz a színpadon, hanem egyszerűen a nézők is szereplővé válnak. Ezzel aztán ellehetetlenítve az elidegenedett kívülállást, mert a darab atmoszférája körüllengi, és magával ragadja az embert a cselekménybe.

Benedek Miklós rendkívüli Pilátust alakít, a „sötét” sátáni Blaskó-Gazsó-fotó: Kaiser OttóMertz-Csankó-Szala ötös mégis impulzívabb. Modern maffiózó bandának tűnnek, és nagyon jól hozzák a könyvben leírt karaktereket, mintha csak kiléptek volna a sorok közül egyenesen a színre. Emeli még a darabot László Zsolt mesteri Mester alakításával. Olyannyira sikerül az őrültet alakítania, hogy el is felejti az ember, hogy mindez csak szerep. Margarita (Szabó Márta) is kitesz magáért főleg bizonyos jelenetekben, ahol tényleg rajta van a hangsúly: repülés, bál. De összességében kevésbé magával ragadó az alakítása. Nehéz dolga van egy ilyen „erős mezőnyben”, mint a fentebb említettek. Végeredményben megvalósul Szász János vágya: „Szeretném, ha az előadás egyik lényeges gondolata az lenne, hogy léteznek csodák. Mi egy hitetlen világban élünk, és ez nem jó. Nem vallásos hitről beszélek most, hanem a világunkat átitató szkepticizmusról. A mindent leleplezni akarásunkról.”  Maradandó élmény. Felemelő ilyet látni. 




 
       Szerelem az aluljáróban
szerző: Simon Borbála
Szása a Tretyakovszkaja megállójában állt, egy üres falra szegezve tekintetét. Erősen koncentrált, de nem gondolataira, hanem a lábában levő görcsre (Nogu Svelo! - Cramp in the Leg!), ugyanis a költői véna vélhetően pont jobb lábában volt található.

Legalábbis korábban ezt a felfedezést hozták nyilvánosságra a moszkvai tudósok, kooperálva a világhíres brit tudósokkal. Mivel Szása egy haikut akart a monumentális metróállomás csupasz felületére firkantani, muszáj volt a görcsre koncentrálnia.


Nogu Svelo! - Én körbejártam Moszkvát

Állt, csak állt Szása usankájában, szemét ide- oda forgatva, de semmi nem jött a vénából. Aztán eszébe jutott kedvenc kortárs költőjének és basszusgitárosának, Maxim Pokrovskiynek szavai.
- Ez lesz az! – csettintett egyet nyelvével, majd felrázva a kezében szorongatott kraszka flakonját neki kezdett a munkának. Homloka gyöngyözött az izzadságtól, ami aztán kérlelhetetlenül csurgott végig az arcán. Igaz kevéssé aggasztotta ez, mint inkább az, hogy a rendőrség akció közben kapja rajta, mert akkor rögtön jönne elméjére a peresztrojka. Ami valljuk be, Jelcinnek sem állt már olyan jól.
Mikor művével elkészült hátrébb lépett pár centit, hogy szemügyre vehesse aprólékos munkájának végeredményét. Kicsit elbambult közben, álla leesett, egy nyálbuborékot engedve szabad útjára. A tavalyi évre gondolt közben, mikor annyira rajongott a Russkajáért és az Ovchinnikov testvérekért, hogy egy negyvennyolcas rajongói Moszkviccsal Budapestig követte a zenekarokat, a két várost barátilag összekötő Artemovszk 38 rendezvényére.
- Micsoda este volt. – emlékezett vissza rég eltávolodva a felirattól. – Az a sok vodka meg a Kalinka – sóhajtott csendesen, ritmusra fordulva egyet-kettőt maga körül, a biztonsági sáv közelében.
- Izvinítje, bocsásson meg! – lépett hozzá valaki. Szása összerezzent a hangra. Elképzelhetetlen, hogy az utolsó pillanatban fülelje le a policyja. Eszét vesztve futásnak eredt. Visszanézett volna, de már késő volt. Két gyorsan közeledő fénycsóvával ütközött. Azt talán még hallotta a nagy hangzavarban, hogy a jólfésült negyvenes, vélhetően amerikai úr arról érdeklődik, hogy merre kell felszállnia az egyetem tér felé.


 Nogu Svelo! – Moszkvai románc

- She drew me away and locked the door/ my girl doesn’t love me anymore/ I didn’t say anything but in my head/ I had a plan to make them dead. – betűzte ki Igor lassan, míg a szanaszét repült testrészeket szedegette a metrókocsi alól, egy hideg, moszkvai éjszaka.
- Ahelyett, hogy a nyugati kultúrával fertőznék magukat, inkább mennének el egy kioszkba dolgozni. Csak gond van ezekkel a mai fiatalokkal. – gondolta magában, fütyörészve.


 Nogu Svelo! - Vestochka