Heti téma: Jazz 


* Marót Viki és a Nova kultúrzenekar * Novecento * Szeretném szeretni szerelemmel *

 
       Marót Viki és a Nova kultúrzenekar

Kérdezte Spigiboy mamája, mikor Spigi 10 éves gyermeke Maróti Viki és a Nova kultúrzenekar legújabb mixlemezét hallgatta. Merthogy Vikiék tudvalevőleg a mama fiatalkorának dalait játszák, Erős vs. Spigiboy pedig egy mixlemezt készített az elmúlt három lemez dalaiból, egy picit a mai fiatalság igényeihez igazítva. A lemez apropóján beszélgettünk az alkotókkal.

www.rendezvenyt.hu- Bár most éppen közel ültök egymáshoz, elég távol álltok egymástól. Hogy jött össze ez a lemez?
Spigi: Én régóta ismerem őket, tulajdonképpen a kezdetektől. Valamelyik televízió reggeli műsorában láttam őket fellépni, nekem már akkor is nagyon tetszett. Aztán tavaly itt a kiadóban rákérdeztek, hogy ha lenne egy ilyen lehetőség, akkor foglalkoznánk-e vele - én meg mondtam, hogy ... persze. Így.

- Nálatok hogy kezdődött ez a lemez? 
Viki: Mi is ismertük már Spigit különböző riportokból, meg a televízióból, de nem találkoztunk még személyesen. Igazából Novai Gábor intézte az egészet, tulajdonképpen nekem annyi ”közöm” van a dologhoz, hogy én éneklem a számokat.  Annyi biztos, hogy az elmúlt három lemezünk anyagából készült ez a korong, és nagyon-nagyon jó hangulatú lett, nagyon-nagyon jó ritmussal.

- Miért pont ezek a számok kerültek ide? 
Nova: A csapatunk - a Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar - 2003 óta van meg és fennállásunk óta ez a negyedik lemez. Az eddigi háromból mintegy összegzésképpen válogattuk ki ezeket a dalokat Spigivel és a kiadóval is egyetértésben. A legjobban táncolható számokat, amiknek a legjobb a ritmusa, amiket a legjobban be lehet tenni egy házibuli alkalmával és akkor azt így végig lehet táncolni. Ilyen szempontokat vettünk figyelembe és így válogattunk ki 20 dalt erről a három lemezről.

- Ezek a dalok most csak egy remix best of vagy újra felvételre kerültek?
Nova: Ez egy remix lemez már felvett dalokból. A legfontosabb, hogy a három eddigi lemeznek az összegzése. Ez benne az érdekes. Ezen kívül olyan összeállítás, ami egy szakember számára is megfelelő például tempó szempontjából és megfelel egy jó házibuli kívánalmainak.

- Akkor most megkérdezzük Spigiboytól a legjobb házibuli receptjét. Kaptál 3 lemezt, kevertél belőle egy bulit. Hogyan?
Spigi: Ez hangulat.  Én minden lemezen, amit eddig csináltunk, ezt a hangulatot próbáltam hozni. Elképzeltem azt, hogy megérkezik valaki egy házibuliba és valahogy el kell indítani az egészet: megjönnek, egy kis kaja, egy kis beszélgetés, na, táncoljunk... berakom és... tulajdonképpen ezt a 70-80 percet végig lehet táncolni. Az egészet én irányítom. Van benne egy kis hangulati hullámzás, van benne olyan, amit mi lassúként ismertünk meg, mégsem lassú ezen a lemezen, mert más hangszínt kapott. Mert a házibuliban, főleg a bulis részén ott bulizni kell, csápolni... Az emberek pedig meglepődnek ezen a lemezen: jééé, ezt teljesen másként hallom. Egyébként a lemez egyik csúcspontja – és én mindig ezt fogom kiemelni, mert nekem ez a kedvenc zeném – a Meghalok, hogyha rám nézel.



- Viki hangja miatt?
- Igen, épp azt meséltem neki, hogy reggel egy vidéki rádiós barátom hívott, hogy megjött nekik is a hír, meg a lemez, mit játsszanak róla, és mondom neki: nekem a kedvencem a Meghalok, hogyha rám nézel. Ő azt kérdezte miért? Mert, mondom, becsukom a szemem és a magyar Gloria Estefant hallom. Volt egy ilyen kis mellékzöngéje, de egyébként nekem az egész lemez, az egész hangulat olyan. A dalok nagy részét ismerem még régi korából, tehát még a Hungária…

- Nagyrészt? Mondj olyat, amit nem ismersz!
- Nagyon sok olyan mai fiatal lesz, aki ha nem ismeri valahonnan az eredetit. Tehát ők már a Nova Kultúr Zenekartól ismeri őket, de szerencsére én ismerem már az eredetiket is. Emlékszem arra, amikor általános iskola negyedik osztályában éppen Hungária-láz tombolt és egy az egyben lement egy Hungária lemez... Ezek a dalok mind megtalálhatók a lemezen. Nekem is előjöttek azok az emlékek. És ezek nagyon jó emlékek voltak. Hallgattam otthon a gyerekeimmel a zenét és anyukám épp ott volt nálunk és: „Mi ez? Ez micsoda? Mi van itt, meg hogyan?... hát ezt mind ismerem!” „Hát anyu: ezt a lemezt csináltam.” „Ti ilyeneket csináltok?” Szóval neki is nagyon-nagyon tetszett. Ugyanakkor azt láttam, hogy a lányom, aki most 10 éves kiskamasz, akinek egyik pillanatban a Tankcsapda, a következő héten meg nem tudom, tehát az éppen legújabb nyál kell, ami ömlik a TV-ből vagy akármi. Ez minden héten változik még náluk. Viszont erre tényleg járt a lábuk és élvezték, sőt most már a kocsiban ez a CD szól és így végigéneklik. A kisfiam, aki 3 éves, ő is végigénekli.

- Viki, neked mi a csúcspontja a lemeznek? 
Viki:  Nekem is az egyik nagy kedvencem a Meghalok, hogyha rám nézel, de hát ez már akkor nagy kedvencem volt, amikor Dolly énekelte...

- Még meg sem születtél :) 
- Igen :)... aztán pl a Cigánylány. Nem is ismertem ezt a dalt, Novai Gábor mutatta és mondom jézusom, hát ez nagyon-nagyon jó.

- Mit kezdenek a mixlemez dalaival a rádiók? Rádió abszolút nem volt a fejedben, amikor keverted?
Spigi: Nem, benne volt a fejemben. Most sírhatnék is, hogy a magyar rádiók kevés magyar zenét játszanak, de nem fogok sírni, mert én úgy gondolom, ezek közül bármelyik – ha bevállalja valamelyik rádió – teljesen jól fog működni és meghozza nekik az eredményt. Ezek a zenék egyébként – ha kivesszük magát a dalt a mix nélkül – erről az albumról önállóan, teljesen normálisan játszhatók. De ha van rá igény – pont erről beszélgettünk a Novai Gáborral –, akkor bármelyik rádiónak a teljes dalt egy az egyben odaadjuk, hogy kezdjék el játszani. Nem választottunk erről egy úgymond rádiós single-t, nem lehetne, talán csak sorsolással
Nova: Mindegyik egyenrangú.

www.zene.hu

- Azért csak hozzányúltál a slágerekhez. Komplett dalokat kaptál vagy csak trackeket és te keverted újra a dalokat is? 
Spigi: Maximix-szerű dolgot csináltunk, ami Olaszországban volt először divat valamikor a 80-as években: voltak komplett dalok, ezekhez mi gyártottunk különböző dobokat, és különböző alapokat. Úgy dolgoztunk, hogy ne veszítse el a szerzemény az eredeti értékét, de azért az ifiknek is nyújtson valami olyat, ami számukra jobban emészthető. Mert lehet, hogy egy rock and roll kevésbé emészthető nekik, de egy ilyen alappal ez már teljesen elfogadható. Viszont... azt is akartuk – és az anyukám a legjobb példa rá –, hogy húú..., ez még teljesen jó neki is.

- Viki, a dalok eredetijét te énekelted. Mit szólsz a mix CD-hez? 
Viki: Én nagyon-nagyon örültem neki, mert így úgy érzem, hogy talán eljuthat a discokba is és tényleg jó lesz a fiatalabb korosztály számára is. Szerintem leginkább Spigiéken múlott a dolog. Meghallgattam, Nova bácsi átküldte nekem a borítótervet, átküldte a mixnek az első változatát, és igazából ennyi dolgom volt vele.
Nova: Amúgy is azt tapasztaltuk, hogy ahol fellépünk, utána a discósok hasonló nótákat adnak, ezeknek az eredetiét is, a mi változatunkat is játsszák, főleg Hungáriát, meg Dolly Rollt játszanak olyan discókban, ahol igazán jó bulis hangulatot akarnak. Úgyhogy ez azoknak a discósoknak is nagyon jó lesz, akik ezeket a zenéket szeretik.

- Milyen stílusú ez a lemez? Nem rock'n'roll, nem elektro, nem retro... ?
Nova: Úgyis a senki földjén jártunk eddig is, úgyhogy szerintem ez a lemez is… Buli :) 
Spigi: Ha szeretem a rock'n'rollt, akkor nekem rock'n'roll, ha szeretem a discót, akkor nekem disco, ha én az egyvelegeket szeretem, akkor ez egy egyveleg, hát egyszóval szerintem a legjobb szó rá az, hogy jó.
- Folyamatosan felléptek. Ezt az anyagot vagy ezt a mixet vagy ezt a stílust, amit a lemez képvisel, ezt fogjátok játszani?
Viki: Igazából erről is Novai Gábort kellene kérdezni szerintem, mert ő szokta összeállítani a műsort. Ennek felőlem nincs akadálya, tehát...
Nova: Csak a dalok szerepelnek a műsorunkon. Tehát ezt a stílust maximum Spigiéknél láthatjuk valamelyik partyn.
Spigi: Arra is készült leginkább - discókba. Csinálunk belőle egy zanzásítottabb, jó 10 perces mixet, amit direkt a lemezlovasoknak fogunk szétküldeni, szerintem ez nagyon jól fog működni – persze nem a house meg az éppen trendi klubokban – az egyetemi, főiskolás bulikon. Ordítani fogják az összes zenét.

SirOesh

zene.hu



 
       Novecento
szerző: Balogh Eszter
Annyi sztorit hallottunk jazzről… Az 1900-as évekről mindenkinek beugrik a New Orleans-i kocsmák füstje, whiskey a bárpulton, tört ritmusok, fekete zenészek. Nem tagadom, beszippantanak engem is ezek a mesék. Úgyhogy most azért sem erről írok.

Van egy dráma, Alessandro Baricco írta, ami egy zongoristáról szólt, aki egy hajón született. Pontosabban egy zongorán. És egy percre sem tette a lábát a szárazföldre. Egyszer megpróbálta. Belenézett a trombitás barátja szemébe, és így szólt:Három nap múlva, amikor New Yorkba érünk, leszállok. Szeretném látni a tengert... Dehát minden nap a tengert nézed - válaszolta a barátja. De én a másik oldalról szeretném látni a tengert... - mondta erre Novecento. És nem sikerült leszállnia, visszafordult a lépcsőről. És ez az ember úgy játszott azon a hajón, hogy közben fogalma sem volt arról, mi zajlik a világ koncerttermeiben: játszotta a zenéjét, és köré gyűlt a világ, akit a szárazföldön  nem ismerhetett meg. Voltak szerelmei, akik felszálltak a hajóra, majd egy hónap múlva leszálltak róla. Nem voltak papírjai, nem volt személyi igazolvány száma, nem ismerte senki, csak aki felszállt a Virginian-re. Csak ők tudták, milyen nagyszerű zongorista Novecento. 

És egyszer megjelent a hajón a Jelly Roll Morton, a "jazz feltalálója" - legalábbis ennek mondta magát, amúgy pedig egy pökhendi, nagyképű figura volt, aki, hallván az óceánjáró zongorista legendáját felkerekedett, hogy megmutassa Novecento-nak, hol a helye a jazz világában. Természetesen, ahogy ez a szép mesékben lenni szokott, Novecento porig alázta a jazz állítólagos feltalálóját, majd mikor Morton szemlesütve lekullogott a hajóról, csak ennyit szűrt ki a fogai között: „Baszd meg a jazzt.” Majd visszament a hajójára jazzt játszani. 

Finom és mély történet szabadságról, barátságról, szerelemről. Ilyés Lénárd tolmácsolásában ősszel a Tűzraktérben. 




Előadások:
október 20. 19h
november 16. 19h
december 7. 21h



 
       Szeretném szeretni szerelemmel
szerző: Kinga
Engedtessék meg nekem, hogy Takács M. József szokatlan rövid Boris Vian bemutatásával kezdjem soraim.

Boris Vian (1920–1959)

Iskolai végzettsége: Műegyetem
Csillagjegye: Halak
Legkedvesebb írója: Alfred Jarry
Legkedvesebb muzsikusai: Louis Armstrong és Duke Ellington
Gyermekei: Patrick (1942) és Carole (1948)
Macskájának neve: Wolfgang Büsi von Drachenfels
Kedvenc autója: egy 1911-es Richard Brazier
Kedvenc színe: sárga
Kedvenc szórakozóhelyei: a Tabou jazz-pince és a Club Saint-Germain-des-Prés
Hobbija: festészet, fafaragás, barkácsolás, modellezés, autószerelés
Írói álnevei: Vernon Sullivan, Bison Ravi, Baron Visi, Hugo Hachebuisson, Adolphe Schmürtz
Utolsó munkahelye: a jazz szekció művészeti vezetője a Philips alapította Fontana lemezkiadóban
Utolsó lakóhelye: Párizs, Cité Véron, a Moulin Rouge és Jacques Prévert szomszédságában
Sírja: szülőhelyén, Ville-d’Avray-ban (sírkövén nincs semmiféle felirat)


Ím ő Boris Vian,  az álmodozó. Matematikus, Jazz-muzsikus, zeneszerző, festő, költő... és már ennyiből is kiválóan látszik, hogy érdeklődése oly szerteágazó, mint a deltának nevezett folyótorkolatok. Érdekes nem, hogy pont ilyen címmel folyt hazánkban egy tudományos műsor anno domini? Ám félre ezzel. Szóljunk inkább egy filmszereplőről, egy Miles Davis-szel zenélő figuráról, vagy még inkább ennek az alaknak egy 1946-os regényéről. L'Écume des jours (Tajtékos napok).

Annyira örülnék, hogyha lenne egy ember, aki  képletesen fogalmazva megfogja a kezem és végigvezet Boris Vian művein. Úgy értem az értelmezésén, s közben megmutatná az összes kis kincset benne.  Nekem ugyanis nem sikerült megértenem teljes egészében az író zsenialitását. Hiányzik az összekapcsoló láncok felfedezésében rejlő "heuréka" érzés. Átkozottul tétlenül pislogok a helyzet felett, hiszen mindazt egyenként, mi jellemzi ezt a regényt: tragikomikus, groteszk és szürreális - imádom. Együtt valahogy, ebben a köntösben mégsem adja ki azt a kémiát, mely annyi más olvasónál a szerelem vegyületét adja. Lehet, a hiba az én gépezetemben van? Nem lennék fogékony a szerelmesregényekre? Még ha szirup mentesek, akkor sem?

Csodálkozva nézem, miként istenítik a jazz ritmusára, a Duke Ellington által hangszerelt Chloé-ra sandacsacsázva ezt a remeket. Melankolikusan elgondolkodtató. Mármint a mű, amit még értek is. A  Colin által megtestesített alapszándék és a cél elérése, valamint az időközben előbukkanó akadályok... Viszont mégis minden a végletekig kristálytiszta marad. Ez nemes, és összeszorítja az ember szívét, olyan szép. Közben pedig ilyen félmondatok jönnek: "Természetesen - vélekedett Chick. - Maga olyan stramm, mint Johnny Weissmüller. De nem mindenki Tarzan!" Bár - hozzátenném - mindenkinek megengedett a próbálkozás! Ez a hiba (az értetlenkedés), mely a gépezetemben van valószínűleg nagyon is egyszerű, úgy hívják: magyar nyelvre lefordított alkotás. Miként csodálatos anyanyelvünkben a két szó: fordítás - ferdítés, oly közel áll egymáshoz, akként vet ez a testvér-rokonság gátat egy lefordított műremek maradéktalan élvezetének: a nem eredeti nyelven való fogyasztás. 

A Pekingi ősz is így bukhatott meg nálam, egyszerűen érdektelenségbe fulladt, elkezdtem új könyvet keresni a polcon. Kérem ne dobáljanak meg paradicsommal, melyben kis cetlin a "műveletlen tahó" felirata éktelenkedik. Kifejezetten elutasítom az efféle szerencsesütiket! A problematika forrása, hogy nem egy nyelvet beszélünk! Úgy értem én és Boris Vian. Nem a gondolatok szárnyaló nyelvezetéről beszélek, mely egyfajta sajátságos telepátiával átível nyelvi, időbeli és térbeli korlátokon egyaránt. Hanem a nagyon is racionális, földhözragadt "parole" nyelvezetét kívánom effajta kritikai szemlélettel kutatni.

Törött bicskám ellenére azt javaslom Drága Olvasóm, lapozd föl bátran Boris Vian könyveit, és élvezd a lapokon fölcsendülő Jazz dallamát!