címlap    party    magunkról    szellemi támogatóink    kapcsolat     
Heti téma: a mese 
Heti téma: a mese 


 
       Abigél musical – Háború cukormázban?
szerző: Tóth Tamara
A világháborús események nem csupán szemtől szemben befolyásolták az emberek életét, a háttérben meghúzódva, és a jövő kilátástalanságát előrevetítve is alakították a sorsokat a valóságban és a képzelet alkotta művekben egyaránt.

operett.hu Az elsősorban ifjúsági regényként számon tartott Abigél, majd a belőle készült film generációknak mesélte el a háború elől vidékre menekített Vitay Georgina történetét. Az egy évvel ezelőtt bemutatott musical ugyan új aspektusból, de a zenés színház kedvelői számára valószínűleg méltóképpen állítja színpadra Szabó Magda regényét. A mű apropója is maga a háború, hogy az 1943-as évben is létezett még olyan hely az országban, ahol ha rövid időre is, de el lehetett bújni a hatalom elől. Vitay tábornok Árkodra, egy bentlakásos lánynevelő intézetbe vitte egyetlen gyermekét, Ginát. A titkos ellenállás egyik vezetőjeként ugyanis meg akarta akadályozni, hogy a lányának életét kockáztassa a céljai érdekében. Egy musicalben nehéz megjeleníteni apa és lánya olyan szoros kötődését, és egymásra utaltságát, mint ahogy azt Szabó Magda szavakba öntötte. Ez nem is sikerül minden esetben a színészeknek. A fejlődéstörténet jelleg így sajnos elvész, de „kárpótol” a színes jelmezkavalkád, és az állandóan mozgásban lévő színpad.
 
A musicalbe beemelték azt a vonalat, ami a regényben is igen hangsúlyos: az ellenállás kibontakozását, és szemben vele a vak hitet, ami kötelezővé teszi az eszmét, hogy Magyarország meg fogja nyerni a háborút, és áruló, aki másként gondolkodik. A titokzatos ellenálló vagy ellenállók életüket kockáztatják, amikor ilyen, és ehhez hasonló feliratokat festenek a város különböző pontjaira: „Magyar anyák, fiaitok háborúzni ne hagyjátok, nem, nem soha, ne adjátok oda! 200 ezres magyar sereg Don kanyarban odaveszett! A sorsuk temető, a béke a jövő…” Az elszánt békepártiak mindent megtesznek, hogy foganatosítsák az emberekben, hogy a háború elveszett, és a fronton folyó harcoknak semmi értelme. A fiatal lányokhoz ebből nem sok jut el, hiszen a Matula falai védőburkot képeznek, és a mindennapi dolgaikat nem befolyásolja még közvetlenül a háború. Georginát ezért is sokkolja, amikor édesapja feltárja előtte a valóságos helyzetet.
kép:operett.hu
Kőnig-Abigél látszólag ügyefogyott karakterének megfelelő ellentéte a férfias Kalmár, aki egyben a hazafiasság álarca mögött a világháború híve. Az adaptáció azonban pont a két – a regényben alaposan kidolgozott – szereplőt hanyagolja el, főleg a címszereplőt, és így a Gina melletti legfontosabb alak szinte alig szerepel. Kocsák Tibor-Miklós Tibor munkájában a dramaturgia sok fogyatékossága ellenére azonban középpontba helyeződik a háború borzalma, az életbe lépő zsidótörvények, és a rengeteg véráldozat. Mindez a mű bármilyen feldolgozásának kellő komolyságú társadalmi-politikai hátteret ad.


KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:
  Jazz és folklór a Szentivánéji álomban
  Az István, a király legendájának nyomában
  Az orfeumtól a légkondiig - a Budapesti Operettszínház régen és ma


ESZKÖZÖK:   Nyomtatható verzió      




Szerkesztői levél >>
2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >>
Film >>
Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >>
Színház >>
Merj nagyot ébredni!
Ott voltam, ahol ezrek tüntettek a médiatörvény ellen – és még a zene is jó volt! >>
Intézménykritika >>
(Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >>
Könyv >>
Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >>
Zene >>
MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >>
Híres magyarok >>
"Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >>
Fotó >>
Buddhizmus képekben 2.
>>




Bookmark and Share
Pszeudo a facebookonRajongó leszek!

Copyrigth © 2008 pszeudo.hu. Készítette: Szántó Gyula





Szerkesztői levél
Film
Színház
Intézménykritika
Könyv
Zene
Híres magyarok
Fotó