|
Párizs, lágy muzsika, a sanzonok világa. Megannyi szívbe markoló dalocska a szerelemről vagy valami hasonlóan tragikus, mély érzésről. Melankolikus vízparti sétákhoz ideális. Esetleg romantikus, bimbózó történetekhez is. Ez a daltípus a 19. és 20. század fordulóján született meg Franciaországban, elsőként a kabarék színpadain. Egy kis zongorakíséret, valami érzelmes, sikamlós, olykor humoros téma, s ami a fő: költői igényű szöveg!
A"chanson" szó már a 14. században is a dalok neve volt Franciaországban, bár ekkor még egészen más – szóló- vagy kórussal előadott világi dalokat értettek ezalatt. A mai műfaj magával ragadó jellegzetessége még, hogy énekeseinek eszméletlen erő lapul a torkukban. Persze csakis a "műfaj krémjéről" beszélve, hiszen miért pont itt ne lennének ügyetlen próbálkozók. Ám most nem róluk szólunk. A francia sanzonok hőskorából sok név közül válogathatunk. Mégis egy olyan névvel kezdenék, kinek élete is sanzonba illő, tragédia tragédiát követ. Hányattatott sors, szegénység, 3 év vakság, fiatalon szült gyermeke 2 évesen elhunyt, pártfogója (Louis Leplée) erőszakos halálakor maga is gyanúsítottá válik, német megszállás, szerelmének halála, alkohol és morfiumfüggőség. De mindeközben töretlenül énekel, hol cirkuszban, hol bárokban, hol rangosabb helyeken, majd több filmben is szerepel. Ki másról lehet szó, mint Edith Piafról? Az alacsony termete miatt "verébnek" becézett énekesnőtől nehéz egyetlen dalt választani. Álljon ezért most itt egy olyan darab, melyet a görög származású Thépohanis Lamboukassal, utolsó férjével énekel, és a szerelem értelmét vitatja. Vidám fölütései meghazudtolják a téma súlyosságát.
Jacques Brel, kiről maga Edith Piaf így vélekedett: "Erejének legvégső határáig elmegy, mivel éneklésén keresztül kifejezi életének értelmét. Minden sora arcul csap, majd otthagy a varázslatban." Igazából belga származású, énekes-dalszerző, költő, színész, rendező. Franciául alkot, s élete nagy részét Párizsban tölti, ahová 1954-ben azért utazott ki mindent hátrahagyva, hogy fölépítse karrierjét. Sikeresen. Kezdetben "katolikus-humanista trubadúr", majd mindent megénekel, szerelemről, halálról és "az élet nevű harcról". Ez éppen egy dal a régi szerelmekről.
Ám a sanzon nem csak a szerelem, a könnyedség dala, van, hogy igen kemény kritikák fogalmazódnak meg benne, ha más országok vizeire téved. Léo Ferré, monacói születésű költő sanzonjaiban már egy kissé más irányvonalat képvisel, mint francia elődjei. Bár dalba foglalta a régiek közül Francois Villon, Charles Baudlaire, Paul Verlaine, Arthur Rimbaud költeményeit, csakúgy, mint az akkor kortársnak számító Guillaume Apollinaire és Louis Aragon verseit. Mégis inkább azok az alkotásai emlékezetesebbek, mikor a szerelmes melankóliát moralitással keveri, létrehozva evvel valami energikusabb, dramatikusabb egyéni irányt. Alkotásaival kitartóan hirdette eszméit, az egyik legnagyobb francia sanzonírónak tartják, az imént hallott, Jacques Brel mellett. Egyik legismertebb dala az anarchista, ám most mégis inkább álljon itt az ugyancsak híres La mémoire et la mer.
A műfaj népszerűsége hazánkban is a 20. század első negyedében tetőzött, mikor nem mások, mint Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Heltai Jenő, Szép Ernő vagy Tóth Árpád írta a szövegeket, s mellé Reinitz Béla, Nádor Mihály, Huszka Jenő, Szirmai Albert komponálta a zenét. Az előadók között pedig Medgyaszay Vilma, Sólyom Janka, Vidor Ferike, Gózon Gyula, Sennyei Vera, Nagykovácsy Ilona, Mezei Mária, Zsolnai Hédi, Császár Angéla szerepeltek. Hallgassuk hát meg zárásként Simone Signore magyar elődjét, kire méltán lehetünk büszkék, hiszen nem csak sanzonénekesnőként szerzett jelentős nevet. Hanem modern társadalmi drámákban, vígjátékokban, operettekben, musicalokban alakító színésznőként is. A mozivásznon szintén megjelent, de nem találta meg a Nagy szerep, így ebben a műfajban nem válhatott oly feledhetetlenné művészegyénisége, széles skálájú hangterjedelme.
Ide kívánkozhatna még Jane Birkin és Serge Gainsbourg hallatlanul erotikus Je t'aime, moi nom plus című kettőse, de azt már oly sokszor hallhatta a Kedves Olvasó rádióban, hogy inkább kihagytam a sorból. Igen, arról a dalról van, szó, melyben az az érzete támad az embernek, hogy a Je t' aime kimondásánál nem álltak meg a történések.
|
